FACEBOOK

Nyéki Balázs: ,,extra őrület,, kell a Szolnok ellen

Nyéki Balázs: ,,extra őrület,, kell a Szolnok ellen
hozzászólás, 2015.04.23.

Hivatalosan már teljesítette tervét, az elődöntőbe kerüléssel kivívta a nemzetközi kupaszereplés jogát az FTC. Nyéki Balázs szerint a döntőbe jutásért nem sok esélyük van a Szolnokkal szemben, de megpróbálnak valami "extra őrülettel" meglepetést okozni.

A Reggeli Start élő beszélgetésében először Ambrus Tamásról, a klub nemrégiben, 50 évesen elhunyt szakvezetőjéről kérdezte a Fradi játékosát Szombathy Pál műsorvezető. Nyéki Balázs elmondta, hogy amikor 11 év után visszatért nevelő egyesületéhez, a Fradihoz, Ambrussal írták alá a szerződést, de a szakvezető betegsége nem sokkal ezután komoly stádiumba került. Az FTC csapatkapitánya határozottan állítja, hogy két edzőjük, Varga Zsolt és Gerendás György az egész év során az Ambrus Tamás-féle mentalitást próbálta a játékosokba sulykolni, ennek is köszönhető, hogy a legjobb négy közé jutottak. Az elődöntőbe kerülést Ambrus Tamás emlékének ajánlják, hiszen az ő nagy vágya éppen az volt, hogy a Fradi-vízilabda újra régi fényében csillogjon.

Nyéki a csapategységet emelte ki a sikerek fő eredőjeként, nem emelt ki játékost, inkább az edzőpárost dicsérte, hangsúlyozva, hogy Varga Zsolt és Gerendás György nagyon jól működik együtt, megtalálták a közös hangot. Elárulta azt is, hogy Gerendás főleg a taktikai megbeszéléseken, a videózások alkalmával hallatja hangját.

Őszintén beszélt a csapatkapitány arról, hogy a döntőbe jutásért való páros küzdelemben nem sok esélyük van a Szolnokkal szemben. Rutinos, képzettebb játékosok szerepelnek leendő ellenfelüknél, de a Honvéd egri győzelmével bebizonyította, hogy az esélytelenebb is okozhat meglepetést. Nyéki szerint ehhez valamiféle "extra őrületre" van szükség, s arra is utalt - nem mintha kifejezetten erre készülnének -, hogy sokat segíthet ilyen helyzetben, ha az ellenfél egyik játékosa négyperces büntetéssel kénytelen kiszállni a játékból.

Nyékinek élő szerződése van, érez is erőt magában ahhoz, hogy magas szinten folytassa, s azt is elárulta, hogy a következő szezonra a klubvezetés erősítéseket tervez.

A teljes beszélgetés: