FACEBOOK

Miskolcról a Reggeli Startban

Miskolcról a Reggeli Startban
hozzászólás, 2015.06.08.

Történelmi tett: Miskolcnak első alkalommal lesz ősztől felnőtt férfi vízilabda-csapata az OB1-ben. A klubelnök a Reggeli Start stúdiójában járt.

Bachner András, a PannEnergy-Miskolc VC elnöke elmondta, hogy egy éve fiatal, ütős gárdát sikerült összehozniuk, így az volt a cél, hogy Miskolcnak először legyen OB1-es csapata. Ez sikerült, ráadásul száz százalékos teljesítménnyel. A legnagyobb vetélytárs a Tatabánya és az Ybl volt.

Más csapatokkal ellentétben ők a másodosztályban is abszolút profi szinten készültek, ennek jó hatása már a Magyar Kupában megmutatkozott, éles meccsen döntetlent játszottak a Honvéddal. A Komjádi Kupában egészen a döntőig meneteltek, ahol szinte telt ház előtt döntetlenre végeztek és ötméteresekkel maradtak alul a Ferencvárossal szemben.

Szilágyi Péter vezetőedző tapasztalata is nagyon kellett a sikerhez, mint az elnök fogalmazott, a recept: "végy egy komoly edzőt és egy jó kapust, valamint egy-két húzó játékost". A város igazi sportváros, a Diósgyőr-szurkolók ki fognak járni a pólómeccsekre, már az OB1/B rájátszásának mérkőzésein a másodosztályban ismeretlen hangulatot teremtettek.

A klub vezetése már az első évben is többet tervez, mint a bennmaradás, a 10. hely körül szeretnének végezni, de ha evés közben megjön az étvágy, akkor még ennél is szebb eredményt érhetnek el. A szakmai stáb marad, az új keret névsorát július 14-én hozzák nyilvánosságra, abból az alkalomból, hogy aznap a magyar férfi vízilabda-válogatott Miskolc-Tapolcán játszik felkészülési mérkőzést Ausztrália nemzeti csapatával.

A teljes beszélgetés: