FACEBOOK

Besétáltak a mieink a Tiltott Városba

Besétáltak a mieink a Tiltott Városba
hozzászólás, 2008.08.07.

Jól elfáradt a csapat, de nem a horvátok elleni kétkapuzásban, hanem a meleg, párás időben abszolvált pekingi városnézésben. A délelőtti edzést a vlv-nek rendkívül hasznosnak értékelte a szövetségi kapitány, a horvátokkal kétkapuztunk és talán sikerült helyre rakni néhány vissza-visszatérő hibát.

- Egy óra tíz percet edzettünk közösen a horvátokkal, aztán kiküldtek a vízből, annak ellenére, hogy az utánunk következő csapat nem érkezett meg. Arra gondoltak, hátha megjön, ne legyünk bent a medencében.... De végül is elég volt - tájékoztatta a vlv-t Kemény Dénes.


- A horvátok ellen hogy ment? Tudtatok olyat gyakorolni, amit akartál?

- Ugyanúgy játszottunk, mint az amerikaiak ellen, annyival volt nehezebb az edzőmeccs, hogy azért ez egy erősebb csapat. De ez nem is volt baj, mert felszínre került egy-két visszatérő hiba, most ezeket próbáljuk meg rendbe rakni. Egyébként elégedett vagyok, mert egész jól játszottunk. Mondjuk edzőmeccs volt, tehát nagy jelentősége nincsen. Jó volt így, fokozatosan haladunk, először az amerikaiak, aztán a horvátok, kár, hogy nem tudunk játszani holnap a szerbekkel. Ma egyébként éppen azokat a dolgokat gyakoroltuk, amiket az első meccsre, Montenegró ellen "szánunk". Nem vettünk át mindent, de nagyrészt olyasmit igyekeztünk begyakorolni, amit játszani akartunk vasárnap. A holnapi, szerbek ellen tervezett kétkapuzásból azért nem lesz semmi, mert nem tudtuk elcserélni úgy az edzésidőnket, hogy egy párban legyünk, ugyanis mi Kínával vagyunk egy időpontra beosztva. Most még azt megpróbáljuk, hogy akkor holnaputánra esetleg szervezünk egy félórás emberelőny-emberhátrány-gyakorlást. Azért bosszantó, mert már úgy nézett ki, hogy Kína kihagyja ezt az edzést, és akkor a szerbek jöttek volna a mi buszunkkal. Most beszéltem az előbb Udovicsiccsel, ő mondta, hogy megtudta a kínai edzőtől, mégis jönnek. Két órával ezelőtt úgy nézett ki, hogy összejön az edzés. Aztán mégse.

- Hogy alakult a ma délelőtti edzés után a program?

- Elmentünk egy villám-városnézésre, megnéztük a császári palotákat, a Tiltott Várost, és a nagy felvonulási teret, a Tienanmen teret, aztán visszajöttünk a faluba. Szép volt, érdekes volt, meg kellett nézni, csak a kellemes, 26-28 fokos meleghez túl nagy volt a páratartalom, megizzadtunk, mindenkire rátapadt a trikója. Nagyon elfáradt a csapat, a tervezettnél egy órával hamarabb be is fejeztük. Az esti edzésen súlyzózás volt és egy óra úszás a "falusi" uszodában.

 

- Mindenki rendben van? Tibivel mi a helyzet?

- Úgy néz ki, hogy holnap már tud lőni is, a lába igazából a lövésben akadályozta, annyiban, hogy a lábtempóját zavarta. De csak elővigyázatosságra volt szükség, reggel ezért nem játszott a horvátok ellen.

- Köszönjük a tájékoztatást!

Képek a városnézésről

 

19 régi hozzászólás

j hozzászólása
j12798
2008.08.09. 11:46

Ma en is megneztem a tiltott varost. Erdekes volt.

szerk hozzászólása
szerk12777
2008.08.08. 19:26

Nem Brigi törli, hanem én. Írj a geyza@vlv.hu emailcímre légyszíves.

Dóri hozzászólása
Dóri12776
2008.08.08. 19:04

kedves Brigi miért törlöd a hozzászólásaim?

Dóri hozzászólása
Dóri12773
2008.08.08. 17:37

Ja és HAJRÁ KICSI! HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!

Dóri hozzászólása
Dóri12772
2008.08.08. 17:37

Legalább valaki gyárt külön képeket a honlapjára és ha már van neki foglalkozik is vele! Kicsi kiszolgálja a rajongóit! Pl Varga Dani igazán nem tudom minek tartja meg a honlapját?

Vali hozzászólása
Vali12771
2008.08.08. 15:38

Azért van róluk a legtöbb kép,mert az ő gépükkel készülnek a fotók!

Edna hozzászólása
Edna12768
2008.08.08. 13:32

Még jó, hogy ennyien vannak a csapatba! Szegény szerk...:D Szintén köszi a képeket és az infókat!:)

Ribizli hozzászólása
Ribizli12764
2008.08.08. 12:09

Tényleg jók a képek! :) Na és persze köszönjük, hogy mindig van fent friss információ a csapatról, hogy éppen mi is történt velük! Nagyon jó ez az oldal!

G hozzászólása
G12760
2008.08.08. 10:36

Arra nem is gondoltatok hogy a kepek esetleg eppen a Kicsi kamerajabol vannak? Sok elegedetlenkedo.....

G hozzászólása
G12759
2008.08.08. 10:34

Arra nem is gondoltatok hogy a kepek esetleg Kicsi kamerajabol vannak? sok elegedetlen...

Gábor  hozzászólása
Gábor 12755
2008.08.08. 08:42

tetszik,hogy beugattok az egyik pólós nejének! Nők,szörnyüek vagytok!

Ági hozzászólása
Ági12749
2008.08.07. 23:37

Örülök, hogy a képeken keresztül kicsit bepillanthatunk a fiúk kinti mindennapjaiba, köszi Kicsi a képeket. Azt a bullshit szöveget meg inkább nem kommentálnám, hogy kit és hányan várnak haza, és ez milyen összefüggésben van a fotókkal. Na, de ne "odamondogassunk", inkább mindenki pihenje ki magát vasárnap hajnalra és szurkoljon! :) Hajrá fiúk!

netty hozzászólása
netty12747
2008.08.07. 23:09

A fotósok az olimpiára nem mehettek? (Dorka,stb.)

Dávid hozzászólása
Dávid12746
2008.08.07. 22:50

Biztos azért nyomatját őket hátha elkelnek

sasa hozzászólása
sasa12741
2008.08.07. 21:35

A!: kit szeretnél látni a képeken?

orsi hozzászólása
orsi12739
2008.08.07. 21:11

jók a képek!!!:) most mért baj h ők a téma??? mert nem vár rájuk saját család akkor ne is foglalkozzunk velük??? ja és jó az interjú:)!!!

Tami hozzászólása
Tami12735
2008.08.07. 20:03

A képeket Kicsi készítette a honlapjára, ezért ő a fő téma. :)

K hozzászólása
K12733
2008.08.07. 19:11

jó az a bringa:) Köszönjük a képekt!:)

A! hozzászólása
A!12732
2008.08.07. 18:59

Nagyon jók a képek, de miért pont Kicsi és Hosi a fő téma? Őket csak a család várja haza, a többinek már ott a saját család vagy a kedves! Ha már nélkülöznünk kell őket akkor igazán jól esne néhány kép a szerettünkről! Köszönöm