Az edzők szerepéről indított cikksorozatot a Népszava sportrovata. A lap szerdai számában megjelent első cikkben Kemény Dénest faggatták - meglepő módon elsősorban fociválogatottunkról. Az írást az alábbiakban ismertetjük.

Nem a játékosok tudása, hanem a velük foglalkozó edző felkészültsége határozza meg elsődlegesen, mennyire lehet sikeres egy csapat - többek között erre a megállapításra jutottak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szervezésében Prágában rendezett konferencia résztvevői. Az eseményre az edzőképzésért felelős futballszakembereket hívtak meg. Lapunk ennek apropóján cikksorozatot indított, ezúttal Kemény Dénes háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-szaktekintélyt kérdeztük a témában.

"Anélkül, hogy azt állítanám: a szerepem elhanyagolható volt a három olimpiai arany elnyerésében, ilyen egyértelműen nem szögezném le, hogy a szakemberek felkészültsége a legfontosabb - véleményezte az UEFA-konferencia megállapítását Kemény Dénes. - Inkább azt mondanám: csapata válogatja. Az biztos, ha az abszolút versenyt nézzük, legyen szó bármilyen sportágról, a bajnokságokat, a világversenyeket, a győztes együttesek mindegyike minőségi játékosokból áll."

Kemény ezt máshogyan is megfogalmazta: "Anélkül hogy bántani akarnám őket: vannak-e kétségei bárkinek afelől, hogy a magyar válogatottal elért eredményeket, mondjuk, a szlovák kispadon is átélhettem volna?"

Fordítsunk a dolgon - vetettük fel a szakembernek, s feltettük neki a kérdést: a magyar pólósok többsége Montreal és Sydney között is világklasszisnak számított, mégsem sikerült négy egymást követő olimpián még a dobogóra sem feljutni! "A pillanatnyi forma, az ellenfél játékstílusa, az összeállítás mellett rengeteg egyéb tényező befolyásolja az eredményességet. Például a mentális állapot, a győzelembe vetett hit!" - említette.

A múlt héten véget ért a labdarúgó Eb selejtezős szakasza. A magyarok csoportjukban harmadikként végeztek. Mindez a realitást tükrözi? Vagy egy nemzetközileg magasan jegyzett szaktekintéllyel esetleg elérhető lett volna legalább a pótselejtezőt érő második hely?

"A magyar válogatott játékosok átlagszintje nehezen megítélhető - kezdte válaszát Kemény Dénes. - Egervári Sándor alighanem a lehető legjobb keretet hozta össze, nagy blődséget nem csinálhatott, más esetben csak lett volna valaki, aki szól neki: ez így nem lesz jó! Amikor baráti társaságban megkérdik tőlem egy-egy kvalifikációs sorozat elején, mit gondolok, a magyarok milyen eséllyel küzdenek a továbbjutásért, azt szoktam mondani: meg kell számolni, a magyar keretben hány olyan játékos van, aki a négy-öt-hat legerősebb európai bajnokság első tíz helyezettjének valamelyik klubjában futballozik. Nem csak néhány percet: rendszeresen játszik! Meg kell nézni ugyanezt a számot a riválisok esetében is, s amely nemzetnél a legtöbb jött ki, vélelmezhetően az lesz az első. Ha a svéd keret 80 százaléka az angol, spanyol, olasz, holland, portugál élvonalban szerepel, s a játékosok hétről hétre legalább 70-80 percet pályán töltenek, akkor a magyar játékosok megfeszülhetnek, akkor se előzik meg a skandinávokat."

Kemény elárulta, mindez a pólóban is így van: Athén előtt a nemzetközi szövetség a Világligában összeállított egy erős, meg egy gyengébb csoportot. Az erősebb csoport első három helyezettje végzett az olimpián a dobogón, a másik gruppból érkezőké lett a 4-6. pozíció.

Mindezek után talán még érdekesebb, hogy a novemberi Eb-pótselejtezőkön olyan válogatottak lesznek érdekeltek, mint az észteké, a bosnyákoké, a montenegróiaké, vagy a horvátoké. Sem lélekszámában, sem az igazolt játékosok tekintetében egyik se múlja felül Magyarországot, noha korábban vissza-visszatérő szakvélemény volt: eladdig nem lesz fellendülés, míg a tömegbázist nem sikerül jelentősen szélesíteni. Mindeközben Kemény Dénes Endrei Judit Kemény üzenetek című kötetében elárulta, ambivalens érzésekkel fogadta, hogy a sikereik nyomán egyre több gyerek kezdett pólózni. Már semmi se jó?

Kemény azzal tette helyére a dolgokat: nem elég, hogy sem az észt, sem a bosnyák együttes játékosait nem ismeri a véleményezéshez szükséges mértékben, mint a fentiekből kiderül, ez önmagában kevés is. Tisztában kellene lennie a csoportbeli riválisok felkészültségével, vonatkozó statisztikai adataival ugyancsak. Tehát Magyarországot teljességgel fölösleges összevetni a pótselejtezős egyletekkel. Ugyanakkor, ami az utánpótlásbázis fontosságát illeti, azzal kapcsolatban elárulta: miután több gyerek kezdett vízilabdázni, a szakemberek létszáma ellenben nem változott, egy kissrácra egyre kevesebb figyelem hárult. Amíg korábban 10 gyerekre jutott egy edző, addig most 20-ra jut egy. Emellett a vízfelület sem lett több. Míg korábban két órán át edzhettek a fiatalok egy komplett pályán, addig most egy óra jut nekik - egy térfélen. "Hiába van ma 1500 tehetség, ha az infrastruktúra hiányossága folytán az nem képes tudássá válni. Ám remélem, hogy a társaságiadó-kedvezményből befolyó pénzek orvosolni lesznek képesek a problémákat" - mondta a kapitány, hozzátéve, az elmúlt 20 évben a sportág szerencsére igen hatékonyan sáfárkodott a tehetségekkel.

Eljutottunk tehát oda: a mennyiség nem feltétlenül jelent minőséget. S bizonyára ezzel a bosnyákok meg a montenegróiak is tökéletesen tisztában vannak... A magyar futballedzők mégsem szívesen osztják ezt a nézetet. Lehet-e ennek bármi köze ahhoz, hogy nekik az élvonalbeli működéshez néhány hónap alatt megszerezhető licencre van szükségük?

"Nem hinném, hogy az iskolának túl nagy jelentőséget kellene tulajdonítani - reflektál Kemény, aki játékosai számára egyéni edzésterveket készít, ügyel arra, hogy egyiknek jelentős súlyzós terhelésre van szüksége, mások azonban kizárólag nyújtógyakorlatokat végezhetnek; ehhez neki átfogó anatómiai ismeretekre van szüksége. - Nyilván fontos, hogy a szakember minél felkészültebb legyen, ám hogy ezt a tudást hol s miként sajátítja el, az voltaképpen lényegtelen. A legfontosabb: egy edző legyen okos! Ez esetben felismeri, neki milyen tudásra van szüksége a minél jobb eredmények eléréséhez, s ezt a tudást iskolában, barátok, kollégák által, netán autodidakta módon, de megszerzi."