FACEBOOK

Vasas-Honvéd - csapatkapitányok a rangadó előtt

Vasas-Honvéd - csapatkapitányok a rangadó előtt
hozzászólás, 2010.10.15.

Az új szezon első igazi rangadóját láthatják azok a vízilabdarajongók, akik szombat este ellátogatnak a felújított Komjádi uszodába, vasárnap pedig a visszavágóra, a Kőér utcába. A Vasas-Honvéd Theodora Magyar Kupa-negyeddöntő előtt a két csapatkapitányt, Steinmetz Barnabást és Gergely Istvánt  kérdeztük.

STEINMETZ BARNABÁS a VLV-nek:

- Nem mondható ideálisnak az eddigi felkészülésünk, mert még mindig nem volt olyan edzés, amelyen komplett lett volna a csapat. Gergővel ugyan már elkezdtünk "teljes értékűen" edzeni, de mások hiányoztak, így továbbra sem tudtunk együtt gyakorolni. Úgy gondolom, hogy ezt majd lelkesedéssel és a szokásos csapategységgel pótolni tudjuk. Nehéz lesz. Azt hiszem, mindenki egyetért abban, hogy a várakozás szerint a negyeddöntő mérkőzései közül erre a párra vár a legkiegyenlítettebb küzdelem. Tudjuk, hogy a múlt heti grúziai LEN Kupa-selejtezőkör miatt a Honvédnak is voltak kieső emberei, ennek ellenére úgy gondolom, hogy ők talán jobban állnak valamivel a felkészülésben, mint mi. Ettől függetlenül mindenképpen továbbjutást várunk el magunktól. Biztos, hogy nem lesz könnyű.

- Ki hiányzik még?

- Miho Boskovics kapott egy kisebb gyomorfertőzést, remélem, hamar csatlakozhat a csapathoz, Katonás Gerinek a hagyományos egészségügyi kontrollra, terheléses vizsgálatra kellett mennie, Vámos Marci pedig ugye délelőttönként iskolába jár... Ennek ellenére amikor szerdán a Szolnok ellen játszottunk edzőmérkőzést, nagyon biztató volt a játék.

- Kiss Gergő és Te mennyire vagytok harcra kész állapotban?

- Majd kiderül. A szerdai edzőmeccsen mi is játszottunk és úgy gondolom, hogy szombaton és vasárnap is biztosan játszani fogunk. Nagyon-nagyon komolyan vesszük a Honvédot és a lehetőségeinkhez képest maximális odafigyeléssel, erőbedobással készülünk a meccsre.

GERGELY ISTVÁN a VLV-nek:

- Veszítenivalónk nincs, hiszen a címvédővel játszunk. Már tavaly is csak éppenhogy kaptunk ki tőlük, de akkor jobban játszottak, mint mi, azt gondolom, hogy most van esélyünk arra, hogy megverjük őket. Nagyon jó a csapatszellem nálunk, elég sok mérkőzést is játszottunk már, annak ellenére, hogy voltak ezek a megbetegedések, de van annyira elszánt a csapat, hogy túltegye magát ezeken a dolgokon.

- Korai ilyenkor még speciálisan készülni az ellenfélre vagy azért megpróbáltátok?

- Túl sok meccsük nem volt, amiből információkhoz juthattunk volna, de azért próbálkozunk, nézegetjük, hogy várhatóan ki hol játszik majd, hiszen azért az összes játékost ismerjük.

- Mekkora előny, hogy a második meccs nálatok van?

- Két meccs az két meccs. Remélem, hogy izgalmas lesz és sok ember kijön majd megnézni, mert az utóbbi évek legjobb Vasas-Honvédjaihoz mérhető mérkőzés várható, de ez elmondható a bajnokságra is, idén sokkal kiegyenlítettebb lesz, rég volt ilyen magas színvonalú, mint amilyen most várható.

- Hogy álltok beteggel, sérülttel, mindenki meggyógyult a grúziai torna óta?

- Igen, mindenki jól van, Tóth Marci is, aki hazaérkezésünk után nem tudta elhagyni a mellékhelyiséget, de csütörtökön már volt edzésen.

- Végezetül: kaphatunk-e a Tbilisziben készült fotókból?

- Küldöm...


Tbilisziben a Groupama Honvéd


A Theodora Magyar Kupa selejtezői során az alábbi csapatok jutottak be a negyeddöntőbe:

BVSC-Zugló
FTC Fisher Klíma
Groupama Honvéd
PVSK-Fűszért
Szeged Beton Vízilabda Egylet
Szolnoki Főiskola-KÖZGÉP VSC
TEVA-Vasas-UNIQA
ZF-Eger

A kisorsolt párok ezen a hétvégén, két meccsen döntik el a legjobb négy közé jutás sorsát.

A program:

október 15., péntek

Pécs-Eger 9:13 (2:5, 3:2, 1:5, 3:1)

Október 16., szombat

18.00 Szolnok-Szeged

19.30 Vasas-Honvéd (Komjádi)

19.30 FTC-BVSC

Október 17., vasárnap

18.00 Eger-Pécs

18.00 Szeged-Szolnok

18.00 Honvéd-Vasas

18.00 BVSC-FTC

A mérkőzésekről nem lesz televízióközvetítés, a vlv stábja a rangadót, a Vasas-Honvédot (és annak visszavágóját) kíséri figyelemmel - élő közvetítéssel, majd sok videóval tudósítunk a felújítása után komoly tétmeccsen most debütáló Komjádi uszodából és a Kőér utcából.

Az elődöntőket november 20-án rendezik meg, a döntő másnap, november 21-én lesz (a helyszínt később jelölik ki). A harmadik helyért nem játszanak a csapatok, az elődöntő mindkét vesztese bronzérmet kap.

A Theodora Magyar Kupa győztese a jövő évi LEN Kupában indulhat.