Példátlan módon, az uszoda előtti utcáról hívták vissza a magyar játékosokat vasárnap Los Angelesben, miután az Egyesült Államok sikeresen óvta meg a Világkupa-bronzmérkőzés végeredményét. Mintegy négy és fél percet kellett újrajátszani, az eredmény pedig megfordult, a bronzérem helyett a negyedik hely lett a miénk. Megpróbáltuk minden létező forrás alapján rekonstruálni a történteket. Íme, az eredmény.
Stuber Sándor
A magyar válogatott először megnyerte a Világkupa bronzmérkőzését, majd amerikai óvás és a döntőt követő részbeni újrajátszás során elveszítette azt, így a negyedik helyen végzett. Cikkünk folyamatosan frissül:
AZ UTOLSÓ 4,24 PERC ÚJRAJÁTSZÁSA. SZÖVEGES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS!
Utolsó meccsünk a Los Angeles-i tornán. A bronzérem a tét. A találkozó 02.00 órakor kezdődik, szöveges élő közvetítésünk:
El kell ismerni. a spanyolok egyelőre jobbak. A Világkupa harmadik helyéért játszhat válogatottunk hétfőre virradóra az USA csapatával. Részletek, eredmények, hat magyar nyilatkozat:
A tét a döntőbe jutás. A meccs magyar idő szerint 02.00-kor kezdődik. Szöveges élő közvetítésünk:
Újoncavatással jutottunk be a Világkupa-szuperdöntő legjobb négy csapata közé és vasárnapra virradóra a spanyolokkal játszunk a fináléba kerülésért. Részletek, nyilatkozatok:
A Los Angeles-i szupertorna első napja. A tét a legjobb négy közé jutás. A meccs ott pénteken 17.00-kor, magyar idő szerint szombatra virradóra 02.00-kor kezdődik, az M4 Sport internetes oldalán követhető. Nálunk az itt megszokott szöveges élő tudósításból tájékozódhatnak olvasóink.
A Képes Sport 1947-ben (Boros János tollából) sorozatban dolgozta fel “a magyar vízilabda regényét”. A korszak nagy játékosegyéniségeinek visszaemlékezéseiben természetesen sok szó esett Komjádi Béláról. Most annak a Vértessy Józsefnek a szavait idézzük, aki Komi bácsi Los Angeles-i olimpiai bajnok csapatának tagja volt, később pedig maga is szövetségi kapitány lett. Forrásunk a szokásos, az Arcanum (adt.arcanum.hu) kincset érő adatbázisa.
Általánosan elfogadott tény, hogy a vízilabdázók a felkészülési időszakban “keményen dolgoznak”. Egy idő után a nyilatkozatokban is sok szó esik fáradtságról, az izmok savasodásáról, arról, hogy ebben az időszakban a játék gyakorlása még nincs napirenden, sőt, ha játszani kell, a forma néha egyenesen ijesztő. De hogy valójában mit jelent az átlagot jóval meghaladó szintű megterhelés, azt most egy konkrét gyakorlat kapcsán megmutatjuk.