A középszakasz végeztével a rájátszás első fázisa következik az OB1 felsőházában. Ismertetjük a lebonyolítás rendjét és a párharcok kiinduló helyzetét:
A Play-off I. szakaszba a csapatok az alapszakaszban és a középszakaszban egymás ellen elért
eredményeiket magukkal viszik. A helyosztóba kerülésért sorra kerülő párharcok (1-4. és 2-3., valamint az 5-8. és 6-7.) az egyik fél 7. pontjáig tartanak. Az első mérkőzés pályaválasztója a középszakaszban jobb helyezést elért csapat. (A mérkőzéseken döntetlen eredmény nem születhet.)
A döntőben az 1-4. és a 2-3. párosítások győztes csapatai, a bronzéremért az 1-4. és a 2-3. párosítások vesztes csapatai játszanak. (Ugyanígy alakul a harc az 5. és a 7. helyért.)
A végső fázisban a bajnoki címhez, a bronzéremhez és az 5. helyhez az egyik félnek háromszor kell nyernie, a 7. hely eléréséhez két győzelem is elég. (Döntetlen nincs.)
A BL-indulásra az első két helyezett szerez jogot (megjegyezzük: egy évvel korábban még három klub vívhatta ki a játéklehetőséget), az Eurokupában a kiírás szerint a Magyar Kupa győztese, valamint a bajnoki bronzérmes játszhat, a Konferencia Kupa részvevője az 5. és a 6. helyezett. Ha a kupagyőztes FTC bejut a bajnoki döntőbe is, akkor a bajnokság 4. helyezettje indulhat az Eurokupában és a 7. helyezett a Konferencia Kupában szerepelhet.
Meccsenként csapatonként továbbra is három idegenlégiós játszhat.
Rájátszás, 1. szakasz (a párharcok az egyik fél 7. pontjáig tartanak)
FTC (1. helyezett)-Szolnok (4. helyezett) – a kiindulás: 6:0, vagyis a Fradi már az első meccs megnyerésével bejuthat a döntőbe.
A játéknapok: május 2., szombat, (ha szükséges:) május 6., szerda, május 16., szombat
BVSC (2. helyezett)-Honvéd (3. helyezett) – az induló helyzet 3:3 és az első meccs a Szőnyi úton lesz.
A játéknapok: május 6., szerda, május 13., szerda, (ha szükséges:) május 16., szombat
Vasas (5. helyezett)-Eger (8. helyezett) – 4:2-re vezet a Vasas és az első meccs a Komjádiban lesz.
A játéknapok: május 2., szombat, (ha szükséges:) május 6., szerda, május 16., szombat
Semmelweis OSC (6. helyezett)-Szeged (7. helyezett) – az állás a rajtnál 3:3 és az első meccs a Kondorosin lesz.
A játéknapok: május 2., szombat, május 6., szerda, (ha szükséges:) május 16., szombat