Kemény Dénest tíz éve rendszeresen felkérik, hogy csapatépítő tréning keretében tartson előadást vállalalati vezetőknek arról: milyen különleges módszereket alkalmaz a magyar válogatott irányítójaként. A múlt héten a Figyelő és a Heti Válasz rendezett konferenciát döntéshozók számára, s utóbbi szerkesztőség ez alkalomból interjút készített Kemény Dénessel. Ezt ismertetjük.

Nem volt olyan játékos a csapatában, legalábbis nem sokáig, aki jól aludt volna egy vereség után csak azért, mert neki egyébként jól ment a játék. Kemény Dénes, a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya tíz éve tart tréningeket üzletembereknek is, akik igyekeznek ellesni a sikeredző titkát.

- Van, aki szerint 1997-ben olyanok voltak, mint egy lelkes alagsori kft., mára viszont bőrfoteles részvénytársasággá váltak, melynek ön a kőkemény vezérigazgatója. Egyetért ezzel?

- Végletes a hasonlat, de találóan mutatja a változást. Tudtam alkalmazkodni a garázsban, ingujjban izzadó kis kft. hangulatához is, és úgy tűnik, a bőrfoteles rt.-t is tudom irányítani. A játékosok jó része kezdettől a csapattal volt, s 12 év alatt sok minden megváltozott az életükben, emellett az eredmények és a lehetőségek is hatással voltak ránk. Egyik változás hozta a többit - szerencsére. A baj az lett volna, ha kis kft.-vezető maradok a garázsban.

- Sikersorozatuk a célkitűzés és a megvalósítás módjában mintául szolgálhat más vezetőknek?

- Az én vezetési stílusom és elképzeléseim alapvetően eredményközpontúak, hiszen a munkámat csakis az eredmények minősítik. Nemcsak a munkaadómnak, a szövetségi elnöknek kell megfelelnem, hanem sok millió szurkolónak is. És nekem van a legnagyobb rálátásom az eredményre, miközben nem lövök gólokat, és nem védek ki egyetlen lövést sem. Ha valaki teljesíteni akar, el tud lesni dolgokat, amelyek nálunk működtek.

- Csapatépítő technikája része, hogy prémiumosztáskor mindenkinek egyenlően ad, mert az is ugyanúgy hozzájárult a győzelemhez, aki csak a "zongorát cipelte". Ezt máshol szinte lehetetlen megvalósítani.

- Pedig ez a világ legegyszerűbb dolga. Ha az ember különbséget tesz a jutalmazáskor, akkor csoportokat kell létrehoznia: vannak jobbak és rosszabbak. Ugyanakkor tizenhárom játékos nyer és van olyan köztük, aki nem sokat tett hozzá a győzelemhez. Mondjuk csak félgólnyit. De ha azt a döntőt eggyel nyertük, akkor ahhoz az ő fél gólja ugyanúgy elengedhetetlen volt. Ahogy nem lehet tartalékkapus nélkül sem győzni, pedig lehet, hogy alig ér vizet. Nélküle ki se lehetne menni; mindenkinek megvan a szerepe. Ha viszont az első kapus jobb, akkor neki majd jobb szerződése lesz a klubjában a következő idényre: a teljesítménybeli különbségekért más területen megkapják az ellentételezést. Ha a jutalmazásnál különbséget tennék, azzal csak folyamatos feszültséget teremtenék. Miért akarnám mesterségesen megbontani az egységet, ami hosszú távon az eredmény rovására megy?

- A csapat mellett dolgozó Budavári Ágota pszichológus az érem másik oldalát is hangsúlyozza: a többszörös olimpiai bajnokokra sem lehet több terhet pakolni, a felelősség közös.

- Az a leglényegesebb feladatom, hogy minden játékost fontossá tegyek. Ha érzi, hogy fontos, akkor mindent meg fog tenni, hogy a benne lévő négy- vagy félgólnyi teljesítményt hozza. Ha el tudom érni, hogy mindenki teljesítse a saját részét, akkor fél gólokat sem hagyunk el itt-ott útközben. Egy nyolchetes tornán ez döntő.

- Mindenkiről tudja, hogyan lehet fontossá tenni?

- Van, akire az a megjegyzés hat, amit a csapat előtt mondok el névvel, van, akire ugyanez - név nélkül. Aki erre begubózik vagy észre sem veszi, hogy róla van szó, azzal külön kell beszélni. Van, aki nem szereti a személyét érintő instrukciókat nyilvánosan hallani, négyszemközt kicsit morogva viszont elismeri a fejlődési lehetőségeit. Engem egyébként nem érdekel, hogy morog, a lényeg, hogy javuljon.

- A verseny előtti utolsó hetekben arra koncentrálnak, hogy a másiknak nincs negatív tulajdonsága, csak a jót veszik észre. Beszélhetünk egymás iránti szeretetről?

- Férficsapatnál erről beszélni kissé teátrális lenne, de lehet azért olyan helyzeteket teremteni, hogy minél jobban elfogadják egymást. A legfontosabb játékosok figyelmét akár szakmainak tűnő beszélgetések közben is fel lehet hívni arra, hogy ez mennyire fontos. S akkor ők rábólintanak, hogy persze, nem érdekes, hogy iksszel vagy ipszilonnal tele van a hócipőjük, egyetlen dolog számít, az eredmény. S ez utána ragályossá válik. Még csak föl sem kell hívnom a figyelmet arra, hogy mondják el a többieknek.

- Menedzseri, például pénzügyi feladatokat is el kell látnia?

- Rengeteg ilyen tennivalóm van, amit nem is mindig szeretek. De tudom, hogy egy népszerű csapat szövetségi kapitánya előtt jobban megnyílnak az ajtók, mint esetleg a vízilabda-szövetség marketingesének, akit nem annyira ismernek. Egy támogató szeretné minél jobban kiaknázni azt, amit cserébe kaphat, nekünk pedig azért fontos, hogy boldog legyen, mert akkor egy év múlva is támogat majd minket. Ők jórészt velem tárgyalnak. Nagy munka, de tudom, hogy a szövetségnek az én fizetésemet is elő kell teremtenie, a játékosoknak is vannak igényeik, a működésünk is költséges. Minden, ami pénzzel függ össze, velünk is összefügg. Nem lehet az embernek leráznia magáról, mint kutyának a vizet, és csak a hosszokkal szórakozni.

- Egyéb üzleti érdekeltségeiben is hasznosítja a tapasztalatait?

- Csapatot üzleti érdekeltségben nem vezetek, tehát ezt a részét nem tudom kamatoztatni. Volt egy éttermem, s bár ott tényleg zsebre ment a játék, sokszor voltam megértőbb a saját elképzeléseimhez képest. Láttam például, hogy valakiből ki lehetne hozni többet is, vagy azért a teljesítményért, amit nyújt, kevesebbet kellene fizetni, de tudtam, hogy az neki mivel járna. Ha nem a magam ura lennék, hanem egy cég részlegét vezetném, és valakivel szemben felelősséget viselnék, akkor valószínűleg alkalmaznám a munkámat jellemző metódusokat. Néha fájdalmas döntéseket kell hozni, hogy az egész működjön.

- Hívják üzleti előadásokra is: mit tud átadni a siker receptjéből?

- Először 1998-ban hívtak meg egy kétnapos tréningre, ahol fizető vendégek voltak, és a teljesítményértékelésről volt szó. A munkámról beszéltem, ami engem lelkesít, és 5-10 perc után annyira belelendültem, hogy amikor a végén a résztvevők kitöltöttek egy kérdőívet arról, hogy melyik előadásból tanulták a legtöbbet és melyik volt a legszórakoztatóbb, mindkétszer az enyémet jelölték meg. Ebben egyre nagyobb gyakorlatom lett. Egy biztos, nem tudok a céges dolgokba beleszólni, mert nincs akkora tapasztalatom, mint a velem szemben ülőknek. Ők tudják eldönteni, hogy amit mondok, számukra fontos-e.

- A munka kezdetén reális cél volt az olimpiai arany?

- Ha a román csapatot vettem volna át, akkor nem az olimpiai aranyat tűztem volna ki célul, hanem a román csapat által elérhető legmagasabb szintet, például azt, hogy kijutunk az olimpiára. 1997-ben a magyar válogatott által elérhető legmagasabb célt tűztem ki: négy év alatt felépítek egy olimpiai aranyéremre esélyes csapatot, és ezt a csapatot győzelemre vezetem. Ez célkitűzés volt, nem ígéret. Ha úgy mentünk volna ki Sydney-be, hogy esélyesek sem vagyunk, az számomra csalódás lett volna.

- Az ezüstérmes időkben sem bomlott meg az egység: honnan a hit a csapatban?

- Sajnos van olyan világverseny, amikor én vagyok a legmotiváltabb: a sokat gályázó, sok éve a maximumot nyújtó játékosok lelkesedése az olimpiát követően egy-két idényre visszaesik. ez azért veszélyes, mert ilyenkor önbizalmat adunk olyan ellenfeleknek, akik egyébként már szétzavarnák a csapatukat. Erőre kapnak, és utána ott tartunk, hogy három évig megvernek minket, ahogy ez a szerbek esetében történt. Az olimpiára azonban már nem gond a motiváltság, azt már hozzák otthonról.

- Decemberben elvállalja újra a kapitányi posztot?

- A siker motivál engem is, de ez nem elég. Lelkesnek kell lenni a munka minden területén, hogy az ember bármilyen problémával szembe tudjon szállni. Ezt csak elhivatottsággal lehet. Ha ezt érezni fogom, akkor továbbviszem a feladatot. Egyébként aki most elvállalja a következő négy évet, nem biztos, hogy még Londonban is a kispadon fog ülni. Ez nem olyan szakma.

- Mit jelent önnek a vadászat?

- A horvátok egyik volt szövetségi kapitánya fest. Ő azzal töltődik föl. Engem az erdő nyugtat meg a legjobban. Kimegy az ember, puska a vállán, távcső a nyakában. Kiszellőzteti a fejét meg a puskáját, aztán szépen hazamegy. Itt tudom legjobban elfelejteni a stresszt és a vízilabdát, másrészt itt ugranak be olyan gondolatok, amelyeken hiába töröm a fejem a nagy kavalkádban. Mindenkinek kell egy hobbi, melyben feltöltődik. Nekem ez a sí, a vizisí meg a vadászat.

SÜMEGI NOÉMI - Heti Válasz