A vízipólós pályafutás végén ott a nagy kérdés: hogyan tovább? Szembe kell nézni ezzel olimpiai bajnoknak és a sportot “csak” OB1-es szinten űző vízilabdázónak egyaránt. Nem sokkal azután, hogy a minden címet (is) megszerzett Hosnyánszky Norbert civillé válásának körülményeiről írtunk, most egy olyan pólós (sikeresnek tűnő) útkeresését mutatjuk be, aki nem jutott el a válogatottságig, pedig mostanáig mindent erre, a sportolásra tett fel.
SZABÓ BENCE (Waterpolo Barber) a vlv-nek:
– Tavaly, a budapesti világbajnokság idején kezdődött a “Waterpolo Barber-sztori”, akkor már hozzám járt Märcz Tamás akkori szövetségi kapitány, aki az első felnőtt edzőm volt a BVSC-ben. Kiírtam a közösségi médiában, hogy a sportolói múltamra való tekintettel ingyen és bérmentve vállalom a válogatottak hajvágását, hogy megfelelő kinézettel menjenek a vb-meccsekre :-). Azóta használom a #waterpolo barber hashteget a képekhez, posztokhoz.
Tomi, Manó (Manhercz Krisztián – a szerk.), Szili (Jansik Szilárd – a szerk.) – ők voltak az első vendégeim és meg is maradtak az ingyenesség “elmúlása” után is. Most pedig már nagyon sokan járnak hozzám az OB1-ből, a válogatottból, stábtagok is. Egyre több vízilabdás lett a vendégem, adódott az ötlet, hogy kifejezetten “vízilabdás fodrászatot” hozzak létre. A kezdeteknél még a mesteremnél dolgoztam, akinél tanultam a szakmát, a II. kerületben, közel a Margitszigethez. Azt gondoltam, hogy saját üzlet nyitására Zugló lehet a legalkalmasabb, innen nagyjából egyforma távolságra van minden uszoda. Hozzám járt “természetesen” a fél BVSC is, megkérdeztem Kemény Kristófot, nem lehetne-e ezt a BVSC-nél megvalósítani. Tök hiteles lenne, végül is 16 évig voltam ebben a klubban és mégiscsak itt van az uszoda, közvetlenül mellettünk. Megkérdezte, az illetékeseknek tetszett az ötlet, megkaptam ezt a helyiséget itt a Szőnyi út 2. első emeletén, a konditerem mellett. Nagyjából így álmodtam meg az egészet, ahogy most kinéz.
– A falon pólós fotók, zászlók, a polcokon ereklyék, aláírt labdák…
– Sorban hozták a vendégeim, amikor meghallották, hogy elindult a Waterpolo Barber.
– “Fodrászat-szakmailag” mitől vízilabdás a vállalkozás?
– Ilyen szakmai specialitás nincs, én ezzel a szalonnal egy olyan közösséget szeretnék létrehozni, ahova szívesen tartoznak az emberek. Nekem is jó, hiszen bár abbahagytam a profi szintű vízilabdát, ezen a módon mégis benne maradtam, mindenhonnan jönnek hozzám, nem estem ki ebből a nagyon jó közegből. Egyre többen jönnek kis pólósok is, a KSI-ből, a Vasasból. Ez volt az ötlet, ha már van a kosárlabdásoknak, a focistáknak “saját” speciális fodrászatuk, legyen vízilabdás is.
– Vannak ezeknek a pólós kuncsaftoknak speciális igényeik? Nem tudom, hogy nagyon rövidre kell vágni a hajat vagy ilyesmi?
– Néha vannak extra kérések. Jönnek kicsik, tízévesek és azt kérik: “Olyat, mint a Manóé!”, vagy “Olyat, mint amilyen a Szilié!”. Látják, hogy ők hozzám járnak és hát, nyilván példaképek.
– Akkor ebből divatdiktátorság lehet: kitalálsz valamit Manóéknak és elterjed…
– Így van… Egyébként a legkülönlegesebb igény eddig az volt, amikor sapkaszámot, 7-est kellett vágnom valakinek, mindkét oldalra. Fogadás volt, “Úgysem mered, úgysem mered!” és eljött hozzám a srác, lehetett vagy 15 éves.
– Honnan tudják, hogy ide járnak a legjobb játékosok?
– A közzétett fotókról. Meg hát, híre is ment a dolognak, tudom, hogy a szülők és a gyerekek is beszélnek már rólam. De a felnőtt játékosoknál is terjed a hírem, a Fradiból először Szili jött, aztán Vendel, Tonya, Katona Norbi. Süni (Nyéki Balázs – a szerk.) is járt már nálam, a Honvédból Fejős Robi, Simon, Sugi (Sugár Péter – a szerk.) Folyamatosan bővül a vendégkör a pólósok közegéből. Jópofának tartják a kezdeményezést.
– Beszéljünk akkor a vízilabdás múltadról!
– Itt nevelkedtem a BVSC-nél, Szűcs Levinél. Ő volt a 9 utánpótlásévemből hatot velem. Felkerültem a felnőttbe, ahol három szezont töltöttem. Másfél évet Tominál, másfelet Levinél. Innen mentem a Vasasba, akkor volt a “nem jó évünk”, amikor Laci bácsi felállt félévkor, majdnem kiestünk. Onnan mentem el Szombathelyre, ahol jó csapat volt, szívesen maradtam volna, de jött a Covid. Úgy terveztem, hogy a vízilabda után edzősködöm, a TF-re jártam, de azzal nem számoltam, mi van, ha nem lesz uszoda… Jött az ötlet, hogy tanuljam ki a fodrászatot.
A Covid végeztével, már a fodrászsuli közben igazoltam Tatabányára.
– Mit értél el és mit szerettél volna elérni?
– Természetesen, mint mindenkinek, a válogatttság és az olimpia volt az álmom. Juniorválogatott-kerettag voltam, az OB1-ben 5. hely kétszer és úgy érzem, mindkét esetben sokat tettem azért az eredményért. Itt a BVSC-ben jó katona voltam. Eurokupa – legjobb 16, Tomival, az is jó volt. Nem hosszú a listám…
– Nincs benned keserűség? Hiszen erre tettél fel mindent. Azért is kérdezem, mert mi, újságírók legtöbbször a sikeresen zárult pályafutásokról írunk, holott a csúcsra felérni – ez keveseknek adatik meg, sokkal többen csendben, esetleg szomorúan fejezik be.
– Nem mondom, hogy nem csalódásként éltem meg, ahogy abbahagytam, többet vártam magamtól. Amikor eligazoltam a Vasasba, azt szintlépésnek gondoltam, meghatározó játékos szerettem volna lenni. De nagyon rossz szezonunk volt, mindenkinek. Lehet, hogy ha még itt maradok a BVSC-ben, egész máshogy alakul. Szóval volt bennem hiányérzet, nehezen is tudtam feldolgozni a történteket, hiszen kieső csapatnál, a Tatabányánál hagytam abba. Nehéz volt belátni, hogy nem vagyok 195 magas, nem leszek válogatott, olyan játékosból, mint én, van még tíz vagy húsz vagy száz, és közülük egy jut el a válogatottságig. Pedig már iskolásként szó szerint mindent rátettem erre, három órákat töltöttem a suliban és hatot az edzéseken. És el kellett fogadnom, hogy ennyi az egész. Nem volt egyszerű, pszichológus, sok hosszú beszélgetés…, de főleg az segített, hogy megtaláltam a fodrászatot. Így pedig, hogy a régi és az új énemet össze tudtam kapcsolni, jól érzem magam, megtaláltam az utamat.
– Hogy jött a fodrászkodás ötlete?
– Igazából mindig szerettem a stílust, a divatot. Egyszer ültem a fodrászszékben és tökre láttam magam, ide be tudnék illeszkedni. Elmentem a mesteremhez a fodrászssuliba, tájékozódtam, szimpi volt az egész. Az oktatást össze tudtam egyeztetni az edzésekkel, úgyhogy Tatabányán még játszottam egy szezont. Nem volt túl jó évem és utána el kellett dönteni, hogy mi legyen. Váltottam, a suli után dolgoztam majdnem két évet a mesteremnél, utána jött a saját szalon ötlete – a vízilabdás vonal mentén.
– Üzletileg milyen?
– Nem vagyok drága, mert nem milliomos szeretnék lenni, hanem ezt a közeget megőrizni, építeni.
Amikor abbahagytam a játékot, a sikerélmény eltűnt a hétköznapjaimból. Az előző szalon nem a sajátom volt, ott nem a magam sikeréért dolgoztam, most már igen. Folyamatosan jönnek vendégek, civilek is az utcáról, úgyhogy nem panaszkodom, üzletileg is megéri. Nyilván ha egy hatszékes szalont kellene vízilabdásokkal megtölteni, más lenne a helyzet, de én egyedül dolgozom. És egyébként nem is tudnék elképzelni magam mellé olyan kollégát, aki nem vízilabdázott… 🙂
– Megkérdezem még direktebben: meg lehet ebből élni?
– Igen. Még rövid ideje vagyok önálló, de azt hiszem, jobb lesz a kereset, mint az előtt, hogy a vízilabdát abbahagytam. Ez is volt az egyik szempont, hiszen nyilvánvaló volt, nem tudok eljutni a topjátékosok szintjére, ennek megfelelően anyagilag sem számíthatok nagy előrelépésre. Annál pedig többre tartottam magam, hogy pár százezer forintért városról városra váltva megélhetési vízilabdázóként játsszak még évekig.
Nagyon sokat adott nekem ez a sport, és nem anyagiakra gondolok. Nekem Szűcs Levi gyakorlatilag apám helyett apám volt, többet voltam vele, mint a szüleimmel. Ő az egyetlen, akihez “házhoz járok”, akárhol lakik, ha hív, hogy vágjam le a haját, megyek. 🙂
Forrás: Szabó Bence
– Mi a perspektíva?
– Ezt a szalont nem lehet nagyon bővíteni. Egy állás talán még belefér – ha kiöregedő vízilabdás szeretne fodrász lenni, várom a jelentkezését. 🙂 Ha pedig nagyot szeretnék álmodni, és miért ne tenném, akkor azt gondolom, hogy minden uszodában elférne egy ilyen kis fodrászszalon…
– Szóval akkor: te és a vízilabda? Milyen a viszony most?
– Elkezdtem edzésre járni, lehet, hogy játszani is fogok alsóbb osztályban. Sok meccsre kijárok, a vendégeim hoznak jegyet, hálás vagyok nekik és nemcsak ezért, hanem amiatt is, hogy rajtuk keresztül benne maradhattam ebben a közegben. Az egyik ismerősöm mondta: “Te Bence! Te fogod először hallani az átigazolási híreket!” És tényleg, a Waterpolo Barber révén még most is úgy érezhetem, hogy ehhez a világhoz tartozom.
– Köszönöm a beszélgetést!
