Szép csendben lett a nyár egyik hőse Zalánki Gergő, az egriek utánpótlás korú játékosa, aki törött ujjal indult neki az Universiadénak, s lett aranyérmes a többiekkel együtt. Nem cikkeztek róla, s még most is hátravan számára a junior vb, tehát ez még mindig nem a visszaemlékezés ideje. Gergő Kazanyba utazás előtt hazaugrott, az egri klub honlapján megjelent interjúját ismertetjük.

Hosszú távollét után, így a nyár utolsó napjaiban sokan találkoznak újra. Mi más is lehet a téma, mint hogy telt a nyár? Ki merre járt, hol pihente ki a munkás hétköznapokat, hol töltődött fel az előttünk álló feladatokra? Röpködnek a jobbnál- jobb, szebbnél – szebb üdülőhelyek, vízpartok, szigetek, kiránduló helyek nevei. Amikor a minap teljesen váratlanul felbukkant Zalánki Gergő a Bitskey-uszodában, szinte automatikusan szegeztük neki a kérdést: hogy telt a nyár? Üdülőhelyek neveinek hosszas sorolása helyett rövid választ adott: munkával. Aztán később az is kiderült, hogy az élményeknek azért ő sincs híján. Hiszen közben körbejárta a fél világot. Volt Olaszországban, Szerbiában, Törökországban, Dél-Koreában, most pedig Kazahsztánba készül. De menjünk csak sorjában, mert igen tanulságos lesz ez az úti beszámoló.

- Nem panaszként mondom – hallhattuk -, de ennyit még talán soha életemben nem dolgoztam, mint ezen a nyáron.  Amikor hazajöttünk Barcelonából a Final-six-ről, két nap pihenőt követően csatlakoztunk Lőrincz Bálinttal, az Universiadéra készülő válogatotthoz. A többiek már a felkészülés közepén jártak, úgy hogy gyorsan fel kellett venni a ritmust. Még szerencse, hogy a csapat többségét a régi egri játszótársak alkották, így az ismerkedésre nem kellett külön energiákat fordítani. Volt még egy hét az utazó keret kihirdetéséig, amikor itthon edzettünk, persze mindenki odatette magát. Emlékszem minden pillanatra. Péntek este még játszottunk egy utolsó felkészülési mérkőzést a szlovákokkal. Összecsaptunk Bundschuh Erikkel, s eltört a bal kezemen a mutatóujjam. Mindez fél órával a keretszűkítés előtt. Vincze Balázs tartotta bennem a lelket, pedig már majdnem feladtam. Egész héten begipszelt kézzel lábtempóztam, küszködtem, s közben magammal harcoltam. Törökországban részt vettünk még egy nemzetközi tornán, de oda már csak az Universiadén szereplők utaztak. Az orvosok azt mondták, hogy mire Dél-Koreába érünk, addigra jó lesz a kezem. Hálás vagyok Balázsnak, hogy vállalta a kockázatot, s utazhattam. Na, akkor hallottam a többiektől a törökországi nyaralásokról szóló zrikákat, de bíztam abban, hogy meggyógyulok. Kaptam egy sínt, ami az ujjamat tartotta, de amikor hozzáért a labda iszonyatos fájdalmaim voltak. Azonban Balázs bízott bennem, én meg csillagokat látva, de küzdöttem.



- Hogy lehetett így játszani Dél-Koreában, az Universiadén?

- Mindenki nagyon rendes volt velem. Mátéfalvi Csaba kapusedző kenegette, befáslizta, a meccsek előtt rögzítő kötést rakott az ujjamra, de kellett a fájdalomcsillapító is. Az első meccsen az olaszok ellen összesen tizennégy másodpercet játszottam. Mondták is a többiek, hogy én voltam a mezőny legjobbja. Aztán az ausztrálok ellen már két perc volt a játékidőm, s már a labdát is el tudtam dobni. Utána, amikor Dél-Koreának gólt lőttem, leszakadt rólam a teher. A braziloknak már kétszer is betaláltam. Következtek a japánok, az ő borzasztó ide-oda ugrálós stílusukkal, ami miatt nagyon nehéz ellenük játszani. Ott már teljes értékű voltam. Az elődöntőben, az amerikaiak ellen volt a legjobb meccsem. Kiélezett nagy csata volt, amit az eredmény is mutat, 4-3-ra nyertünk. Az egyik gólt én lőttem. Örültünk, ünnepeltünk, amikor Balázs erélyesen ránk szólt, hogy nem a döntőbe jutásért, hanem a végső győzelemért jöttünk. Erre a döntőben az olaszok úgy elmentek négy góllal, mintha ott sem lettünk volna. A nagyszünetben Balázs megint elmondta, hogy mi győzni jöttünk. Mindenki oroszlánként harcolt, s a végén, ha  ötméteresekkel is, de Universiade győztesek lettünk.

- Lőttél ötméterest?

- Nem, mert két perccel a vége előtt kipontozódtam. Egyébként, ha mindenki ennyire bízott bennem, oda álltam volna, s belövöm. Akkor már az ujjamnál is jobban fájt volna, ha nem állhatunk a dobogó tetején.



- Aztán következett a junior válogatott, Horkai György vezetésével.

- Kaptunk ugyan egy hét pihenőt Seldmayer Tomival együtt, bár ezt már később majdhogynem megbántuk. A többiek már hat-hét hete együtt készültek a junior Világbajnokságra, s még ugyanennyi hátra volt. Mi úgy kezdtünk, hogy úsztunk háromezer métert, aztán bekapcsolódtunk a kétkapus játékba. Azon a héten nagyon „lerongyolódtam”. Kimentünk Szerbiába, s megvertük a szerbeket, elmentünk Olaszországba, s ott is nyertünk, aztán Szegeden játszottunk a Tiszavirág kupáért, ahol aztán már tényleg mindenki hulla fáradt volt, mégis megvertük a szerbeket is és megnyertük a kupát.

- Nem provokatív a kérdés, ha nem akarsz, ne válaszolj. Dabrowski, Vincze Balázs, Horkai. Három hónap alatt három edző. Mi a különbség?

- Dabrowski aprólékos, precízen megtervez, kiszámol mindent. Tudja, hogy ki mikor és honnan lövi el a labdát. Kinek mikor és hol kell állnia védekezésben és támadásban egyaránt. Elemez, videózik, statisztikákat gyárt. Vincze Balázs szeret káoszt teremteni a vízben egy gyors, pörgős játékkal. A kapusra bízza a védekezés irányítását, egy bizonyos rendszeren belül, azt csinálunk, amit akarunk. Nála improvizatíbb a játék, nagyobb az önállóság. Horkai vevő az új dolgokra, mégis ő a konzervatív. Szigorú és következetes, iszonyatos melót követel. Játékos szempontból mindegyiknek van előnye és hátránya is.

- Azon a napon utaztok Kazahsztánba a junior VB helyszínére, amikor Egerben megkezdődik a felkészülés…

- Azért jöttem most, hogy Dabrowski Norbival megbeszéljem, az idénykezdést. Mi csak tizennegyedikén jövünk haza, s szinte már kezdődik is a bajnokság. Sok pihenőre ezúttal sem számítok. Vágyom már haza, mert néha azt sem tudom, hogy hol fekszem és hol ébredek. Jó lesz már újra egy helyre, a megszokott Bitskeybe edzésre járni. Itt vagyok itthon.

- Kazahsztánban milyen esélyekkel indultok?

- Szeptember 1-én utazunk, az első meccs a görögök ellen lesz, ami a csoportelsőségről is dönt nagy valószínűséggel. Az új szabályok szerint játszunk, kisebb pályán, kisebb labdával, öt mezőnyjátékossal. Az emberelőnyt értékesítése ebben a rendszerben nagyon leegyszerűsödött. Jár körbe a labda, amíg oda nem ér, hogy nincs blokk, akkor lőni kell. Olyan kilencven százalékban belövi mindenki az előnyöket. Egyébként is ezek az új szabályok összehúzták a mezőnyt. Nem tudjuk, hogy mire számíthatunk a japánoktól, vagy akár a hollandoktól, s még ott vannak a hagyományosan nagy ellenfelek, a szerbek, az olaszok, a horvátok. Ahogy azonban az Universiadéra, így Kazahsztánban a junior VB-re is győzni megyünk. Szinte szuggeráljuk egymásba a hitet. Nagyon együtt vagyunk, hozok még egy aranyérmet, aztán jöhet a bajnokság…

- Jó utat, s a szuggesztióhoz hadd járuljunk mi is annyival hozzá: nagyon büszkék rád az egri vízilabda barátok, s nagyon szurkolnak a nyár második aranyáért…

egrivizilabda.hu / Kis Szabó Ervin (fotók: vlv)


Ferihegyen, az Universiade-aranyéremmel