Decker Ádám 28 évesen játszotta az első válogatott meccsét. Nevezhetnénk őt a legidősebb “Benedek-bébinek”, ami azonban többszörösen mulatságos meghatározás volna. Mindenesetre debütálása egyben Benedek Tibor első mérkőzése volt a nemzeti csapat élén és Ádi utána szinte végigkísérte szereplésével Benedek Tibor szövetségi kapitányi pályafutását. (Az interjúnkból kiderül, hogy miért csak “szinte”…) Rió után nem sok hiányzott ahhoz, hogy befejezze, aztán később mégis oszlopos tagja lett Märcz Tamás válogatottjának is. Emlékek, történetek…:
DECKER ÁDÁM a vlv-nek:
– A válogatottság… Menjünk végig itt is kronológiailag. Hogy kezdődött?
– Te hívtál fel Szegeden, 2012-ben, nem emlékszel? Mentem haza kajálásból, s hívtál, hogy gratulálsz és mondjak pár mondatot a vlv-nek. Ebből tudtam meg! Akkor már eljutottam oda, hogy – bár legbelül még mindig hittem benne -, meg sem néztem a kerethirdetést. Félre kellett állnom a kocsival, kalapált a szívem. Így kezdődött a válogatottságom. Dénes még ott volt Tibi mellett, emlékszem, Romániában játszottam az első meccsemet…
– Az volt Tibor első meccse is szövetségi kapitányként…
– Igen. Nagyváradon. Nem is játszottam rosszul, bár nem lőttem elég gólt ahhoz, hogy nagybetűs legyen a nevem a tudósításban. 🙂
– Azt láttam, hogy Tibor gyakran nagyon hosszan beszélgetett egyenként a játékosokkal, edzés előtt, után. Te is sorra kerültél?
– Amikor kerettag lettem nála, nem beszélgettünk a vízilabdán kívül semmiről. Nekem ez nem volt furcsa, tettem a dolgomat. Eltelt fél év és a barcelonai vb előtt, tavasszal voltak keretedzések, egyszer a Komjádiban félrehívott, az volt az első komolyabb személyes beszélgetésünk. Azzal kezdte, hogy még nem beszélgettünk… Nem is értettem, mondtam neki: gondoltam, elmondod, hogy mit kell csinálni és én igyekszem azt végrehajtani. Még meg is kérdeztem: valami baj van? Azt hittem, leszúrás jön valamiért. Mondta, hogy nem-nem. Megkérdezte, mivel foglalkozom, a családról is érdeklődött, beszélgettünk másfél órát, csupa olyan dologról, aminek semmi köze nem volt a vízilabdához. És ahogy mondod, közben mindenki kijött a vízből, megtörölközött, a fürdőnadrág már megszáradt rajtam és még mindig beszélgettünk. Korábban nem nagyon volt ilyen edzőm, Dabrowski Norbival azért volt szorosabb a viszonyom, mert mellette, “alatta” nőttem fel játékostársként a BVSC-ben.
Földi Lacinál tapasztaltam még hasonlót, az átigazolásom előtt meghívott egy cukrászdába, ide, oda, sokszor beszélgettünk, már én kérdeztem meg, hogy mi van, nem arról van szó, hogy oda igazolok? 🙂 Erre az volt a válasz, hogy ő nem fog leigazolni hülyéket meg olyanokat, akikkel nem akar együtt dolgozni… Beszélgettünk a feleségemről, mindenről, csak vízilabdáról nem. Pedig úgy gondoltam, arról lesz szó, hiszen, valljuk be, én Gerendás Gyuri “ütőembere” voltam, mentem ezerrel, kő kövön nem maradt, megkaptam a három kiállításomat, aztán viszont látásra. A centerek is tudták: na, jön ez a nagy darab állat, aki letépi a fejüket – Földi Laci ennyit láthatott belőlem. Varga Dani és mások mondhatták neki, hogy nem egy gyökér emberről van szó, de nyilván meg akart erről győződni. Feltérképezte, hogy egy tulok az, akit le akar igazolni vagy egy kezelhető, normális játékos. Lacinak ez volt a legnagyobb ereje – és ez Tibire is igaz – elképesztően jól tudta ezeket a kapcsolatokat feltárni, úgy rakta össze a csapatot, hogy tökéletesen érvényesültek a mentális képességek, a szeretet, a lelki érettség. Csupa jó, szeretetre méltó ember volt abban a Vasasban, senki nem különcködött. A válogatottra is ugyanez volt a jellemző. Szerintem Tibi azért beszélgetett ennyit, hogy ha valami nem tetszett neki, akkor próbálja terelni a játékos gondolkodását, meg hogy egyáltalán megismerje. Hogy tudja, ha eljutunk a vb-döntőig, ott egyenlő állásnál, nem sokkal a vége előtt mi játszódik le az adott játékosban, mire lehet tőle számítani. Tibi nagyon sokat dolgozott ezen a mentális háttéren.
Szóval Szegeden ért a hír. Akkor már úgy voltam, hogy jól megy a játék, élvezem is, közepes keresetem van, a szabadidőben a kerti sütőket áruló családi cégünkkel foglalkozom, ami normális, el kell kezdenem felépíteni magamat a civil életre, mert a vízilabdából nem fogok megélni. Úgy éreztem, hogy beletettem mindent, én voltam az első, aki megérkezett az uszodába és az utolsó is, aki hazament. Közben behívták Turzait, másokat, akikről azt gondoltam, hogy náluk jobb vagyok. Mert korábban mindig volt “mentség”, persze, nem hívnak be, hiszen ott van Varga Tamás és más sztárok a Kemény Dénes-féle csapatból, de aztán már úgy gondoltam, álljon meg a menet, nekem kellene jönni. És ha nem én jövök, akkor ezen el kell gondolkodni… Az apósom tök jó fej volt, bevont a családi vállalkozásba. Kötöttem szerződéseket, adtam el termékeket, megkaptam önálló munkára a fűnyíró divíziót, már arról volt szó, hogy ott Szegeden bérelünk a feleségemmel egy raktárat, elindítunk egy üzletet. Nagyon nem gondoltam, hogy válogatott leszek 28 évesen. És akkor hívtál fel…
És utána Tibor egy vb-t, Kazanyt kivéve végig bizalmat szavazott nekem.
– Amikor hosszan beszélgettetek, Tibor magáról is mondott valamit vagy csak téged kérdezgetett?
– Úgy beszélgettünk, mintha barátok lennénk. Az elején még csak válaszolgattam, eltelt fél óra, mire rájöttem, hogy ez egy párbeszéd. 🙂 Nem feleltet. Ismertem, beszélőviszonyban voltunk, de nem voltunk barátok, a barát az, aki tudja, hogy éppen mi van a másik családjában. Atán már én is kérdeztem, ő válaszolt, Onnantól kezdve sok ilyen beszélgetésünk volt, szép lassan közelebb kerültünk egymáshoz, ami utólag visszagondolva teljesen természetes.
– Konkrét szakmai dolgokat is megbeszélt?
– Tőlem csak a zónavédekezéssel és a kapufás játékkal kapcsolatban kért néha véleményt, de nyilvánvaló, hogy másokkal sokat beszélt konkrét szakmai kérdésekről, például Varga Danival, egészen biztos, hogy ők rengeteget elemezték együtt a dolgokat, mi miért nem működik, ilyesmi.
– Jött a barcelonai vb, amit megnyertetek. Mivel olimpiát nem nyertél, gondolom, ez volt a pályafutásod csúcspontja…
– Igen. Amikor a “megérte-nem érte meg” dilemmát végiggondolom, ez jut eszembe először. A sok-sok élmény és a világbajnoki arany. Ennek súlya van. Ha nem is olimpiai győzelem, de mégis súlya van. Ez egy rang, a megbecsültséget a mai napig érzem. És egyértelmű, hogy megérte elkezdeni, megérte beletenni huszoniksz évet, ezt már nem veszi el senki.
– Senki nem gondolta, hogy a Benedek-korszakban az az első megmérettetés, a barcelonai arany lesz a csúcs.
– A csúcson kezdtük, ez igaz… Volt még egy Eb-ezüst, majd egy Eb-bronz.
– Azóta próbálom megfejteni, hogy mi történt. Tibor sok olyan apró, meg nem is olyan apró döntést hozott, ami – látva utólag az eredményeket – vagy nem vált be vagy nem segítette a csapat szárnyalását. Ezeket később sem “tagadta meg”, sőt, azt mondta, még következetesebb lenne… Említhetem itt a szándékot az internet kikapcsolására az olimpiai faluban, de akár – sőt, főleg – a fiatalítás már szinte kényszeres, de következetes végrehajtását.
– Ami Tibor erénye volt, kicsit az lett a fék is. Amit ő elhatározott, abban eltökélt volt, tűzön-vízen át keresztülvitte. Nyilván a személyes tapasztalataiból arra emlékezett, hogy a közös lét kicsit “szétcsúszott” az olimpiai faluban. Hogy ez ne történjen meg velünk, kitalált dolgokat, lényegében helyettünk, például a “leszoktatást” az internetről. Mint ahogy a születési évszámokat is rendkívül fontos mutatóvá tette.
Amikor megnyertük a vb-t, kicsit naívan, kicsit nagyképűen úgy gondoltam: az, aki a vb-t nyerte, végigpusztít a következő éveken, a mag együtt marad és hülyére verünk mindenkit, természetesen az olimpiát is megnyerjük. Ő pedig azt mondta, engem az Eb-re azért “visz”, mert hazai Eb – akkor Tóth Marci és Hárai volt a két center -, az eredménykényszer nagyon rajta van, de nem én leszek a jövője a válogatottnak, mert kiszámolta, hogy az átlagéletkort nagyon meglököm azzal, hogy Rióra 32 éves leszek. Ott álltam egy vb-arannyal a nyakamban, tökjól játszottam az Eb-n is, kiállításokat szereztem, jól bekkeltem, azt mondtam, rendben, a matek ezt mondja, de én nem így érzek! Kit érdekel, hogy két év múlva hány éves leszek? Ám ő eldöntötte, hogy nekem az Eb az utolsó. És konzekvensen ki is hagyott a kazanyi vb-keretből, be se hívott a felkészülésre. Leültünk egy étteremben és elmondta, szerinte még jobb vagyok mint Angyal Dani, de őt fogja kivinni az olimpiára, ezért a kazanyi vb-re is. Sőt, nem szeretné, ha zavarná Danit, hogy ott vagyok a felkészülésen, mint “ellenpólus”, ezért nem is hív be a felkészülésre. Hála az égnek – mármint az én számomra, Daninak nem… – ezen a téren végül Kazany után változtatott, tehát azért erre is volt példa.
– Hogy fogadtad, amikor elmondta neked a döntését?
– Szerinted? Te hogy fogadnád, hogy életed csúcsformájában vagy, kicsattansz az erőtől és félretesznek, hogy másnak lehetőséget adjanak? Persze, hogy rosszul éreztem magam, borzasztó volt…
Felhívott telefonon, hogy találkozzunk. Kérdeztem, miért, gondolom, ez nem jót jelent. Hát, nem…, de személyesen szeretné elmondani. Másnaposan mentem erre a találkozóra és utána három napig minden este berúgtam – ennek akkor vége. A feleségem vitt kocsival, vezetni sem tudtam. Valahogy összeszedtem magam arra a félórás beszélgetésre.
És ezután keményen meghajtottam a következő időszakot, arra a nyárra most is nagyon büszke vagyok, egyedül edzettem végig három hónapot. Mondhattam volna azt is, hogy jól van, elengedem az egészet, tényleg itt van Dani, aki fiatal, tök erős, ő a jövő.
Kikértem úszóedzők véleményét, csináltam külön edzésprogramot, lejártam kondizni. Nemcsak fizikálisan, főleg lélekben adott ez nagyon sokat: én a munkát elvégeztem, rajtam nem múlt. Jobb is lettem, ezután tényleg szenzációs szezont produkáltam az OSC-ben 30-40 gólt lőttem az idényben a korábbi 15-20-hoz képest. Végig bírtam és megerősödött bennem az érzés, hogy nem adom fel. Nem tudom, csináljanak velem, amit akarnak, lőjenek le… 🙂
– Szerinted végül miért gondolta meg magát Tibor?
– Nem tudom. Ő mindig a legjobbat kereste, ahogy kitalált engem magának, hogy kell egy hajtós, jó mentalitású, törekvő játékos, ugyanúgy el is engedett, mert már a jövő lebegett a szeme előtt… És ha most megnézzük Angyal Dani teljesítményét, akkor Tibi tökéletesen látta a jövőt. Én persze úgy gondolkoztam, hogy a jónál nem kell jobbat keresni.
Mivel a kazanyi szereplés nem sikerült, talán úgy gondolta, az a váltás nem volt jó irány. Danival sokat beszélgettünk erről. Egyetértettünk abban, hogy ha az a vb jó eredményt hoz, akkor ő kirobbanthatatlan lett volna a válogatottból. Vagy ha Tibor engem visz a vb-re és úgy vagyunk hatodikak, akkor nincs kérdés, viszontlátásra, Decker Ádám.
– Rió…
– Benne volt, hogy nyerünk. Tök jól kezdtünk, a szerbeket megleptük. Mi lett volna, ha… Volt csapatkapitányváltás, kihagyta a csapatból Madit – ezek bizonyos szemszögből nézve nagyon tökös, bátor döntésnek tűnhettek, nyilván sok örlődés volt mögöttük. Soha nem tudjuk meg, mi lett volna, ha…
Az összes játékossal sokat beszélgettünk azóta erről, nem jutottunk előbbre, nincs is értelme keseregni. Ismerek olyan vízilabdázót, aki láthatóan élete végéig azon fog bánkódni, hogy miért nem lett olimpiai bajnok, vagy ha az lett, akkor miért nem lett kétszeres aranyérmes. Minden csapatban, minden korosztályban van olyan játékos, aki valamiért kesereg.
Én nem kesergek, büszke vagyok magamra. Kijutottam az olimpiára, ami egyfajta álom volt. Nyilván olimpiai bajnok akartam lenni, de már ez is egy megkülönböztetett dolog, dicsőség. Nem akarok keseregni, nem akarok alkoholistává válni azért, mert nem jött össze az olimpiai jó szereplés.
Egy évig persze minden egyes napom borzalmas volt, ha nem Dabrowski az edzőm, szerintem abbahagytam volna a vízilabdát. Látta rajtam, hogy meg vagyok törve és érezhetően máshogy kezelt, mint a többieket. Hosival nagyon sok kedvezményt kaptunk és amikor ezt valaki szóvá tette, megkérdezte, hogy nekünk a kondi után miért szauna van, miért nem kell bemennünk úszni, akkor Norbi kiállt mellettünk, megmagyarázta: Majd, ha te is ennyi idős leszel és visszatérsz egy ilyen olimpiáról, akkor megkérdezlek, hogy érted-e már – addig csönd legyen!
Valósággal hitemet vesztettem a sportban, teljesen letargikusan végeztem az edzéseket. Szerencsére aztán túltettem magam a dolgokon, köszönhetően elsősorban a családomnak, feleségemnek, meg persze magamnak.
Märcz Tomit is meg kell említenem, ő nem egy “diktátoredző” volt, tudod, nagyon puha kézzel fogott minket és azok a játékosok akkor, 2017-ben tudták ezt értékelni. Nem véletlenül nyertünk ekkora csalódás után vb-ezüstöt.
Szóval…, nem cserélnék Benedek Tiborral, aki háromszoros olimpiai bajnok volt, egy ikon, de már nincs köztünk, senki nem tudja megveretgetni a vállát. Én nem nyertem olimpiai aranyat, de bárki megveregetheti a vállamat. És ezt tovább fejtegethetném: van, akinek családi tragédiája van, másnak egészségi problémája, megint más bolyong, nem találja a helyét a vízilabdakarrierje után, kiürült az élete. Én meg úgy vagyok vele, hogy basszus, gyönyörű családom van, ezer dolog érdekel az életben. Lehet, ezért nem lettem igazi klasszisjátékos, mert nemcsak a vízilabda érdekelt. Lehet, hogy nem kellett volna egy csomó mindennel foglalkoznom a vízilabda mellett, mert ezért nem tudtam azt a nagyon-nagyon kicsit hozzátenni, ami kellett volna még.
Ma is minden második éjszaka bevillan az agyamba, hogy Brguljan félmagas lövését miért nem tudtam ballal kiblokkolni, rendszeresen visszatér ez az álom. Hogy mehetett el a labda a kezem mellett a rövidnél a riói negyeddöntőben, amit végül ötméteresdobásokkal veszítettünk el? Lehet, hogy sikerült volna, ha azt a kicsi pluszt még beleteszem – nem tudok szabadulni ma sem ettől az érzéstől. Biztos, hogy ez az életemet végig fogja kísérni. Harminc évig annak éltem, hogy olimpiai bajnok legyek és nem sikerült. És nem az ölembe hullott a válogatottság, már azért is nagyon sokat dolgoztam, hogy egyáltalán a közelébe kerüljek. De most tegyem fel a kérdést, hogy megérte-e? Hogyne érte volna meg! Le is zártam magamban és nem kesergek.
Itt ülök, csipognak az emailek, zajlik a munka, nem érek rá lamentálni azon, hogy mi nem sikerült.
– Mit csinálsz? Erről még nem esett szó.
– A Hollós Szervizben kezdtem, “részmunkaidős” vezetőként, ma már a saját cégemben dolgozom, autókkal kapcsolatos mindenféle ügyet intézünk a vásárlástól, eladástól kezdve a szervízig, a biztosítási ügyek intézéséig, bontottautó-alkatrészek értékesítéséig, autók bérbe adásáig. Az ország egyik legjobb cégét szeretném felépíteni, a tapasztalataimból adódóan rengeteg ötletem van, hogy miként lehet úgy szolgáltatásokat nyújtani, hogy azzal az ügyfelek elégedettek legyenek. Beszélek angolul, otthon vagyok az internetes kereskedés világában, kezdőtőkém és kapcsolatrendszerem is volt az induláshoz. Semmilyen reklámmal nem éltem eddig, de tele vagyok megrendeléssel pusztán a baráti, ismerettségi körből, persze, főleg a vízilabdázók köréből, mert megbízható vagyok, tudják, hogy én mindent meg fogok tenni a kapott feladat legjobb teljesítéséért.
– A vízilabdához lesz még közöd?
– Igen. Kovács Robi sikerén most teljesen felbuzdultam, fú, de jó lenne ott állni mellette, világbajnoki címnek örülni! Vagy Varga Dani mellett ott “legyeskedni”, mint technikai vezető, lefoglalni a szállást, megszervezni az utazást, intézni a ruházatot, ezekben nagyon jó vagyok. Érzem már a közeg hiányát, jó lenne valamit tevékenykedni a vízilabdában. Eljárok hetente kétszer úszni, bár azt mondtam, hogy soha nem megyek majd vízbe. Érlelődik bennem, valami biztos lesz. Az edzői képesítésem megvan, – nem is gyorstalpalón szereztem, – de úgy gondolom, egy csapat körüli dolgok intézése menne nekem a legjobban. Egyénként hasonló a helyzet, mint amikor vízilabdáztam, próbáltam megtalálni azt a rést, amin keresztül betörhetek azzal, amiben jó vagyok, ez zajlik most is, csak már a civil életben.
– Sok sikert, Ádi, és köszönöm szépen ezt a maratoni hosszúságú beszélgetést!
