FACEBOOK

A DIGI Sport csatornáin a vízilabdaszezon

A DIGI Sport csatornáin a vízilabdaszezon
hozzászólás, 2012.10.23.

Televíziós partneri megállapodás született a sportcsatorna és az MVLSZ között. Erről a szövetség főtitkára tájékoztatta kedden a vlv-t.

A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport megállapodása alapján a 2012/13-as szezon bajnoki- és válogatott mérkőzéseit a DIGI Sport csatornáin követhetik figyelemmel a szurkolók.

A DIGI Sport nem először kapcsolódik be a legrangosabb vízilabda események közvetítésébe, hiszen az elmúlt esztendőkben Bajnokok Ligája-mérkőzéseket már műsorra tűzött a csatorna. A sportadó magas szakmai színvonalát bizonyítja, hogy a 2011/12-es Bajnokok Ligája döntőjének televíziós közvetítését – a legmagasabb nemzetközi követelményeknek is megfelelve – a DIGI Sport magyar stábja készítette.

A Magyar Vízilabda Szövetség és a DIGI Sport elképzelései abban is találkoztak, hogy a csatorna nagy számban sugároz majd a Vodafone OBI rangadói közül – a női bajnokság csúcseseményeivel együtt –, valamint közvetíti a női és férfi vízilabda-válogatottak hazai – Világliga, nemzetközi kupa és felkészülési – mérkőzéseit is.

Az együttműködés a Vodafone OBI 4. fordulójának legizgalmasabbnak ígérkező összecsapásával, azaz a Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP – Groupama-Honvéd mérkőzéssel kezdődik október 28-án, vasárnap 12.30-tól.

Az MVLSZ elnöke, Dr. Martin György úgy érzi, a szövetség lendületes partnert talált a következő szezonra: „Nagy öröm olyan csatornával együttműködni, amely igazi lehetőségként tekint a vízilabdasportra, és amely tenni fog annak érdekében, hogy a bajnokság színvonalát a klubokkal közösen tovább emelje!”

A DIGI Sport részéről Faragó András, főszerkesztő szintén elégedettségének adott hangot: „A vízilabdával egy újabb magyar sikersportág került a DIGI Sport – eddig is rendkívül erős – portfóliójába. Közvetítéseinkkel szeretnénk megmutatni, hogy a magyar vízilabda itthon is világszínvonalú.”

A bajnoki és válogatott mérkőzések HD minőségű közvetítése mellett a tervek szerint a vízilabda sokkal gyakrabban tűnik majd fel a Reggeli Start című napindító és a Sport24 című hírműsorban a DIGI Sport 1 illetve DIGI Sport 2 csatornák képernyőjén - tudatja a megállapodásról kiadott közös közlemény.

14 régi hozzászólás

Constans hozzászólása
2012.10.24. 13:51

Felkerestem a Digit.. Sajnos Nálam nem megoldható... :( Vizilabda nélkül maradtam !!!!!!!!!! Végül is Eger nem olyan nagy város! :( Számomra ez egy rossz döntés.....

csabamuzsnay hozzászólása
2012.10.24. 10:59

A nullánál ez is jobb, gondolom más ajánlat nem volt, de nagyon távol állunk a sikertől...Továbbra se lehet vizilabdát TV-ben nézni! A siker az MTV1 vagy 2-vel való megállapodás lett volna...

tom65 hozzászólása
tom6537648
2012.10.24. 10:34

Nagyon tévedsz B! Kijönnek, majd közlik, hogy a helyi adottságok miatt műszakilag nem oldható meg és elmennek.

B (régi) hozzászólása
2012.10.23. 20:40

Én meg visszakaptam. Aki egyébként sportérzékeny az már évek óta Digi előfizető, mert a Diginél a legerősebb a sportkínálat. A tányéros Digi ráadásul mindenki számára hozzáférhető.

bodrogia hozzászólása
2012.10.23. 19:59

Szerintem is mellé lővés a Digi. Az előfizetők kb 23% csak a \"digis\". Nem szolgáltatóval kellett volna megegyezni, hanem olyan csatornával, ami minden szolgáltatónál elérhető. Én pl. lemondhatok a TV-és vízilabdáról

Daret hozzászólása
Daret37642
2012.10.23. 19:29

A Szövetség a szurkolói csoportok összekovácsolása miatt döntött a DIGI TV mellett. A kocsmák most már füstmentesek, játékgépezők sem zavarnak, lehet nyugodtan meccset nézni LCD-n közösen a sarki pub-ban. Vagy elmegyünk egymáshoz meccset nézni. És persze ott van a netes lehetőség is. Van probléma? Egyébként meg tessék élőben meccsere járni! :D

tom65 hozzászólása
tom6537641
2012.10.23. 17:31

Bocs a duplázásért. Csak egy rossz ütemű frissítés volt.

tom65 hozzászólása
tom6537640
2012.10.23. 17:28

Kíváncsi lennék, hogy mennyien tudják fogni a sportklubot, vagy a digit, de úgy gondolom, hogy ismét csökken azoknak a száma, akik tv-n nézhetik a vízilabdát. Ne gondolja senki a szövetségben, hogy nőni fog a meccsek nézőszáma, ha a tv-s nézettség csökken. Nehéz lesz így eljutni a tömegekhez. Lehet, hogy az egyszeri bevétel így nagyobb (zsebbe is), de hosszú távon nem a sportág érdekét szolgálja. Alonnnak üzenem, hogy a digi fizetőssé tette az online közvetítéseket is, így ott is csökken a nézettség. Folytatja a magyar sporttv-piac lerablását.

teroli hozzászólása
teroli37639
2012.10.23. 17:26

Mielőtt a Szövetséget szidnánk, egyáltalán adott-e ajánlatot más csatorna? Az m1 milyen büszke volt, hogy az olimpián a férfi kézi mellett a vízilabdát nézték a legtöbben. OB1 érdekli őket?

tom65 hozzászólása
tom6537638
2012.10.23. 17:07

Kíváncsi lennék, hogy mennyien tudják fogni a sportklubot, vagy a digit, de úgy gondolom, hogy ismét csökken azoknak a száma, akik tv-n nézhetik a vízilabdát. Ne gondolja senki a szövetségben, hogy nőni fog a meccsek nézőszáma, ha a tv-s nézettség csökken. Nehéz lesz így eljutni a tömegekhez. Lehet, hogy az egyszeri bevétel így nagyobb (zsebbe is), de hosszú távon nem a sportág érdekét szolgálja. Alonnnak üzenem, hogy a digi fizetőssé tette az online közvetítéseket is, így ott is csökken a nézettség. Folytatja a magyar sporttv-piac lerablását.

AlonSolya hozzászólása
2012.10.23. 14:18

Én eddig nem tudtam nézni mert nem volt Sportklubbom.., viszont Digim van így tudom nézni örülök is!! De így most fordul a kocka akinek eddig volt Sportklubja és most nincs digije az úgy jár mint én eddig! Különben meg vannak online ingyen nézhető tv-s oldalak, a sportklubbot is így tudtam követni hogyha adták vmelyik ilyen ingyesen portálon, szóval aki nagyon akarja majd a digit is megtalálja valahol :D

raketa hozzászólása
raketa37636
2012.10.23. 12:46

Szuper! Évr?l, évre más csatornán, amiket fogni sem lehet. Azt hiszik, hogy ilyen gyakran váltogatja majd mindenki a szolgáltatót? Hiába csak a pénz számít, a szurkoló meg semmit.

balzs hozzászólása
balzs37635
2012.10.23. 12:42

A sportklubtól mindenképp jobb, annyian valóban nem tudják nézni mint az MTV-t vagy akár a Sport TV-t de az elmúlt négy évhez képest biztos hogy több nézőre számíthatnak a nem sok helyen fogható sportklub-hoz képest, nem is beszélve a sportklub minősíthetetlen színvonaláról...

bogyo hozzászólása
bogyo37634
2012.10.23. 12:01

Fantasztikus megállapodás a DIGI TV, mostantól tuti, hogy fele annyian se fogják látni a meccseket. Én nem szoktam szidni a rendszert és minden tiszteletem az MVLSZ elnökségé, de ez szerintem nem lett átgondolva.....