FACEBOOK

Nagyon erős lesz a Debrecen

Nagyon erős lesz a Debrecen
hozzászólás, 2012.09.12.

A dobogóra esélyes OB1-es csapatok közül elsőként a Debrecen tartott szezonnyitó sajtótájékoztatót, hogy bemutassa új keretét és beharangozza hétvégi felkészülési tornáját. Az alábbiakban a klub honlapján, Oláh Andrea tollából megjelent tudósítást ismertetjük.

Ma kora délután a Debreceni Sportuszodában került sor a II. FAB Nemzetközi Férfi Vízilabda Torna, illetve a Debrecen vízilabdacsapatának szezonnyitó sajtótájékoztatójára. Az eseményen bemutatkoztak a felnőtt gárda új játékosai, köztük Magyarország legjobb centerpárosa - velük kiegészülve az együttes bárki ellen jó eséllyel veheti fel a versenyt!

A Debrecen vízilabdacsapata ahogyan a korábbi években, úgy idén is nagy tervekkel és még nagyobb célokkal vág neki a Vodafone Férfi Vízilabda OB I 2012/2013-as küzdelemsorozatának. A harmadik élvonalbeli szezonját megkezdő Gyöngyösi–legénység érdekelt még a Theodora Magyar Kupában és az Európa Kupában. A szakmai vezetés célja, hogy Varga Tamásék minden sorozatban a legjobb négy között zárjanak – erre az alaposan megerősödött kerettel minden esélyük meg is van.

Érkezők:
Boris Letica (Mladost Zagreb), Kállay Márk (Montpellier), Komlósi Péter (Szolnok), Milos Korolija (Partizan Belgrád), Süveges Máté (Szolnok), a tavalyi gólkirály Weszelovszky László (Szentes), és három fiatal tehetség Besenyei Richárd (Vasas), a junior Eb-ről hazaérkező Palotás Gergely (Szeged), valamint Somlai Tamás (Vasas). A tavalyi csapatból maradt: Varga Tamás, Braniszlav Mitrovics, Szasa Misics, Nébald Olivér, Halek Márton, Vindisch Ferenc, Párkányi Ákos. Mellettük pedig az új idényben bizonyíthatnak a Debrecen saját nevelésű tehetségei is, név szerint: Macsi Patrik, Smitula Gergő, Szabó Ákos és Zubora Patrik.

A Debrecen csapatkapitánya (természetesen) a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás.

- Azáltal, hogy a fontos posztokra – center, bekk – nagyon jól tudtunk erősíteni, nem túl gyors, de stabil, masszív csapatunk lesz. A mai vízilabdában ezeken a posztokon dől el a játék, talán a legjobb centerpárosunk van a mezőnyben (Korolija-Misics – a szerk.), így bárki ellen eséllyel indulunk – nyilatkozta Gyöngyösi András kedden a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.

Eközben a DVSE utánpótlása ezúttal is több fronton, több csapattal méretteti meg magát a 2012/2013-as küzdelemsorozatban: OB I/B, OB II, Országos Fiú Utánpótlás Bajnokság, Területi Bajnokságok, Budapest Bajnokság, Női OB I/B. Az immár több mint kétszáz fős utánpótlást megnövekedett létszámú szakmai stáb irányítja.

A sajtótájékoztatón jelen volt Dr. Papp László, Debrecen városának alpolgármestere, aki a város, a Debreceni Egyetem, a Debreceni Sportcentrum és a DVSE között megszülető összetartásról beszélt a megjelenteknek. Alpolgármester úr elmondta, hogy a régóta vágyott külső medence napirendi ponton van, a létesítmény két éven belül megépülhet a Debreceni Sportuszoda mögötti területetón.

Elhangzott továbbá, hogy a kommunikációnkat szeretnénk mind a sajtóval, mind pedig a nnagyközönséggel még szorosabbá fűzni. Ennek fontos mérföldköve a Vízilabdázók Éjszakája. A II. FAB Nemzetközi Férfi Vízilabda Torna második napjának éjszakáján Magyarországon, sőt Európában is először, egyedülálló módon  Debrecenben kerül megrendezésre a WATERPOLO NIGHT. A partin – melynek a cívisváros legelegánsabb klubja, a White Angel ad otthont – a résztvevők Európa-, világ-, és olimpiai bajnokokkal bulizhatnak együtt kötetlenül. Az első 200 vendég bármely hazai felnőtt vízilabda-mérkőzésre érvényes jegyet kap ajándékba, emellett pedig az éjszaka folyamán kisorsolásra kerül egy, a torna résztvevői és bajnokai által dedikált vízilabda.

A HÉTVÉGI FELKÉSZÜLÉSI TORNA TELJES PROGRAMJA

12 régi hozzászólás

leves hozzászólása
leves37318
2012.09.14. 00:50

Lehet szuper a marketing, sőt kicsit kínosan is az...de a zsetonkészlettel szuperül állhat a budzsé, ami máshol most eléggé hiány!

mondom hozzászólása
mondom37317
2012.09.14. 00:06

az olimpián melyik szupercenter volt ott??

mondom hozzászólása
mondom37316
2012.09.14. 00:05

szuper a marketing...:-) tartalom már kevesebb... és vajon az utánpótlásban milyen tanácsokkal küldték be a \'99-es kapusukat az ifi (\'94-esek..!!!) kvalifikáción a Honvéd ellen? vagy 30-mp-cel a vége előtt 0-26-os állásnál mi lehetett a taktika? nekem kicsit sok a duma....

Daret hozzászólása
Daret37312
2012.09.13. 13:12

B (régi) De gonosz vagy! :D

B (régi) hozzászólása
2012.09.13. 12:35

Andrea valószínűleg nem számított arra, hogy az írását nem csak a vízilabdához alig értő debreceni lokálpatrióták olvassák.

balzs hozzászólása
balzs37308
2012.09.13. 10:18

szerk, korrekt, köszönöm. :)

Daret hozzászólása
Daret37306
2012.09.12. 20:37

Oláh Andrea vagy echte debreceni hatalmas lokálpatriotizmussal és a férfi csapat tagjai iránti imádattal, vagy szimplán csak sok pénzt kapott az írásáért.

Rolling hozzászólása
Rolling37305
2012.09.12. 20:14

Koroliját láttam Szegeden éveken át játszani. Nem volt rossz, de nem is kiemelkedő. A LEN Kupa döntőn pl. a műtét előtt álló Varga Pepe sokkal többet mutatott, mint ő. Szóval a legjobb centerpáros duó erős túlzás. Akár a Steinmetz-Hárai, akár a Molnár-Kayes (mikor lesz már magyar állampolgár?), akár a Kiss-Vörös páros legalább olyan jó, de inkább jobb. mint a két szerb.

szerk hozzászólása
szerk37303
2012.09.12. 19:19

balzs, remélem, így már jó :-)

balzs hozzászólása
balzs37301
2012.09.12. 17:17

Tényleg erős keret, de ez a \"Magyarország legjobb centerpárosa\" is érdekes. Misiccsel történt valami nyáron hogy ő is idesorolódik? Mert akkor a Kis-Vörös, Molnár-Kayes, Steinmetz-Hárai, vagy a Varga-Seman páros mi? Kérdés az is hogy melyik csapatok számítanak OB1-es csapatnak, ha \"Az OB1-es csapatok közül elsőként a Debrecen tartott sajtótájékoztatót\"? Az újonc EKF a múlt héten tartotta sajtótájékoztatóját: http://tveger.hu/hirekreszlet.php?hir=5721, a ZF-Eger pedig már májusban (igaz nem volt horvát és szerb érkező), de a vlv is beszámolt róla: http://www.vlv.hu/news/7269/eger-gor-nagy-salamon-lorincz

hoofer hozzászólása
hoofer37299
2012.09.12. 16:23

\":..új játékosai, köztük Magyarország legjobb centerpárosa\"? - kikről van szó? Korolija és...?

leves hozzászólása
leves37297
2012.09.12. 16:11

...hát ez névsor, Vasas , Eger sorry, itt max. a Szolnok meg a Seged lehet rivális. Vajon miből és mennyi ideig bírják ezen névsort fizetni?