A magyar válogatott 10:10-es döntetlen után ötméterespárbajban kapott ki az olaszoktól hivatalos, barátságos meccsen, pénteken este. Csapatunk játékában a fejlődés szemmel látható, az olaszok nehezen kerülték el a teltházas szirakúzai lelátó előtt a vereséget, hiszen az utolsó negyedben három góllal is vezettünk. Részletek, Varga Zsolt, Jansik Szilárd, Zalánki Gergő és Bányai Márk nyilatkozata és a meccs összes gólja:
Stuber Sándor
A jelenlegi formájában nem folytatódik a több évtizede a világelit csúcsán szereplő Pro Recco tündöklése: a főszponzor távozott, a klubelnök pedig most bejelentette, hogy a BL-szereplésnek sincs esélye, a (sztár)játékosok szabadon igazolhatók. Részletek:
A Transparency International (TI) „peresítette” közérdekűadat-igénylését és jogerősen pert nyert a Magyar Vízilabda Szövetséggel szemben. Így az MVLSZ-nek át kellett adnia annak a vizsgálati anyagnak a dokumentumát, amely Vári Attila MVLSZ-elnöki időszakának gazdálkodásáról készült. Madaras Norbert, a szövetség jelenlegi elnöke az ügyről interjút adott a vlv szerkesztőjének:
Nagy dicsőséget arattak 18 éves vízilabdázóink, akik Buenos Airesben megnyerték korosztályuk világbajnokságát. A vlv folyamatosan, részletesen követte útjukat a dobogó legfelső fokáig, s most “összesítve” adunk képet a fiúk teljesítményéről, valamennyi góljuk közzétételével. Jó szórakozást!
“Mozgalmas” meccsen jó szájízt keltő győzelmet aratott válogatottunk Japán ellen a Domino Trans torna utolsó napján és ezzel Olaszország mögött a második helyen végzett. Csapatunk elbúcsúzott a hazai közönségtől, a készülés utolsó fázisában Szicília, majd Barcelona következik, utána pedig a párizsi olimpia. Varga Zsolt, Jansik Szilárd, Varga Dénes, Nagy Ádám, Hárai Balázs és Vigvári Vince nyilatkozata:
Vereség a Dominó Trans torna második napján – az olaszok most még előttünk járnak. És kiderült, hogy a párizsi csoportunkban lévő Japánra is jó lesz figyelni – pénteken viszonylag simán győzték le a franciákat… Részletek, nyilatkozatok, vlv-fotók – folyamatosan:
Két szoros meccset játszottak a Dominó Trans torna első napján a Margitszigeten. A mieink döntetlen után ötméterespárbajban nyertek a franciák ellen, a másik meccsen az olaszok úgy győztek egy góllal, hogy kapusuk két másodperccel a vége előtt ötméterest védett. Részletek, Varga Zsolt, Jansik Szilárd, Vogel Soma és Fekete Gergő nyilatkozata, fotók – folyamatosan:
Két hét múlva indul az olimpiára a magyar válogatott, s mától három napon át mindenki megnézheti játék közben a csapatunkat. A Domino Trans torna első napján Franciaország az ellenfél. A meccs 17.45-kor kezdődik, a köztévé adja.
Visszavágtunk a szerbeknek és hatékony, jó játékkal megszereztük a vb-győzelmet! Cikkünkben tíz játékos és a szövetségi edző nyilatkozata, s valamennyi magyar gól: