Mindkét BL-csoportban csúcsrangadót rendeznek a középdöntős csoportkör e heti fordulójában. A Fradi Barcelonában szerepel, a Pro Recco pedig a Novi Belgrád vendége. A program és Nyéki Balázs a vlv-nek:
Stuber Sándor
A Fradi megállíthatatlan, a Honvéd nehezen, de nyert Szegeden, a Miskolc újra kikapott. Ez a bajnoki középszakasz 4. fordulója:
Mindenképpen lett volna magyar csapat az Eurokupa elődöntőjében, ha nem esik ki két nyolcaddöntős kupaszereplőnk, a Vasas és BVSC. A negyeddöntőben ugyanis összekerült a piros-kékeket búcsúztató Jug Dubrovnik és a vasutasokat kiejtő Crvena Zvezda. Érdekesség, hogy egymás ellen harcol majd a jövő szombati folytatásban Erdélyi Balázs (Savona) és Sedlmayer Tamás (Spandau 04).
A bajnoki középszakasz újabb fordulója következik. A program és előzetesünk a kluboktól nyert információk alapján:
Az akkori egyik legnagyobb pólós sztárjátékos otthonába látogatott a kor népszerű hetilapjának fotósa. Most, 93 évvel később újra közöljük a (kép)riportot, bemutatva a főszereplőt és magát a forrást, a Színházi Élet című lapot. Lelőhelyünk a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
A World Aquatics csütörtökön nyilvánosságra hozta a párizsi olimpiai vízilabdatorna első szakaszának menetrendjét. A házigazda Franciaországgal kezdünk és Szerbiával zárjuk a csoportkört. Íme, a teljes program:
A LEN-nél (European Aquatics) is elvitte a pálmát Zalánki Gergő, ő lett 2023-ban a kontinens legjobb férfi vízilabdázója.
Az olasz felsőházi bajnoki rájátszás a 4. fordulónál tart. Meglepetés nem történt, s a két magyar idegenlégiós – Erdélyi Balázs (Savona) és Zalánki Gergő (Pro Recco) – ezúttal nem talált a kapuba. Eredmények:
Nem a mi napunk volt! Nincs magyar részvevő az Eurokupa további szakaszában. A BVSC minimális különbséggel esett ki, a Vasas itthon is egy góllal kapott ki a Jug Dubrovniktól. Nyilatkozatok, a két meccs összes magyar gólja: