FACEBOOK

Így képezd a kapusodat - Gergely-előadás Szegeden

Így képezd a kapusodat - Gergely-előadás Szegeden
hozzászólás, 2013.11.28.

Előadást tart a kapusok képzéséről Gergely István kétszeres olimpiai bajnok, a magyar válogatott kapusedzője mához egy hétre Szegeden.

Meghívása "térségi kezdeményezés", mint Szabó Zoltán, a szegedi utánpótlás szakmai igazgatója a vlv-nek elmondta, gyakorlatilag egy időben jutott eszükbe Fülöp Tiborral, a szentesiek vezetőedzőjével, hogy tenni kellene valamit a fiatal kapuspalánták képzése ügyében. Hozzájuk csatlakoztak a vásárhelyiek, így született meg a felkérés, amit támogatott a szövetség szakmai testülete és utánpótlás bizottsága is.

Szabó Zoltán azt mondja, a fiataloknál ritkán jut lehetőség arra, hogy szakértő módon, külön foglalkozzanak a kapusokkal. Szeretnék elérni, hogy legyen számukra akár egyedül is elvégezhető speciális edzésprogram. Olyan posztról van szó, ahol a képzés profibbá tétele gyorsan kamatozik, hiszen egy jó kapus már korosztályos szinten meccseket dönthet el, mint ahogy azt a zöld-fehéreknél Vogel Soma példája mutatja.

Gergely Pista a vlv-nek elmondta, hogy részletes anyaggal készül a szegedi előadásra, amely két részből áll majd. Előbb az elmélet kerül terítékre, az edzések menete, a kapus helyezkedése, a speciálisan, kapusokkal végzendő edzői munka elemei, a fizikai és mentális felkészülés jellegzetességei. A második részben pedig video-összeállítás mutatja meg a gyakorlatot, részben víz alatti felvételek segítségével. A jelenetek alapján megfigyelhető, hogy miként kell taposni, helyezkedni, s mérkőzésekből kivágott részletek demonstrálják majd az ideális és a rossz kapusmozdulatokat.

A szegediek szeretnének hagyományt teremteni ezzel az előadással és később más posztok képzését igyekeznek górcső alá helyezni egy-egy nagy tudású játékos meghívásával.

- Mindenkitől szeretnénk tanulni, akitől lehet, márpedig Magyarországon éppen elég aktív és már nem aktív játékos van, akinek minden mondatát érdemes meghallgatni - mondja Szabó Zoltán.

Az előadásra az ország minden részéből szívesen látnak érdeklődőket, viszont a szervezők kérik, hogy a részvételi szándékot mindenki legkésőbb december 2., hétfőig jelezze.