FACEBOOK

Reggeli Start: Benedek Tibor megosztotta elképzeléseit a nagyközönséggel

Reggeli Start: Benedek Tibor megosztotta elképzeléseit a nagyközönséggel
hozzászólás, 2016.01.07.

Egy tucatnyira kell redukálni a meccsenkénti emberhátrányok számát, a fiatalok is nyerő emberré kell, váljanak és három-négy akciógól várható az erős centerpárosunk és a gyors szélek együttműködéséből. A cél egyelőre a görögök legyőzése a startnál, majd a negyeddöntő megnyerése. Benedek Tibor újabb fontos információkkal szolgált a mai Reggeli Startban. Tudósítás és a teljes beszélgetés:

- Megtettünk mindent, amit szerettünk volna, a programunk inkább taktikai, mint fizikai felkészülésből állt, a játékosok a  klubból jöttek az őszi szezon után, ahonnan - a klubokkal egyeztetve - olyan fizikai állapotban kellett érkezniük, hogy az elsődleges célunk ne az ő jobb állapotba hozása legyen, hanem az, hogy taktikailag minél egységesebbé, összeszokottabbá váljunk. Természetesen azért voltak nehézségeink, abba a egy felkészülési hétbe, amikor tudtunk edzeni, pont beleesett a karácsony, tehát volt, amikor nem tudtunk edzeni, volt, amikor egy nap csak egyszer. Nem probléma, tudtuk, hogy így lesz. Azt viszont láttam, hogy a Volvo Kupára kicsit összezavarodott minden, hiszen a játékosok amellett, hogy még nem tudják tökéletes összhangba hozni a különböző elemeket, még fáradtak is voltak.

- Szellemi fáradtságról beszéltél, nem fizikairól?

- Szerintem ez szellemi fáradtság. Most három meccset kellett játszani a Volvo Kupán, azért egy világverseny már nem így néz ki, hanem minden második nap játszol. Jobban lehet majd regenerálódni fizikailag, de a fontos az, hogy hogy fogunk koncentrálni, hogy fogjuk majd a játékelemeket időben a helyére tenni.

- Az olyannyira szükséges "nyerő típusú játékosok" ügyében van-e előrelépés? - szólt a következő kérdés.

- Nagyon sokat dolgoztunk ezen, az elmúlt négy-öt hónapban rengeteg mindenen vagyunk túl, az elemzéseken kívül is. Úgy gondolom, hogy olyan csapatot állítottam össze..., kell, hogy legyenek meglepetésemberek, olyan teljesítmények, amikre nem is számítunk. Mert ez hozhat pluszt. A idősebb játékosok közöl tudjuk, hogy ki az, aki meg tud nyerni mérkőzéseket, a fiataloknak pedig most kell majd ezt bizonyítaniuk.

- Összeszámoltad, hogy eddig hány játékost próbáltál ki?

- Nem számoltam össze. Nem ez a célom, hogy minél több játékost próbáljak ki, hanem az, hogy minél jobb csapat legyen az aktuális világversenyen, a végcél pedig az, hogy az olimpiára valóban az a 13 játékos utazzon majd, aki a legtöbbet tette ebben a négy évben azért, hogy kijusson oda.

- Hol tartunk a nagy riválisokhoz képest a csapatépítésben?

- Ez nekünk különleges három év volt. Létrejött egy új csapat 2013 januárjában. Rögtön nyertünk egy világbajnokságot és utána Budapesten volt az Európa-bajnokság. A többi csapat akkor fiatalított, a világbajnokság után, mi öregítettünk, mert a hazai Európa-bajnokság követelményeinek meg akartunk felelni, így kezdődött, s ez jól is sikerült. Utána voltak kisebb változások a tavalyi világbajnokságra, ezek nem váltak be és most kellett még egy olyan lépést tennem, ami, azt gondolom, hogy nem csak az Európa-bajnokságot, hanem az olimpiát is szolgálja.

- Ezt a Volvo Kupát tekinthetjük Eb-főpróbának?

- Nem.

- Ezekből a mérkőzésekből neked melyek voltak a legfontosabb tapasztalatok, tanulságok?

- A tanulság továbbra is az, hogy úgy kell a játékunkat összhangba hozni, hogy ne kapjunk irreálisan sok kiállítást. Ha folyamatosan hozzuk ezt a 14-15-16-17 kiállítást...

- Mi az oka ennek? Ezeket nevezhetjük buta faultoknak?

- Nevezhetjük, igen. Hogyha nem működik a szoros emberfogásunk, akkor váltanunk kell zónába, hogy ezt elkerüljük. Az összes ellenfelünk már annyira felkészült emberelőnyben, hogy ha 17 emberhátrányt fogunk kapni egy meccsen, de akár csak 15-öt is, akkor nagyon nehéz lesz mérkőzést nyernünk. Tehát ez az egyik ok. Itt nekünk még nem volt jó az emberelőnyünk, ezen a Volvo Kupán, ennek több oka is volt. Elsősorban az, hogy nagyon sok energiát fektettünk a védekezésre, nagyon keveset gyakoroltuk az emberelőnyt, én így is terveztem, hogy az utolsó napokban fogjuk az emberelőnyt különösen gyakorolni, ez a másik része. Bármilyen jól védekezünk, bármilyen jól támadunk, a végén mindig az emberelőny-emberhátrány-arány...

- Akkor kilyukadunk a kulcshoz, igaz?

- Mindig ide lyukadunk ki. Tavaly ugyanezen az úton jártunk végig, végül is jó volt az emberelőnyünk, de nem lőttünk akciógólt. Most a célunk az, hogy a végére jó legyen az emberelőnyünk, de ez a gyors játék, amit elkezdtünk csinálni, a lefordulásainkkal, az erős centereinkkel, ezek hozzák azt a három-négy plusz akciógólt, amivel ki lehet lépni ebből az emberelőny-emberhátrányarány-harcból.

A Hárai sérülése miatti helyzetet nem tartja tragédiának a kapitány, hiszen, mint mondta, semmi nem garantálja, hogy egy világverseny meccsén nem sérül meg egy játékos a második negyedben.

- Az adott helyzethez kell alkalmazkodni. Ha Hárai éppen levesebbet bír, akkor kevesebbet játszik, meg fogjuk oldani azt is. Azt gondolom, fel vagyunk készülve minden lehetőségre, lehet, hogy ez még nem látszódott a Volvo Kupán, de nem is most kelett, hogy látszódjon, hanem négy nap múlva, a görögök elleni mérkőzésen.

- Eltelt már néhány hónap, bevált Gerendás György stábba hívása, egy hullámhosszon vagytok?

- Szerintem nagyon, de hogy bevált-e, ezt ugyanúgy, ahogy mindig mondom, mindig az eredmény igazolja. Én nagyon élvezem ezt a közös munkát, szerintem a játékosok is, de hát ennek eredményességben kell megnyilvánulnia, nem abban, hogy mi jól érezzük magunkat.

- Mivel lennél elégedett az Eb-n?

- Tudjuk azt, hogy az első csoportmérkőzésünk nagyon fontos, a görögök ellen. A Világligán kaptunk ellenük 17 emberelőnyt. Egy görög csapatot pedig nem lehet megverni 17 emberhátránnyal, mert 60 százalékát belövik az emberelőnyeiknek. Tehát nekünk meg kell oldanunk, hogy 12-13 emberhátránynál ne kapjunk többet. A cél az, hogy a görög mérkőzést megnyerjük, illetve tudjuk azt, hogy jó esetben lesz egy negyeddöntőnk a horvát és a szerb csapat közül valamelyikkel. Mind a kettő annyira nehéz, hogy szerintem most nekünk erre kell koncentrálni, hogy a negyeddöntőn nyerjünk. Az, hogy most felállítsunk célokat, hogy Európa-bajnokságot nyerjünk, szerintem nagyon korai.

- Ami nem korai, gondolom, szeretnél már kvalifikálni az olimpiára, hogy ezt a "lebegő történetet" lezárd, nem?

- Szeretnék, nagyon szeretnék kvalifikálni, természetesen, de ahogy mondom, az út a szerb vagy a horvát csapaton keresztül vezet. Nekünk először azt kell megnyerni, hogy egyáltalán gondolkozhassunk az olimpiai kvalifikációban. És nyilván azért látható, hogy a két lehetőség közül ez a nehezebb, tehát nem az utolsó szalmaszál a mostani kvalifikáció, lesz egy másik, ahol még négy kiadó hely van.

- Mindenesetre ennek a csapatnak a nyárra kellene készen lennie, igaz?

- Én azt mondom, hogy már kész van. Nem lehet tudni, hogy mi lesz nyáron, nem lehet tudni, hogy milyen csapat lesz, ez a csapat most játszik, ennek a csapatnak most kell a legnagyobbnak lennie és ez a csapat képes kihozni magából a maximumot. Úgyhogy én nem előre gondolkozom, én erre az Európa-bajnokságra gondolkozom most.

A teljes beszélgetés felvétele: