FACEBOOK

Tovább építkezik a Szolnok

Tovább építkezik a Szolnok
hozzászólás, 2013.05.29.

Nem csak legnagyobb sztárjait tartja meg a bajnoki ezüstérmes Szolnoki Dózsa Közgép, hanem tovább erősödik: a válogatott kerettag Török Béla és egy újabb szerb válogatott igazol hozzájuk. Erről Mohi Zoltán, a klub ügyvezető igazgatója beszélt szerdán a Reggeli Startban, Kandó Tamás vendégeként.

A klubvezető elmondta, hogy a most lezárult szezonra szólóan a döntőbe jutás volt az elvárás a bajnokságban és a kupában is. Ezt sikerült teljesíteni. A nemzetközi kupában "a lehető legtovább" akartak jutni, s az Eurokupában végül a legjobb nyolc közé jutásért vérzett el a csapat a Firenzével szemben, balszerencsés körülmények között.

Az alapszakaszban akadozott a játék, de már akkor látni lehetett, hogy az egygólos vereségek alapján szinte az összes rangadójukban benne volt a győzelem lehetősége. Sok új játékos jött, keresték a helyüket, mindenkinek meg kellett találnia a saját szerepét. Nem sok hiányzott a kupagyőzelemhez sem, a bajnoki rájátszásban pedig beérett a munka gyümölcse.

A jövővel kapcsolatban Mohi Zoltán elmondta, hogy a csapat magja együtt marad, sok játékossal megegyeztek, Hosnyánszky, Kis Gabi, a két szerb válogatott, Decker Attila, Vörös Viktor, Pásztor Mátyás, Hangay Zoltán a következő szezonban is szolnoki lesz. Még tárgyalnak Kovács Olivérrel és Nyéki Balázzsal. Van már egy új igazolásunk is, Török Béla. A két román játékossal nem hosszabbítanak szerződést és távozik Marnitz Gergő is. Szeretnénk még egy külföldi játékost igazolni, ezért a hétvégén a klubvezetés képviselői ott lesznek Belgrádban a BL final fouron és reményeik szerint meg is fognak állapodni egy valakivel azok közül a szerb válogatottak közül, akikkel már tárgyaltak.

A nemzetközi szereplést illetően Mohi Zoltán úgy fogalmazott,hogy ha valami "eszement" lebonyolítási rendet nem találnak ki, amelyek vállalhatatlan kiadásokat jelentenek a csapatok számára, akkor a Szolnok el fog indulni a Bajnokok Ligájában.

A TELJES BESZÉLGETÉS:

4 régi hozzászólás

Török Szultán hozzászólása
2013.05.30. 16:06

Nagy Viktornak is élő szerződése volt/van.

Krisz hozzászólása
Krisz39377
2013.05.30. 14:49

Vámosnak még élő szerződése van, de nagy erősítés lenne a Szolnoknak az biztos.....és mivel balkezest keresnek, valószínűsíthető Mandics(bár őt gondolom többen is akarják)vagy inkább Vapenski, szerintem.....Giorgettit viszont nem értem, miért vár ki ilyen sokáig.....

Török Szultán hozzászólása
2013.05.29. 20:34

És Vámos? Pletykák szerint ő is...

Csillag hozzászólása
Csillag39363
2013.05.29. 15:05

A harmadik szerb Stefan Mitrovic,Andrija Prlajnovic,Dusan Mandic??????????