FACEBOOK

Varga Zsolt mostantól csak a Fradival foglalkozik

Varga Zsolt mostantól csak a Fradival foglalkozik
hozzászólás, 2014.01.20.

Távozik az utánpótlás válogatottak másodedzője, a Horkai György munkáját segítő Varga Zsolt. Sydney olimpiai bajnoka megnövekedett terhelése, a Fradinál ellátott vezetőedzői szerep miatt köszönte meg az eddigi lehetőséget.

Döntéséről Varga Zsolt hétfőn tájékoztatta a szövetség elnökét.

Horkai György a vlv-nek elmondta: sajnálja, de megérti a döntést. Jól tudott együtt dolgozni Varga Zsolttal, de ő is látta, hogy amit jelenleg Zsolt dolgozik, az "alsó hangon" két, de lehet, hogy három ember munkája - és akkor még nem beszéltünk a családról. - Az élet megy tovább, egyelőre nincs utódjelölt a segítői posztra, végig kell gondolni, ki kell választani. - mondta Horkai György.

VARGA ZSOLT a vlv-nek:

- Annyi történt csak: mindenképpen el akartam kerülni azt, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyben nem tudom megfelelően elvégezni a munkámat. Egész egyszerűen meg kellett hoznom a döntést, hogy valahol kevesebbet vállaljak, bármennyire is fájdalmas ez.

- Mi az, amire a legszívesebben emlékszel vissza a fiatalokkal együtt töltött időből?

- Nagyon szerettem együtt dolgozni a gyerekekkel és Horessel, akitől sokat is tanultam. A legemlékezetesebb pillanatokat az ember a győzelemhez, a sikerekhez köti, így talán az ifi vb-t említhetem első helyen, de örömmel emlékszem vissza minden egyes pillanatára a válogatottnál együtt töltött időnek, akár Szombathelyre is, akár más tornákra. Sok nagyon jó mentalitású gyereket ismertem meg és remélem, hogy én is tudtam nekik adni valamit, talán nem csak a vízilabdából, hanem abból a kultúrából is, amit képviselek. Meggyőződésem, hogy mi modern harcosok vagyunk, s ezt a felfogást próbáltam átadni a fiataloknak, amikor együtt voltunk. Sok emlékezetes pillanatban volt részem és nagyon jó érzés látni ezeket a fiatalokat - még úgy is, amikor ellenfélként játszanak, bár ilyenkor néha kicsit dühítő. :-) Látni vélem rajtuk azt, amit ebben a másfél-két évben talán én is hozzá tudtam tenni a fejlődésükhöz, Horessel együtt.

- Mi a helyzet a Fradinál? Össze tudjátok szedni magatokat?

- Az OB1-ről kérdezel vagy szélesebb értelemben, a jövőképről?

- Mindkettőről...

- Nagyon bízom benne, hogy igen. Ahogy másutt, nálunk sem könnyű. Elindult valami a klubnál. Mindenki tudja, hogy a Fradit meg kell menteni, fel kell építeni újra, nem szabad engedni, hogy olyan sorsra jusson, mint az UTE. Valahol az egész vízilabda érdeke, hogy ez a klub visszakerüljön a nagy csapatok közé. Mi elkezdtünk ezen dolgozni, nekem személy szerint is nagyon sok munkám van már benne, bár én is tudom, hogy ebből egyelőre még nagyon kevés látszik. Hiszünk benne, ezért dolgozunk, ezért hozunk áldozatokat, olyanokat is, mint ez a mostani fájó döntés volt, amelynek eredményeként a jövőben jobban tudom majd az energiáimat koncentrálni.

- Sok sikert hozzá!