FACEBOOK

Benedek Tibor: "Nagyon érdekes év volt..."

Benedek Tibor:
hozzászólás, 2013.12.30.

"Érdekesnek" nevezte a most záruló 2013-as évet Benedek Tibor, aki a Sport Televízióban röviden értékelte szövetségi kapitányságának első esztendejét. Dicsérte játékosainak hatalmas lelkesedését, stábját, s jelezte: most, a budapesti Eb-re készülve új motivációval kell helyettesíteni az újdonság varázsát, amelynek természetesen vége.

A hétvégén többször is sugárzott, Napi helyzet című műsorban, Fazekas Erzsébet műsorvezető kérdései alapján elmondta, hogy már játékosként, csapatkapitányként megkezdte a tanulási folyamatot. 2002-től töltötte be ezt a tisztet, amelynek jóvoltából híd volt az akkori szövetségi kapitány és a játékosok között.

Részletesen beszélt arról, hogy a csapatkapitányi munka sem könnyű, neki is meggyűlt a baja ezzel, s amikor Varga Dánielt kinevezte a mostani gárda játékos-kapitányának, igyekezett átadni neki a saját tapasztalatait. Ezek közül a legfontosabbnak Benedek Tibor azt nevezte, hogy játékosként és csapatkapitányként dolgozva mindkét feladatnak meg kell felelni, nem lehet különválasztani a két tevékenységet. Példaként hozta fel, hogy amikor az athéni olimpia után, 2004-ben lemondta a válogatottságot és két évig nem szerepelt a nemzeti csapatban, visszatérése után egy teljes év kellett ahhoz, hogy újra rendesen legyen képes elvégezni mindkét, rá háruló feladatát. Bevallotta, hogy amikor 2007-ben, a melbourne-i világbajnokságra visszatért, azon a versenyen nem találta meg az egyensúlyt a csapatkapitányi feladatok és a játékosra háruló teendők között.

Mint fogalmazott: "túlcsapatkapitánykodta" és a vb- mindössze egy gólt lőtt. A csk-nak meg kell találnia a megfelelő egyensúlyt, a játékban is jó teljesítményt kell nyújtania, nem elég csak arra figyelni, hogy minden tökéletesen működjön a vízben és a parton. Ki kell vennie a részét a játékból is, a góllövésből, a védekezésből, hiszen ha az egy időben vízben lévő hét játékos mindegyike nem teszi ezt, akkor az enyhén szólva nem előnyös helyzet.

A pekingi olimpiát követően, amikor még játszott, de a válogatottságtól visszavonult, egy év után Kemény Dénes másodedzője lett és három évig látta el az ezzel járó feladatokat. Mint fogalmazott: ez kevésbé fontos szerep, mint a csapatkapitányi, kicsit inkább végrehajtói, de itt is lehetett tanulni, egyben jó átmenet a játékosi és az edzői munka között.

Szövetségi kapitányként már eddig is nagyon sokat használt mindabból, amit csapatkapitányként megtanult, az pedig egyáltalán nem okozott számára gondot a játékosokkal való kapcsolat terén, hogy "átkerült" a másik oldalra. Korábban is idősebb volt a csapattársainál, 2002 óta játékosként is rangidősként szerepelt a csapatban, ezért az átállás ebből a szempontból teljesen zökkenőmentes volt.

Benedek Tibor nem emelt ki senkit azok közül, akiktől tanult eddigi pályafutása során. Mint mondta, nagyon sokan voltak. Hozzátette: egy jó edző sosem hagyja abba a tanulást, abban a pillanatban, amikor úgy gondolja, hogy mindent tud, vége a karrierjének. Ő fiatalként eleve nagyon sokat tud tanulni, ráadásul sok olyan elképzelése van, ami új a sportágban. Úgy fogalmazott, hogy "valóban, a határ a csillagos ég". Próbál más sportágak felé is nyitni, figyeli, hogy azokban melyek a fejlődés irányai, milyen új eszközöket használnak a felkészülés során. Igyekszik tenni azért, hogy a magyar csapatsportok közeledjenek egymáshoz, hiszen mindegyiknek ugyanaz a célja, a magyar sport sikeressége. Ezért járnak a vízilabdázók jégkorongmeccsekre, labdarúgó mérkőzésekre is. Szerinte ma kicsit minden csapatsport külön áll, büszke a saját "tudományára", s ha a különböző tapasztalatokat "összeraknák", akkor még előrébb tudnának kerülni ezek a sportágak.

A szövetségi kapitány fontosnak nevezte a beszélgetésben külföldi tapasztalatait. Utalt arra, hogy a Pro Reccóban játszott, amely valószínűleg a legprofibb klub a sportág történetében. Olyan módszereket, eszközöket ismert meg ott, amiket maga is szeretne szövetségi kapitányi pályafutása során alkalmazni.

Figyelni a részletekre - ez lehet Benedek Tibor vezetői munkájának egyik fő alapelve, amiről eddig is tudtunk, s ezt a mostani beszélgetésben megerősítette.

- Voltak, akik azt mondták, hogy először nyerjetek, aztán utána majd lehet "jól öltözködni", meg figyelni arra, hogy mi van a csapat mellett. Én azt gondolom, hogy ezek együtt mennek. Pici részleteken múlik minden és az az egy gól, ami dönt egy fontos mérkőzés végén, az rengeteg összetevő eredménye. És ezeket az összetevőket próbálom én mindig aprólékosan kidolgozni.

A konkrét felszólításra, hogy értékelje a most záruló esztendőt, Benedek Tibor azt mondta: nagyon érdekes év volt, sok tapasztalattal. Az átállás, a játékosból edzővé válás érdekes dolog és rengeteg élménnyel járt. Negatívakkal is, de azokat is megpróbálta mindig a saját hasznára fordítani. Faltörő kosként ment előre, csinálta, amit gondolt. Meghallgatta a környezetében lévőket, de ő döntött mindenben. Úgy gondolja, hogy az eredmény igazolta őt. A felelősség mindig a szövetségi kapitányé. Mindenkitől tanult, akivel eddigi pályafutása során kapcsolatba került, a rossz edzőktől is, a jóktól meg pláne. Kiemelte, hogy nagyon jó stábot tudott maga köré építeni és - mint mondta - nem szabad megfeledkezni a játékosokról, akik jól játszottak. Mert bármilyen jó az edző, ha a játékosok nem motiváltak, ha nem tudják a maximumot nyújtani edzéseken, mérkőzéseken, akkor nem működik a dolog. Játékosainak hozzáállására példaként említette, hogy tavaly novemberben, amikor még ideiglenes kapitányként irányította a csapatot és az akkori hazai Világliga-selejtezőn Székesfehérváron megvertük Olaszországot, a csapat tagjai úgy örültek, mintha olimpiát nyertünk volna. Volt, aki térdre esett, annyira boldog volt. 

- Érezték, hogy ez most az ő pillanatuk és ezt valóban végig lehetett érezni. Ennyiből volt nekem könnyű dolgom az első évben, hogy ez a lelkesedés az új csapat, az új szövetségi kapitány, az új stáb iránt, ez annyira erős volt mindenkiben, hogy átvitt minket minden problémán. A második év már nem lesz ennyire egyszerű. Pontosan tudjuk, hogy az újdonság varázsa most elmúlt, lett egy csomó új világbajnok, őket most újra kell motiválni -  nem azt mondom, hogy a semmiből, de mondjuk 30 százalékos szintről újra kell kezdjük. És Európa-bajnokság van Budapesten... Tehát ez az egész megint egy nagyon nehéz feladatot ad. Én úgy veszem ezt az Európa-bajnokságot, mintha mi most egy olimpiára készülnénk.

A teljes beszélgetés: