FACEBOOK

Mi újság? - Kiss Gergely

Mi újság? - Kiss Gergely
hozzászólás, 2013.05.13.

A háromszoros olimpiai bajnok nem csak a nevét adja egy gödöllői új vízilabdacentrumhoz, hanem pezsgő pólós életet szeretne teremteni a járásban.

Gödöllő önkormányzata már régóta ígéri, hogy uszoda lesz a Pest megyei városban. Különösen azóta gyorsultak fel az események, hogy a látványsportokat segítő TAO-pályázatokat bevezették. Kiss Gergely, a környéken élő háromszoros olimpiai bajnok is aktívan bekapcsolódik már az előkészítő munkálatokba is.

KISS GERGELY a vlv-nek:

- Engem az olimpia után kerestek meg, az a feladat, hogy először egy jó pályázatunk legyen, majd azt sikerüljön megvalósítani. Kifejezetten 33 méteres uszodát szeretnénk, – egy kicsit olyat, mint a Kőér utcai –, tehát tanmedence, plusz 33-as medence, és vízilabda-központ. Azért persze 21. századi lenne, alternatív energiákkal lehetne működtetni, szép belsővel, korszerű szolgáltatásokkal, szaunaparkkal. Konditerem is lenne, s mivel nagy a telek, még a strandfunkció is szóba jöhet, de elsősorban a vízilabdára szeretnénk koncentrálni. Ez a terv, aztán meglátjuk, hogy mi valósul meg belőle.

- Ez önkormányzati tulajdon lenne?

- Az önkormányzaté a telek, és az önkormányzat építi az uszodát, igen.

- Mi motivál téged, hogy részt vegyél a projektben?

- Régen már volt egy vízilabda-iskolám, de át kellett adnom időhiány miatt. Most elsősorban az foglalkoztat, hogy az egész térség, járás, tehát a Budapest agglomerációjához tartozó, de azért a város belső területeitől távoli települések lakói számára megteremtsük a lehetőséget a sportolásra. Tehát ne kelljen befuvarozni őket a városba, napi több órát elpazarolva az utazásra. Ez egy nagyon komoly felelősségvállalás a részemről, nem a nevemet adom, hanem garanciát nyújtok arra, hogy magas legyen a színvonal. Szeretnék egy komoly, színvonalas a versenyt az ország legnagyobb utánpótlásképző klubjaival is felvevő bázist kialakítani. Ehhez nagyon sok munkára lesz szükség, nem is két-három évre tervezek, hanem 6-10 esztendőre.

- Azt azért ne hallgassunk el, hogy Szadán laksz, ugye?

- Igen, az agglomerációban lakom, tehát gyorsan fel tudtam mérni, hogy itt mindenki arról beszél: gyerek mennyire aktív, mozogna, de nincs erre komoly lehetőség.

- Helyileg hol lesz a központ? Gödöllő szélén?

- Igen, Gödöllőn, egy nyugodt, békés környéken, ahol a tervek szerint épül egy várost elkerülő út, az M31-es autópálya, meg a régi 30-as út között. Van néhány szolgáltatás a közelben, de ami a legfontosabb, hogy teljesen jogtiszta, önkormányzati tulajdonú telekről van szó. Az önkormányzat képviselő-testülete elfogadta a tervet, s vállalja a 30 százalékos önerőt, ha megkapjuk a TAO kedvezményt.

- Hol tartotok a dologban?

- Lejárt a TAO-határidő és beadtuk a pályázatunkat, bízunk abban, hogy kedvezően bírálják el. Ha így lesz, akkor körülbelül másfél éven belül létrejöhet egy, a vízilabdabázis működtetésére alkalmas uszoda.

- Sok sikert az új munkádhoz!

(Lejegyezte: Ötvös Csilla)

3 régi hozzászólás

raketa hozzászólása
raketa39280
2013.05.14. 08:53

Mint már mondtam, harmincöt évet elkéstetek. Akkor lettem volna én is vízilabdázó.

kapufa hozzászólása
kapufa39279
2013.05.13. 20:54

Nagyon jó kezdeményezés, valahogy így kéne mindenhol. Összefogva, különböző értékek és tapasztalatok egy célért! Lehetőleg pártpolitika mentesen! Arról már nem is szólva mennyire kellene erre a környékre egy ilyen komoly uszoda!

bezanne hozzászólása
bezanne39278
2013.05.13. 19:13

ha jó fideszesek vagytok, akkor a pályázat miatt ne fájjon a fejetek. ha nem, akkor kár pazarolni az idöt, akkor valami mást kell csinálni. mondjuk kivándorolni.