FACEBOOK

Zsákoljuk be!

Zsákoljuk be!
hozzászólás, 2008.08.17.

Ziccer előtt a magyar csapat: a csoport leggyengébb tagja, Kanada ellen nemhogy a sima, akár egygólos győzelem, de még az esetleges döntetlen is elég a csoportelsőséghez, a legjobb négy közé kerüléshez. Utóbbi variációról szó se essék, a győzelem kötelező - szerencsére így látják ezt a csapattagok is.

Kemény Dénes nagyon diplomatikusan fogalmazva csak annyit mondott a vlv-nek, hogy a soron következő meccs "még inkább nyerhető", mint a szombati volt. A szövetségi kapitány elárulta, hogy bizonyos játékelemek gyakorlására, csiszolására is fel fogja használni az utolsó csoportmérkőzést. Az is kiderül a szavaiból, hogy látja: nem minden játékos "kapott lábra" az eddigi mérkőzéseken, így a Kanada elleni meccs egy kicsit az ő "felhozásukat", az önbizalomnövelést  is szolgálja majd.

Azok a játékosok, akikkel beszéltünk, nem is akarnak hallani arról, hogy - szigorúan matematikai alapon - már a döntetlen is a csoportelsőséget jelenti. Egyöntetű vélemény, hogy meggyőző, gólkülönbségben is megmutatkozó győzelmet kell aratni. Más kérdés, hogy hétfőn fél szemmel már kicsit a másik csoport fejleményeit is figyelik majd a mieink, hiszen a kusza helyzet miatt egyelőre még csak tippelni is bizonytalanul lehet arra, hogy mely pár negyeddöntőbeli összecsapása alakítja ki a magyar érdekeltségű elődöntőt.

A mieink egyébként vasárnap délután "kultúrprogramot" bonyolítottak le, megtekintették a világ legnépesebb országának jelképét, a Nagy Falat. A kirándulást azonban úgy szervezték meg a csapatvezetők, hogy ne vegyen ki sok energiát a fiukból (úgy, mint az érkezés után lebonyolított séta a Tiltott Városban). A busz megállt a parkolóban, a mieink libegővel libegtek fel a falhoz, ott sétáltak kicsit, beszívták a történelmi levegőt, majd amolyan bobszerű járművön csúsztak le a hegyoldaról, hogy visszainduljanak a faluba.

Az idő szerencsére sokat javult az első napokhoz képest, nincs olyan meleg és a páratartalom is kisebb.

Este még egy edzést is tartottak, de már csak a faluban.

Fotók a kirándulásról

vlv-videó:

Nekünk áll a zászló!



Egymás elleni mérkőzések az olimpián:

Kanada 1972, 1976 és 1984 után negyedszer vesz részt a férfiak között az olimpia vízilabda-tornáján. Eddig egyszer találkoztunk velük, Montrealban a hazai rendezésű olimpián 4:2-re győztük le az akkor Lemhényi Dezső vezette kanadai válogatottat.

1976. július 19., Montreal: Magyarország-Kanada 4:2 (2:0, 1:0, 1:1, 0:1)

Kanada jelenlegi, feltörekvő, fiatal csapata tavaly, a Világliga berlini szuperdöntőjében 0 ponttal az utolsó helyen végzett. Benedekék akkor 20:9-re győzték le őket az utolsó csoportmeccsen.

Idén februárban a tengerentúliak részt vettek a kecskeméti Volvo Kupán. Ez a torna számukra fontos felkészülési állomás volt az olimpai kvalifikációs versenyre. Pontot ez alkalommal sem sikerült szerezniük, tőlünk 15:2-re kaptak ki, s három negyeden keresztül gólt sem dobtak nekünk, összesen 8 emberelőnyükből egyet sem tudtak értékesíteni.

Ezek után nem kis meglepetést keltett még a szakemberek körében is, hogy Kanada Nagyváradon megragadta a kvalifikációs lehetőségek egyik utolsó szalmaszálát és az óriási vízilabda-hagyományokkal rendelkező Romániát elütötte a Pekingbe jutás lehetőségétől.

A pekingi olimpián eddig így alakult a szereplésük:

Spanyolország-Kanada 16:6 (5:2, 4:2, 3:1, 4:1) (augusztus 10.)


Kanada-Montenegró 0:12 (0:3, 0:4, 0:4, 0:1) (augusztus 12.)

Ausztrália-Kanada 8:5 (2:3, 2:1, 3:1, 1:0) (augusztus 14.)

Kanada-Görögország 7:13 (1:6, 4:5, 2:1, 0:1) (augusztus 16.)


A Magyarország-Kanada csoportmérkőzés hétfő hajnalban, 4.50-kor kezdődik, s a Magyar Televízió mellett a vlv-n is nyomon követhető lesz a játék alakulása.




9 régi hozzászólás

adrienn1203 hozzászólása
2008.08.18. 20:29

Én is a legjobbakat remélem!!!:D:D:D De ezek a képek is nagyon jók!;):D Jó pihenést a fiúknak,aztán hajrá Nekik!!! HAJRÁ FIÚK!!!

szaelek hozzászólása
szaelek13390
2008.08.18. 20:15

Jó Kiss Gergő mellett Varga Tamást látni!

zsanna hozzászólása
zsanna13328
2008.08.18. 06:57

Adrienn Hát, igen azok tényleg szebb képek lennének, és remélem, lesznek is.

szerk hozzászólása
szerk13317
2008.08.18. 04:25

Lesznek nagyfalas képeink - a mai meccs után egy-két órán belül

adrienn1203 hozzászólása
2008.08.18. 01:19

Én inkább a dobogó legfelső fokán álló fiúkról szeretnék majd képeket látni!;) Sztem Ti (zsanna,homi) is !:) HAJRÁ FIÚK!!!

Szöszke hozzászólása
2008.08.18. 00:32

HAJRÁ FIÚK MINDIG MINDENHOL DE MOST KÜLÖNÖSEN!

zsanna hozzászólása
zsanna13311
2008.08.17. 22:47

Biztos vagyok benne, hogy meg lesz a kanadaiak elleni meccs, de remélem nem lesz olyan szoros mint az előző.Remélem Hosit többször lehet majd látni a vízben, és bemutat néhány parádés gólt. HAJRÁ MAGYAROK!!!!! Én is szívesen látnék néhány képet a kirándulásról .

hmm hmm hozzászólása
hmm hmm13309
2008.08.17. 22:26

frontalitásos? :)

homi hozzászólása
homi13307
2008.08.17. 18:19

képeket látunk a túráról?