FACEBOOK

Alex Giorgetti Debrecenben maradt

Alex Giorgetti Debrecenben maradt
hozzászólás, 2013.01.25.

A debreceniek megrendült anyagi helyzete miatt "elengedett" Alex Giorgetti mégsem igazol Szolnokra, hanem a cívisvárosban marad. Erről pénteken délután tájékoztatta a vlv-t.

Diapolo

Mint korábban megírtuk, a debreceni klub súlyos anyagi helyzetbe került, ezért kénytelen volt rendkívüli intézkedésekkel lépéseket tenni helyzetének stabilizálására. Csökkentették a fizetéseket és öt idegenlégiósuk közül kettőt elengedtek. Milos Korolija rögtön távozott, Alex Giorgetti sokáig várta a "megmentő szalmaszálat", majd tárgyalni kezdett a Szolnok képviselőivel. Néhány napos csendes időszakot követően, pénteken a világbajnok, olimpiai ezüstérmes játékos úgy döntött, marad Debrecenben, nem igazol el.

ALEX GIORGETTI a vlv-nek:

- Igen, ma reggel, amikor mentem volna Szolnokra a szerződést aláírni, egy hang - talán a szívem - azt súgta, hogy maradjak Debrecenben a csapatért, a városért és az emberekért... Nagyon ragaszkodom a cívis színekhez! Megígértem magamnak, hogy végigviszem teljesen ezt az évet a Debrecennel és nem bírtam elmenni, mert pontosan a nehéz helyzetekben kell megmutatni, hogy szeretem a csapattársaimat és végig fogjuk küzdeni az évet a közös sikerekért.

Ezúton is megköszönöm a Szolnok érdeklődését, örültem, hogy egy ilyen becsületes, korrekt és profi egyesület keresett. Bocsánatot kérek tőlük a visszalépésem miatt, de más megoldást nem láttam! Beszéltem Mohi Zolival, megmondtam neki és remélem, megértik. Azt is mondtam, hogy jövőre leülhetünk beszélni ha még akarják, hogy hozzájuk igazoljak.

- Valami történt Debrecenben? Javult a helyzet?

- Nem tudom hogy ki leszek-e fizetve vagy nem de remélem, hogy valami történik. Nagyon szeretnék hogy minden meccsen telt ház legyen az uszodában mert ha város tényleg szeret, úgy mint én őket, akkor mutassák meg, és... Hajrá Debrecen!

- Nem arról van szó, hogy a Szolnokkal nem tudtatok megállapodni?

- Nem, ez tényleg az én mai döntésem. Amikor indulni kellett volna aláírni a szerződést, meggondoltam magam és felhívtam Zolit, hogy nem megyek.

- De miből fogsz élni?

- Bízom abban, hogy a város segít a klubnak, az első a csapat ügye és csak utána következnek az anyagi problémák.


VARGA TAMÁS csapatkapitány és klubelnök (Debrecen) a vlv-nek:

- Amit Alex mondott, az a valóság! Nem tudtunk neki ígérni semmit. Hogy a következő négy hónapban találunk-e neki valamilyen szponzort vagy hogy mennyi pénzt tudunk összeszedni - erre neki semmilyen konkrétumot, összeget nem tudtunk ígérni. Alex úgy maradt itt, hogy jelen pillanatban nem tudunk neki fizetést adni. Ennek ellenére vállalta, hogy itt játszik, mert bízik a szebb jövőben, abban, hogy Debrecenben a helyére kerül minden és hogy a város is szeretné, ha ő itt vízilabdázna. De a mostani helyzet valóban az, hogy semmit nem tudtunk ígérni neki. Nem az történt, hogy "ráígértünk" a Szolnok ajánlatára, őszintén megmondtuk neki, hogy mi a helyzet. Kért néhány nap gondolkodási időt, majd úgy döntött, hogy elmegy, aztán aludt rá egyet és ma reggel úgy határozott, hogy mégis marad, mert a szíve nem engedi. Szereti a csapatot, a várost, jól érzi magát itt a testvérével - ezek a valós okok.

- Gondolom, nektek ez most egy plusz teher, hiszen ha ígéret nem is hangzott el, nyilván becsületbeli ügy, hogy keressetek új támogatót Alex számára...

- Az biztos, hogy száz százalékosan azon leszek én is, hogy valamennyi pénzt "össze tudjunk kalapozni" neki, és biztos vagyok abban, hogy a város részéről is számíthatunk segítségre. Természetesen senki nem kívánja, hogy egy nagyszerű sportoló ingyen játsszon itt. De a jelenlegi helyzetben ígérni egy fillért sem tudtunk neki, ez a valós helyzet.

Csapatkapitányként boldog vagyok és nagyon-nagyon köszönöm Alexnek, hogy ezt az utat választotta, hogy itt maradt. Szerintem minden csapattársa és minden debreceni boldog lehet, hogy továbbra is nálunk fog játszani!

- Ezzel azért nőttek a továbbjutási esélyeitek is a Kragujevác elleni február 6-i Eurokupa-visszavágóra...

- Igen..., biztos vagyok benne, hogy nem kicsit nőttek...

20 régi hozzászólás

mondom hozzászólása
mondom38465
2013.01.31. 00:20

Ez megint csak egy fedősztori hogy a legnagyobb gondot elkendőzzék. Ismét becsaptak és nem fizettek ki számos játékost, családos embereket stb. Ahogy a tavalyiakat se. Erről kéne inkább írni.

Oftyun hozzászólása
Oftyun38439
2013.01.28. 21:32

Egyébként meg tök mindegy, a lényegen nem változtat

B (régi) hozzászólása
2013.01.28. 10:57

Mekora egy giccses, naiv, romantikus mese ez! Hogy lehet ezt benyalni? Alex ingyen játszik, szeretetből? Akkor miért indult úgy a történet, hogy eligazol Szolnokra? Aztán két nap alatt rájött, hogy mennyire szereti Debrecent? Ezt csak az hiszi el, aki el akarja. Vagy aki debreceni. Vagy inkább a kettő egyszerre. És még csont naiv is.

Chicago hozzászólása
Chicago38433
2013.01.27. 10:04

Bocsi az utolso sorban:* nyar utani opciokat

Chicago hozzászólása
Chicago38432
2013.01.27. 10:02

Szerk: Kerdesere batoritom, hogy csak irjanak tovabbra is minden magyar vizilabdat erinto hirrol. Ez a \"lap\" az egyik legnivosabb magyar portal, csak igy tovabb. Alexet illetoen pedig r-nek van igaza. Plusz, Alex elmondta mi a fo prioritasa: folyamatos jo edzesi lehetoseg, hogy felkeszult legyen az olasz valogatott kihivasaira. Valszeg rajott, hogy ez Debrecenben a mar megszokott kornyezetben jobban/biztosabban fog sikerulni, s hosszutavon megerheti, ha marad. Egyebkent meg az o elete, hadd dontson mar O. Egyebkent a Csuvi nyilatkoztaban is benne van, hogy valszeg beszelhettek vele a maradasrol, s talan fel is vazolhattak tavlati /nyar utani DE KONKRETAN nem igertek semmit.(tehat jogilag)

realista hozzászólása
2013.01.26. 16:01

Ember ez a debreceni vizilabda vezetés úgy gazos ahogy van . A játékosok nem tehetnek semmiről . Csak egy kicsit, hogy nem beszéltek a tavaly eljött 11 játékossal. ?s elhiszik a nagy mesemondó dumáját.

r hozzászólása
r38430
2013.01.26. 15:48

valószínüleg egy korábbi reccós, olasz válogatott túl fog élni anyagilag 4 hónapot debrecenben akár csont ingyen is. (csak az uccsó kérdésre reflektálva) inkább azon kéne gondolkozni, hogyan szoktak ide jutni a csapatok. jön vmi szponzor, na akkor most megmutatjuk, jól elmegy az összes pénz, de a vízilabdát támogatóknál ugye sose lehet tudni ki-meddig-hogyan, aztán jön a krah.. pont debrecenben van néhány néző az uszodában, dehát olyan meccsekért kapnak irgalmatlanul sokat néhányan amiken nincs is senki (úg általában).. akkor most hogy is van ez? és csodálkozunk, hogy a pénzmosó, vagy éppen fanatikus szponzorok egyszer csak fölállnak... miközben az utánpótlás haldoklik és a szülők nyekkenve tartják el. csodálkozunk, hogy felmerülhet a csókosok lehetősége? nyilvánvalóan egy rakás tehetség nem csak a vízfelület miatt, de az anyagiak miatt is elveszik. az miért van, hogy pár éve jó kis (bíróktól tekintsünk el), izgalmas, szaftos elődöntők, döntők voltak, 4, 3 meccsig. Aztán bejött a rájátszásos csoportkör, bár félidőben eldőlt, még a második kör meccsei is vertek bármilyen alapszakaszt. aztán el lett törölve... azóta már a döntő is csak két meccsig megy. tehát sírunk, hogy válság van, meg csökken a lóvé, de azért csak sikerül föntről a nézhető meccsek számát is csökkenteni. mert ugye ott nekik mindegy. Dénes, itt a lehetőség. Am. tudtommal az NBA-ben nem unják, hogy egy szezonban két csapat akár 11x is játszik egymással egy szezonban. (azt hiszem 4+7 lehetséges!) félreértés ne essék, biztos nagy meccs volt a Szeged-Kaposvár 17:7, Szivós is marhára oda lehetett este a 3 góljától!

wp13 hozzászólása
wp1338429
2013.01.26. 15:08

Miért kell most őt ezért támadni? Ha szeret itt lenni akkor mindegy hogy most mennyit kap. Hagyjátok békén Alexet, nem tudom hogy ő most mit ártott nektek !

wp13 hozzászólása
wp1338428
2013.01.26. 15:05

Nem vagyok senki szóvivője ! Ha szeret valamit miért ne csinálná kevés pénzért vagy akár ingyen?

schaffhausen hozzászólása
2013.01.26. 14:31

Giorgetti erre rájöhetett volna 2 nappal előbb is,hogy ő mekkora debreceni! Mert akkor talán nagyobb esély maradt volna az Europa-kupa döntöbe jutásra.........Az meghogy valaki ingyen játszik ott ahol mások kapnak fizetést elég érdekes dolog......akkor fog járni edzésre amikor akar? Ki mondja ezt meg? Ha ő nem jár edzésre akkor ha játszik akkkor a többieknek sem kell edzésre járni.........Ha fegyelmezetlenséget követ el akkor mi történik? A többi játékos meg büntetve van......beteges egy történet ez....kezdve onnan, hogy egy aktiv játékost megválsztanak utánpotlás elnökké......ki fizeti majd a révészt?

realista hozzászólása
2013.01.26. 13:46

wp13!Te nem a Zubara-Plezer - gyöngyösi hármas szóvivője vagy véletlenül?hagy mar ezt a süket dumát !

wp13 hozzászólása
wp1338425
2013.01.26. 13:27

Nincs értelme itt vitatkozni veled ! Ismerd meg,utána ítélkezz ! Ne ítélkezz úgy róla hogy azt se tudod hogy ki ő ! Az egész csapat az egész egyesület és Debrecen megszerette ! Debrecen befogadta, így nyugodtan érezheti magát debreceninek. Te csak vízilabda szerető vagy, nem szakértő vagy játékos úgy hogy nem tudom milyen alapon állítasz róla ilyen dolgokat ! Inkább hiszek a debreceni játékosoknak mint egy cikknek !:)

bp hozzászólása
bp38424
2013.01.26. 13:13

wp13 Olvasd el a mai Nemzeti Sportot,a te hősöd kért egy szakajtó pénzt,a Szolnok kevesebbet ajánlott,de ezt is elfogadta,majd másnapra ráébredt,hogy Ő nem csak olasz,nem csak magyar,hanem debreceni is,és még álszent is..-) szerk Nincs semmi gond,csak nem kell piedesztálra emelni egy ilyen embert,és illett volna megkérdezni a másik felet is,ahogy a Nemzeti Sport tette!

wp13 hozzászólása
wp1338423
2013.01.26. 12:24

Nem tudom hogy most miért kell így ócsárolni ! Nagyon jó játékos és ember ! Sok közöm van a DVSE-hez tehát ez nem csak süket duma ! Probléma hogy nem a pénzt választotta ahelyett ahol szeret lenni?

szerk hozzászólása
szerk38422
2013.01.26. 11:29

Akkor mostantól csak a válogatottal foglalkozzunk?

bp hozzászólása
bp38421
2013.01.26. 00:45

Most értem haza a munkából,persze elolvastam a vlv-t,mint vizailabdát szerető. Ekkora méretes hazugságot!,komolyan miért gondolják emberek (Giorgetti),hogy itt mindenki hülye? Szerk. Megmagyarázná,hogy a Magyar Válogatott hivatalos oldalán miért kell ilyen hazugságokat olvasni? ( hallatlanul finom ,és a moderációs alapelveket messzemenőleg betartóan fogalmaztam.) Ki ez a Giorgetti?Mi köze a Magyar Válogatotthoz? Ha a Szolnokban van egy kis tartás soha szóba sem áll evvel az \"olasszal\"(és nem csak a Szolnok,senki más sem.Ez a Magyar póló szégyene,hogy ilyen ember itt játszhat)!.Mindenki tudja mit jelent az idéző jel.

látó hozzászólása
látó38420
2013.01.25. 22:18

Ajjjajj! Ahogy \"látom\" itt is van bőven (jóval több mint kellene) lelkileg súlyosan sérült, aberrált mentalitású, önjelölt Nagyokos! Vegyenek inkább \"Tappancs naptárat\", azzal legalább segítenek és nem ártanak ahol csak lehet! Vagy legalább ne erölködjenek az értelmetlen, ostoba, tudálékos hozzászólásaikkal! Habár....szívük joga nagy nyilvánosság elött ostobának lenni!

balzs hozzászólása
balzs38419
2013.01.25. 21:23

Lehet hogy beszélt Madaras Norbival, az ő helyzete is hasonló lehet Reccoban, mégsem csinálja a fesztivált.

wp13 hozzászólása
wp1338418
2013.01.25. 19:48

Igenis jó klubelnök ! Törődik az egyesülettel, az utánpótlással, és bármikor lehet rá számítani ! A hírre visszatérve: Tudtam hogy Alexnek nagy szíve van, de hogy ekkora erre csak most jöttem rá:) Sokat nőttél a sportolók szemében, főleg a vízilabdások szemében hogy a szívünkre hallgassunk :) Köszönjük neked hogy megtanítottál arra hogy tartsunk ki azok mellett akiket szeretünk, hogy a szív legyőz minden akadályt !!! Hálásak vagyunk:))

schaffhausen hozzászólása
2013.01.25. 18:31

Varga Tamás klubelnök............ennyi pont elég a történtek megmagyarázására........szerintem debrecen többet érdemel....meg a vizilabda is mint hogy egy beteges egoju szandaszöllösi ......legyen az elnök