Az OSC szépen búcsúzott a BL-től, jövőre újra megpróbálják a F8-ba jutást. Eredmények, Varga Dániel, Manhercz Krisztián és a Pro Recco-Marseille meccset négy góljával eldöntő Zalánki Gergő nyilatkozata, gólok a LEN streamje alapján:
Stuber Sándor
A Fradi a már csoportgyőztes Brescia ellen igyekszik bebiztosítani minél jobb továbbjutó helyezését a BL-főtábla A csoportjának szerdai utolsó fordulójában. Mindenképpen el kellene kerülni, hogy csak a negyedik helyen legyen meg a továbbjutás, mert ebben az esetben a belgrádi BLF8-ban mindjárt az első napon, a negyeddöntőben a Pro Recco következne. Előzetesünkben a szerdán este meccselő Nyéki Balázs és a betegség miatt hiányzó Varga Zsolt vezetőedző nyilatkozata is olvasható:
A hét végén megkezdődtek az olasz bajnokság elődöntői. A Pro Recco simán verte a Savonát (Zalánki: 2), a címvédő Brescia, a Fradi szerdai BL-ellenfele viszont kikapott a Trieszttől. Részletek:
Kedden és szerdán rendezik meg a BL-főtábla utolsó fordulóját. Az OSC már nem juthat tovább, Bukarestben igyekszik szépen zárni a BL-szezont. A B-csoport keddi programja és előzetesünk két nyilatkozattal.
Szolnokon nyert 9 góllal a Vasas, de még egyszer győznie kell a bajnoki bronzéremhez és a BL-induláshoz. Nyilatkozatok, vlv-fotók:
Nincs más elképzelésünk: valaki egy holdfényes tavaszi éjszakán beosont a szövetség margitszigeti székházába, bekapcsolta a számítógépeket és megváltoztatta a 2021-22-es bajnokság versenykiírását. Így a szombaton 18.00 órakor Szolnokon kezdődő bronzcsata az egyik fél második győzelméig tart.
Varga Zsolt, az FTC vezetőedzője csütörtökön még edzést tartott a pénteki döntőre készülő fiainak, a meccs napján azonban kiderült, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy a medencepartról irányítsa csapatát. A fölényes Fradi-győzelemmel végződött esti találkozó után telefonon kértünk meccsértékelést a mestertől, aki tévén nézte a találkozót. Rákérdeztünk egészségi problémájának mibenlétére is.
Váratlanul nagy arányú győzelemmel kezdte a Fradi az egyik fél második sikeréig tartó bajnoki finálét. Az OSC-nek ezen a napon nem volt esélye. A második találkozó május 18-án lesz a Kondorosin, ha a Fradi ott is nyer, akkor bajnok. Cikkünkben nyilatkozatok, fotók.
Négy fordulóval az OB1/B befejezése előtt hat pont előnye van a KSI-nek a Kanizsa előtt. (Az első helyezett OB1-es lesz, a második osztályozót játszhat a Szentessel.) A Kanizsa sokadszorra próbálkozik, eddig mindig az osztályozóig jutott és ott elbukott. A vezetőedzőt, Regős Áront kérdeztük jelenlegi helyzetükről és arról, hogy miként tervezik a jövőt.