FACEBOOK

Cancún - vízilabdatermék és csomagolás

Cancún - vízilabdatermék és csomagolás
hozzászólás, 2014.03.05.

A mexikói vízilabda-világkonferenciáról épphogy hazaérkezett Kemény Dénes MVLSZ-elnök és Csurka Gergely, a FINA Magazine szerkesztője volt a Reggeli Start vendége szerdán. Csisztu Zsuzsa kérdéseire válaszoltak.

Kemény Dénes úgy fogalmazott, hogy "ha már elnök lett", akkor igyekezett tenni azért, hogy a sportág új szabályaival kapcsolatos, évek óta tartó ötletelés elemeit egyszer végre próbálják ki. Ehhez az elnökség egyhangúlag támogatást adott, így lett "feláldozva" az idei Komjádi Kupa a maga 30-40 mérkőzésével. Mint a Cancúnba is kivitt bemutatófilm is tanúsította, az új szabályok alkalmazásával a meccs közbeni sípszók száma a korábbinak egyharmadára, egynegyedére csökkent. Érthetőbbé, egyszerűbbé vált az egész, felgyorsult a játék, sokkal több lett az akció.

A szövetség elnöke jó csattanónak nevezte a cancúni világkonferencia vége felé elhangzott előadását, amivel arra utalt, hogy a kétnapos tanácskozás során a különböző nagy sporttelevíziók képviseletében megszólaló szakemberek nagyjából olyan útmutatást adtak, amelyet  - és ez az előadásából kiderült - mi már meg is valósítottunk.

Csurka Gergely azt emelte ki: jó üzenete van annak, hogy a FINA nagyon vevő az újításokra. Az úszásban például bevezették a vegyes-vegyes váltókat, két fiú, két lány részvételével. Gond nélkül "belenyúlnak" a rendszerbe, s bővítik a programot, és ez jó üzenet a vízilabdának is.

Bár a konferencián sokan úgy gondolták, hogy most akkor van idő kísérletezni és majd Rió után napirendre kerülhet a sportág reformja, a FINA vezetése arra készül, hogy hamarabb lépjen. Még az idén, az év végén lesz egy rendkívüli kongresszus és hogyha addig a vízilabda reformbizottság és a technikai bizottság előkészít egy olyan csomagot, ami tárgyalási alapot jelent, akkor lehet, hogy már ez év végén megszavazzák az új szabályokat.

A játékvezetők bemikrofonozásával kapcsolatban Kemény Dénes azt mondta: ez egyrészt a "csomagolás" része, de annyiban a "terméket" is jobbíthatja, hogy ha a bírók egymással kommunikálni tudnak, az javíthatja a teljesítményüket és ezzel a mérkőzések színvonalát. Mindenesetre a szövetség elnöke azon a véleményen van, hogy maga a bemikrofonozás elkerülhetetlen, ennek egyszeri költségét be kell kalkulálni, ugyanakkor azzal várni kellene, hogy a döntések okát megosszák a közönséggel, mert egyelőre jelentősen eltérnek a vélemények egy-egy ítéletet követően.

- Úgy gondolom, a bemondással meg kell várjuk, hogy legyen mit egyértelműen mondani - utalt a szövetség elnöke arra, hogy a szabályok változásával világossá kell tenni a vízben történtek értelmezését.

A Világliga csoportbeosztását illetően Kemény Dénes nem foglalt állást. Felidézte, hogy sikerült már világversenyt nyerni nehéz és könnyű csoportból is. "Tartsanak tőlünk! Általában mindig is tőlünk tartottak, mindkét csapat olyan, hogy tartani is fognak tőlünk" - mondta az egykori szövetségi kapitány.

A teljes beszélgetés: