Van egy jászsági falu, ahol a szó szoros értelmében vízilabdázás közben tanulnak meg úszni a gyerekek. Neve is van a programnak: “A labda varázsa”. A részletekről kérdeztük Balog Tibort és Vindisch Ferencet.
BALOG TIBOR a vlv-nek:
– A történet ott kezdődött, hogy mint vízilabdázó a 70-es évek után abbahagytam, levezettem. Korábban másodosztályú csapatból lettem válogatott, és mint minden normális fiatalt, engem is nagyon motivált, hogy kijussak egy olimpiára. Amikor ez nem jött össze, akkor sem estem kétségbe, testnevelőként dolgoztam és elkezdtem sportszerűen futni a Városligetben. Ebből is egy hosszú ideig tartó szenvedély lett – a 30. maratonnál mondtam azt, hogy elég.
Amikor Vindisch Feri a csapatával Budapestre jött Kanadából, hosszú idő után találkoztunk újra (segítője voltam a csapatnak az ittlétükkor). Nagyon jó érzés volt ismét együtt lenni Ferivel, akivel a sportolói pályafutásunk végén nagy közös terveink voltak. Mindketten bíráskodtunk és szerettük volna elérni, hogy nagy nemzetközi játékvezetői párosi karriert fussunk be. Aztán ő Kanadába nősült, így szétváltak az útjaink.
Sok év telt el, de tartottuk a kapcsolatot, s amikor a feleségemmel Budapestről Jászboldogházára költöztünk, küldtem neki fényképeket a faluról, a strandról, csak azért, hogy megmutassam, hol élünk.
És Feri fantáziáját megindították ezek a képek, meg hát, tudta, hogy továbbra is a sportág iránt elkötelezett ember vagyok. Úgyhogy tavaly ilyenkor, amikor újra hazatért egy kis időre, telefonált, hogy ajándékot küld. Nem értettem, miért nem hozza magával, de azt mondta, kicsit nagyobb méretű dologról van szó. Úgyhogy a csomagot aztán Kósz Zoliék hozták el, akik a leányfalui klub, a KÓPÉ UVSE gyerekeivel jártak Ferinél, Kanadában.
Kiderült, hogy egy komplett felszerelést kaptunk, méghozzá nemcsak labdákat, sapkákat, hanem egy felfújható vízilabda-pályát is! Berámoltam mindent a Fiat Pandába és Feri másnap megérkezett, nálunk töltött négy napot. Kipróbáltunk mindent, megnéztük, mennyi ideig tart felfújni a kapukat, létrehozni az egész pályát.
Mivel én nyaranta napközistábort szervezek, vezetek már három éve, adódott a lehetőség, hogy különleges programot készítsünk a gyerekeknek. Szerencsére a falu polgármestere nagyon nyitott volt, most már ott tartunk, hogy az edzések év közben is zajlanak, a gyerekeket az önkormányzat mikrobuszával szállítjuk Újszilvásra, az ottani fedett uszodába. (Én vezetek!)
Egyelőre tíz gyerek részvételével tartjuk az edzéseket, de szerintem jó lesz felkészülni arra, hogy esetleg az újszilvási gyererek körében is gyorsan népszerűvé válik ez a dolog.
Ami a vonzerő: labda van a vízben! Úgy kezdik a kicsik, hogy még nem tudnak úszni (a víz természetesen még nem mély), de a labdával végzett gyakorlatok, az önfeledt játék során hihetetlen vízbiztonságot szereznek, nagyon egyszerűen fogalmazva azt lehet mondani, hogy játék közben tanulnak meg úszni, úgy, hogy ezt szinte észre sem veszik!
Természetesen nem a svédcsavart tanítjuk nekik, de önmagában az a lehetőség, hogy kapura lehet dobni a labdát, gólt, sikerélményt lehet elérni, nagy motivációt ad mindenkinek. És már ezek között az 5-12 éves gyerekek között is láthatóan vannak olyanok, akiknek elképesztő a kézügyességük.
Újszilváson egyébként már vízilabdázni is lehet, beszéltem edzőkkel, nyitott az út, hogy ha tehetségesnek látják a falunkbéli fiatalokat, mehetnek “tovább”, a sportágba.
De hangsúlyozom, nekünk az a legfontosabb, hogy a kicsik szerezzék meg a vízbiztonságot, kerüljenek jó kapcsolatba a vízzel és a labdával.
A gyerekek a parton is labdás gyakorlatokat végeznek, nagyon élvezik, a szülők elmondása szerint jól alszanak, és az étvágyuk is megnőtt, pedig egyelőre csak hétfőn és szerdán dolgozunk, 17-től 18 óráig kaptuk meg a medencét az uszoda vezetésétől.
– Finanszírozza valaki ezt a programot? Mibe kerül a szülőknek?
– Havi díjat fizetnek, 20 ezer forintot gyerekenként, ez nyolc alkalomra szól. Az újszilvási vízfelületet kedvezményesen kapjuk, a szállítási kötséget és a belépőt kell kifizetni, nekem egy csekély honorárium jut.
– Mi lehet a jövője ennek a rendszernek? Szerinted elterjeszthető az ország más területeire is?
– A mobilpálya átvihető máshova is, de ezt alaposan ki kell dolgozni, nem szeretnék ugrálóvár-tulajdonoshoz hasonló mutatványos lenni. Bemutató játékkal lehetne kezdeni a szomszéd falvakban, ahol van strand, és talán mutatkozna érdeklődés.
Jelenleg az a cél, hogy a jászboldogháziak körében legyen népszerű ez a kezdeményezés, az itteni iskolába 160 gyerek jár, jócskán bővíthető tehát még a helyi bázis is.
A falunak 1600 lakosa van és jövőre itt lesz a jászok világtalálkozója. Ez nagy ünnep, azt tervezem, hogy a harmadik napon, vasárnap délelőtt hat szomszédos falu gyerekei csinálnak egy kis bemutatót, sőt, esetleg felnőttek is “beugrálhatnának”. (Több szülő jelezte, hogy ők is szívesen kipróbálnának egy-egy ilyen edzést, játékot.)
Népszerű a vízilabda erre is, augusztus végén elhoztuk a helyi Filmklubban közösen A nemzet aranyai című filmet, eljött Kósz Zoli, Kiss Gergő pedig az online térben volt velünk, s a program délután négytől este fél 10-ig tartott…
Nemrégiben elmentünk a gyerekekkel megnézni a Cegléd-Szombathely meccset. Egyszercsak született egy dopplergól. Én majdnem leestem a lelátóról, hogy ilyen még van, de ennél is fontosabb, hogy az egyik gyerek felugrott. “Tibi bácsi! Ezt csináltuk már mi is a vízben!” És tényleg, az egyik nyári “bulijátéknál” ez történt, s megragadt a srác fejében, felismerte.
– Köszönöm a beszélgetést!
X
Megkérdeztük a jelenleg is Kanadában élő és dolgozó Vindisch Ferencet, a Labda varázsa program kidolgozóját, milyen megfontolásból juttatta el Jászboldogházára a mobil vízilabdapályát és a hozzá tartozó felszereléseket.
VINDISCH FERENC a vlv-nek:
– Nemcsak a régi ismerettség miatt. Ez egy több elemből felépülő program, olyan sportfoglalkozás, amelynek fő célja, hogy az úszni még nem tudó gyermekeket vízbiztonságot szerezzenek, magabiztossá váljanak a vízben. A gyerekek játékos formában, labdával a vízben mozogva tanulnak meg olyan készségeket, amelyeket csak a vízilabdázás (a vízi labdázás) képes előhívni, megteremteni. Szeretném felajánlani a Magyar Vízilabda Szövetségnek, hogy a közreműködésemmel fokozatosan, lépésről lépésre valósítsunk meg egy országos programot, melynek színhelyei azok a települések lehetnének, ahol nincs sem vízilabda, sem úszásoktatás. Az első szakaszban 10-12 helyen lehetne beindítani ezt a játékos képzési rendszert, később akár 100-120 településen is működőképes lehetne.
Dolgozom egy írásos előterjesztésen, amely hároméves programot irányoz elő, bízom abban, hogy ennek megvalósítását az MVLSZ elnöksége támogatni fogja.