FACEBOOK

A szerbek őszintén, sportemberként gratuláltak - beszélgetés Kemény Dénessel

A szerbek őszintén, sportemberként gratuláltak - beszélgetés Kemény Dénessel
hozzászólás, 2008.08.26.

Amikor a hivatalos program véget ért a Syma Csarnokban, a főszereplőket a szó szoros értelmében megrohanták a rajongók. Óriási teljesítmény volt a hosszú utazástól alaposan elfáradt sportolók számára minden egyes kérésnek türelemmel eleget tenni.



Pontosan tizenöt percig tartott, amíg Benedek Tibort mintegy tíz méter távolságra "el tudtuk vinni", hogy videót készítsünk vele. Kemény Dénessel már nem is próbálkoztunk, talán körülötte volt folyamatosan a legnagyobb embergyűrű. A kapitánnyal kicsit később tudtunk pár szót váltani, mintegy megelőlegezve egy későbbi, hosszabb interjút.

- Milyen érzés volt bejönni ebbe a csarnokba?

 - Meglepődtem, hogy ilyen sokan vannak, mert egyrészt úgy tudtuk, hogy nem lesz rendezvény, másrészt a reggel hét órás időpontból kiindulva az ember reálisan azt gondolhatta, hogy kevesen lesznek. Ehhez képest többen voltak, mint Athén után.

- Le fognak még ülepedni a dolgok ez nyilvánvaló, de mégis, mondj valamit: mit érzel??

- Nyugalmat és megnyugvást, mert  ez az arany azért mégis három év olyan világversenyei után sikerült, amelyeken az ezüstöknek legalább a fele egy-egy momentum miatt nem lett arany. És hogyha az ember ennyire hozzászokik ahhoz, hogy nincs meg, akkor a következőnél bármennyire is közel kerül hozzá, valahogy tart attól, hogy megint közbejön valami. Ezért érzem én ezt a legnehezebbnek. Az előző két olimpiai aranyat a korábbi években megnyert aranyakból szereztük meg,  most meg ezüstökből, bronzokból. Ugyanakkor tény, hogy az olimpia egészét tekintve egyértelműen a magyar csapat volt a legjobb, ez már a döntő lejátszása előtt nyilvánvalóvá vált. Senki nem nyújtott olyan egyenletesen jó teljesítményt, látványos és eredményes vízilabdát, mint mi. Mindegyik csapat, amelyet aranyérem-esélyesként emlegettünk, beleszaladt vereségekbe, ahogyan én ezt előre vártam, és ezek "rossz meccseken" elszenvedett vereségek voltak, tehát nem nagy meccsen, balszerencsés körülmények között elszenvedett vereségek. Érdekes, hogy az a várakozásom is bejött, hogy lesz néhány csapat, amelyik fantasztikusan teljesít és odakerül, de aranyérmes nem lesz, mert minden aranyérem-esélyest nem fog tudni megelőzni. Ilyennek gondoltam például Ausztráliát vagy az USA-t vagy a német, esetleg az olasz csapatot. Esetleg bejöhetnek éremre, de nem aranyra. És ebből lett az egyik az ezüstérmes. Nyilván nem nehéz jósolni, ha az ember benne van, de végül is én ezeket vártam, ezeket mondtam egy-két hónappal ezelőtt és így történt.



 - Ott a helyszínen, a döntő után milyen respektet éreztél a külföldiek részéről?

- Ők is tudták, hogy ez sporttörténelem. A szerb válogatott minden játékosa egyenként gratulált nekünk. Nem csak ott, ahol mindenki látta, az eredményhirdetésnél, a kamerák előtt, hanem már korábban, amikor a kulisszák mögött  várakoztunk. Hozzám is külön odajöttek, pedig játékos és edző között nem szokott ilyen közvetlen kontaktus lenni. Vujasinovics gratulált először, átölelt, és akkor az összes játékos egyenként felállt, odajött és gratulált. Én úgy gondolom, hogy ez nagy sportemberi gesztus volt, átérezték azt a pillanatot, amit mi átélünk.

- Sokszor néztétek ti is az ő örömüket…

- Azért ők többször a miénket. De mi is mindig gratuláltunk sportszerűen, ha kellett. Egyébként a szerbek egyik legnagyobb játékosa, Szavics azt mondta Kásásnak, hogy "Legendák lettetek..." És ez így is van...

- A legfontosabb kérdést most nem szeretném feltenni, tudom, már nyilatkoztad, hogy négy hónapod van eldönteni...

- Gyárfás Tamásnak a Nap-keltében holnap reggel adásba kerülő beszélgetésben is azt mondtam: azért kár most ezen lovagolni, mert ebben a pillanatban mindenképpen azt mondanám, hogy nem. Annyira elfáradtam és annyira soknak éreztem ezt a stresszt. Ezért mondom, hogy később akarom eldönteni, mert nem akarok a pillanatnyi benyomások, érzések alapján határozni. Ez pont olyan, mint amikor Szombathelyen a csapatot ki akartam hirdetni, mégsem tettem, mert összezavartak a friss benyomások és arra gondoltam, ha alszom egy napot rá, akkor jobb döntést fogok hozni. 

- Jó pihenést, várjuk a hosszabb beszélgetést! 

Címkék:
Kemény Dénes Volvo

58 régi hozzászólás

bakoat hozzászólása
bakoat14639
2008.09.01. 05:48

Gratulálok a fiúknak ,és az edzői stábnak. Három a magyar igazság , plusz egy a ráadás ! Ha Kemény Dénes marad akkor nagyon fogok örülni , ha nem és külföldre szerződik azt is megértem mert ő is csak a piacról tud vásárolni . Sajnos ez nálunk szokás , hogy a legjobb edzők , játékosok külföldön keresik a nagy pénzt , mert itthon nem tudjuk , vagy nem akarjuk megfizetni őket (Olasz foci , szovjet vizilabda , francia vívás ..... )

gábor hozzászólása
gábor14629
2008.08.31. 15:02

Ha csak egy kicsit is segítünk a Kapitány döntésében ezekkel a rendkívül szimpatikus biztatásokkal, akkor én is szeretnék hozzá járulni és kérni Önt, hogy legalább Londonig maradjon a világ legjobb csapata mellett. Remélem el fogja olvasni ezeket. Köszönjük a sok-sok kellemes izgalmat Önnek és a Csapatnak :).

Alex hozzászólása
Alex14570
2008.08.29. 10:02

Kemény Dénes a LEGJOBB SZÖVETSÉGI KAPITÁNY !!! Nincs nála jobb az egész országban !!! Sok-sok ezer szurkoló nevében arra kérjük, Londonig maradjon kapitány !!! Sajnos többen lemondják a válogatottságot, K.D. tudna csak egy új válogatottat összerakni. Már volt ilyen helyzetben 1997-ben. Ő egy igazi HADVEZÉR alkat ! Az egész világ ŐT akarná kapitánynak szerződtetni! Remélem senki nem akarja azt,hogy magyar válogatott ellen készítsen fel egy csapatott !!! K.D. kitudja választani azokat a játékosokat a hátországból akik szintén győzelemre születtek! Kívánom,hogy 2009-ben Rómában szerezzük vissza a világbajnoki aranyat a horvátoktól !!! K.D.-nek jó pihenést kívánok !

baj-nok csapat, baj-nok csapat! hozzászólása
2008.08.29. 04:34

éppen most jöttünk haza csacsacsából. amellett, hogy elmentünk a Hajós Alfréd uzsodához és elmondtunk (akarom mondani elüvöltöttük magunkat), hogy TI VAGYTOK A LEGNAGYOBBAK, HEJJ, HEJJ, TI VAGYTOK A LEGNAGYOBBAK, HEJJ, HEJJ,

Gergő hozzászólása
Gergő14561
2008.08.28. 21:53

Szeretném felhívni valamennyi 30-31 éves háromszoros bajnokunk figyelmét hogy London a pópó őshazája és 2012 ben ott szerepelni (és nem feltétlenül csak nyerni) különleges élmény lesz remélem Benedek Tibi is olvassa akinek elég lesz 2011-ben újra elkezdenie a válogatott edzéseket

zeno hozzászólása
zeno14557
2008.08.28. 21:18

Remélem eljutnak idővel Kemény Déneshez is üzeneteink.Hihetetlen,hogy hány és hány versenyen okozott örömet számunkra a férfi vízipólócsapat.Hatalmas köszönet érte a csapatnak és Kemény Dénesnek!Ez a 3. olimpiai arany pedig a korona!Talán ha néhány hét múlva, a fáradtság elmúltával olvassa a több ezer üzenetet ezen az oldalon,az nso oldalán vagy más internetes sportoldalon-újra elszánja magát egy újabb olimpiai felkészülésre.Mi pedig izgulunk,szurkolunk minden felkészülési tornán,világversenyen...... De addig is pihenjetek fiúk!Hatalmas ,csodálatos siker a tiétek!Nagyon büszkék vagyunk Rátok!

Coach hozzászólása
Coach14547
2008.08.28. 15:40

Trooper, persze igazad van de, ahogy lattuk, a vegen mindig az megy aki eppen a leg jobb. En ugy gondolom, hogy az emlitett jatekosok (ha akarnak!) meg midig a leg jobbak lesznek. A masik dolog amit szinten beleszamoltam, hogy (1) mostanaban (vegre) sokkal tobb penzt keresnek a jatekosok mint 15-20 eve ami azert eleg jo motivacio es (2) amig a Faragoek 28 evesen befejeztek a polot ez az uj generacio 38-40 fele fogja befejezni. Ez igaz mas sportra is: lasd a 41 eves amerikai Olimpiai bajnok uszo no. (Aki azt mondta, hogy ott szeretne lenni Londonba is) De ezt azert is mondom mert imadom nezni a Kasasekat polozni. Muveszek! Remelem 4 evet meg kibirnak. Ugy mint a Tibi.

Trooper hozzászólása
Trooper14546
2008.08.28. 14:56

Én azok közé tartozom, akik nem nagyon tudták elfogadni a kapitány döntéseit az elmúlt 4 évben, s szokszor súlyos kritikákat fogalmaztam meg. Véleményem, miszerint vérfrissítésre és új, motivált arcokra van szükség (mind a medencében, mind a parton) fenntartom, de ezzel együtt szívből gratulálok Kemény Dénesnek. Coach írja, hogy szerinte kik lesznek ott Londonban. Bár még sok idő van addig, de nem hiszem, hogy reálisan gondolva pl. a Kásás évi 8-10 meccsel versenyben tud maradni. Szerintem ha fenn akarjuk tartani magunkat a csúcson, akkor szisztematikusan fiatalítani kell. Ez a módszer érett be a Vasasnál, amely 4-5 éve meglépte, amit meg kellett lépni. Mégegyszer XXXXXL gratula a csapatnak és a kapitánynak, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!

tiger hozzászólása
tiger14545
2008.08.28. 12:40

Tomute! Nem lehet egyszerűen csak örülni? Akik fújoltak, azok úgyis rájöttek, hogy nem volt igazuk, ha meg nem, akkor számoljanak el saját magukkal, az ő dolguk. Akik kicsit közelebbi kapcsolatban állnak a sporttal pontosan tudják mit jelent felkészülni egy világversenyre, csapatsportnál bizonyos szempontból még bonyolultabb a dolog. Akkor is jók voltunk pólóban, mikor "csak" ezüstöt vagy bronzot hoztunk, mozzanatokon múlt, hogy nem sikerült az arany. Akkor is tudtam, hogy ŐK a legjobbak :)

sophie hozzászólása
sophie14542
2008.08.27. 23:55

Tomute: Schmitt Pál említett olyat az Olympia záróünnepsége idején, hogy reméli, hogy a magyar sportéletben Pekinggel egy új korszak kezdődik. Bár nem a hangnemre értette (inkább a finanszírozásra, ahol a 24. órában vannak a tartalékaink!), de talán a hangnemre is érvényes lehet. Bántó és értelmetlen - mondhatni 'nem sportszerű', nem illik a sporthoz, főleg nem az élsporthoz - a 'fikázás', anyázás, egymás becsmérlése (a sportolóknál nem is annyira figyelhető meg, mint inkább egyes szurkolóknál, akik csiszolhatnak egy kicsit a kommunikáción, sose késő!). Régi kínai hagyomány egyébként tisztelni az ellenfelet, miért ne hozzuk magunkkal ezt emlékbe Pekingből, hogy stílust váltunk a fórumozásban? Legyen a hitetlenkedés, anyázás, acsarkodó hangnem a múlté, és beszéljünk ezentúl elismerően a sportolónikról, mindegyikükről, hiszen aki csak heti egyszer is focizik, vagy kijár kocogni, stb az tudja, hogy még ezen a szinten is milyen összeszedettséget, szervezettséget, odaadást igényel. A sporttal mindenki tiszteli a saját testét és lelkét, amikor pedig ezeket a teljesítményeket egy ország zászlaja alatt ajánlják fel, annál nemesebb tett kevés van a világon. Tiszteljük egymást, fátylat a múltra, de lehetőleg ne legyünk vevők már többé erre a hangnemre. A lélekemelő, stílusos viták azok, amik előre visznek mindenkit emberileg, amik hozzá tudnak tenni és nem elvenni ennek az egésznek a fényéhez, a szépségéhez! ...szerintem:)) legalábbis én - Veled együtt Tomute! - szívesebben látnák ilyen sporthoz méltó hozzászólásokat a jövőben.

sophie hozzászólása
sophie14537
2008.08.27. 22:50

Na, az Este helyretette a királyi tv becsületét ami az interjúkészítést illeti Kemény Dénessel! Ez igen! Nagyszerű interjú, Kemény Dénes hozta a formáját (pedig kb 24 órája folyamatosan 'meg kell jelennie valahol', eleget téve a kellemes kötelességeknek, de pihenésről azt hiszem még nem lehetett szó mióta hazatért). Megint ittam a szavait!!! Imádom ezt az EMBERT na!! Nézze meg mindenki ezt az interjút! Pl ahogy az állami jutalomról beszéltek, először láttam Kemény Déneshez illő helyzetben tálalva, ahol módja volt a maga szerény stílusában, a megfelelő szavakkal méltatni ezt a gesztust. Itt már van szó csapatépítési kulissza-titkokról (kiderül, hogy egy olimpiai megmérettetésre készülő csapatot nem kell 'motiválni' - ilyenről is csak a vezetési irodalom magas-iskolájában lehet hallani...:) és történik latolgatás a 2012 olimpiai esélyekre is - s mint tudjuk, ebben a fajta 'jövendölésben' is verhetetlen Kemény Dénes!:) Köszönöm az élményt, hogy ezt a beszélgetést megnézhettem, és NAGYON JÓ PIHENÉST KÍVÁNOK KEMÉNY DÉNESNEK ÉS A CSAPATNAK!

Tomute hozzászólása
Tomute14536
2008.08.27. 22:43

"MEA CULPA!" Dícséretben, köszönetben, szép szavakban ezekben a napokban nincs hiány (olimpia előtt szívesebben olvastam volna ilyen mennyiségű bíztató hozzászólást...). Egyet hiányolok, a korábbi negatív ("kissgergősen": "buta hangú"), nem egyszer leplezetlenül edzőt, játékost bántó, sértő véleménytformálók részéről történő elnézéskérést, szolíd mea culpa-t...

Krisz hozzászólása
Krisz14533
2008.08.27. 22:01

Kemény Dénes mondta még annak idején, hogy a fiataloknak nem azt kell megtanulni az idősebbbektől hogy hogyan kell döntőt veszíteni hanem hogy hogyan kell nyerni.Ez fantasztikusan sikerült is.Mostmár azt hiszem a többi válogatott csapatunknak kéne megtanulni a fiúktól hogy hogyan kell olimpiai bajnoknak lenni.Persze ezt könnyű mondani mert egy ilyen csapat mint a Magyar Férfi Vizilabda Válogatott csak egy van. FIÚK köszönjük szépen nektek. Nagyon nagyon büszkék vagyünk rátok!!!

tiger hozzászólása
tiger14532
2008.08.27. 21:43

Köszönjük a Csapatnak és a Kapitánynak, immár legendák. Példaértékű a céltudatosságuk, kitartásuk, elkötelezettségük és bámulatra méltó az alázat, ahogy mindezt teszik, ráadásul úgy, hogy nekik ez a világ legtermészetesebb dolga. Mindenekfölött értékes emberek, akik igazi Csapatként működnek, sokan tanulhatnának Tőlük. Óriási teljesítmény, őszinte elismerésem! Kívánom, hogy ez az arany mozgassa meg azokat, akik tehetnek azért, hogy legyenek uszodák, ahová a srácok lejárhatnak pólózni, az utánpótlás nevelése a további sikerek záloga...

Coach hozzászólása
Coach14531
2008.08.27. 21:35

Hat igen. Meg azert azt gondolm, hogy evi $400,000-ert a Sapic is be fogja a szajat. Lehet, hogy ott inkabb arrol van szo mint tiszteletrol. De ez az oldal az ARANY CSAPATROL szol : ) Szerintem ebbol a csapatbol ott lesz Londonba: Kasa (36)), Szecska (34), Madi (32), Gergo (34), Kicsi (29), Dumi (25), Dani (28), Biros (36), Hosi (29) es lesz 4 uj jatekos. Azt meg nem tudom, hogy ki. Szerintem a Denes is marad. Miert ne maradna? Remelem igy lesz!!!

Csaszi hozzászólása
Csaszi14527
2008.08.27. 19:45

Sapics csapaton belüli szerepét a Csehov csapatában tökéletesen megoldották, Egerben csak ámultam-bámultam, hogy mennyire alárendelte magát a többiek játékának. A többi játékos és az edző hibája, hogy a válogatottban ez nem működik. Nem hiszem egyébként, hogy ez tartós harag, de az orosz válogatott szerintem kétperc alatt besorozná :)

sophie hozzászólása
sophie14526
2008.08.27. 19:40

Pozitív példának azért megemlíteném ifj. Knézy Jenőt, aki nagyon tisztességes, jó beszélgetéseket folytatott az olimpia alatt a DunaTv sport rovatában. Rajta látszik, hogy tiszteli az interjúalanyait, a témát, az adott sportágat és ezért tisztességesen felkészül. Méltó az édesapja emlékéhez. Valljuk be, jó sportriporternek lenni is embert próbáló feladat. Nagyon kellemetlen, ha felkészületlen, hülyeségeket kérdez, beszél. Kellenek a stabil, jó sportriporterek, különben élvezhetetlenek a meccsek tv-n, rádión keresztül, és persze az interjúk sem szólnak semmiről, ha nincs aki jól levezesse! Úgy látszik, ahogy az élsportban, úgy annak közvetítésében és kommentálásában sincs helye az elszállt nagyképűsködésnek, inkább alázatnak, felkészülésnek. Nem a címeket kell halmozni, hanem tisztességgel helytállni oda, ahova a sors rendelte.... szerintem. Na, de ezt már tényleg túlragoztuk. Bocsánat....

Todi hozzászólása
Todi14519
2008.08.27. 18:01

Tény, hogy van egy érdekes stílusa. Ahogy "ikszek" is írta, a Szivos Marcival, Gór-Nagy Mikivel és Varga Danival készített interjú is fura volt. Egyébként én úgy tudom, hogy úszott és vízilabdázott is, de ez már tényleg nem tartozik a tárgyhoz, úgyhogy részemről téma befejezve. :-)

ikszek hozzászólása
ikszek14518
2008.08.27. 17:33

sophie! Teljesen egyetértek! Az interjú valóban nem üti meg a szintet. Bár nekem a VB után sem ütötte már meg...meg a Dani, Dumi, Gór-Nagy terefere esetében sem (velük is volt egy beszélgetés ha jól emlékszem). De ez én vagyok.

ikszek hozzászólása
ikszek14517
2008.08.27. 17:27

Coach! Ha ez valóban igaz, akkor mindez várható volt. A szerb csapatban Sapic a legnyengébb láncszem, hát most kiszavazták...persze nem játéktudásban...szimplán csak nem csapatjátékos. Az edzővel is balhézik, a csapattársakkal is...most a nyomás is nagy volt és Sefiknek valószínűleg ilyenkor amúgy is pöccintésre durran az agya...minden esetre kiváncsi vagyok, hogy hol akar ezek után játszani. Ő is honosíttja magát?:) Nálunk telt ház van! V.

Kritikus Péter hozzászólása
2008.08.27. 17:06

Értem Coach. És akkor a csapat többi tagja majd a kórházban, Belgrádban folytatja a beszélgetést a Sapic-csal.

Coach hozzászólása
Coach14512
2008.08.27. 15:39

Sapic & Sefic (Gratulalok a csapatnak!!!!!!! Sokszor irtam, hogy meg lesz az arany.) Na... akik ott voltak: Ugy hallottam, hogy a Szerb csapat nem birta mar kontrolalni a Sapicot es eldontottek, hogy minden jatekos beszel vele. A Sefic volt az elso. A Vujasinovic bezarta az ajtot mogottuk es kevesbb mint 3 perc mulva uvoltozes es bunyo volt. A Sefic allitolag nagyon megverte a Sapicot es vagy a Sapic fejen vagy a padlon torte el a kezet. A Sapic laba eltort (nem a lepcson) hanem amikor elesett egy nagy utestol. Azt is hallottam, hogy a Sapic soha nem fog tobbet a Szerb csapatnak jatszani... Majd meg latjuk, hogy mi igaz ebbol.

SPiT hozzászólása
SPiT14511
2008.08.27. 15:17

Szerintem is a riporter idióta kérdéseket tett fel és érdekesen megfogalmazva. Más kérdéseket jobban vártam volna... Ezeknek a többsége lényegtelen volt.

b hozzászólása
b14509
2008.08.27. 15:01

ugy tudom, gyarfas is polozott valaha...

sophie hozzászólása
sophie14507
2008.08.27. 14:30

Kedves Todi! Köszönöm, hogy pótoltad hiányosságomat. Bevallom, Gyárfás életrajzával nem voltam tisztában, egyébként most is hiányolom a sportolói multat ezekhez a pozíciókhoz... vagy van neki, csak én vagyok tudatlan, az meglehet... Ezzel együtt tisztelettel megjegyzem, hogy nem hat meg a szép életrajz, ezt a riportot szerintem igénytelenül készítette el! Ha ilyen háttere van, akkor pláne sokkal magasabb kellene legyen a mérce!...szerintem. Azért köszi az infot, és tudom, ízlések és pofonok... biztos vannak olyanok is, akiknek tetszett a riport.

Csaszi hozzászólása
Csaszi14506
2008.08.27. 13:53

Kritikus Péter, Nekem sincs hiányérzetem, Galgó kérdésére válaszoltam ?Csak az athéni volt hajszál, a többi nem igazán! Melyikre gondolsz még?? , igaz előtte kifejeztem tisztelemet a szerb sportemberek előtt, ahol megemlítettem a két hajszálon múlott olimpiai győzelmünket. Fontosnak tartom ugyanis, hogy ha a szerbek (akik az utóbbi 3 év olimpiáit illetően vesztesek) átérezték a magyar csapat teljesítményének nagyságát és ilyen nagyszerűen kifejezték ezt, akkor mi a győztesek is legyünk legalább ilyen nagyvonalúak és ismerjük el a kiváló szerb csapatot, akik nélkül talán nem lenne ilyen édes ez a siker, és azt gondolom, hogy az utóbbi évek elvesztett (döntően magyar-szerb) döntői is kellettek a pekingi sikerhez.

Todi hozzászólása
Todi14505
2008.08.27. 13:13

Sophie! Meg kell, hogy védjem Gyárfás Tamást. Ő nem egy egyszerű riporter. Ha ezt elolvasod, Te is rájössz: http://napkelte.wildom.hu/naptv/naptv.presenter.page?cmd=0&id=22

Marika hozzászólása
Marika14504
2008.08.27. 13:03

Gratulálok Kemény Dénesnek, hogy ilyen csodálatos sikerre vitte a magyar vizilabdát az egész világba. Megérteném, ha lemondana, de az új csapatépítéshez még kell az Ő tudása, profizmusa, higgadtsága. Amennyiben lemond, remélem azért az utánpótlásban vagy a sportvezetésben szerepet vállal. Bármibe is fog sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánok az egész családommal együtt. Az állami vezetőknek pedig javaslom, hogy a legmagasabb állami kitüntetések közül valamelyiket adják át Kemény Dénesnek és az Őt körülvevő segítőinek (stábnak)! Persze szívesen látnánk egy magasabb sportvezetői, esetleg MOB elnöki poszton, bizonyára azt is "tökéletesen" csinálná, és nem süllyedne le ennyire a magyar sport, mint ahol most tart. Pedig a sportolóink most is nagyszerűek, lelkiismeretesen készülnek, nem bennük van a hiba. És talán a külföldön dolgozó nagyszerű edzők és szakemberek közül, akit lehet haza kellene csábítani, ne az idegen országok sportolóit készítsék fel a sikerre, hanem az itthoni magyarokat. És hol vannak a nagyszerű játékvezetők, bírók az olimpián a focin és a vizilabdán kívül nem is hallottunk más magyarról. Ezen is el kellene gonolkodni! Gratulálok ehhez a világraszóló eredményhez, szép napokat szereztetek nekünk, jó pihenést és sok sikert a magán- és a családi élethez.

granor hozzászólása
granor14499
2008.08.27. 11:51

Dénest abszolúte nem érdekli a női vizilabda, ezt ő maga mondta, jóformán azt se tudta, hogy végeztek... ami egyébként teljesen érthető is, mert ha ő odaülne, az kb. olyan lenne, mintha sir Alex Fergusson eljönne ide a Tápiószecső edzőjének... a női vizilabda, különösen egy férfimeccs után, sajnos nézhetetlen, ez van.

smese4 hozzászólása
smese414498
2008.08.27. 11:18

Deni, ebben még van.Most nem idézem a kedvenc mondásod:A más f....val a csalánt verni...p

sophie hozzászólása
sophie14496
2008.08.27. 10:32

Nem a leg-megfelelőbb "topikba" írok, de nem bírom ki hogy meg ne jegyezzem, kicsit jobban is megválogathatnák, ki készíthet interjút Kemény Dénessel. Ma reggel az m2-n /napkelte/ láttam vele interjút, és fel vagyok háborodva azon, hogy ilyen 'kvalitású' riportert engedtek a közelébe, aki a világ legjobb vizilabda edzőjétől csak ilyeneket tud kérdezni: le szokta-e venni az óráját előre mielőtt bedobják a fiúk a vízbe?! (Kemény Dénes felhomályosította, hogy nem szokott órát hordani, de ha a 'nagytudású' figyelmesen megnézett volna egy meccset is, bizonyára észreveszi....), vagy hogy hol hagyta 'a lényeget?!' - Kemény Dénes arra gondolt, hogy talán az aranyérmet? A válasz az volt, hogy nem, a vizeskulacsot. Nóóóóórmális? Ilyen baromságokat kérdezni? Egy az, hogy nem fogja fel, hogy kivel beszél, a másik meg az, hogy ha fel is fogná, lehet akkor se futná többre neki... Szánalmas!!! Könyörgöm, próbálják valahogy szelektálni, ki készít vele interjút, mert kínszenvedés nézni!!! Valahogy úgy gondolja má' végig, hogy 20 percben kb mit kellene kérdezni a Világ Legjobb Vizilabda Edzőjétől??? Talán vannak fontosabb kérdések is a már felsoroltaknál! Szégyen, hogy ilyenekere műsoridőt és értékes emberek drága idejét pazarolják!!!!

Katica hozzászólása
Katica14495
2008.08.27. 10:31

Jesszusom, nehogy már azt akarja valaki, hogy Dénes elmenjen egy másik ország csapatához és a magyarok ellen fordítsa a tudását! Szerencsére 4 éve se ment el. Pedig pont az amcsik hívták, 2x is, mikor még nem volt aláírva a szerződése itthon. És már akkor is rengeteg dollárt ajánlottak neki. Szóval ő tényleg egy ISTENKIRÁLY!!

Hajra hozzászólása
Hajra14494
2008.08.27. 09:52

Denes lehetne a noi szovetsegi kapitany, a lanyok mindig ott vannak a dobogo kozeleben de csak nem jutnak fel a tetejere, ahogy 96 elott a fiuk. Szerintem ilyen kvalitasokkal ne hagyja ott a kispadot, de konyorgom nehogy kiengedjuk az orszagbol!

sirpeter hozzászólása
2008.08.27. 09:37

ISTENKIRALYOK edzoje! milyen jelzot lehetne hasznalni en nem tudom. De ha jol tudom eloadasokat mar eddig is tartott! Politikaba csak azert nem lehetne jot tenni mert ott nem olyan emberekkel dolgozna egyutt mint a polos ISTENKIRALYOK!es hat ugy eleg nehez lenne barmi is elerni. Kitunteteset es minden elismerest neki ! azt hagy dontse o el hogy mit is szerene, mi meg fogadjuk el :-) koszonjuk neki es edesapjanak(aki evekig dolgozott a fiukkal Denes elott,eb-ken vb-ken es keszitette fel oket a mennybemenetelre).

Kritikus Péter hozzászólása
2008.08.27. 09:13

De Csaszi, a korábbi évtizedekben sem volt ez másképp, Tokióban pl. ha jól emlékszem gólarányon múlt csak, hogy a végén beelőztük a jugókat. A Dömötör lövésével. Énnekem nincs amiatt hiányérzetem, hogy Pekingben nem vertük meg a szerbeket 5, a horvátokat meg mondjuk 6 góllal. Keményt továbbra is kapitánynak! A cél a londoni arany.

Kritikus Péter hozzászólása
2008.08.27. 09:01

Karácsonyra kiadhatnátok egy DVD-t, riportokkal, meccsösszefoglalókkal, mondjuk "A Kemény-legények legszebb pillanatai az olimpiákon" címmel. Amolyan George Lucas féle Csillagok háborúja trilógiát. Bár ez jobb, mert semmiféle birodalom nem vágott vissza.

SAPécs hozzászólása
SAPécs14485
2008.08.27. 00:36

Sziasztok! Igen én is gondoltam erre a MOB elnökségre. A sportdiplomáciánkon úgy is lenne bőven mit javítani. Tehát kihívás is lenne egyben az Ő számára, meg nekünk baromi jó volna, mert ha egyszer elvállalná, azt is biztosan ugyanilyen jól csinálná, és a nemzetközi repektje sem akármilyen. Másrészt megtaníthatá a többi sportág képviselőit, hogy hogyan kell ilyen szuperül menedzselni egy-egy adott sportágat. Annál pedig Ő sokkal okosabb, hogy politikába keveredjen. ( korpa közé? nehogy már!) Az utánpótlás is tényleg Neki való feladat volna. És persze elmehet külföldre egy másik válogatotthoz, anyagilag biztosan ez volna a legjobb lehetőség, de hogy borzasztóan fog hiányozni nekünk, az biztos. Bármihez is fog majd, sok-sok sikert és sok szerencsét, jó egészséget kívánok neki!

webber hozzászólása
webber14483
2008.08.26. 23:43

egy kicsit off, de a legjobb meltatas amerikai reszrol amit ovastam: http://www.lakewyliepilot.com/429/story/132880.html

Csaszi hozzászólása
Csaszi14481
2008.08.26. 23:25

Galgó, Sydney-ben már a csoportkör is hajszálon múlott kikaptunk a szerbeketől, a horvátoktól és egy verekedős. kínkeserves 10-9-es amerikai csapat elleni győzelemmel mentünk tovább, ahol 8-5-ös viszonylag sima negyeddöntő után jött a tulajdonképpeni olimpiai döntő a szerbek ellen, az elődöntőben. 5-5 volt II.negyed végén, 7-7 a III.negyed végén és miután öttusát, (Vörös Zsuzsa, Balogh Gábor) futást közvetítettek, ezért rádión hallgattuk az utolsó negyedórát, amit óriási küzdelemben sikerült kapott gól nélkül kihúzni, és miután mi egyet lőttünk, így gigászi csata után 8-7-el továbbmentünk a döntőbe, ami laza teadélután volt a magyar-szerbhez képest.

polo hozzászólása
polo14478
2008.08.26. 22:55

Sztem hagyjuk meg a kapitánynak mihez kezd magával. CSak a politikát mellőzze, az nem állna jól neki...Sztem van az országban pár klubcsapat, ahol tarthatna előadásokat a vízilabda tudásából az edzők részére. Főleg a lemaradottabb régiókban, vidéken stb. Sztem mindenki kíváncsi lenne rá. DE el tudnám képzelni a LEN-ben is, mert ott hozzá nem értők üldögélnek az egyszer biztos... Vagy alakíthatna egy tanszéket a TF-en! A vízilabdának alig van képviselete a hazai Sporttudományban..Alig kutatják, alig publikálják a sporttudományi eredményeket, már ha valaki vizsgálja egyáltalán a vízilabdásokat. CSak ennyit akartam. Köszönjük Dénes!

t hozzászólása
t14477
2008.08.26. 21:55

Nagyon büszke vagyok rá, hogy mienk a világ egyik legjobb edzője! Bízom benne, biztosan jó kezekben hagyja a srácokat és biztosan a legjobbat akarja saját magának, környezetének is. Mindig is bíztam benne. Szeretettel gondolok rá ahányszor csak eszembe jut.

Galgó hozzászólása
Galgó14472
2008.08.26. 19:58

lóri! És mit szólnál a Godovához - szerintem a Gerendás Gyuri nem való kapitánynak, ezt már a Horkai mellett is bebizonyította. Így sem túl jó a sportdiplomáciánk. Brünnhilde! Ne akarj Dénesnek rosszat, tudod mi megy ott a politikában?

Galgó hozzászólása
Galgó14471
2008.08.26. 19:53

csaszi! Csak az athéni volt hajszál, a többi nem igazán! Melyikre gondolsz még?

Galgó hozzászólása
Galgó14470
2008.08.26. 19:52

Ezt a MOB-elnöki dolgot erőltetni kéne, marha jó ötlet!

Szöszke hozzászólása
2008.08.26. 19:37

Minden hódolatom a mi zseniális KAPITÁNYUNKÉ. De azt is megértem ha most pihenni akar. A VLV stábnak köszönet a profiknál szokásos helytállásért.

Katica hozzászólása
Katica14468
2008.08.26. 19:31

Ha Dénes lemond, remélem akkor is a vízilabda közelében marad. Nevelhetné az utánpótlásunkat például, mint azt édesapja tette oly sok évig. És nem is lenne neki új a feladat, hiszen Comó-ban is ezt csinálta. Így neki se kéne túlstresszelnie magát és mi is élvezhetnénk áldásos tevékenységét. Biztos vagyok benne, hogy jó döntést fog hozni, eddig is így tette. De elárulok egy titkot: meg fogom siratni őt is, ha lemond.

vonat hozzászólása
vonat14463
2008.08.26. 19:10

Annyi mindenkinek adnak ma Magyarországon állami kitüntetéseket, hogy remélem akad még néhány a csillogóbb fajtából ennek a csapatnak, és legfőképp Neked Dénes! Gratula!!!

Brünnhilde hozzászólása
2008.08.26. 18:42

Kemény Dénesnek a köztársasági elnök posztját kéne megpályázni. Az ő emberismeretével, csapatépitő- és konfliktuskezelő képességével igen sokat tudna használni. Aki igy egyben tud tartani kéttucatnyi srácot, akik egyenként mind nagyon erős egyéniségek, az velünk is elboldogulna. De mindenféleképpen tanitania kellene azt, hogyan tudja elérni, hogy a csapata ennyire alárendeli magát a céloknak és soha senki nem beszél ki, nem sajátitja ki a dicsőséget, nem próbálja másra háritani a hibáját. Ezt tényleg csak a pólósoknál tapasztaltam még, és bizisten, beiratkoznék Kemény Déneshez egy kurzusra. Hajrá, és köszönöm, köszönöm, köszönöm!

lóri hozzászólása
lóri14458
2008.08.26. 18:35

Kemény Dénes, most már a legnagyobb a magyar poló kapitányok közül. Pedig a mezőny igen erős. Ő már megtette a dolgát. Köszönjük szépen!!! Én a helyében elbúcsúznék. Szerintem kiváló edzők közül lehetne kiválasztani. Kovács István, Gerendás György, Gyöngyösi András, vagy akár a lányokkal nagy sikereket elérő Faragó Tamás mind jó választás lenne. Szép volt Fiúk, Szép volt Dénes!!!

lóri hozzászólása
lóri14457
2008.08.26. 18:34

Kemény Dénes, most már a legnagyobb a magyar poló kapitányok közül. Pedig a mezőny igen erős. Ő már megtette a dolgát. Köszönjük szépen!!! Én a helyében elbúcsúznék. Szerintem kiváló edzők közül lehetne kiválasztani. Kovács István, Gerendás György, Gyöngyösi András, vagy akár a lányokkal nagy sikereket elérő Faragó Tamás mind jó választás lenne. Szép volt Fiúk, Szép volt Dénes!!!

lóri hozzászólása
lóri14456
2008.08.26. 18:34

Kemény Dénes, most már a legnagyobb a magyar poló kapitányok közül. Pedig a mezőny igen erős. Ő már megtette a dolgát. Köszönjük szépen!!! Én a helyében elbúcsúznék. Szerintem kiváló edzők közül lehetne kiválasztani. Kovács István, Gerendás György, Gyöngyösi András, vagy akár a lányokkal nagy sikereket elérő Faragó Tamás mind jó választás lenne. Szép volt Fiúk, Szép volt Dénes!!!

Csaszi hozzászólása
Csaszi14450
2008.08.26. 17:24

Tisztelet a szerb sportembereknek is, két olimpai aranyat is csak egy hajszállal nyertünk meg előttük, méltó ellenfelei voltak a Kásás generációnak.

kitti hozzászólása
kitti14449
2008.08.26. 16:58

Z, ez nagyon jó ötlet!!! MOB elnök! Szerintem megérdemelné, és biztos hogy méltó lenne a posztra, jól csinálná. Én is nagyon féltem, nehogy túlstresszelje magát, mert hát egy vérbeli profiról van szó... de én azért marasztalnám, mert pl. Benedek visszavonul, és még szerintem "öregebbek" közül többen is, és újak jönnek a helyükre, megváltozna az egész csapat. Ide még Dénes kellene, mert ő az újakból is profit faragna néhány év alatt. (ja, és még azért marasztalnám, mert eddig nem sikerült tőle autógrammot szereznem :( ) Éljen Kemény Dénes, A Világ Legjobb Kapitánya!!! :)

Z hozzászólása
Z14447
2008.08.26. 16:16

Egy ilyen sportember MOB elnökként is tökéletes volna.

Mizu hozzászólása
Mizu14446
2008.08.26. 16:07

Dénes egy isten, komolyan mondom. Mondjuk én már 4 éve lemondtam volna, hogy a nimbuszom megmaradjon, de hát én nem vagyok ő, és ez nagy szerencse mindenkinek:) Az egészsége érdekében, és az örök legenda-kapitány titulus megtartása végett, szerintem most jött el az ideje. Néha komolyan féltettem, hogy a szívére megy a meccs..

oli hozzászólása
oli14445
2008.08.26. 16:05

Nem egy katartikus elmeny volt, mint pl. az athéni, hanem egy jóleső kényelmes tudomásulvétel. Nagyon hiányzott már egy ilyen arany és nagyon köszönöm, hogy meglett. Ebből az egy aranyból az egész magyar élsport tud építkezni Londonig. Szerintem megérdemelné, hogy hagyják visszavonulni és egy kicsit szedje össze magát, rendezze el az elmúlt másfél évtized tapasztalatait. Továbbá megérdemelné, hogy ezeket a tapasztalatokat a magyar edzők és sportvezetők meghallgassák. Hogy szükséges lenne, az biztos.

user hozzászólása
user14441
2008.08.26. 15:40

Egy évvel ezelőtt a szerbektől elszenvedett Világliga döntőbeli vereség után úgy éreztem, hogy talán le kellene mondania. Nagyra becsülöm mert akkor ezt ő is fontolóra vette! Örülök ugyanakkor, hogy voltak olyan tanácsadói akik erről lebeszélték, illetve megerősítették abban, hogy érdemes folytatnia. Igazuk lett! Minden jó, ha a vége jó! Fantasztikus! Egyetértek, hogy egy ilyen hosszú sikersorozat nem lehet véletlen! Hódolattal!

c hozzászólása
c14435
2008.08.26. 14:27

jo interju, koszi