Nem volt meglepetés az olasz bajnokság legutóbbi fordulójában. Két magyar négy gólját tudjuk megmutatni.
Hírfolyam
A napokban egyeztetést tartottak a szövetségben az utánpótlás-válogatottakkal foglalkozó szakemberek. Az elnökség kijelölte a különböző korosztályok nemzeti csapatait irányító stábok tagjait. Székely Bulcsútól, a szövetség utánpótlásbizottságának vezetőjétől kértünk tájékoztatást.
Ismét kemény napot teljesítettek a válogatott keretbe meghívott játékosok. Délelőtt csak magukban edzettek, este az OSC volt az ellenfél. Összefoglalónk, Varga Zsolt és Hárai Balázs videónyilatkozata, később vlv-fotók.
Konditermi edzés, hosszú vizes foglalkozás, majd este komoly edzőmeccs az OSC csapatával – ez volt a magyar válogatott hétfői összetartásának programja. Ott voltunk délelőtt és este is, edzésriport, videónyilatkozatok (Varga Zsolt, Varga Dániel, Burián Gergely) és fotók.
Nem akármilyen utolsó másodperces góllal szerezte meg első bajnoki pontjait a KSI szombaton. (Felvétel van róla.) Szintén utolsó másodperces góllal dőlt el a BVSC-Vasas rangadó – a vasutasok javára. A 7. forduló eredményei, meccs utáni nyilatkozatok:
Rangadó is lesz az OB1-es alapszakasz hetedik fordulójában, igaz, nem szombaton, hanem vasárnap. A program és előzetes a kluboktól nyert információkkal:
Két győzelem és egy vereség – ez Eurokupa-csapataink csütörtöki mérlege. Cikkünk folyamatosan frissül eredményekkel, nyilatkozatokkal, gólokkal, fotókkal.
Jól játszó Fradi gyűjtötte be az újabb három pontot egy veszélyes ellenféllel szemben a Komjádiban. A Marseille Barcelonában is kikapott, a Spandau viszont otthon a Vouliagmenit is megverte – Sedlmayer Tamás három góljával! Eredmények, nyilatkozatok, gólok, fotók – folyamatosan:
Jön a második forduló az Eurokupa főtábláján. A BVSC Szerbiában szerepel, a Honvéd görög csapatot fogad itthon és nagy várakozás előzi meg a legutóbbi kiírás két döntősének összecsapását. a Vasas-Savona meccs a Komjádiban lesz. A teljes menetrend: