FACEBOOK

Két nap után továbbjutott a Szolnok, jól áll az OSC is

Két nap után továbbjutott a Szolnok, jól áll az OSC is
hozzászólás, 2015.09.19.

A Szolnok már továbbjutott, az OSC-nek ez még nincs meg, de akár csoportelső is lehet. Eredmények, nyilatkozatok a BL-selejtezők második napjáról.

BL-selejtezők

A csoport, Athén (Görögország)

Vouliagmeni-Montpellier 9:6 (3:1, 1:1, 4:2, 1:2)
G.: Kapocisz 3, Kriszoszpatisz 2, Vukgarakisz, Delagrammatikasz, Guvisz, Papadogkonasz, ill. Kalinics, Zsivkovics 2-2, Makszimovics, P. Filipovics

Brescia-OSC 8:8 (0:1, 1:1, 4:3, 3:3)
G.: Rizzo 2, Nora, N. Presciutti, Bertoli, Napolitano, Damonte, Ubovics, ill. Salamon 3, Bátori 2, Hegedüs, Drasko Brguljan, Kovács G.

Az OSC jól kezdett, két góllal elhúzott és félidőig mindössze egy gólt kapott. A Brescia azonban fordítani tudott és három perccel a befejezés előtt biztos győztesnek tűnt, hiszen 8:5-re vezetett. Az OSC azonban nem adta fel, egy gólra feljött, s 17 másodperccel a vége előtt Salamon ötméteresből egyenlített.

VINCZE BALÁZS (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- Felemásan alakult a mérkőzés. Az első két negyedben jó védekezéssel és nehézkes, de az ellenfélnél eredményesebb támadójátékkal minimális előnyt tudtunk szerezni, aztán megváltozott a játék képe, pillanatok alatt fordítani tudtak, s ettől kezdve nagyrészt mi szaladtunk az eredmény után. Kétszer is behoztuk őket és szerencsére a meccs fújásakor is egyenlő volt az állás, így legalább a döntetlent sikerült elérnünk. Ezt sem gondolták volna sokan, talán még a vízben levők közül sem, amikor három perccel a befejezés előtt még háromgólos előnye volt az ellenfélnek.

- Muszáj megkérdeznem, mert az utolsó negyedben sorban szórták ki a játékosaidat a bírók: belenyúltak a meccsbe?

- Nem szeretek ezzel foglalkozni, nekünk magunknak kell az ilyen helyzteket megoldanunk, vagy valamivel tisztább játékkal vagy valamivel erőteljesebb támadójátékkal, hogy ne csak mínusz hárommal adogassék vissza a lehetőségeket: na, itt van, ha éltek vele, akkor pontot tudtok szerezni. Szépen csináltuk a dolgunkat, ott középen volt egy pár perces black out, ebből mínusz néggyel jöttünk ki, ami után gyakorlatilag az irányítás kikerült a kezünkből.

- Hogy látod a vasárnapi esélyeket? Furcsa a helyzet, mert a Bresciával szemben +4-gyel álltok, ők játszanak előbb, viszont ti az erősebb csapattal kerültök szembe...

- Nem csak, hogy az erősebb csapattal, hanem azzal a csapattal, amellyel szemben a továbbjutást egyáltalán ki kell harcolni. Ahogy mi, úgy a Vouliagmeni is a továbbjutás megszerzéséért ugrik vízbe. Úgyhogy nekünk elsődlegesen az a feladatunk, hogy győzzünk, ha ez megvan, akkor nézhetjük csak, hogy mi hogy alakul tovább. A továbbjutást kell elérni, s hasonló helyzetben vagyunk, mint Grúziában voltunk az utolsó forduló előtt, azzal a különbséggel, hogy a feladat most jóval nehezebb, mint ott volt.

- Nem sérült meg ma senki?

- Jöttek pofonok bőven, ugye ez is különbség egy évek óta a BL-ben játszó csapat és köztünk, hogy azért sokkal agresszívebben, brusztosabban játszott, mint ahogy mi - egy-két meccs kivételével - játszottunk az elmúlt évben a magyar bajnokságban. Sérült nincs, legalábbis most még nem tudok róla...

BÁTORI BENCE (A-Híd OSC Újbuda) a vlv-nek:

- Az elején jól játszottunk, a védekezésünk nagyon stabil lábakon állt, és Bisztro remekül védett, el is mentünk 3:1-re, de aztán kicsit kihagytunk, feljöttek, átvették a vezetést. Sajnos az utolsó negyedben elléptek, 8:5 is volt, de nagyon nagyot küzdöttünk és a végén sikerült döntetlent elérni.

Tudtuk, hogy milyen játékra számíthatunk, erre is készültünk, kicsit japános, de annál sokkal agresszívabb, a labda felől fogó stílusra, örülök, hogy sikerült visszajönni, a végén már majdnem elúszott, szerencsére pont nekem sikerült kiharcolnom egy ötöst, egy átrántásnál kiállították az olaszt, majd "legépelt", egyből megadták az ötöst és Feri belőtte. Igazságtalannak tartottam volna, hogy ha ezen a meccsen nem érünk el legalább döntetlent.

- Mik a holnapi kilátások?

- Az első és a legfontosabb, hogy nyerjünk. Most nyilván mindenki számolgat. A görögök ma nagyon magabiztosan verték meg a Montpellier-t, 9:3 is volt, vannak válogatott játékosaik, a meccsen az lesz a legfontosabb, hogy győzzünk. Ha már nyerő pozícióban vagyunk, akkor lehet esetleg teljes gőzzel ráhajtani a nagyobb gólkülönbségre, de az életünkért játszunk, tovább kell jutnunk, ez a legfontosabb.

Címlapfotó: OSC

A csoport állása


1. OSC 4 (19:11),
2. Brescia 4 (18:14),
3. Vouliagmeni 3,
4. Montpellier 0 pont

Az utolsó nap programja:

10.00 Montpellier-Brescia
11.30 OSC-Vouliagmeni


E csoport, Hannover (Németország)

Radnicski Kragujevác-Szolnok 2:21 (0:4, 0:6, 1:5, 1:6)

G.: Joksimovics, Bosics, ill. Varga Dénes 5, Mezei 3, Varga Dániel, Kis G., S. Mitrovics, Younger, Jansik D. 2-2, Madaras, Vámos, Alekszics

A Szolnok ezzel már továbbjutott a csoportból, a vasárnapi utolsó mérkőzés arról dönt, hogy első vagy második helyen.

CSEH SÁNDOR (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Alapvetően egy magabiztos, 6-7 gólos győzelemre számítottam. Ahogy pénteken, most is meglepett az ellenfelünk gyenge játéka, ami azért természetesen annak is volt köszönhető, hogy az elejétől komolyan vettük a meccset, jellemző, hogy félidőben 10:0-ra vezettünk. Körvonalazódik, hogy a vasárnapi lesz a legnehezebb mérkőzésünk, úgyhogy most el is kezdünk készülni rá.

Ezeken a meccseken, amiket eddig játszottunk, nem tanúsítottak komoly ellenállást az ellenfelek, s igazából nem is számít, hogy milyen formában vagyunk, egyetlen célunk van, hogy vasárnap nyerjünk, megszerezzük a csoportelsőséget, aztán hétfőtől dolgozunk tovább.

- Azért erre a csoportgyőzelemre jó esély van, nem...?

- Igen, de ez a Hannover nem rossz csapat, jól bevásároltak erre a szezonra, három német válogatott mellett 9 idegenlégiósuk van... kemény kis mérkőzés is lehet ez.

- Ti teljesen rendben vagytok, nem sérült meg senki?

- Sajnos Vámos Marcira ma a meccs felétől nem számíthattam, van egy kézsérülése, de remélem, vasárnap tud majd játszani.

MEZEI TAMÁS (Szolnoki Dózsa Közgép) a vlv-nek:

- Sanyi külön kérte, hogy az elejét fogjuk meg keményebben. Ez jól sikerült - 10:0-val nyitottunk. Ott eldőlt a mérkőzés, de az egész meccsen megmaradt a koncentráció. Keszülünk a holnapi meccsre, a cél a csoportelsőség.

- Mennyit adtatok ki eddig magatokból?

- Jó kérdés...
A holnapi meccsre biztosan nem fogunk elfogyni. De komolyan vettük az eddigieket, magunk miatt is.

Hannover-Budva 12:6 (2:1, 2:2, 3:0, 5:3)
G.: Paunovics 3, Bán, Radovics 2-2, Schlotterbeck, Bukowski, Balatoni, Jokics, Tóth B., ill. B. Mitrovics, Cetkovics 2-2, Gyurgyics, Radanovics

A csoport állása:

1. Szolnok 6 (40:7),
2. Hannover 6 (26:13),
3. Budva 0 (11:31),
4. Radnicski Kragujevác 0 (9:35) pont

Az utolsó nap programja:

10.15 Kragujevác-Budva
12.00 Hannover-Szolnok


F csoport, Rijeka (Horvátország)

Primorje Rijeka-Szpartak Volgográd 14:7 (6:2, 2:1, 3:2, 3:2)
G.: Muslim 5, Krapics, Boskovics 2-2, Radu, Vukicsevics, Dedovics, Echenique, Setka, ill. Liszunov, Agarkov 2-2, Asajev, Andrjukov, Bicskov

Duisburg-Marseille 8:12 (4:4, 1:2, 2:3, 1:3) (Az egyik játékvezető Vogel Gábor volt)

A csoport állása:

1. Primorje Rijeka 6,
2. Marseille 3,
3. Duisburg 1 (22:26),
4. Szpartak Volgográd 1 (21:28) pont

Az utolsó nap programja:

09.00 Marseille-Szpartak Volgográd
10.30 Primorje Rijeka-Duisburg


G csoport, Busto Arsizio (Olaszország)

Nagyvárad-Herceg Novi 6:7 (2:2, 2:1, 0:3, 2:1)
G.: Negrean 3, Cupics 2, Popoviciu, ill. Popadics 3, Pjesivac 2, Ukropina, Radovics

Verona-Sabadell 10:9 (1:3, 5:3, 4:1, 0:2)

G.: Petkovics 3, Busilacchi, Bini 2-2, Jelaca, Razzi, Deserti, ill. Cabanas Pegado 5, Koopman, Soler Sallent, Gomez Saavedra, Cabanas Pegado

A csoport állása:


1. Jadran Herceg Novi 6,
2. Nagyvárad 3 (16:15),
3. Verona 3 (18:19),
4. Sabadell 0 pont

Az utolsó nap programja:

10.00 Nagyvárad-Sabadell
12.00 Herceg Novi-Verona