FACEBOOK

Vasas-Eger - élő közvetítés

Vasas-Eger - élő közvetítés
hozzászólás, 2010.05.12.

A bajnoki döntő második összecsapása. Az elsőt az Eger nyerte, ötméteresekkel. Ha a két csapat nem jutna dűlőre a rendes játékidőben, illetve a hosszabbításban sem, a Vasasnak nyolc napon belül a harmadik büntetőpárbaját kell megvívnia.

A találkozó 19.30-kor kezdődik.

A VLV előzetese.

Negyed órával a kezdés előtt befutott mindkét "B közép", most már peregnek a dobok, szólnak dudák és a rigmusok. Elvileg van zene is, de azt már nem lehet hallani.

(A bronzmeccsen az első negyed közepére két góllal meglépett a Szeged, később Weszelovszky ötösével szépített a Fradi. A játékrészben még a Szeged is lőhetett egy büntetőt, 1:3 az első negyed végén.)

Kezdődik a bemutatás!

(A bronzmeccs második negyedében csak Weszelovszky talált be, 2:3 az állás a félidőben.)

Kezdődik a mérkőzés!

Graham nyeri az első ráúszást, tehát az Eger vezeti az első támadást.

Báránynak centereznek, aki szabaddobást kap az ötösön kívülről. Rálövi, erőtlen, mellé.

Kontrát fújnak Kis Gábor ellen.

Most is Bárányt próbálják megjátszani, most kiállítanak róla egy védőt. A fór kimarad, Sántavy lövése a kapu mellett hagyja el a pályát.

Kis Gábor ziccerbe kerül, a bírók azt fújják, hogy víz alá vitte a labdát.

Érkezik a második hevesi előny, Biros lövését Kicsi blokkolja, de az Egernél marad a labda. Nem sokáig, hamarosan mellélövi a vendégek egyik játékosa.

A bíró kikéri a labdát, valami hevesen reklamálnak a hevesiek. Marad a labda a Vasasnál. Katonás rosszul ad be, pont Szécsihez.

Kb. 5 másodpercig tart az Eger támadása, utána a Vasasé sem tovább.

A negyed közepén járunk.

Feltham odaüt Katonásnak, legalábbis Katonás nagyon fogja a fejét. Kis Gábor kiharcolja az első hazai fórt. A labda végigmegy jobbról balra, ahol Kis Gábor áll, aki átveszi majd kilövi a hosszút (1:0).

Erdélyi és Biros passzolgatnak hátul, előbbi Hegedüsnek passzol, ő pedig a kapu előterébe, Varga II. Zsoltnak. Az egri nyolcast megelőzi a védő, jöhet a Vasas.

Szécsi kapuját megmenti a kapufa.

Két és fél perc még.

Nagy Viktor fog meg egy lövést, ami erős nem volt, csak kellemetlenül pattant.

Vörösről állítják ki Bundschuh Eriket, Hosnyánszky váltja gólra Varga Dénes passzát (2:0).

Hárai hátrafogott, ezért jár a kontra, jöhetnek az angyalföldiek.

Szécsi is megfog egy lövést.

A negyed utolsó percében járunk, az Eger egy újabb támadása ér úgy véget, hogy nem találják el a kaput.

Bindert kiküldik, Varga Dániel középről ellövi, mellé.

SZÜNET

A második ráúszást a Vasas nyeri.

(A bronzmeccsen véget ért a harmadik harmad is. Előbb Tóth Bence egyenlített, majd a ma gólerős Vindisch harmadik találatával, valamint Juhász ejtésgóljával ismét kettővel vezet Kásás Zoltán csapata. - 3:5)

Vöröst keményen megdolgozzák a védők, de így sem kap érte ítéletet.

Amott Feltham birkózik a hazai bekkekkel, neki sincs esélye.

Támad a Vasas, Katonás leghátsó emberként odaüt Varga II. Zsoltnak, végleg cserével kiküldik. Katonás reklamál, szerinte Zsolti csak eljátszotta a hattyú halálát. Mindegy, az ítéletet már befújták. Varga II. Zsolt néhány másodperc múlva már támad a csapattal, eredménytelenül. Kovács szerez labdát.

Kontra a Vasas ellen.

Most kontra az Eger ellen is.

Két és fél perc telt el.

Vörös hagy ki egy helyzetet. Az egri felúszásnál Graham odarúg, kiállítják. Őt is cserével, végleg. Mindkét csapatból kiválik a négyes számú játékos. Az Eger a félpályáig sem úszott fel. Vörös lövése a blokkról megy mellé.

Bundschuh csúnyán fölédurrant.

Hőna lövi el a bal szélről, rossz szögből. Muszáj volt, lejárt volna a támadóidő. A lövés egyébként kaput talál, Szécsinek azonban ez csemege.

Nagy Viktor első komolyabb védését láthatjuk.

Földi László időt kér.

Az időkérés után egyenlő létszámban játszik a Vasas, a helyzet kimarad.

Az ellentámadás is.

Hosnyánszky célozza a jobb alsó sarkot, a blokkról megy mellé.

Nagy Viktor ment szögletre. Kovács Gábor beadása Hegedüshöz megy, ő kényszerítőzik egyet Birossal, majd ellövi. Vagy beadja? Na, ő sem tudta eldönteni, ezért olyan felemás gyenge lövésszerzűség kerekedett belőle.

Létay próbálkozik, nem tudott jól kiemelkedni, Szécsi könnyedén fogja.

Másfél perc van még a félidőig.

Biros próbálkozik a Biros-féle csavart ejtéssel. Nem sokkal, de fölé.

Bundshuht kiállítják Kis Gáborról, Hosnyánszky kezéből kicsúszik a labda, de még megmenti. Varga Dénes Létaynak adja, ő mellélő.

Fórt kap az Eger, Gerendás György időt kér. 42 másodperc van még a szünetig.

Az előny végén Feltham lő kapura egészen közelről, Hosnyánszky blokkolni tud. Hosi teli torokból örömittasan kiált a sikeres védekezés után.

NAGYSZÜNET

(A bronzmeccs negyedik negyedében potyogtak a gólok. Előbb ismét visszavette kétgólos előnyét a Szeged, amit Georgescu és Balatoni góljaival ledolgozott a Fradi. Molnár Papesz is betalált, majd a vége előtt 50 másodperccel Babay. Az utolsó lehetőség a Szeged előtt adódott, 21 másodperc alatt azonban nem sikerült betalálnia Molnáréknak, így a rendes játékidő 7:7, hosszabbítás következik.) 

A Vasas nyeri a harmadik ráúszást.

Bindert kiállítják, Varga Dénes a ficakot célozza, Szécsi odaér.

Varga Dumi kimegy a ketrecbe rögtön a következő akciónál. Egy rossz passz után leghátra kerül a labda, de az Egernél marad. A bírók sípolnak. Mi történik? Azt mutatják, hogy Hosnyánszky ütött, kiküldik cserével végleg. Bárány bólogat az ítéletre, lehet hogy ő kapta a sallert.

Nagy Viktor véd bravúrral.

Emberelőnyt kap a Vasas, Sántavy a kiállított játékos. Létay góllal fejezi be a fórt (3:0).

Két és fél perc telt el.

Hegedüs lövi át a védelmet, de Nagy Viktoron már nem jut túl a labda.

A meccsen egyébként kint van a szövetségi kapitány, Kemény Dénes is.

A Vasas ellen kontra.

(A bronzmeccsen a hosszabbítás első félidejében nem született gól.)

Fórt kap az Eger, Varga Dániel szerez labdát.

Hihetetlen, de az Eger még mindig nem szerzett gólt a meccsen.

Varga II. Zsolt rosszul ad be Hárainak, Kis Gábor most bekket játszik és labdát szerez.

(A bronzmeccsen fórt kap a hosszabbítás második félidejének elején a Szeged, Kásás Zoltán időt kér.)

Feltham lövését blokkolják a Vasas védői. Ahogy úszik fel a Vasas, Takécsot kiállítják, kicsivel később Feltham is így jár, mert még nem ér véget a bírkózás. Magyarul páros kiállítás a csetepaté vége.

Biros kap jó labdát a bal szélen, beadja, Kovács Gábor teljesen üresen érkezik, átveszi és magabiztosan beteszi a labdát a kapuba Nagy Viktor mellett (3:1).

(A bronzmeccsen az időkérés utáni fór nem ment be, de a Szegednél maradt a labda, végül Juhász betalál, 1:16 van hátra a végéig, 7:8)

Eltékozolnak egy ígéretes helyzetet az egriek.

Szűk egy perc van hátra a harmadik harmadból.

Kis Gábor ellen büntetőt fújnak, Kicsi hosszasan szorítja az öklét a levegőben örömében.

Varga Dániel lövi a büntetőt. Szécsi megfogja!!

(A bronzmeccsen Weszelovszky góljával 8:8, 40 másodperc maradt a hosszabbításból.)

SZÜNET

(A bronzmeccsen vége a hosszabbításnak is, büntetőpárbaj következik. Úgy néz ki, hogy mostanában Magyarországon ez a divat...)

A Vasas megnyeri a negyedik ráúszást.

Fórban a Vasas az első támadás végén. Varga Dani belelövi a blokkba, de nála marad a labda. Kiteszi a jobb szélre, Kovács Robi pedig megtalálja a helyet Szécsi kapujába (4:1).

Katonás és Hosnyánszky együtt nézik a meccset a medence mögül, sapka nélkül. Mindketten sík idegek, biztatják a társakat, szívesen lennének a medencében...

Akciógóllal tovább hízik a Vasas előnye, Létay talál be (5:1).

Most nagyon csöndben van az egri tábor, nagyon hangos a Vasas tábora. Ez érthető.

Biros reklamálja, hogy Fülöp odaötött neki keményen. Kiállítanak egy hazait, Gerendás időt kér.

Az időkérés után Feltham víz alá viszi a labdát, jöhet a Vasas.

Öt és fél perc van még hátra.

Varga Dénes kerül ziccerbe, Szécsi éppen kimozdul rá, amikor Dumi ejt (6:1).

Ez eldőlt.

Az egri drukkerek közül többen elindulnak haza, pedig a vízben még parázs csata megy, kemény bírkózás.

Földi László időt kér. Az időkérés után Vörös lövését Szécsi bravúrral tolja szögletre.

Erdélyi ejt kapufát.

Három és fél perc még.

(A bronzmeccsen: Molnár kezdi a büntetőket, betalál. Weszelovszky is belövi. Lehmann és Czigány sem hibázik. A következő párosnál Juhász büntetőt ront, Georgescu belövi, vezet a Fradi. Török belövi, Balatoni sem hibázik. Az utolsó párban Vindisch kapufát lő, nyert a Fradi.)

Varga II. Zsolt nem talál rést három védő keze között, belelövi a blokkba, de az Egernél marad a labda. Deckert kiállítják, Feltham pedig nagy erővel bevarrja a felső léc alá (6:2).

(A bronzcsatában így folytatás következik szombaton, Szegeden.)

Gerendás kapust cserélt, lejött Szécsi.

Hegedüs jó ütemben mozdul be egy beadásra, de a bírók már akkor fújják a két métert, amikor még repül a labda.

Bő egy perc még.

Takács Bálint szereli Bárányt.

A Vasas kispad már ünnepel.

Az utolsó támadást a vendégek vezethetik, Varga Dániel labdát szerez, megtartja azt, megvárja míg leperegnek a hátralévő másodpercek.

VÉGE

VASAS-EGER 6:2

A DÖNTŐ ÁLLÁSA 1:1. FOLYTATÁS SZOMBATON, EGERBEN.

36 régi hozzászólás

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 23:15

ami még plussz erő: Taki szerel, robotol / Ádi kitette 5félre Pufit, stb / Robi még mindig az egyik legjobb döntőző / Vöri harcol / 'D' kiteszi a szívét, amikor bent van / Krisztián azt lőtte, amire a keze hivatott, Fülöp Bence hajt és bátran játszik / Gerit, ha nem szavazzák ki a sporik, szintén egy tökéletesen helyezkedő betonfal, és akkor még nem is beszéltünk a folyamatosan foghatatlan Kicsiről, Hosi az Hosi, és amikor Dumi sem csak egyszer megy el 1-1ben, és Dani is újra belövi magát zseniális védekezésük mellett, akkor gyűlölöm, hogy nem sikerült idén a Final Four / Viktor pedig külön történet, jelenleg szinte átlőhetetlen, úgy, hogy szerinte nem is véd olyan jól. annyira hiányzott ez a mai, égő, kő kemény Vasas.

BT hozzászólása
BT29535
2010.05.12. 23:12

Szeretném megköszönni minden Eger és Vasas szurkolónak, hogy eljött és ilyen hangulatot teremtett.

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 22:56

1-1, annyi történt, hogy jelenleg helyükre kerültek a dolgok, de ennyi. amúgy könnyen ugrotok. nekem tökéletesen megfelel, ha engem szidnak itt ( csak az alkalmankénti stílusom miatt ), mint, ha a Vasas játékosait 'oltogatják'. a másik, hogy ugyanúgy nekiesem a Vasas tábornak, ha úgy érzem, éppen van okom, bármelyik ellenfél bárkijének, bíróknak, játékosoknak, szurkolóknak, stb, a meccs hevében, vagy, hogy úgy tűnjön, hogy egy meccs hevében. aztán, ha látom, hogy picit túlzottan is paraszt voltam, vagy nem volt igazam, elismerem. EGY DOLOG SZÁMÍT CSAK: HAJRÁ VASAS ANGYALFÖLD!!! úton a negyedik...

notabene hozzászólása
2010.05.12. 22:41

A "pár perces regisztrációmmal" nem én vegetálok a számítógép előtt, a hozzászólásokból táplálkozva. Te meg ebben leled örömöd. És az irreális, elfogult "realitásaidban". Nem irigylem kifejezetten... :D Hajrá Eger! (:

cowk hozzászólása
cowk29532
2010.05.12. 22:28

vagy csak nem etetjuk a trollt. egy dolog szamit kisbaratom, az pedig a 6:2 (realisan meg 10:1). ;)

notabene hozzászólása
2010.05.12. 22:27

Régi motorosként természetesen nem gáz, hogy beszólogatsz mindenre, ami szúrja a szemed, nem is ugrasz az égvilágon semmire, távol álljon tőled! :D

Szöszke hozzászólása
2010.05.12. 22:22

Láttam a meccset siralmas volt ma az Eger játéka de akkor is Hajrá Eger! Ja egyébként most egy egy az állás.

cowk hozzászólása
cowk29529
2010.05.12. 22:22

grat!

peterszky hozzászólása
2010.05.12. 22:19

Szép volt fiúk, hajrá Fradi! Izgalmas és remek hangulatú mérkőzés volt, hangom nulla :) Remélem sikerül Szegeden behúzni a bronzot!

cowk hozzászólása
cowk29527
2010.05.12. 22:19

nyugodj meg, egy nullperces regnek senki sem ugral ;-) de azert cuki vagy.

notabene hozzászólása
2010.05.12. 22:16

Az a borzasztó, hogy szóvátettem, szitkozódni nem szép dolog? És erre ugranak többen is, haha (:

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 22:07

azt láthatod belőlem, amit látni hagyok, itt ennyi belőlem, nekem elég, neked még sok is.

sanya05 hozzászólása
sanya0529524
2010.05.12. 22:01

Na , ilyen egy meccs, ha normálisan fújnak! Amikor nyomják az Egert örülnek, ha büntetőkkel nyernek, ha korrekt a bíráskodás.. jééé közte négy! Hol van az Eger? Hol van az Eeeeegeer?

cowk hozzászólása
cowk29523
2010.05.12. 21:58

aranyos, hogy miutan az ontopic nem divik egy ilyen kinos vereseg utan, nekiallsz szemelyeskedni ;-)

notabene hozzászólása
2010.05.12. 21:57

Magad is belátod, milyen egyszerű vagy, mondhatni, primitív. Az "írásaid" is pontosan ezt igazolják... Talán akkor kellene közzé tenni a gondolataidat, ha az intelligenciaszinted elért egy minimális szintet! (;

sibajnok hozzászólása
2010.05.12. 21:49

most visszaolvastam a kozvetitest, es gozom sincs hogy miert mondtad. a biroi iteletek is tenyszeruen, komment nelkul lettek irva.

cowk hozzászólása
cowk29520
2010.05.12. 21:43

persze, de en mar a meccs elott 1:3-at kiabaltam

cowk hozzászólása
cowk29519
2010.05.12. 21:43

watergirl, aranyos a lelkesedesed, de mindketten tudjuk, hogy az eger nem fog nyerni semmit ezzel a jatekkal. nem mondom, a vasas sem egy matyohimzes, de ha ezt komolyan gondoltad, akkor vmi kemeny cuccon lehetsz. durva, hogy az eros biroi nyomas ellenere is csak ket 'alamizsnat' sikerult pottyantani. szinten mokas volt, hogy a sokat dicsert egri kemenymag fele eltunt a meccs vegere =D kulon szorakoztato volt a segg reszeg srac, aki 2 zaszloval bement a VIP kozepere es verekedni akart a biztonsagiakkal. hajra videk, lol. flori nem volt ott. hol voltal, flori tunderbogar? 16 eves kislanyokat kuldtel magad helyett? gondolom a diszkret 4 golos veresegrol is a birok tehetnek, 'gye?

Moulin Rouge hozzászólása
2010.05.12. 21:31

Nagyon vicces vagy!!:)) Tavaly is hasonlóképpen kezdődött!Emlékezz:);)

watergirl hozzászólása
2010.05.12. 21:20

Szamóca! ha jól emlékszem tavasszal IDEGENBEN sikerült az egernek nem csak 1 góllal nyerni.Gondold végig, csúnya lenne, ha 3-0 lenne a döntöben az arány.kell a 4 meccses döntő.

turkics hozzászólása
turkics29516
2010.05.12. 20:52

a vízilabda számomra nem hiteles. szubjektív a bírók miatt, nem volt még olyan meccs, ahol ne szidta volna őket mindkét oldal. és mindenki megmagyarázhatja az igazát, mert a történteknek kb 10 százalékát látjuk

Socio hozzászólása
Socio29515
2010.05.12. 20:43

Mindenki tudja,hogy jobb a Vasas, legyenek akármilyen rossz formában is,hatalmas bravúr lenne egy egri bajnoki arany. Ez a papírforma,sajnos. Szombaton viszont új meccs kezdődik,ahol pokol vár ismét a fővárosiakra.

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 20:38

az Eger a Vasast sohasem tudja így elverni. be lettetek darálva. én pedig ilyen egyszerű vagyok, ennyi.

Moulin Rouge hozzászólása
2010.05.12. 20:34

A szerető hazai bírókat se hagyd ki!!:)))

watergirl hozzászólása
2010.05.12. 20:30

szamóca! akkor is szar, szinész, gagyi legyen az eger amikor megnyeri a bajnokságot.Ne feledd, hogy attól hogy ma lehet nyer a vasas, még mindig csak felzárkózik az EGERhez nem pedig vezetni fog.Azután jöhet a hazai pálya, a hazai szeretö közönség, és persze az idei eger nagyszerű játékosai.

Socio hozzászólása
Socio29511
2010.05.12. 20:24

szamóca,leszel szíves abbahagyni a szitkozódást? A Vasast sem szidja senki,úgyhogy te is befejezheted. Én csak itt tudom nézni a meccset,mert nincs SportKlubom és baromira irritálnak az írásaid.

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 20:20

persze, legalább Faltham és Varga is tudná, milyen, amikor nem csak olyan, mintha

Sándor hozzászólása
Sándor29509
2010.05.12. 20:18

Ne hagyd magad Fradi!!

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 20:18

szar, színész, gagyi Eger.

Socio hozzászólása
Socio29507
2010.05.12. 20:06

a bírót szidod,de a játékosokkal,meg a szurkolókkal akarsz verekedni,ami amúgy röhejes. taps. különben ma nyer a Vasas,az már túl szép lenne ha megint nyernénk,nekünk az otthoni meccseket kell hozni,azok is nehezek lesznek,kiindulva az első meccsből.

watergirl hozzászólása
2010.05.12. 20:04

csak az Eger mindenhol.kicsit a vasas felé húz ez az oldal.hamár közvetítés akkor legyen pártatlan.

Socio hozzászólása
Socio29505
2010.05.12. 20:00

take it easy..

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 19:54

oké, TÉVEDTEM, Graham is cserével.

szamóca hozzászólása
2010.05.12. 19:52

cumizzátok le a bíróitokat! BÁRMELYIK EGRI JÁTÉKOSSAL, SZURKOLÓVAL VEREKSZEM BÁRHOL BÁRMIKOR, HA SZERETNÉ!!! ÉPPHOGY KÖNYÖK CSERÉVEL, TISZTA FEJRÚGÁS CSAK KIÁLLÍTÁS UGYE?!?! (lenyugodtam, de hihetetlen)

turkics hozzászólása
turkics29502
2010.05.12. 19:51

nem szurkolok sem a vasasnak, sem az egernek, de szerintem semmi baj az itteni közvetítéssel. SK lefedettsége nem tökéletes az országban, a bronzmeccs pedig részeredménynél nem ér többet egy bajnoki döntővel szemben

Doniz hozzászólása
Doniz29501
2010.05.12. 19:47

Hmm... adja a SportKlub... és még itt is élő közvetítésben megy a Vasas- Eger párbaj. Szerintem a Szeged-FTC meccs közvetítésre lenne igény, nem csak részeredményekre. ( Szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Egy bronz mérközést "is" szívesen megnéznék! )