Összeállításunkban a legnagyobb idei nemzetközi (férfi) versenyek időpontjait és helyszíneit ismertetjük. Új információ, hogy márciusban Zágrábban, majd Podgoricában szerepel a magyar válogatott, a Világkupa selejtezőin:
Stuber Sándor
Ez történt kedvenc sportágunkban 2022-ben – kronológiai áttekintés, hírek, tudósítások a vlv-n 2022-ből. Vízilabda-történelem, egy nagyon furcsa, sok változást hozó év krónikája. (A részletek megismerhetők klikkelés után.) Ezzel az összeállítással kívánunk boldog új esztendőt minden kedves olvasónknak.
Varga Dénes a rövid évvégi szünidőben San Franciscóban próbálta elsajátíttatni fiatal amerikai vízilabdázó-palántákkal az ütemtelen lövés technikáját. Az utolsó óráit – magyar idő szerint – péntekre virradóra tartotta meg, telefonon érdeklődtünk a tapasztalatairól és arról, hogy esetleg már az edzői karrier felé vezető első lépéseket próbálgatta-e…?
A budapesti vb véget vetett Märcz Tamás öt és fél éves szövetségi kapitányi munkásságának. Most tudtuk feltenni azokat a kérdéseket, amelyek már a budapesti vb után aktuálisak voltak, de az akkor elrendelt nyilatkozatstop miatt esélyünk sem volt részletek felől érdeklődni.
Märcz Tamással készített interjúnk második részében emlékezetes versenyeket, beteljesített és elszalasztott lehetőségeket idézünk fel.
Märcz Tamás öt és fél évig irányította a magyar férfi vízilabda-válogatottat. Eredménylistája ismert (cikkünk alsó részében megtekinthető), távozása kicsit viharosra sikerült. Háromrészes interjúnk első “fejezetében” az indulásról, az első időszak gondjairól kérdeztük.
Nem túlzás: szinte nincs olyan nap, hogy ne idézné fel bennünk valami a tragikusan fiatalon elhunyt Mester emlékét. Ezt az alábbi írást egy sportkedvelő olvasótól kaptuk, gondolatait azért írta le, mert őt sem hagyta nyugodni ez a furcsa, szörnyű, groteszk dráma, az, hogy ilyen fiatalon kellett elbúcsúznunk Benedek Tibortól. Az apropó az volt, hogy Tibor idén nyáron töltötte volna be 50. életévét. A szerző elküldte írását az édesapának, Benedek Miklósnak, azzal, hogy a vlv-n szeretné megjelentetni. A cikket a Kossuth-díjas színművész, édesapa személyes jóváhagyásának ismeretében közöljük:
A vlv szerkesztősége ajándékokban gazdag, békés, boldog karácsonyünnepet kíván minden vízilabda-rajongónak!
Befejeződött a Total Waterpolo szokásos év végi szavazása. A női szakágban Keszthelyi Rita a második helyen végzett (a közönségszavazást megnyerte), a férfiaknál Zalánki Gergő negyedik lett, Jansik Szilárd hatodik, mindketten helyet kaptak a 2022-es év álomcsapatában.