FACEBOOK

Kiss Gergely döntött: egy év Kotorban

Kiss Gergely döntött: egy év Kotorban
hozzászólás, 2008.04.29.

Kiss Gergely, a Honvéd kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázója ígéretéhez híven honlapján tette közzé döntését, miszerint egy szezonra a Kotor csapatához igazol. A montenegrói bajnok jövőre megcélozza a Final Fourba jutást, s ehhez reményeik szerint Kiss Gergely sok segítséget nyújt majd. Gergő ígéretét bírjuk, hogy hamarosan válaszol kérdéseinkre. Addig is a hivatalos közlemény:

"Az elmúlt napok során lefolytatott tárgyalások eredményeképpen eldöntöttem, hogy végül a következõ idényben az Euroliga négyes döntõjébe vágyakozó Primorac Kotor csapatában  játszom. Hosszas mérlegelés végén, sok beérkezõ szimpatikus hazai és külföldi ajánlat meghallgatása után született meg az egy szezonra szóló megállapodás a montenegrói bajnokkal. Nehéz szívvel hagyom itt a Domino-Honvédot, ahol példátlanul sikeres idõszakot töltöttem, hiszen a közösen elért öt bajnoki címre, a négy Bajnokok Ligája, illetve Euroliga döntõre minden magyar sportszeretõ velünk egyetemben nagyon büszke lehet. Köszönöm ezeket az éveket játékos társaimnak, vezetõinknek és a mellettünk szorgoskodó stábnak egyaránt, és örülök neki, hogy a csapat fõtámogatójával sem szûnik meg a kapcsolatom, mert a továbbiakban  is kommunikációs partnerem és szolgáltatóm lesz a T-Mobile, melynek keretén belül a t-zones oldalain olvashatóak lesznek kotori, helyszíni tudósításaim is. Döntésem meghozatala után pedig már teljes erőbedobással a nyári nemzeti csapatban elõttem álló hatalmas feladatokra koncentrálok."



Információink szerint a Kotor a meghirdetett cél - Európa élcsapatává válás - érdekében további igazolásokat is tervez. Az már eldőlt, hogy visszatér egykori csapatához a montenegrói vízilabdázás egyik nagy tehetsége, a saját nevelésű, 24 éves Mladan Janovics, aki az elmúlt szezonban Marseille-ben szórta a gólokat. (A Marseille az idén éppen a Kotorral, valamint a Volgográddal és a Pro Reccóval szerepelt közös Euroliga-csoportban, s utolsóként végzett, de Janovics a Pro Reccónak két meccsen három gólt lőtt, Volgográdban pedig ötször volt eredményes).

Mint korábban megírtuk, a kotoriaktól Szivós Márton és Steinmetz Ádám is ajánlatott kapott, ők egyelőre nem döntöttek további sorsukról.

16 régi hozzászólás

Flod hozzászólása
Flod7544
2008.05.02. 13:43

Gerinek sok sikert az új csapatnál. Nekem személy szerint hiányozni fog a Honvédból, de a döntése abszolút mértékben érthető. legalábbis szerintem. :) A kulbhűség dologban pedig Briginek teljesen igaza van.

era hozzászólása
era7535
2008.05.01. 17:46

Sajnáljuk,hogy nem láthatjuk játszani a Kőér utcában!De azért sok sikert!Addig is cél:az olimpia!!!!

Najó hozzászólása
Najó7528
2008.05.01. 11:40

Miért ne menjen Gergő? A Honvéd szétesik, kell a friss levegő! Jó kis csapat a Kotor, nem irreális célkitűzés a final four. Sokat köszönhetünk Gergőnek (pl. 2 olimpiai arany, pláne az athéni), nem hiszem, hogy gáncsoskodva kellene hozzáállnunk a döntéséhez! Sok sikert, Gergő! Hajrá magyarok!

bendegúz hozzászólása
2008.04.30. 19:37

ahogy olvastam a hozzászólásokat, az jutott eszembe valyon akik sok sikert kívántak és akik valamilyen egyéb okoskodásba fogtak ( klubhűség felhánytorgatása, csak a pénz számít,olimpia utáni káosz )miért egy társuk döntését használják fel arra, hogy a kis pecsenyéjüket megsüssék. Vagy csak ennyire szeretünk okoskodni.

Zsuzska hozzászólása
2008.04.30. 16:10

Hiányozni fog Gergő itthonról, az biztos.Nekem legalábbis.De nekünk szurkolóknak el kell fogadni a játékosok döntéseit, vagy legalábbis bele kell nyugodni.Remélem azért nem fog mindenki kivándorolni:))Sok sikert, Gergő!

Nono hozzászólása
Nono7512
2008.04.30. 15:37

Jöjjön haza minden légiós!!!haza a Hosnyánszky-t..haza a Kását,haza a Madarast!!!Mindenkit haza!!még a külföldi focistákat is haza!!a magyarok küzdjenek a magyar sikerekért,és nemzetközi mezőnyben is verjünk le mindenkit,mert ezt csak együtt lehet!Teljenek meg a magyar klubbok a mi tehetségeinkel és legyen szorosabb a bajnokság..!Követeljük!!:)

ajj hozzászólása
ajj7511
2008.04.30. 15:33

A Balkánra? Csak ne oda ment ment volna....akárhova máshova, csak ne a Balkánra...

Lazarevics hozzászólása
2008.04.30. 15:27

Ez már előrevetiti a nagy káoszt ami az olimpia után lesz....Kb mint 80-ban Moszkva után. De aki ezt az évet is nyitott szemmel figyelte annak már a Jövö elkezdődött:-))))

4 hozzászólása
47509
2008.04.30. 13:26

van az a pénz...

.. hozzászólása
..7507
2008.04.30. 11:47

Magyar vízilabdázó hogyan mehet délszláv csapatba tiszta szívvel...

Tomute hozzászólása
Tomute7504
2008.04.30. 11:24

Jól döntött! Új környezet, új ingerek. Kell az a sportolóknál! Egy év múlva meg bármi lehet...

B hozzászólása
B7502
2008.04.30. 10:05

Gergő előtt nemigen állt más lehetőség. Érezte, tudta, hogy a Honvédból menekülni kell, a Vasas talán nem akarta őt eléggé, az Eger meg talán szóba se jött. Szeged? Fradi? Újpest? Pécs? Levezetésnek jó, de korai. Külföldön meg tiszta lappal indul bárhol, tárt karokkal és tele pénztárcával várják. Kotorral sincs semmi baj: erős csapat, jó bajnokság, határozott célok. Sok sikert, Gergő, Kotorban, heverd ki az elmúlt évek hazai megpróbáltatásait, és egy év múlva térj vissza hozzánk feltöltődve, kisimulva, újra hazai sikerre éhesen!

Brigi:D hozzászólása
2008.04.30. 07:40

Ezzel a klubhűség dologgal nem értek egyet. A játékosok szeretik a klubjukat ha jó társaság, a vezetés stb, de nekik ez munkahely. Nem várhatja el senki, hogy egy munkahelyen töltse vki az egész életét, legalábbis szerintem. Egy új munkahelynél mégsem szól be senki,hogy céghűség... Ez van a szurkolóknak mást jelent kicsit, és mást ad egy klub, mint a játékosnak. Nyilván szreti ezt is-azt is, de oda megy ahol számára a legjobbak a feltételek, ahol érez kihívást.

. hozzászólása
.7500
2008.04.30. 05:59

Marci Ti ne menjetek!

Zs hozzászólása
Zs7499
2008.04.29. 23:58

Sok sikert Gergő.......Példamutató a köszöneted,mert hidd el a honvéd többet köszönhet neked!!!

tsak hozzászólása
tsak7498
2008.04.29. 23:45

Csak a klubhűség Geri! Csak azt tudnám feledni. (BVSC, Tungsram, Kordax, FTC, Posillipo Napoli, UTE, Canotteri Napoli, Universo Bologna, Honvéd, Kotor)