FACEBOOK

Edzenek a fiatalok

Edzenek a fiatalok
hozzászólás, 2015.05.18.

Horkai György U17-es válogatottja és Benedek Tibor fiatalokból álló kerete együtt edz a margitszigeti Széchy uszodában. Riportunk a hétfői napról.

Diapolo

Adott vízfelületet ennél jobban hasznosítani nem lehet, ez egészen biztos. A medence egyik oldalán az U17-esek, a másikon a Benedek Tibor és Gergely István által irányított "fiatal felnőtt" keret és a kettő között, a felezővonalnál a szövetség edzőképzésén részt vevők (a medence mindkét oldalán) tartottak órát.

A válogatottba meghívott fiatalok megilletődöttsége (és talán öröme) nem sokáig tartott, gyilkos úszáspenzumot kellett teljesíteniük, volt, aki a vége felé már a kezét is alig tudta emelni az úszótempók miatt, pedig ez elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy az ember feje víz fölött maradjon.

A kedv csak az edzés második szakaszában, a labdás gyakorlatok során jött meg -  ez várhatóan így lesz a következő két hétben végig.

VLV-VIDEÓK:


Horkai György a vlv-nek


- Szervusz Gyuri! Itt a nyár, gyönyörű az idő, gondoltam, hogy megtalállak itt a Margitszigeten. Nektek ez most már lassan a hajrába fordulás. Hogy értékeled az eddigieket. Voltatok egy tornán Belgrádban, foglald össze a tapasztalatokat!

- Nagyjából elégedett vagyok, alakul a csapat. Nagyon rövid az idő a felkészülésre. Voltunk egy tornán Bakuban, azt már értékeltem. Most Belgrádban voltunk egy háromnapos edzőtáborban, nagyon jó és hasznos volt, a szerbekkel játszottunk. Igazából nagy jelentősége nincs, háromszor nyertünk, egyszer kikaptunk. 6 negyedeket játszottunk, kemény terhelés volt. Sajnos Sebestyén Balázs megsérült a szemén egy véletlen mozdulat során. Felrepedt a kötőhártya, össze kellett varrni, remélem, hamar meggyógyul és innen is jobbulást kívánok neki.

Most a Margitszigeten edzünk három napot, sajnos csak fél csapatokkal, mert az egyik fele ma van a sportkórházban vizsgálatokon, a másik fele holnap megy, tehát együtt nem tudunk edzeni. Megtisztelő számunkra, hogy holnap és holnapután délután a felnőtt válogatottal játszunk. Jó érzés nézni, hogy a felnőtt válogatott tagjai egy-két kivétellel itt voltak a junior válogatottban. Örülök neki és kívánom, hogy maradjanak is a keretben, sok sikert nekik. Csütörtökön elmegyünk Stuttgartba egy tornára, ahol Szerbia, Montenegró, Németország és Szlovákia ellen játszunk. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. Alakulnak a dolgok, szép lassan próbáljuk javítgatni a hibákat.

- Köszönöm szépen. Jó felkészülést kívánok és a héten még találkozunk az edzőmeccsek után.

(Lejegyezte Tina)



Vogel Soma a vlv-nek


- Szervusz Soma! Köszöntelek ezen az erősen "süteménygyanús" eseményen. Milyen érzés itt lenni? Először vagy itt...

- Nagyon jó érzés volt. Megmondom őszintén nem számítottam ilyen kemény edzésre. Azt mondták Tibiék, hogy egy laza edzés lesz, többen is pihenőből jöttek vissza. Meglepődtem, elég kemény úszós és lábtempós edzés volt az első felén. Eléggé el is fáradtam.

- Mit szóltál, amikor megkaptad a hírt?

- Nagyon meglepődtem. Egyik nap Tibi felhívott, hogy szeretné, hogy részt vegyek ezen a kéthetes felkészülésen. Nagyon jó érzés volt.

- Mi vársz ettől a kéthéttől? Ez egy komolyabb periódus, nem 2-3 napról van szó, két hét alatt elég sok mindent lehet bizonyítani.

- Igen, ez az elsődleges célom, hogy bebizonyítsam, mire vagyok képes és hogy jövőre lehet rám számítani a felnőtt csapatban.  Szeretném a legjobb formámat mutatni ez idő alatt.

- Sok sikert kívánok hozzá. Jó munkát.

- Köszönöm szépen.

(Lejegyezte: Tina)



Kovács Gergő a vlv-nek


- Szervusz Gergő! Tőled is azt kérdezem, hogy mit szóltál, amikor meghallottad ezt a hírt, hogy elég sok időt eltölthetsz itt a Margitszigeten.

- Először is nagyon meglepődtem. Nem számítottam rá. Most átigazolási időszak van és amikor hívtak, azt hittem, hogy megint ezzel kapcsolatosan keresnek, de nagyon örültem. Elég kemény edzésen vagyunk túl, főleg azoknak, akik pihenten érkeztek, mi még nem, mert lesz elméletileg egy osztályozó párharcunk, de így is elég kemény volt. Első edzésnek kicsit húzós volt.

- Mik a terveid? Mit szeretnél a sportágban elérni?

- A sportban legmagasabb cél mindig az olimpia, bár ez még elég távlati cél. De szerintem, ha nem a legnagyobb célt tűzzük ki, akkor nincs is értelme.

- Mi az, ami szerinted neked a legjobban megy?

- Szerintem a lábtempóm, ami a mezőnyhöz képest jónak számít.

- Mi az, amiben fejlődnöd kell?

- Erősödnöm kellene elég sokat, szerintem ez látszik is rajtam. Taktikailag is elég sokat kellene fejlődni.

- Mit vársz ettől a nyártól?

- Hosszú felkészülésünk lesz még a junior VB-ig. Szeretnék mindenképpen az utazó csapatba bekerülni és ott minél jobb eredményt elérni. Új szabályok lesznek, ez sokat jelent. Nem tudjuk, hogy mi lesz a vége, az előző mezőnyhöz képest, de reméljük, hogy hasonlóan sikeres lesz.

- Sok sikert kívánok neked a nyárra és az egész pályafutásodra.

- Köszönöm.

(Lejegyezte: Tina) 


Benedek Tibor meghívottjai:

Kardos Gergely, Lévai Márton, Vogel Soma (kapusok);
Fülöp Bence, Jansik Szilárd, Kovács Gergő, Manhercz Krisztián, Német Toni, Sedlmayer Tamás (mezőnyjátékosok).


Horkai György csapata:

Bányai Márk Attila (Honvéd, 1999), Dévai Kristóf (Vasas, 1998), Jókai Miklós Gergely (FTC, 1999) - kapusok
Ágh György (BVSC, 1999), Balli Kristóf Sándor, (UVSE, 1998), Bencz Rolf (Vasas 1998), Burián Gergely (Vasas, 1998), Fekete Gergő (Debrecen, 2000), Hajdú Attila (Békéscsaba, 1999), Kardos Alexander (KSI, 1998), Korbán Richárd (Honvéd, 1998), Kósa Balázs (KSI, 1999), Nagy Ádám (UVSE, 1998), Sebestyén Balázs (Tatabánya, 1998), Sugár Péter (BVSC, 1999), Teleki András (Szolnok, 1998), Vadovics Viktor (UVSE, 1998), Zerinváry Lóránd (KSI, 1998) - mezőnyjátékosok


Várható: vlv-fotók az edzésről.