FACEBOOK

Belgrád' 2016 - a selejtezők eredményei

Belgrád' 2016 - a selejtezők eredményei
hozzászólás, 2015.09.26.

Befejeződtek a januári Európa-bajnokság selejtezői, kialakult a belgrádi torna mezőnye. Eredmények.

A belgrádi Eb-n (2016. január 10-23.) 16 csapat vesz részt. Nyolc válogatott, a budapesti Eb első nyolc helyezettje (Szerbia, Magyarország, Olaszország, Montenegró, Horvátország, Görögország, Spanyolország és Románia) már biztosította helyét. A fennmaradó nyolc kvótát bonyolult rendszer szerint foglalhatják el a csapatok.

Az első lépést februárban tették meg a jelöltek: négy csoportban játszottak körmérkőzést egymással. Ekkor még senki nem esett ki, s a meccsek eredményeit a részvevők továbbvitték a második körbe. Ebben a második selejtezősorozatban szintén négy csoportot hoztak létre sorsolással, de ekkor már kiemelést alkalmaznak, az első kör csoportgyőztesei nem kerülhetnek össze. Az első és második selejtezőkörben elért eredmények összesítésével alakult ki a sorrend a csoportokban, s a pénteken megkezdett második kör négy csoportjának első két helyezettje jutott ki az Eb-re.

A hozott pontok miatt Hollandia, Szlovákia, Németország és Oroszország már az első napon biztosította kijutását az Eb-re, a tornák második napjának végén pedig a még kiadó négy hely is gazdára talált: Grúzia, Franciaország, Málta és Törökország.

A hétvégi tornák eredményei (forrás waterpoloworld.com):

E csoport, Netanya (Izrael) - zárójelben az előző selejtezőszakaszból hozott pontok száma

Hollandia (9), Grúzia (6), Izrael (3), Livánia (0)

Szeptember 25., péntek

Hollandia-Grúzia 5:5 (1:1, 2:0, 1:2, 1:2)
Izrael-Litvánia 8:11 (1:2, 3:2, 2:4, 2:3)

Szeptember 26., szombat

Litvánia-Hollandia 3:25 (0:5, 2:5, 0:7, 1:8)
Izrael-Grúzia 6:17 (1:5, 2:2, 1:5, 2:5)

Szeptember 27., vasárnap

Grúzia-Litvánia
18:6 (5:1, 2:1, 6:1, 5:3)
Izrael-Holllandia 2:14 (0:4, 2:3, 0:3, 0:4)

A csoport végeredménye:

1. Hollandia 16,
2. Grúzia13,

3-4. Litvánia, Izrael 3-3 pont


F csoport, Chalons-en-Champagne (Franciaország) - zárójelben az előző selejtezőszakaszból hozott pontok száma

Szlovákia (9), Franciaország (6), Fehéroroszország (3), Ukrajna (0)

Szeptember 25., péntek


Ukrajna-Szlovákia 3:13 (1:3, 0:4, 1:4, 1:2)
Franciaország-Fehéroroszország 17:4 (4:1, 6:0, 5:2, 2:1)


Szeptember 26., szombat

Fehéroroszország-Ukrajna 9:9 (3:3, 2:2, 2:3, 2:1)
Franciaország-Szlovákia 10:9 (3:3, 3:3, 1:0, 3:3)

Szeptember 27., vasárnap

Szlovákia-Fehéroroszország
17-5 (4-2, 4-0, 5-1, 4-2)
Franciaország-Ukrajna 17-6 (6-1, 5-2, 3-2, 3-1)

A csoport végeredménye:

1. Franciaország 15,
2. Szlovákia 15,

3. Fehéroroszország 3,
4. Ukrajna 0 pont


G csoport, Gzira (Málta) - zárójelben az előző selejtezőszakaszból hozott pontok száma

Németország (9), Lengyelország (6), Málta (3), Svájc (0)

Szeptember 25., péntek


Németország-Lengyelország 10:3 (1:0, 4:0, 2:2, 3:1)
Svájc-Málta 8:20 (5:3, 0:7, 1:6, 2:4)


Szeptember 26., szombat

Németország-Svájc 21:0 (4:0, 7:0, 6:0, 4:0)
Lengyelország-Málta 8:13 (0:3, 2:5, 3:3, 3:2)

Szeptember 27., vasárnap

Lengyelország-Svájc
13:12 (4:3, 2:1, 4:2, 3:6)
Németország-Málta 24:3 (5:2, 5:1, 6:0, 8:0)

A csoport végeredménye:

1. Németország 18,
2. Málta 9,

3. Lengyelország 9,
4. Svájc 0 pont


H csoport, Asztrahány (Oroszország) - zárójelben az előző selejtezőszakaszból hozott pontok száma

Oroszország (9), Törökország (6), Portugália (3), Lettország (0)


Szeptember 25., péntek

Törökország-Portugália 14:9 (4:2, 4:2, 4:1, 2:4)
Oroszország-Lettország 37:0 (9:0, 8:0, 9:0, 11:0)


Szeptember 26., szombat

Lettország-Portugália 0:30 (0:6, 0:8, 0:7, 0:9)
Oroszország-Törökország 11:8 (4:3, 1:0, 4:1, 2:4)


Szeptember 27., vasárnap

Törökország-Lettország 29:0 (7:0, 10:0, 5:0, 7:0)
Portugália-Oroszország 4:16 (1:7, 1:2, 1:3, 1:4)

A csoport végeredménye:

1. Oroszország 18,
2. Törökország 12,

3. Portugália 6,
4. Litvánia 0 pont


A belgrádi Eb győztese jogot szerez a 2016-os riói olimpián való részvételre. A kvalifikációt Szerbia, Horvátország és Görögország a kazanyi vb-n már megszerezte, így ők ebből a szempontból "nem számítanak". Az olimpiai szereplés jogát utolsó lehetőségként a tavaszi firenzei kvalifikációs tornán lehet megszerezni.