FACEBOOK

Négy évig Vodafone-nal és Kemény Dénessel

Négy évig Vodafone-nal és Kemény Dénessel
hozzászólás, 2009.01.19.

A Vodafone mostantól az MVLSZ fő támogatója, Kemény Dénes pedig Londonig szövetségi kapitány. Az ünnepélyes aláírási ceremónia előtt a margitszigeti edzésen jártunk, ahol a kapitánytól megtudtuk, hogy a külföldön játszók közül Madaras Norbert (Pro Recco), Steinmetz Ádám (Kotor) és Gór-Nagy Miklós (Budva) részt vesz a németországi edzőtáborozáson és a január 27-i berlini hivatalos találkozón.


Jó napja volt Martin Györgynek, a szövetség elnökének: két aláírással négy évre biztosította a szövetség és a férfi válogatott jövőjét.

A sajtó képviselői előtt aláírt első szerződésben a Vodafone magyarországi cége a szövetség fő támogatójává lépett elő. A támogatás konkrét összegét nem hozták nyilvánosságra, de azt tudni, hogy kilenc számjegy szerepel a képzeletbeli csekken. A magyar bajnokság ezentúl a Vodafone nevet viseli, s a játékvezetők már a következő fordulóban Vodafone feliratú ruházatban sétálnak majd a medence partján.

A sajtótájékoztatón kiállították a válogatott új, Vodafone-os ruhadarabjait, s a trikót egy "férfi manöken", ráadásul olimpiai bajnok, Hosnyánszky Norbert "szemléltette" a sajtó képviselői számára.

A szponzorációs szerződést Martin György, az MVLSZ elnöke és Beck György, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója írta alá.

A Kemény Dénessel kötött megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra. Az elnök emlékeztetett, hogy Kemény Dénes és ő közösen kezdték meg a munkát éppen 12 évvel ezelőtt, s ez a 12 esztendő (mint Martin doktor fogalmazott: elsősorban a játékosok és Dénes jóvoltából) a magyar férfi vízilabdázás kiemelkedően sikeres időszaka lett, hiszen mindössze egyetlen világversenyen nem sikerült érmet nyerni, a fukuokai vb-n, amelyen ötödik lett a csapat.

A régi-új szövetségi kapitány "székfoglalójában" elmondta, hogy a közeljövőben előfordulhatnak dobogós helyezés nélküli világversenyek, de érzi magában az erőt, hogy Londonra olyan éremesélyes csapatot kovácsoljon, amely "akár nyerhet is". Ő is nagy jelentőségűnek nevezte, hogy a főtámogatói szerződésnek köszönhetően az olimpiai ciklus során a felkészülés anyagi háttere biztosított, s kiemelte Beck György személyes szerepét, aki "bárhol dolgozik is éppen", mindig segíti a magyar vízilabdázást.

vlv-képek a sajtótájékoztatóról

vlv-videók:

Kemény Dénes az új szerződésről



MVLSZ-Vodafone - szerződés négy évre



Aláírás újabb négy évre


A sajtótájékoztató előtt és után megtartotta harmadik és negyedik edzését a Kemény Dénes által egyfajta próbajátékra összehívott társaság a margitszigeti Széchy-uszoda sátortetős medencéjében. Az előzetesen ismertetett névsorból egy játékos hiányzott, Kis Gábor, aki már Marseille-ből hazafelé, a vasárnapi visszaúton rossz közérzetre panaszkodott, hétfőre belázasodott.

A reggeli szokásás izomerőltető foglalkozás után a Kovács István vezette román válogatott volt az edzőpartner. Rendes negyedekre, igazi bírókkal, időméréssel ment a játék, de jegyzőkönyv nem készült. Mi azért húztuk a strigulákat és most közöljük a hangsúlyozottan nem hivatalos eredményt: Magyarország-Románia 18:0 (4:0, 6:0, 2:0, 6:0) G.: Hegedüs 3, Varga Dénes 3 (egyet ötméteresből), Varga II. Zsolt 3 (kettőt ötméteresből) Varga Dániel és Létay 2-2, Bundschuh, Hosnyánszky, Babay, Szivós, Czigány.

Kemény Dénes a vlv-nek adott videónyilatkozatában elmondta, hogy a január 25-28-i németországi edzőtáborozásra még ezen a héten kijelöli az utazókat. Annyit elárult a kérdésünkre, hogy a külföldön játszó magyarok közül Madaras Norbert (Pro Recco), Steinmetz Ádám (Primorac Kotor) és Gór-Nagy Miklós (Budva) lesz jelen a magyar válogatottnak az olimpia utáni első hivatalos mérkőzésén, a németek elleni, január 27-i meccsen.

vlv-képek a kétkapuról

vlv-videók:

Kemény Dénes edzés utáni nyilatkozata



Meccsjelenet - 1.

Meccsjelenet - 2.

Meccsjelenet - 3.

Meccsjelenet - 4.

Meccsjelenet - 5.

Meccsjelenet - 6.

Meccsjelenet - 7.

Meccsjelenet - 8.

Meccsjelenet - 9.

Meccsjelenet - 10.

Meccsjelenet - 11.

Meccsjelenet - 12.

Meccsjelenet - 13.

Meccsjelenet - 14.

Meccsjelenet - 15.

Meccsjelenet - 16.

Meccsjelenet - 17.

Meccsjelenet - 18.

Meccsjelenet - 19.

Meccsjelenet - 20.

Meccsjelenet - 21.

Meccsjelenet - 22.

Meccsjelenet - 23.

Meccsjelenet - 24.

Meccsjelenet - 25.

Meccsjelenet - 26.

17 régi hozzászólás

Nagyon jo! Tamas ott lesz Londonban : ) hozzászólása
2009.01.20. 20:32

A múlt héten (Denes) elmondta, hogy Kásás Tamás nem kap szerepet a nyári római világbajnokságon. Mennyire csalódott, hogy a Pro Recco klasszisára ebben az évben nem számíthat? Akkor lennék csalódott, ha nem közösen hoztuk volna meg a döntést. Tamással mindent átbeszéltünk, és azt ítéltük helyesnek, hogy az orrsövényműtétjét most már nem halogatjuk tovább. Bízom benne, hogy utána nagy lendülettel tér vissza a csapatba, és extra teljesítményre lesz képes. Farkas Dávid

szerk hozzászólása
szerk18120
2009.01.20. 17:46

A hír igaz, de Török Béla a délutáni foglalkozáson már ott volt. Balkezes: Létay, Balatoni

brasil82 hozzászólása
2009.01.20. 17:04

Érdekes cikk jelent ma meg a csongrád megyei napilapban: Kásás Zoltán nyilatkozott a Szeged LEN-kupa meccséről! Elmondása szerint a mérkőzés után négy játékos (Varga Tamás, Weszelowszky, Éles és Török Béla) engedély nélkül, civil autóval, és nem a csapattal együtt tértek vissza Szegedre! Emiatt Kásás Török Bélát nem engedte el a válogatott hétfői edzésére!

BT hozzászólása
BT18118
2009.01.20. 16:47

Röstellem, nem ismerem mindegyik játékost, így az érdekelne, hogy ezek közül kicsoda balkezes?

szerk hozzászólása
szerk18115
2009.01.20. 10:29

kivancsi, a cikkben is benne van és a Kemény-videóban is..., ezen a héten...

kivancsi hozzászólása
2009.01.20. 10:26

Azt tudjátok mikor lesz kerethírdetés?

szerk hozzászólása
szerk18113
2009.01.19. 22:58

kivancsi, délután nem voltunk ott

ifi hozzászólása
ifi18112
2009.01.19. 22:48

akkor a kapusokkal meg lehetet elégedve a kapitány....

kivancsi hozzászólása
2009.01.19. 22:36

esti eredmények és góllövők? tudja valaki?

peti hozzászólása
peti18110
2009.01.19. 21:57

baksa a legjobb

Coach hozzászólása
Coach18108
2009.01.19. 21:43

Kemeny has officially signed his contract for 4 years along with the new sponsor of Vodafone. Hungary also beat Romania in a scrimmage 18:0.

yesss english version       (WE ARE THE BEST) GOOO HUNGARY hozzászólása
2009.01.19. 20:45

WE ARE THE CHAMPIONS

english version hozzászólása
2009.01.19. 20:10

Ideje lenne az angol verzíonak is,mert szerintem sokan olvasnák,főleg a mi Edénk:-)Ebben legalább világelsők vagyunk,adjuk meg a módját!! Szerintem. A Vodafone szponzorálásával:-)

ed hozzászólása
ed18104
2009.01.19. 19:48

what is this about? thanks

kispados hozzászólása
2009.01.19. 19:13

A VASAS a legjobb,jól védekezik,jól támad,tutti biztos Final Four!Vodafon is a legjobbat választotta!

katsa hozzászólása
katsa18101
2009.01.19. 18:19

Remek hír! :)) Köszönjük a szeretett sportágunk/CSAPATUNK főtámogatását!

Vitya hozzászólása
Vitya18097
2009.01.19. 17:10

a Románok nem szoktak ilyen harmatgyengék lenni, ezt simán betudom annak, hogy a sok fiatal mind bizonyítani akart, és nem rutinból, hanem lendületből mentek - ellenben úgy látom hatékonyak voltak;-) A támogatásnak nagyon örülök, Vodafone Rulz! Nagyon okosnak tartom a vodás marketingeseket, mert Magyarországon az egyetlen igazán megtérülő marketing befektetés a sportba a vízilabda!