FACEBOOK

Nagy Viktor a Szeged kapuja előtt

Nagy Viktor a Szeged kapuja előtt
hozzászólás, 2013.05.29.

A Vasas és a magyar válogatott 28 éves kapusa 9 évnyi piros-kék játékosmúlt után klubot vált. Átigazolása a nyári holtszezon szenzációja. Szegeden szerdán sajtótájékoztatón mutatták be a helyi médiának. Az alábbi vlv-interjút a játékos kérésére időzítettük a hivatalos bejelentés időpontjához.

NAGY VIKTOR a vlv-nek:

- Egyéves szerződést kötöttem a Szegeddel, a következő szezonban ott védek, s remélem, hogy bajnoki döntőt fogok játszani...

- Hosszú időt töltöttél a Vasasnál, eddigi pályafutásod jelentős részét. Hogy értékeled ezt az időszakot?

- Kilenc szezonon át játszottam a piros-kékeknél, húszéves korom óta, igazából ott kezdődött meg a profi pályafutásom. Azt mondhatom, hogy nagyon sikeres időszak volt. Most, ha így visszaemlékezem, már rögtön az elején, pár hónappal az odaigazolásom után sikerült Magyar Kupát nyerni, s ezzel egy nagyon fényes időszak kezdődött a pályafutásomban. A kis költségvetésű Vasas az első sikerektől nagy lendületet kapott, így végül öt magyar bajnoki cím, egy-egy ezüst és bronz valamint összesen három Magyar Kupa-győzelem fémjelzi ezt az időszakot. Kiemelkedő volt számomra és a csapat számára is a 2008-as év, amikor a bajnoki cím kiharcolása mellett az Euroliga négyes döntőjében sikerült bronzérmet szereznünk.

A Vasasnál töltött éveim alatt ez az utolsó szezon volt az egyetlen, amikor semmilyen érmet nem nyertünk, a megelőző nyolc esztendővel joggal lehetek elégedett. Sokat köszönhetek a Vasasnak.

- Mi az oka akkor annak, hogy most klubot váltasz?

- Még egy évig szerződésem lett volna, de a gazdasági helyzet nem tette lehetővé az abban foglaltak megvalósítását, így a szegediek bekapcsolódásával hármas egyeztetés folyt a sorsomról, s a végeredmény a Szegedre igazolás volt.


- Mi az, amire a legszívesebben emlékszel vissza az elmúlt kilenc évből?

- Óriási élmény volt számomra, hogy fiatal kapusként meghatározó személyiség lehettem a csapatban, máig meghatónak érzem, ahogy a Vasas-tábor drukkolt nekem, buzdított. Nagyon nagy önbizalmat ad egy játékosnak, ha ennyire szeretik őt a klub szurkolói és én ezt maximálisan átélhettem. Úgy érezem, ez is hozzásegített ahhoz, hogy olyan eredményeim legyenek, amiket sikerült elérni.

- Mit vársz a változástól, a következő szezontól?

- Szegeden mindenki évek óta vár arra, hogy a csapat bejusson a bajnoki döntőbe és ott nyerjen. Ez számomra egy vadonatúj új motiváció. A Vasasnál többször átélt élményt szeretném újra érezni egy olyan csapatnál, ahol már mindenki nagyon ki van éhezve erre a sikerre.

- Tősgyökeres fővárosi vagy? Nem lesz túlságosan nyugodt az élet Szegeden?

- Csömörön is laktam hét évet :-) Fekszik nekem, nem vagyok egy nagyvárosi bulizós típus, fontos számomra a nyugalom. Mondták a többiek is, hogy nagyon fog nekem tetszeni, nyugi van, odatekerek az uszodához, nincs ácsorgás a dugóban, semmi stressz...

- A feleséged pedig szegedi...

- Igen. A szülei ott élnek, tudnak nekünk segíteni, bármi problémánk van.

- Most úgy költöztök le, hogy egy év lesz vagy azért benne van a fejedben, hogy hosszabb távon élsz majd ott?

- Úgy megyek Szegedre, hogy érjünk el sikereket és akkor a klubvezetés is egyben fogja tartani a csapatot, mert láthatóan érdemes lesz. És akkor a következő szezonban és további éveken át ott lehet a klub - a részvételemmel - a top-csapatok között. Ehhez természetesen minimum döntőt kell játszani jövőre. Nagyon bízom abban, hogy ez sikerül, mindent meg fogok tenni ennek érdekében.

- Köszönöm a beszélgetést és sok sikert kívánok a szegedi szerepléshez!


NAGY VIKTOR

Születési hely:
  Budapest
Születési idő:  1984.07.24.
Testsúly: 100 kg
Magasság: 198
Anyaegyesület: BVSC
Nevelőedző: Nagy Károly, Felkai László, Matusik
Lajos
Jelenlegi lakóhely: Budapest
Jelenlegi klubcsapat: TEVA-Vasas (edző: Földi László)
Becenév: Viktor
Hobbi: motorozás, kirándulás, tenisz, póker, fotózás

Kiemelkedő eredmények

Világbajnokság:
ezüst, 2007, Melbourne
Világliga: ezüst, 2007, Berlin
Európa-bajnokság: 2008, bronz, Malaga
Euroliga: bronz, 2008, Barcelona (Vasas) 

Magyar bajnokság: arany 2007, 2008, 2009, 2010, 2012 (mind Vasas), ezüst 2006, 2011 (mindkettő Vasas), bronz 2004 (BVSC, 2005 (Vasas)
Magyar Kupa: arany 2003 (BVSC), 2004, 2005, 2009 (Vasas), ezüst 2006, 2008 (Vasas)
Szuperkupa-győztes: 2003 (BVSC), 2006 (Vasas)

Az ifjúsági Európa-bajnokság legjobb kapusa: 2001

A junior világbajnokság legjobb kapusa: 2003

Az év legjobb utánpótlás kapusa: 2001, 2002, 2003

Steinmetz János-vándordíj (a felnőtt bajnokság legjobb kapusa): 2007, 2008, 2010, 2012

NAGY VIKTOR A VLV-N


A szegedi sajtótájékoztatón bejelentették, hogy a csapat vezetőedzője, Vincze Balázs szerződést hosszabbított. A keretről folyó tárgyalások még nem értek véget. Az biztos, hogy a következő szezonban is  Szegeden játszik Aljosa Kunac, Molnár Tamás, Molnár Dávid, Szivós Márton, Hegedüs Gábor, Juhász Zsolt, Decker Ádám, Kiss Csaba és Joseph Kayes. Viszavonul Varga Péter, továbbá távozik Török Béla, Baksa László, Somogyi Balázs és Aaron Younger.

Címkék:
Nagy Viktor Szeged

8 régi hozzászólás

Daret hozzászólása
Daret39385
2013.05.31. 11:39

A hírek szerint erkölcsi különbség is van a két kapus között. Szegedi szempontból jó csere volt!

Krisz hozzászólása
Krisz39378
2013.05.30. 15:15

pnotus: Szerintem is minőségi a csere!

Török Szultán hozzászólása
2013.05.30. 11:56

Apreand - Méhest is elküldik? :-)) A többi hírt nézegetve, kissé leegyszerűsödik a bajnokság: lesz 2 erős csapat (Eger, Szolnok), egy őket megszorítani képes Szeged, a Vasas szerintem a Honvéd szintjére esik vissza (hacsak nem varázsolnak valakiket a fiatalokon kívül - Nagy Viktorral kapcsoaltos pénzes problémák miatt ezt nem hiszem). Kérdés, hogy a Debrecen milyen keretet tud összerakni. Az alsóházban lesz nagyobb tülekedés és küzdelem, hogy ki tud bejutni a felső nyolcba (ha tényleg ez lesz a lebonyolítás). Szóval kicsit egysíkúbb lesz a jövő évi bajnokság. (De hát a pénz nagy úr.)

Oftyun hozzászólása
Oftyun39373
2013.05.30. 08:22

pnotus Hogyne lenne különbség..

APREAND hozzászólása
APREAND39372
2013.05.29. 21:31

Földi László.

Török Szultán hozzászólása
2013.05.29. 20:37

Ki marad egyáltalán a Vasasban?

pnotus hozzászólása
pnotus39366
2013.05.29. 20:09

Nagy Viktor és Baksa László között hosszú távon-bajnokság- nincs különbség, ez nem minőségi csere! Baksa és Szécsi is szabadon igazolható,hová tartanak?

sculler hozzászólása
sculler39365
2013.05.29. 19:50

Megértem, bár nagyon sajnálom viszont drukkolok ! Sok sikert Viktor !