FACEBOOK

Gólparádé a Kőérben

Gólparádé a Kőérben
hozzászólás, 2008.10.31.

A portugál Portinado elleni 29:1-es győzelemmel kezdte meg szereplését a nyolcaddöntőbe jutásért folyó budapesti tornán a Honvéd. A csoport leggyengébb csapata a vártnál is kisebb ellenállást tanúsított, s amikor kiderült, hogy a fehér sapkások tetszés szerint érik el góljaikat, a fiatalok felváltották az "öregeket" és kedvükre lubickoltak a vízben. Sok-sok videó lesz.

Honvéd-Portanido 29:1 (8:0, 9:1, 8:0, 4:0) G.: Bátori 6, Molnár és Szivós 5-5, Iosep 4, Borsos 3, Székely és Vári 2-2, Matajsz, Paján

Furcsa meccs volt, Molnár Tamás utána azt mondta, életében nem játszott még ilyen gyenge csapat ellen, nem is érti, hogy jutottak el ebbe a körbe, hogy mehettek egy fordulót.

Tény ami tény, ezek a portugálok még igencsak a játék alapjait tanulják. A bemutatásnál kicsit rövidnek tűnt a csapatuk szélességben és magasságban is: mindössze tízen álltak fel a dobogóra, s vékony, 160 centi körüli volt szinte mindegyikük. (Később kiderült, hogy ebben a tízben a játékos-edző is benne van.)

A meccs során néhány szép momentumuk volt, például egy csavargól centerből, amit könnyű volt megjegyezni azért is, mert több portugál találat nem esett a meccsen.

A honvédosok gyorsan rájöttek arra, hogy bátran élhetnek a hosszú, merész, akár ívelt keresztpasszokkal, a labda bizonyosan társukhoz kerül, mert a portugálok emberfogást egyáltalán nem alkalmaztak azon a területen, ahol éppen nem járt a labda.

A biztos előny birtokában az öregek átadták a helyet fiatal társaiknak, akik elismerésre méltóan nem álltak le, a meccs utolsó pillanatáig igyekeztek minden támadást góllal befejezni.

Érdekes momentuma volt a találkozónak, hogy 25:1-nél a vízben lévő játékosedző kapuscserére határozta el magát. A zsüriasztalnál megkapott jóváhagyás után a kapus kijött a mezőnybe, s a 3-as és az 1-es sapka "fejet cserélt"...

Nem tudom, van-e grundvízilabda, de ha igen, akkor ilyen lehet...


vlv-videók:

Gólparádé - 1.

Gólparádé - 2.

Gólparádé - 3.

Gólparádé - 4.

Gólparádé - 5.

Gólparádé - 6.

Gólparádé - 7.

Gólparádé - 8.

Gólparádé - 9.

Gólparádé - 10.

Kihagyott ötméteres

Gólparádé - 12.

Gólparádé - 13.

Gólparádé - 14.

Gólparádé - 15.

Gólparádé - 16.

Gólparádé - 17.

Gólparádé - 18.

Gólparádé - 19.

Gólparádé - 20.

Gólparádé - 21.

Gólparádé - 22.

Gólparádé - 23.

Gólparádé - 24.

Gólparádé - 25.

Gólparádé - 26.

Gólparádé - 27.

Gólparádé - 28.

Gólparádé - 29.

Kimaradt helyzet

Gólparádé - 31.

Szivós Márton nyilatkozata

A csoport másik mérkőzésén:

Prcanj (montenegrói)-Chios (görög) 9:16 (1:4, 1:3, 4:6, 4:3) 

A Honvéd szombaton 17 órakor a Pcanj csapatával játszik.


J csoport, Montpellier:

Szeged-Montpellier (francia) 10:6 (3:2, 3:2, 3:0, 1:2)
G.: Weszelovszky 5, Varga T. 3, Lehmann 2

KÁSÁS ZOLTÁN:

Végül simán nyertünk, de nem voltam boldog a látványtól, mert sok butaságot csináltunk. A végén pedig gyakorlatilag minden támadásunknál kontrát fújtak. A figyelemmel volt baj, nem játszottunk úgy, mint mondjuk az Eger vagy a Steaua Bukarest ellen, nem lett volna szabad hat gólt kapnunk. Ha ugyanezeket a hibákat elkövetjük egy erős csapat ellen, az a meccsbe kerülhet. A győzelem fontos volt és az megvan, gyakorlatilag a továbbjutásunkat jelentette, a lengyelek ugyanis nagyon gyengék, a Barcelona 21:4-re verte meg őket.

A csoport másik mérkőzésén:

CN Barcelona (spanyol)-Arkonia Szczecin (lengyel) 21:4 (3:1, 6:2, 7:1. 5:0] 

A Szeged szombaton 18.30-kor a CN Barcelonával játszik. A tét a csoportelsőség.
L csoport, Barcelona:

Sintez Kazany (orosz)-UTE 13:6 (2:2, 4:2, 4:2, 3:0)
G.: Suti, Salamon, Somogyi 2-2

A csoport másik mérkőzésén:

Sant Andreu-Rotherham 29:5 (7:1, 6:0, 7:2, 9:2)

Az UTE szombaton 19.15-kor a spanyol Sant Andreuval ki-ki meccset vív a továbbjutást érő második helyért.


A hétvége teljes programja

6 régi hozzászólás

t hozzászólása
t15950
2008.11.01. 18:44

Hihetetlen! Egy órája tudom, hogy nyert a Honvéd itt pedig sehol semmi! Visszakaphatnám az olimpia tudósító gárdájat?

t hozzászólása
t15946
2008.11.01. 16:17

Miért nem közvetíti legalább a vlv a Honvéd meccset?

ottó hozzászólása
ottó15945
2008.11.01. 13:53

A portugálok nem mentek egy kört. Az első körben is tökutolsók voltak. A LEN-baromsága, hogy például a Spandau kiesett, ezek az első körben agyonvert csapatok bejutotak a LEN II. körébe. Jobban járt aki kiesett az Euroliga első körben.

Én hozzászólása
Én15944
2008.11.01. 13:44

Egyértelmű mindhárom csapt továbbjutása, a Honvédtól és a Szegedtől első helyet, az UTE-től második helyet várok!

t hozzászólása
t15942
2008.11.01. 10:10

A Honvédnak gratuláltam tegnap este. Az Újpestet sajnálom, a Szegednek szintén gratulációm. HAJRÁ MAGYAROK ma is!

t hozzászólása
t15938
2008.10.31. 21:23

Gratulaaaaaaaaaaaaaaaaaaa! Csak így tovább!!!