FACEBOOK

Kiss Gergely: "Ez a szerb csapat verhető"

Kiss Gergely: "Ez a szerb csapat verhető"
hozzászólás, 2009.08.17.

Négy-öt jó csapat közül az egyik voltunk Rómában - mondta Kiss Gergely Gyárfás Tamás vendégeként a Napkelte vasárnapi adásában. A játékos beszélt arról, hogy miért szerepel Kotorban, megtudhattuk, hogy felesége, Valkai "Ancsa" miként értékelte a vb-szereplést, s azt is, hogy Kiss Gergő négy éve tartja versenysúlyát, 198 centiméteres magasságához 112 kilós testsúly járul.

A riporter a római "leszereplés" (sic!) feltételezett okaként arról kérdezte a háromszoros olimpiai bajnokot, hogy nem volt-e motiválatlan a csapat az elmúlt évek sikerei miatt.

Kiss Gergely ezt cáfolta, s felelevenítve a római világbajnokság eseményeit, úgy értékelt, hogy Rómában egyike voltunk a négy-öt jó csapatnak, s a könnyű csoportmeccsek után azonnal ki-ki mérkőzésen találkoztunk a szerbekkel. Kiss Gergely szerint: "Sok lehetőségünk lett volna megnyerni azt a mérkőzést, vagy legalább eljutni az ötméteresekig. Ezt elbaltáztuk, ami miatt valamennyien bosszúsak vagyunk. Ez a szerb csapat verhető, ezt meg is kell majd mutatnunk."

A játékos nem a bírókat hibáztatta a negyeddöntőbeli vereségért, de azt megemlítette, hogy a szerbek centereinek kipontozása után olyanok kaptak kiállításokat náluk, akik ezen a poszton nem szoktak játszani. A római VB egyébként szerinte bizonyította, hogy a vízilabda már nem két-három ország "belügye", hiszen például az Európa-bajnok a 9. az olimpiai bajnok az 5. helyen végzett Rómában. Kifejtette, hogy szeretnének aranyat nyerni az olimpiai ciklus közben is, de a legfontosabb a londoni győzelem.

A beszélgetés során Gyárfás Tamás bő teret szentelt annak a kérdésnek, hogy Kásás Tamás miért hagyta ki ezt a nyarat, miért a válogatott és miért nem klubcsapata "terhére" műtteti meg orrsövényferdülését. Kiss Gergely utalt arra, hogy Kásás másfél évtized mentális és fizikai fáradalmait piheni ki ezen a nyáron, s úgy fogalmazott, hogy egy háromszoros olimpiai bajnok döntését tiszteletben kell tartani.

A riporter kérdésére Kiss Gergely elmondta, miként értékelte a római szereplést felesége, a vízilabdás családból származó Valkai Anna. Azt is elárulta, hogy a barcelonai világbajnoksághoz képest csak két kilóval nőtt a versenysúlya, ez is a római kosztnak volt köszönhető, a világbajnokságot kisebb testsúllyal kezdte, mint amennyit Athén idejében nyomott a mérlegen. 198 centis magasságához jelenleg 112 kilós testsúly járul.


KISS GERGELY A NAPKELTÉBEN

25 régi hozzászólás

buvarnils hozzászólása
2009.08.19. 00:40

oops... "right behind the big tournaments" right before the big tournaments - I wanted to write

buvarnils hozzászólása
2009.08.19. 00:31

Dear ed, First of all, Gergely Kiss is probably going to stay and play in the national team. In my opinion, the main question could be the presents of the 'new' players. Of course it depends on the coach, who always makes the final selection of the players right behind the big tournaments. So we will see...but I think he would keep going with the more experienced players as far they can and add and try some new ones. But I have to emphasize this is my opinion and nothing really concrete in the interview.

vivi hozzászólása
vivi24779
2009.08.18. 22:17

A videót még csak ma mertem megnézni,de sikerült felbosszantanom magam,h lehet vki ennyire csökönyös(és még egyéb szép jelzők),h állandóan a Kásás Tamás kihagyásáról kérdezzen. Ha annyira érdekli,miért nem hívják el őt a Napkeltébe,és kérdezik meg tőle? Ja,ráadásul bunkó,mert állandóan közbekérdezett,amikor a Gergő még válaszolt volna,aki fantasztikus volt mint riportalany,és büszkék lehetünk rá ezért is!!! Az interjú meg csak azért sikerült jól,mert ilyen okos válaszokat kaphattunk a 3-szoros olimpiai bajnok jogászunktól,akinek a következő idényre minden jót kívánok,ha már a nyár nem lett a legfényesebb-habár nem is baj,mert plusz motiváció.

ed hozzászólása
ed24777
2009.08.18. 21:15

buvarniils...thank you for the response...how do you see the make up of next years national team? (any changes from the team in rome?)

sezret hozzászólása
sezret24776
2009.08.18. 20:35

hihtetelenül unszimpatikus és provokatív riporteri kérdésekre nagyon szimpatikus, higgadt és intelligens válaszok. jó, hogy nem csak az aranyak miatt lehetünk büszkék a magyar sportolókra :)

buvarnils hozzászólása
2009.08.18. 19:53

Hi ed, The interview is mostly about the reasons of the 5th place on the world championship. Additionally, how Gergely Kiss analyzes the result and sees the shaping Hungarian national team. Eventually, it is for analyzing the present situation of the Hungarian team - but honestly it would be too long to write it in English properly. :) And the text, which we could read here, is only a summary of the 20 minutes live conversation of a sports programme. Hopefully, You could read it in English soon. Welcome on the website :) All the best

Szöszke hozzászólása
2009.08.18. 02:41

Gyárfást meg arről kérdezném meg miért van három fedett uszoda helyett egy nyitott Budapesten 20 éve??? És még finom voltam.

ed hozzászólása
ed24755
2009.08.18. 01:46

any english?....will kiss play next year on national team?

buvarnils hozzászólása
2009.08.17. 20:18

Csupan az elozo hozzaszolasom szovegkornyezete okan, felreertesek elkerulese vegett javitanek. Minden "Geri" Dr. Kiss Gergelyre javitando.

buvarnils hozzászólása
2009.08.17. 20:14

:) Hahha! Geri nem csak a vizben, de szarazon is megallja a helyet! :) Yessss! Celeb a Tündi, a Évi, a Józsi, meg még néhány keresztnév....KHM...KHM... Geri ujabb "arannyal" gazdagodott. Ehhez is gratulalok!

Dani hozzászólása
Dani24749
2009.08.17. 17:11

Kedves szerk.. E kacifántos felelet magában hordozza kérdésemre a választ..:)

szerk hozzászólása
szerk24748
2009.08.17. 16:30

E kérdés megválaszolása elől - annak kevéssé diplomatikus jellege, sokkal inkább provokatív mivolta miatt - elegáns fordulattal kitérek, vagyis nem válaszolok...

Dani hozzászólása
Dani24747
2009.08.17. 15:36

Kedves szerk:) Igyekeztem pedig nagyon visszafogni magam...:) Érdeklődnék az Ön személyes véleménye iránt, a szóban forgó interjúval kapcsolatban...

Isztár hozzászólása
Isztár24746
2009.08.17. 14:55

e helyett de-t akartam írni :-) Gergő hozta azt, amit egy háromnszoros olimpiai bajnok hozhatott. GRTATULA!!

Isztár hozzászólása
Isztár24745
2009.08.17. 14:54

Ez a Gyárfás nevű inkább akkor lett volna ilyen okos, amikor bandája miatt majdnem kudarcba fulladt 2006-ban az úszó EB. Nézhetetlen, e Gergő okos, csodálatra méló partner volt!!!

belyuska hozzászólása
2009.08.17. 14:00

Jaaaj, de imádom a Gergőt!!! Mindig olyan okosan és szimpatikusan nyilatkozik, igazi Bajnok. Nem semmi a Gyárfás, szerencséjére a sportolók elég türelmesek szoktak lenni...

Tom hozzászólása
Tom24742
2009.08.17. 13:18

Ez a Gyárfás... Ellenszenvesebb embert nehezen találnék.

szerk hozzászólása
szerk24741
2009.08.17. 12:22

Bocs Dani, korábban ezeket kulturáltabban fogalmazták meg...

Dani hozzászólása
Dani24740
2009.08.17. 12:19

+gerinctelen

Dani hozzászólása
Dani24739
2009.08.17. 11:52

... DR. KISS GERGELY, HÁROMSZOROS OLIMPIAI BAJNOK! Fantasztikusan nyilatkozott.

AlonSolya hozzászólása
2009.08.17. 11:49

jah acikk elolvasása után én is ezt akartam mondani h mért nem a Kásást kérdezi már!

szerk hozzászólása
szerk24737
2009.08.17. 08:59

thx, javítottam

Háté hozzászólása
Háté24736
2009.08.17. 08:43

Az összefoglaló végére Gergő 6 centivel "összement". (198 vs 192).

Kata hozzászólása
Kata24735
2009.08.17. 07:53

Csatlakozom az előttem szóló véleményéhez. Gyárfás Tamás Úr ismételte önmagát, nem tért le arról az útról, amit már a Kemény Dénessel kitaposott. Szerinte Kásás Tamás miatt végzett a csapat az 5. helyen:-(. Kiss Gergő nagyon szimpatikusan nyilatkozott! Természetes, hogy a szurkolók is aranyakat várnak s nemcsak az olimpián, de ha ott tudják csak megmutatni, hogy olimpiai döntőspecialisták, szerintem akkor sem fog senki szomorkodni! További szép eredményeket és sikeres felkészülést kívánok Mindenkinek!

Chicago hozzászólása
Chicago24734
2009.08.17. 04:37

A riporterenek eleg alamuszi stilusa van..( ovatosan fogalmaztam, hogy nehogy moderalasi elvbe utkozzon..:) Valaki elmondhatna mar neki, ha valamit meg akar tudni a Kasasrol, talan kerdezze meg ot.