BL-bronzéremmel térhet haza a magyar válogatott két idegenlégiós játékosa, Burián Gergely és Vigvári Vince, miután a máltai BLF4 utolsó napján a CNA Barceloneta kiütéssel győzte le a CN Marseille csapatát. Burián Gergelytől a Máltán szerzett tapasztalatokról érdeklődtünk.
BURIÁN GERGELY (CNA Barceloneta) a vlv-nek:
– Szeretnék egy összegzést kérni a máltai napokról. Nyilván alapvető kérdés, hogy mennyire vagytok csalódottak – és most nem a bronzmérkőzésre célzok…
– Hát igen, összességében csalódott vagyok, mert…, sajnos a legfontosabb meccsen nem teljesítettünk úgy, ahogy szerettünk volna.
Az elődöntő rendes játékidejében nem kaptunk ki, döntetlen lett a vége, szerintem igenis megvolt az esélyünk, sok ítéletet kaptunk, amikor 8:7-re, aztán 9:8-ra vezettünk, kaptunk három-négy emberelőnyt zsinórban, akkor elmehettünk volna legalább két góllal. Sajnos mindegyik esetben ellőttük a labdát, amikor az óra szerint még több mint tíz másodpercünk volt. Kapkodva elrontottuk ezeket a lehetőségeket, pedig úgy éreztem, ha akkor sikerül nagyobb előnyt szerezni, akkor megnyerhettük volna a Novi Belgrád elleni meccset.
Nagyon sajnálom, de hát ez van. Ilyen a sport, ezen a szinten, a BL végén nincsen papírforma. Mindenki azt mondta, hogy mi vagyunk az esélyesebbek, de a Novi Belgrád nagyon jól játszott (mi sajnos kevésbé) és egy meccs alatt bárki legyőzhet bárkit.
Szóval összességében csalódott vagyok, de annak örülök, hogy legalább a bronzérmet sikerült megszereznünk. Remélem, jövőre bejutunk a döntőbe, de az még nagyon messze van.
– Milyen volt a csapatnál, a stábnál a légkör? Tragikusnak fogták fel az első nap eredményét?
– Hát…, pénteken természetesen eléggé le voltunk sújtva, nem erre készült senki, se a stáb, se a csapat. A szezonbeli eredményeink alapján szerettünk volna a Fradival döntőzni. Hogy ez meghiúsult, az mindenkit nagyon megérintett. Szerencsére sportemberek vagyunk, és hozzáteszem: a csapattársam rendkívül rutinosak, sok ilyen helyzetet megéltek már, beleértve olimpiai kudarcokat is.
Profin kezeltük a dolgot, szombaton már mindenkinek jobb vagy jó hangulata volt, az edzés teljesen rendben ment le, próbáltunk koncentrálni a Marseille-re. Ismertük őket, a gyakorláson egy-két dolgot átvettünk. Ilyenkor nincs már idő újdonságot kitalálni, saját magunkkal foglalkozunk, a regenerálódással, azzal, hogy felálljunk a kapott pofonból. A vasárnapi eredmény azt mutatja, hogy ez sikerült, büszke vagyok a csapatra, hogy legalább a bronzmeccsen megmutattuk, hogy milyen erőt képviselünk.
– Biztosan láttátok a döntőt. Így utólag hogy véled, lett volna több esélyetek a Fradi ellen, mint a Novi Belgrádnak volt?
– Hát erre nagyon nehéz válaszolni. Nyilván feldobott volna minket a lehetőség, ugye, egy meccsen eleve minden lehet, ráadásul nekünk az utolsó találkozásunkból szebb emlékeink maradtak. Úgy gondolom, komoly kihívója lehettünk volna az FTC-nek, de hát, felesleges erről beszélni. Sajnos nem jutottunk el oda, úgyhogy ezúton is gratulálok a Fradinak, nagyon-nagyon jól játszottak. Pedig szerintem a Novi Belgrád a döntőben még jobb teljesítményt is nyújtott, mint az ellenünk vívott elődöntőben, tényleg kihozták magukból a maximumot.
– Hogyan tovább most nektek? Maradtok még, ugye, megvan a szerződés a következő szezonra is?
– Igen, igen, maradunk.
– És most akkor jöttök haza, a válogatotthoz.
– Igen. Vince repülővel, én pedig kocsival indulok útnak kedden hajnalban. Az első napon legalább 15 órás út vár rám, az a terv, hogy megalszom valahol az olasz-szlovén határon, remélem eljutok odáig épségben, biztonságban. Szerdán hazaérek, csütörtökön kiélvezem a családdal a teljes egynapos vakációt (elmegyünk majd mindenhova 🙂 ) pénteken pedig már ott leszek a teljes válogatott keret első foglalkozásán.
– Köszönöm a beszélgetést, itthon találkozunk!
