FACEBOOK

Itt a vb-csapat!

Itt a vb-csapat!
hozzászólás, 2011.06.29.

Kemény Dénes szövetségi kapitány szerdán délelőtt a vlv-n keresztül ismertette a közvéleménnyel a sanghaji világbajnokságon részt vevő 13 tagú magyar válogatott névsorát. A kimaradók tovább készülnek, hogy szükség esetén beugorhassanak.

A sanghaji csapat:

Nagy Viktor, Szécsi Zoltán (kapusok)

Biros Péter, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Kiss Gergely, Madaras Norbert, Steinmetz Ádám, Szivós Márton, Varga Dániel, Varga Dénes, Varga II. Zsolt (mezőnyjátékosok)

Vámos Márton a vb-re indulásig a csapattal marad, a névsorban szereplőktől most búcsúzó másik három játékos, Baksa László, Bundschuh Erik és Török Béla pedig az Universiadéra készülő magyar főiskolás válogatotthoz csatlakozik. Indokolt esetben a technikai értekezletig azaz két nappal az első vb-mérkőzés kezdete előttig változtatni lehet a csapat összetételén.

A Vodafone Kupa hétvégi meccsein csak a sanghaji 13 játszik - amennyiben addig nem jön közbe betegség, sérülés, ahogy tavaly, az EB előtt történt.

A csapatszűkítés szempontjait firtató kérdésünkre Kemény Dénes először csak annyit mondott: "Minél jobban akarunk szerepelni és ezt tartottam most helyesnek." Hozzátette: a játékosok által mutatott teljesítmény mellett azt is mérlegelte, (s ez egyik-másik játékos szereplésének ügyében döntő volt,) hogy az illető több poszton is szerepeltethető. Volt néhány kérdőjel, amit vasárnap dél óta tisztázott magában, ezután hozta meg a döntést.

- Hogy fogadták a búcsúra kényszerült játékosok a bejelentést? - kérdeztük a kapitányt.

- Nem okozott nagy megrökönyödést és úgy vettem észre, hogy volt néhány játékos, aki fellélegzett.


A hétvégi Vodafone Kupa programja:

2011. július 1., péntek

17:30  Németország-Oroszország

19:00  Magyarország-Görögország

2011. július 2., szombat

17:30  Görögország-Oroszország

19:00  Magyarország-Németország

2011. július 3., vasárnap

9:30   Görögország-Németország

11.00  Magyarország-Oroszország

11 régi hozzászólás

Wáterpóló hozzászólása
2011.07.01. 12:02

Nagyon nagy lesz a gáz ha Biros és Kiss G nemfog már játszani...szerencsére még játszanak!!!

Rolling hozzászólása
Rolling33293
2011.06.30. 17:21

Csuvira pont azért van szükség, mert ő az egyetlen, aki erővel felveszi a versenyt a szerb és horvát izomkötegekkel, ugyanakkor hátsó lövőként is megállja a helyét (bár Pekingben egy gólt sem dobott, de nem is azért volt kint). Ha tudnám előre, hogy sem a szerbekkel, sem a horvátokkal nem kerülünk össze az olimpián, akkor valóban nem kéne.

qqcska hozzászólása
qqcska33292
2011.06.30. 13:24

nem értem ezt a nagy Csuvi imádatot - lehet, hogy baromi erős (arnold schwarzenegger is az), viszont az idén nem tett le semmit az asztalra a bajnokságban (nem véletlenül nem hívták meg a bővebb keretbe sem), és 3x évével nem a jövő embere. a klasszikus bekk már \"nem divat\", összetettebb játéktudású emberek kellenek/kellenének a csapatokba.

Rolling hozzászólása
Rolling33290
2011.06.30. 10:16

Verell! Kásás tavaly pihenést kért, nem is volt kerettag. Idén vállalta a kerettagságot, meg is jelent tavasszal az első keretedzésen nagy felhajtás közepette, aztán lemondta fáradtság, és egyebek miatt a válogatottságot. Ha jövőre megint jelentkezne, akkor az több mint érdekes lenne. Természetesen nem a játéktudása a kérdéses, a klasszis Kásásra szükség lenne. De ha valaki minden szélfújásra megváltoztatja a szándékát, akkor az egyrészt a kapitánnyal, másrészt a játékostársakkal, harmadrészt a szurkolókkal tol ki leginkább. Én úgy veszem, hogy az ő lemondása végeleges. Egy idő után már nem lehet annyit \"csomagolni\".

verell hozzászólása
verell33287
2011.06.29. 22:36

Rolling! Én szerintem nem árt Kásással is számolni! Van egy olyan gyanúm, hogy csak idén nyáron nem akart játszani, de z olimpiára visszatér. Csak ezt úgy csomagolta, hogy lemondja a válogatottságot, mert azt mégse mondhatta, hogy, hogy nincs kedvem most játszani! Egyébként az elég elszomorító a jövőre nézve, hogy akik Peking után debütáltak a válogatottban, nem képesek gyökeret verni. Még olyanok is simán kiszorítják őket, akik nem tudnak rendszeres alapemberré válni (lásd: Varga Zs., Gór-Nagy, Szivós).

Norbi hozzászólása
Norbi33286
2011.06.29. 21:16

Én sajnálom, h Vámos nem került be, nagy kedvencem, elképesztő potenciál van benne és kellően szorgalmas is. Ő lehetett volna az aki Madaras volt Barcelonában. Kell még rá izom (megy is majd), de látni kell, h idén is rengeteg felkerült rá. A bizalom jele, h végig a csapattal marad. Kis Gabi be fog férni, de szerintem Hárai mellé, nem pedig helyére, mert Pufi rengeteget fejlődött fizikálisan Vad Lajos kezei alatt és szinte tarthatatlan center lett. Nálam top5 center a világon és ebben az ötben Kis is benne van:) Ezt ki kell használni, atom centerjáték kell! Én Salamont tudom majd még a fiatalok közül elképzelni a csapatban, remek keze van, nagyon jó előny-ember lehet, de neki is izomtömegben javulni kell, bár ő is sokat fejlődött idén. Vad Lajos for prez:)

Wáterpóló hozzászólása
2011.06.29. 15:00

Remélem, hogy idén nem az egyéni villanások miatt leszünk erősek, hanem az eddigi felkészülési meccsek alkalmával mutatott csapategység...mindenki lőjön 1-2 gólt és akkor stabilak leszünk. Mondjuk szerintem a középcsapatok elleni meccsek nem érdekesek...Szerbiát kell tudni megverni meg a Horvátokat..ott lehet és kell villogni!!! Örülök hogy a fiatalok nem kerültek be...hiába 4 méter magasak, de nagyon gyengék a régiekhez képest, kondizni kéne nem kicsit hanem nagyon (Vámosra +30kg izom kéne csak, de gyorsan, lásd Filipovics 17 ről 18 éves korára milyen lett 1 év alatt és akkor nem tolnak ki 20 méterre..) Dumi egy varázsló!!!

Rolling hozzászólása
Rolling33284
2011.06.29. 14:26

Nagyjából ez a keret várható az olimpiára is, ha nagy csoda nem történik egy év alatt. Az egészséges Kis Gábornak mindenféleképpen ott lesz majd a helye (Varga Zsolt, Steinmetz, Hárai helyén). Gór-Nagy - Csuvi (esetleg Török Béla) csere is lehetséges, ha (nem) úgy alakulnak a dolgok. Azzal, hogy a Baksa ismét kimaradt egy világversenyről, szerintem el is dőlt a 2 kapus személye Londonra, mert nem hiszem, hogy Kemény az olimpiára egy világversenyes újonc kapust vinne majd ki.

Vitya hozzászólása
Vitya33283
2011.06.29. 14:13

Jó a csapat, a jelenlegi helyzetből kb. ez volt a legjobb ami kihozható. A hétvégén meglesem mit tudnak, remélem durván elverik az összes ellenfelet! (én kint leszek, minden meccsen)

B (régi) hozzászólása
2011.06.29. 13:20

Örülök, hogy a kapitány ezeket a játékosokat választotta, mert szerintem jelenleg ők (+Varga Csuvi) alkotják a legerősebb magyar válogatottat a válogatottságot vállaló játékosokat tekintve. Ez azt jelzi, hogy az idei világversenyt végre az eredmény szempontjából is fontosnak tekinti a kapitány, ami nem csak azért jó, mert ezen a tornán meg kellene szerezni az olimpiai indulás jogát, hanem azért is, mert egy évvel az olimpia előtt már komoly eredményt is fel kell tudni mutatni a magyar válogatottnak ahhoz, hogy jövőre komolyan vegyék az olimpia bajnoki címért folytatott versenyben.

Hewson hozzászólása
Hewson33281
2011.06.29. 12:46

Teljesen jogos. Öröm, hogy Gór-Nagy személyében klasszikus bekk is van a csapatban.