FACEBOOK

Honvéd-Vasas 9:10 - Eger-Vasas a döntőben!

Honvéd-Vasas 9:10 - Eger-Vasas a döntőben!
hozzászólás, 2008.04.16.

Feszültségekkel teli, rendkívül izgalmas mérkőzésen egygólos győzelmet aratott a címvédő Vasas a bajnoki elődöntő utolsó, mindent eldöntő találkozóján a Kőér utcában. Így vasárnap 13 órakor Egerben, Eger-Vasas párosításban kezdődik meg a magyar bajnokság idei döntője. A bronzéremért- és az Euroliga-szereplés jogáért Honvéd-Szeged párharc lesz.



Első alkalommal telt meg teljesen a Kőér utcai uszoda - annak ellenére, hogy szintén először volt élő televíziós közvetetés az elődöntőről. Mindkért szurkolótábor kitett magáért, de a Vasas oldalán eddig nem látott számban jelent meg a törzstábor, a kapu mögötti szektort állva is teljesen megtöltötték.





A mérkőzés előtt jelentették be hivatalosan, hogy a Honvéd fő támogatója két évvel meghosszabbította támogatási szerződését. Azt nem tudni hogy a támogatás nagyságrendje változott-e.

Az első ráúszást a Honvéd nyerte (mint később kiderült, az összes többit is), Kovács Olivér hozta el a labdát. Molnár ellen gyorsan kontrát fújtak a bírók, a túloldalon Steinmetz Ádám elvesztette a labdát.

Az első gólt Molnár Papesz lövi, szabaddobásból kiemelkedik és nagy lövése simán utat talál a kapuba (1:0).

A válasz nem késik sokat: Mátyás nagy gólt lő átlövésből. Nem sokkal később ugyancsak ő ereszt meg egy bombát, ezt Gergfely szögletre hárítja.

Kiss Gergely megúszik a helyén, a jobboldalon, ziccerbe kerül és ejt, de labdája a falső kapufa tetejére pottyan.

Varga Dénes távolról lő, Gergely véd.

Lejár a Honvéd támadóideje.

Mátyás lő ismét - fölé.

Szivós rossz passza Fodornak, a Vasas megszerzi a labdát.

Varga Dénes a center helyén csodás passzt kap, befordul és ötméterest harcol ki, amit ő maga értékesít (1:2).

Kiss Gergővel szemben szabálytalankodnakVarga Dániel kiáll. (Több mint négy perc elteltével ítélik meg a bírók az első emberelőnyt.) A Honvéd csapatkapitánya azonnal lő, a labda fölé megy.

Takács Bálint lő - Gergely véd.

Steinmetz Barna áll ki, Szivós mellé lő.

Varga Dániel lövését szögletre hárítja Gergely.

Bárány kiáll, flikkflakkol a Vasas és a végén Takács húzza be a center helyéről (1:3).

Steinmetz Barnabás Gergelyt találja el.

Szünet

Szivós szerzi meg a ráúszásnál a labdát. Molnárt szerelik a támadás végén.

A túloldalon Steinmetz Ádámot szerelik, Vindisch megúszik, jön a labda, szép gólt lő az egykori Vasas-játékos (2:3).

Heinrich lő, Gergely véd. Visszaúszásnál kiállítják Steinmetz Ádámot. Az emberelőny kimarad, de a Honvédnál marad a labda, szöglet. Molnár ziccerbe kerül és bedobja (3:3).

Mátyás lő - Gergely véd.

Szivós messziről - Nagy Viktor véd.

Gór-Nagy Miklóst kiálítják, kimarad a Vasas-előny.

Kontra a Vasas ellen, majd azonnal kontra a Honvéd ellen. Kovács Olivért kiállítják - az emberelőny úgy telik el, hogy lőni sem tud a Vasas.

Pajánt állítják ki, Mátyás bedobja (3:4).

Tóth Márton áll ki, már lejár az emberhátrány, amikor Kovács Róbertet küldik ki, az újabb (sima) előnyt Hárai értékesíti (4:4) - ez volt a Honvéd első gólja emberelőnyből, a hatodiik fórból!

Kovács Róbert átlővése nagy erővel vágódik a kapuba (4:5), 1:40 még a negyedből.

Nagy Viktor véd.

Bárányt szerelik.

Katonás dopplergólját érvénytelenítik, előtte szabálytalankodott.

Nagy Viktor kapufára tol egy lövést.

Tóth M. ellen kontra.

Félidő

Fodor hozza el a labdát.

Vindisch leválik Steinmetz Barnabásról és szép gólt lő a center helyéről (5:5).

Labdát szerez a Honvéd, miközben pezseg a víz és két Vasas-játékos eltűnik. a játékot megállítják, mert Kovács Róbert arca vérzik. Időlegesen ki is kell állnia, később visszatér. Az esetnél a reklamáló Méhes Jenő, a Vasas szakosztályigazgatója piros lapot kap. (Később azért áll a játék, mert el kell hagynia az uszoda területét.)

A leghátul lévő Gór-Nagyot otthagyják, hadd dobjon szabadot, úgyis lejár a támadóidő. Gór-Nagy pedig blokk nélkül fogja és egyszerűen belövi (6:5).

Egyre idegesebb a légkör a medencében és a parton is.

Steinmetz Barna lövése után szöglet.

Várit kiállítják, Steinmetz Barna a blokkba lő.

Kontra a Honvéd ellen, majd a Vasas ellen.

Szivós mellé lő.

Bárány kimegy, nem enged elvégezni egy szabaddobást. Időkérés után Varga Dániel hatalmas átlövésgólt "produkál" (6:6).

Takács kimegy, most a Honvéd kér időt. Már kiegészül a Vasas, amikor Bárány lő - csúnyán mellé.

Kovács Olivér kimegy - Tóth Márton lövése meg nem megy be.

Szivós hatalmas ziccerben, Nagy Viktor véd.

Katonás addig lopakodik elöl, mígnem kifejezetten nagy helyzetbe kerül, és be is lövi Gergely feje mellett (6:7).

Takács kipontozódik - a Honvéd-előny kimarad.

Szivós szabaddobásból lő - Nagy Viktor véd.

Katonás kiáll, Kiss Gergely villámgyorsan értékesíti az emberelőnyt, muszáj volt, mert csak 8 másodperc maradt a negyedből (7:7).

Szünet

Vindisch szerzi meg a labdát

Kontra Mátyás ellen.

Varga Dénes fölé lő.

Mátyás lő, Gergely kezéről csúszik be a labda a kapufa mellé (7:8).

Gór-Nagy Miklós távoli lövése a kapufán csattan.

Mátyást állítják ki, Szivós bedobja (8:8).

Steinmetz Ádám ellen kontra.

Steinmetz Ádám labdát szerez.

A balszélről egész hátra visszajátszott labdát Steinmetz Ádám szinte utolsó emberként nagy erővel a kapuba küldi, felső kapufás gól (8:9).

Gór-Nagy Miklós kapufás góllal válaszol (9:9).

Kovács István sárga lapot kap, a Vasas szöglettel jöhet.

Katonás lövését Gergely "fejjel védi". 3:20 még a mérkőzésből.

Nagy Viktor szögletre hárít.

Mátyás kimegy, Nagy Viktor véd.

Kovács Olivért kiállítják, a Vasas időt kér. Az előnyt Kovács Róbert értékesíti (9:10). Még 2:07 perc

Katonás bejátszást szerez - Tóth M. lövését blokkolják.

Tóth M. kimegy - időkérés, 56 másodperc van hátra. A döntő fontosságú emberelőny kimarad, Steinmetz Barnabás labdát szerez. A Vasas "rá is ül", kijátsszák, ameddig csak lehet. A legvégén kerül a Honvédhoz, megpróbálnak indítani, de az óra a holtidő ellenére megy és le is pörög a hátralévő néhány másodperc, mire előrekerül a labda. Szivós Márton vehemensen reklamálja az elveszített 3 másodpercet, de a bírók jelzik, hogy vége!



A Vasas 8:6-ra megnyerte az elődöntőt.

Honvéd-Vasas 9:10 (1:3, 3:2, 3:2, 2:3)
Kőér utca, v.: Kiszely, Székely B.
Honvéd: Gergely - Fodor, Szivós 1, Gór-Nagy 2,  Molnár T. 2, Kiss G. 1, Kovács O., csere: Vindisch 2, Vári, Bárány, Hárai 1, Paján, Székely B. 
Vasas: Nagy V. - Mátyás 3, Steinmetz B., Varga Dénes 1, Steinmetz Á. 1, Varga Dániel 1, Heinrich, csere: Tóth M., Takács B. 1, Katonás 1, Kincses, Kovács R. 2
Gól – emberelőnyből: 12/3, ill. 8/4
Gól - ötméteresből: - ill. 1/1
Kipontozódott: Takács B. (23. perc), Kovács O. (29.)
Piros lap: Méhes Jenő (18. perc)
Sárga lap: Kovács István (28. perc)



TZS-képek:


Videók:


Bemutatás


1:0 - Molnár Tamás

1:1 - Mátyás Zoltán

1:2 - Varga Dénes

1:3 - Takács Bálint

2:3 - Vindisch Ferenc

3:3 - Molnár Tamás

3:4 - Mátyás Zoltán

4:4 - Hárai Balázs

4:5 - Kovács Róbert

5:5 - Vindisch Ferenc

6:5 - Gór-Nagy Miklós

6:6 - Varga Dániel

6:7 - Katonás Gergely

7:7 - Kiss Gergely

7:8 - Mátyás Zoltán

8:8 - Szivós Márton

8:9 - Steinmetz Ádám

9:9 - Gór-Nagy Miklós

9:10 - Kovács Róbert

VLV-videók: 

Kiss Gergely nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata



Fodor Rajmund nyilatkozata



Varga Dániel nyilatkozata



Steinmetz Ádám nyilatkozata



Varga Dénes nyilatkozata



Nagy Viktor nyilatkozata

82 régi hozzászólás

macskako  hozzászólása
2008.04.19. 13:39

Meg 23 ora es 21 perc ,s kezdodik a tanc ... HAJRA VASAS !!!! Mindent bele! Udv !

Vikcó hozzászólása
Vikcó6975
2008.04.19. 12:27

A döntőben senkit nem fog érdekelni melyik klubnak milyen a múltja, hány zászlója van (remélem persze h senkit nem fog érdekelni)...ott az fog dönteni ki hányszor röpteti a Mikasát ezen pedig baromi sokat nyomhat a szurkolótábor mindkét oldalon (egy jó tábor vállon viheti be a döntőbe az esetleg gyengébb napot kifogó csapatát is)...that's the sport! Csak a Honvéd! Hajrá Eger! Jó szurkolást mindenkinek! Győzzön a jobbik!

Agria hozzászólása
Agria6966
2008.04.19. 07:26

Földi nyilatkozata: http://egerwaterpolo.hu/hun/modules.php?name=News&file=article&sid=1019&mode=thread&order=0&thold=0 Ki becsül le kit?Ki nem tisztel kit?Gerendás sosem nyilatkozott lekezelően a Vasasról.Ez a BVSC szöveg meg annyira lejárt lemez.Az Egerben legalább játszik nem egy saját nevelésű játékos.

rege hozzászólása
rege6965
2008.04.18. 23:23

Ahogy végig olvastam, láttam, hogy néhány egri szurkoló lebecsülte a Vasas eredményeit. Viszont utánna a megsértődött Vasas szurkolók bosszúból földbetiporták az Egert szavakkal. Miért kell ezt csinálni? Nem veszitek észre magatokat? Én tisztelem a Vasas-t, de az Egernek szurkolok, mert egri vagyok. Hajrá Eger!

S. Z. P. hozzászólása
2008.04.18. 22:03

Ha már szájkarate. Hogy mi mit tudunk? Például lassan 100 éve piros-kékek vagyunk. Tényleg, az Eger most milyen színű? Nem látom a piros-kék zászlókat. Kár volt elhozni a Szőnyi útról a sárga-kéket... A régi szebb volt. :)) De ez csak vicc. Mellre ne szívjátok. A póló már csak ilyen... Üdv.

S. Z. P. hozzászólása
2008.04.18. 21:50

http://www.youtube.com/watch?v=TRB3sSnfnqE Ha már itt tartunk. Azért mi sem ma kezdtük... És még eredmény is párosult hozzá. :))))

móka hozzászólása
móka6957
2008.04.18. 21:18

KÖszi Tinácska!!:))Agria teljes mértékben igazad van,én is remélem hogy nem a bírókról fog szólni a döntő,hanem a két fantasztikus csapatról!!Én nem szívom mellre a dolgokat,de a művelt,intelligens emberként megvetem a szánalmat és a bunkóságot!!GYőzzön a jobb!!GYőzzön a VASAS!!!!!:)))

Agria hozzászólása
Agria6954
2008.04.18. 20:56

Egy kis video az Ultras Egerről: http://videa.hu/main.php?page=play&v=1s5zcAT0Cu2DQFdF Ez meccs előtt kb fél órával készült és itt még nem is volt hangulat)))A Vasas tábort,majd megnézzük mit tud.Ezt a kis szájkaratét meg ne szívjátok úgy mellre.Én "csak"annyit kívánok a döntőre,hogy tisztességes módon,a vízben dőljön el,hogy melyik a jobb csapat,ne a bírókon múljon. Hajrá Eger!

móka hozzászólása
móka6952
2008.04.18. 20:05

Jah és még annyit,hogy bár Vasas szurkoló vagyok,a Kovács Istvánt nagyon sajnálom,csúnyán elbántak vele,egy ilyen edző ennyi eredmény után több tiszteletet érdemelt volna!A Honvéd pedig akkor lesz újra nagy csapat,ha vérfrissítést végez és az ilyen Papesz -féle(Akinek minden tiszteletem a korábbi eredményeiért)szóval az ilyen Molnár-féle alattomos túlsztárolt kényelmes játékosokat a medencén kívülre helyezi!

Tina hozzászólása
Tina6950
2008.04.18. 20:01

Móka teljes mértékben egyetértek veled:P ehez nincs több hozzáfűzni valóm

móka hozzászólása
móka6949
2008.04.18. 19:58

zsolti,minden tiszteletem a tied!!Ebből is látszik,hogy az egriek mennyire szeretik a vízilabdát és mennyire kultúrált közönség!Ez tiszta szívből mondom ősvasas drukkerként!Viszont azt is tiszta szívből mondom,hogy az ilyen flóri meg fun ,meg egy egri féle suttyók mindenhol ártanak a megítélésnek!Aki csak mocskol,meg balhét akar,menjen be egy gumiszobába,aztán vezesse le magában a feszültséget!!Mi férfias küzdelmet,sportszerű mérkőzéseket várunk a két legjobb szurkolótábor is remélem sportszerű lesz!!!Ja és természetesen Vasas győzelmet....ez nem mellékes!!:)))

móka hozzászólása
móka6947
2008.04.18. 19:50

Újra egy "szakértő"egri hozzászólás!!:))Egy egri!!Nem tudom mióta nézel vízilabdát,de úgy látom az IQ-szinted maximum a Flóriéval lehet azonos!!!Mi az hogy a Kotor falusi csapat,meg a Final Four semmi?Hadd világosítsalak fel kedves "barátom".A final Four a világ legerősebb megmérettetése klubszinten,ha nem tudtad eddig akkor ezután megjegyzed.Ebben a "gyenge mezőnyben"lett a Vasas első a legnehezebb csoportban,és jutott be a négy közé!!!!A Kotort egyedül ő volt képes hazai pályán legyőzni,nem mindennapi előzmények után!A Dubrovnikot rendszeresen legyőzi,és kinn is egy góllal kapott ki!!Hogy az ifi csapat is elég lesz ellenünk?Kicsit nagyobb tiszteletet tesó,mire van ekkora arcod?:)))Mi az érdem öreg,ha nem a Final Four?A 10-3-as félidő a Csehov ellen?És azt honnan veszed,hogy a Mladost is jobb a VAsasnál?:))Szurkolj sportszerűen,minden tiszteletem az egri sportbarátoké,és egy-két suttyó aki annyira elfogult,nem fogja ezt a képet lerontani bennem.Nagyon jó az egri csapat,minden tiszteletem,csakúgy mint az értelmes,csupaszív szurkolóiké.De a tiszteletlenséget,a bunkóságot nem hiszem bárki is eltűrné.Nézd reálisan a dolgokat,a borotok messze a legjobb a világon,de hogy a csapat:))CSAK A VASAS!!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.18. 16:36

Semmi bajom sem az egri vizilabda csapattal,sem a normális egri szurkolókkal. Még azt is el tudom fogadni,hogy van néhány olyan egri szurkoló,aki annyira elvakult,hogy el sem tudja képzelni,hogy ne az Eger legyen a bajnok.Remélem nagyon keserű lesz a szájízük legkésőbb május 4.-én. De azért álljon már meg a menet.Először is,jó lenne ha sem itt sem az nso-n nem fenyegetőznének egyes egri "szurkolók". Másodszor pedig kicsit több tisztelet iletne meg egy olyan klubot,amelyiknél egyik magyar csapat sem ért el többet nemzetközi szinten vízilabdában. Remélem minden meccsen a sportszerű buzdítás lesz a mérvadó és az egri szurkolók le fogják állítani maguk közül azokat,akiknek csak a balhé a céljuk.

Józsi47 hozzászólása
2008.04.18. 16:13

Egy egri! Az általad falusi 2-nek titulált Kotor,az Euroligában minden ellenfelét-köztük a Recco csapatát-is legyőzte hazai medencében.A Vasast már nem sikerült. A Final Four nem nagy érdem? Akkor mi a nagy érdem?Az,hogy az Eger még a legjobb 16 közé se tudott bejutni? Hiába no,egy kicsit(nagyon)erős még nektek Európa élmezőnye.

S. Z. P. hozzászólása
2008.04.18. 15:01

Rege. Teljesen igazad van. Nem teljesen értem itt az embereket, akik előre bemondják ki lesz a bajnok. Először is mint láthatjuk, mindig minden az utolsó negyedben dől. Ez vízilabda. Két példa. Legutóbbi Dominó Vasas. A végjátékban két emberelőny. Az egyik csapat belőtte, a másik kihagyta, és ez szinte az egész idényt megítéli. Mi van fordított esetben????? Vagy a még durvább, Kotor elleni pesti meccs. 30 másodperc van hátra. Támad fórban a továbbjutásért a Kotor. Ellövi, kapufa, fölé, bírói vakság, a lemaradó Vasas játékos pont ezért úszott meg. Ő belőtte. Továbbjutott a Vasas. Hihetetlen nüanszokon múlik minden. Ezért izgalmas ez a játék. Bármi lehet. Két jó csapat, két jó szurkolótáborral a háta mögött. Éhesek mind a ketten. És ahogy Kemény Dénes mondta, már volt olyan, hogy a behűtött pezsgőket át kellett vinni a túloldali kispadhoz... Ennyi. Várjuk a finálét. Ennyi... A többi csak értelmetlen szájhősködés. üdv.

S. Z. P. hozzászólása
2008.04.18. 14:50

Respekt és tisztelet a vízben? Max. Zsoltinak a békának. De nem Papesznek... Erről írtam itt nem is olyan régen. A múlt miatt ne várjon más elbírálást senki. A 17 éves gyerek pont azért fogja (jó értelemben írom, hogy fokozzam a mondanivalómat) "leszakítani" a fejét, mert olimpiai bajnok szeretne lenni. Mert ezt látta gyerekként pont tőlük. Mert ettől lettek olimpiai bajnokok, hogy ők sem tisztelték a vízben a korábbi példaképeket. Ez a világ rendje. Molnár és a többiek nagyon eltévedtek. Innen a legnehezebb visszajönni. Mert bár fizikálisan is ráférne egy 90 napos szétválasztos diéta (www.mindmegette.hu), de ha fejben egyszer leülsz, vissza szinte nagyon kevés az út. Most mindenki láthatta, nem tudta a sajtó sem eltusolni, mert kiborult a bili a Kőérben, milyen eszközökkel harcoltak éveken keresztül ezek a játékosok. Ezt reklamáltuk, ezért vagyunk idegbajosak, üldözési mániások, összeesküvés elméleteket gyártók. És most már lehet látni, miért egyes játékosok a céltáblák. A lelátó sosem hazudik. Ne gondoljuk, hogy nagyon távol áll egyes olimpiai bajnokunk viselkedése a vízben Csiricsétől. Csak még nem sérült meg senki úgy, mint szegény Hege. Ez a szerencséjük. üdv.

rege hozzászólása
rege6937
2008.04.18. 14:06

Az Eger is megverte tavaly a Csehovot, és valóban a mi szerencsétlenségünk miatt jutott be a VASAS a legjobb 8 közé. De nem értem, miért kell bántani egymást? Két jó csapat, döntő, győzzön a jobbik. Nem kell parasztozni, stb... Brescia-n, Possilipon a VASAS sem biztos, hogy túl jutott volna. Szeressétek a csapatotokat, de ne fikázzátok, és ne becsüljétek le az ellenfelet! Hajrá EGER!!!

macskako  hozzászólása
2008.04.18. 13:45

T.homburg !! Mar 2 nap sincs . ,,Csak " 47 ora 15 perc :)) hajra VASAS !!!/ Te jo eg,most jut eszembe ?? Lehet,hogy en is szponzoralom az Eger vizilabda csapatat ?? UPC muholdas kutyuvel nezem itt kint a meccseket . Ha ne adj' Isten nem ugy alakul ,kidobom az egeszet a ......ba :)) Remelem nem kell azert megvalnom a muholdvevomtol ... / Udv !

homburg hozzászólása
2008.04.18. 13:26

Tisztelt Eger Szurkolók! És azok is akik beírnak, hogy azok kicsit visszább az arccal. Majd májusban, a döntő után. Ezzel a kivagyisággal nem vagyunk sem jobbak, sem erősebbek senkinél, sőt...

homburg hozzászólása
2008.04.18. 13:18

Üdv Össze bizony, biztos fokozott az izgalom, de már csak 2 nap. HAJRÁ EGER!!!

Tina hozzászólása
Tina6933
2008.04.18. 12:43

Egy egri... hát úgy látom neked is megvan az agykapacitásod... szánalomra méltó. Az FF semmi?? Akkor ti miért nem vagytok ott?? csakerre válaszolj nekem

Katka6 hozzászólása
Katka66932
2008.04.18. 12:19

Nem tudom megérteni Papesz Nemzeti Spotban-ban megjelent nyilatkozatát. Mit jelent Nála a "respekt és tisztelet" ? Sajnos azt hiszi magáról, hogy azért mert válogatott játékos, akkor sérthetetlen,nem lehet hozzáérni? Sajnos ez a felfogás jellemző a Honvéd válogatott játékosaira. Jó lenne, ha egy kicsit leadnának ebből, mert ez nem tesz jót a válogatott hangulatának,nem csak Ők vannak a csapatban!! Vasárnap remélem nem lesz bunyó a vízben, bízom a tiszta játékba!!! HAJRÁ VASAS.ANGYALFÖLD!!!!!!!!!!!!!

macskako  hozzászólása
2008.04.18. 11:50

Udv Homburg !! Mindenhol osszefutunk ?? Egyebkent normalis dolog hogy mkinek a sajatjai a legjobbak . Tehat nekem a VASAS !!! Csak,hogy tudd ki is vagyok : 2 es 5 m -es bolyakat lebetonozni,ill a padokat lecsavarozni ::)) Udv !!

macskako  hozzászólása
2008.04.18. 10:40

egy egri,10 ora 11 perc : A Final Four nem nagy szo . Nektek eddig sosem .Nem hogy a 4-be ,meg a 8-ba sem / Jasu :)) / . Te parasztozol ?? Ovodaban mi volt a jeled ?? Kapa ,vagy a gumicsizma ?? Egeszben az a tre,hogy vannak itt is ,es az nso forumon is ertelmes arcok egri,szegedi ,domino,na meg persze VASAS oldalrol akikkel ertelmesen lehet csevegni a polorol . Te nem ilyen vagy . En is ideznek ,o.k.?? ,, Sokat eltel ..... , nem fejlodott ki az agyad !" / Egy magyar szatira ,a 80-as evek vegerol / .

Próféta hozzászólása
2008.04.18. 10:27

Judit, mi köze is van a honvéd edzőjének a válogatotthoz???

homburg hozzászólása
2008.04.18. 10:23

Na sokminden elhangzott, de szerintem a cinkek mellett a lényeg, hogy Magyarország két legerősebb és legjobb szurkolótáború csapata összecsap a bajnoki döntőben-pont. Nem csodálom, hogy a Vasas ilyen szép eredménysorral, ennyi keserűség öröm után, A Final Fourba bejutva, a Dominót legyőzve most magabiztos és kis vidéki csapatnak állít be minket, de nem gond. Sőt előny. Ha úgy érzitek előrehozott döntő volt a Dominó elleni még jobb is így. Egyet nem szabad elfejteni: nekünk Ti vagytok a nagy ellenfelek évek óta, mi Titeket akarunk legyőzni. A Budva ellen, a Csehov ellen, a Szeged ellen kiment 2-3000 ember. De a döntőre, felfokozott lesz az érzés, sok párharc után most mi akarunk örülni és GYŐZNI! Ez a csapat képes is rá. És igen (számomra is) a világ legjobb csapata az EGER! Aki érti, érti, aki nem az meg nem baj! Ne bántsuk egymást:Se az exBVSC szöveg, se a mért altattok hozzáállás vasárnapra okafogyottá válik. Szerencsére. HAJRÁ EGER! MINDENT BELE!

Egy egri hozzászólása
2008.04.18. 10:11

Ellenetek az ifi csapatunk is elég lesz vasárnap, hajrá Eger. Aki a tavalyi Csehovot az ideivel azonosítja, az nem komplett, azt mi is megvertük, emlékezzetek vissza, ott sírtatok a komiban, csak Jasu hülyeségének köszönhetitek, hogy továbbmentetek akkor. A Final Four nem nagy érdem, a Kotor az falusi 2 színvonalú csapat volt, de a 4 közül a Vasas toronymagasan a leggyengébb, sajnos ez van. És eszembe jut egy IHM szám a Vasas szurkolóktól, melynek refrénje " Tik vagytok parasztok... "

Judit hozzászólása
Judit6926
2008.04.18. 09:56

A honvéd edzőjét lassan 12 órája elküldték, és ezen álitolagos hivatalos holdalon. Erről egy sort sem irnak. MINDEN MÁS HONLAP AZ ELSÖK KÖZÖTT SZÁMOLT BE.

Lukitom hozzászólása
2008.04.18. 09:26

Mint ahogy már lentebb is írtam, miden tiszteletem a Vasasé és nagyon szurkolok nekik a FF-ban, de természetesen a bajnokságban nekem az Eger a szívem közepe és remélem, hogy kemény, de tiszta, fair mérközések jönnek vasárnaptól. A szurkolásról padig annyit, hogy amikor a CSehov Egerben játszott és meghallottam a kemény mag részéről azt skandállni, hogy "Fuck U. Csehov" nagyon felháborodtam és nem csak én, hanem a közönség nagy része. (meg is kaptuk érte a büntetésünket Csehovban) Sajnos minden táborban vannak ilyen elvakultak, de azért nem ez a jellemző az Eger több ezres szurkolótáborára. Győzzön a jobbik, Hajrá Eger, hajár Magyar vízilabda!

én véleményem hozzászólása
2008.04.18. 07:33

Bocs Macskakő, de a Dumi volt az első..., a Kiss Gergőé pedig nem volt cserés kiállítás... Nagyon egyoldalú vagy, vedd le a piros-kék szemüveged!

nemzetisport.hu hozzászólása
2008.04.18. 04:30

A Domino vezetősége menesztette Kokot (Kovács Istvánt) a Honvéd kispadjáról. A harmadik helyért folyó kűzdelem idejére a szakosztály elnöksége Tóth Imrét kérte fel, hogy űljön le a Dominó kispadjára. A menesztést az elnökség a csapat eredménytelenségével indokolta.

macskako  hozzászólása
2008.04.18. 01:03

Marmint a tavalyi EL sorozatban tortent az , hogy a VASAS oda-vissza verte a Csehovot . Kb. ugyanezt a gardat . Jo ejt !! HAJRA VASAS !!!!

macskako  hozzászólása
2008.04.18. 00:26

En velemenyem,18 ora 46 perchez tartozo hsz. Te melyik meccset nezted ??? Ha a Te logikai fonaladat probalnam kovetni /nem egyszeru,bevallom ... / ,akkor 5-5 -nel dr.Molnar cserevel kiall,7-7 -nel dr.Kiss Gergely cserevel kiall,ugye ?? Aztan lehet,hogy Toth Marci mar nem nyomott volna oda druszajanak,mert addigra ,ucso percben kb. 3-4 gollal ment volna mar a VASAS !!! Lojon ,ha akar ! Ja,s akkor Kovacs Robi sem szolt volna oda Papesznak,mert mar Papesz reg nem lett volna a medenceben ... Ezzel a hsz-el ongolt rugtal :)))

macskako  hozzászólása
2008.04.18. 00:20

T.Flori !! ezt a Csehovot oda-vissza leverte a VASAS ,mint vak a poharat . Ti meg ... ??? Szolidan,nyugodtan,stb.

tevavasasplaket hozzászólása
2008.04.18. 00:06

Tényleg ne foglakozzunk a debilekkel. Én hiszem, hogy az egri szurkolók többsége normálisan áll a dolgokhoz és tiszteli a Vasast. Úgy tűnik az, hogy az Eger ilyen szépen megerősödött azt néhány szurkoló agyi kapacitása már nem bírja el. Flóri meg fun sajnos ilyen értelmi zsákutcák. Viszont próbáljuk meg ne megbélyegezni emiatt az egrieket! hajá VASAS!!!!

lady hozzászólása
lady6915
2008.04.17. 23:58

Kovács Istvántól elköszöntek a Dominónál... További sok sikert neki, és akkor is Hajrá DOMINO és Hajrá EGER!!!!:)

zsolti hozzászólása
zsolti6914
2008.04.17. 23:35

az ilyen suttyók, mint a Flóri meg a fun, jobb ha csendben maradnak! Mi a francot keménykedtek itt? Nem mi vagyunk a favoritok, de soha nem volt még ekkora esélyünk a bajnoki címre , mint most! Így mind Egerben, mind Bp-en szurkolni kifulladásig, HAJRÁ EGER!!! HAJRÁ EGER!!!!

Józsi47 hozzászólása
2008.04.17. 22:39

Flóri! Az Eger a világ legjobb csapata?No ne röhögtess már te.Európa legjobb 10 csapata között sincs ott.Nevetséges vagy ,de nagyon.Az,hogy Euroliga Final Four mondd neked valamit? Á,biztos nem.Hiszen az Eger a 16-ba se tudott bejutni. A világ legjobb csapata.Komolyan mondom,hogy menj el humoristának.Rég nem nevettem ilyen jót.Köszi. Várom további remek poénjaidat.

... hozzászólása
...6912
2008.04.17. 22:20

Az egriek beszólogatnak a Vasasosoknak, a Vasasosok erre uyganúgy visszaszólnak az egrieknek, hogy "szar" a csapatotok. Szépek vagytok... A Csehov a Vasast is úgy kiütötte volna, hogy csak na! Nem baj, vasárnap találkozunk. HAJRÁ EGER!!!

Vikcó hozzászólása
Vikcó6911
2008.04.17. 21:25

Jóestét, Sz'tok! Először is gratulálok a Vasas csapatának a tegnapi győzelemhez! Részemről baromi jót szurkoltam (a Honvédnak) Kőkemény mérkőzésen tegnap a Vasas volt a jobb...pont 1 góllal. Előtte egy oda-egy ide és egy x. Izgalmas sorozat volt...fóronként öregedtem 10 évet, a meccs végén meg exitáltam de kit izgat:). Külön köszönet a Vasas játékosainak (Steinmetz Ádi pl.), hogy szitkozódás és az "eldőlt a domino-magentások-ennyire tellett-mocskok" szófordulatok helyett elismerte a Honvéd játéktudását. Flóri! Az igazán nagyoknak nem kell a tudásukról ennyit beszélniük...teszik a dolgukat...látszik rajtuk...aki mondogatja mekkora "Császár", azzal baj van..."nagy ego-nagy koppanás"...! Üdv! CSAK A HONVÉD! Hajrá Biros Peti, Varga Dénes a döntőben:).

móka hozzászólása
móka6910
2008.04.17. 21:11

Flóri ez szíven ütött,Eger a világ legjobb csapata!!:))))Be is bizonyította aCSehov ellen!!!))Nagyon jó csapat,de szállj már le a földre öreg!!Ez viccnek is kemény!!:))))

móka hozzászólása
móka6909
2008.04.17. 21:09

vazze Flóri,ekkora parasztot mint te nagyon ritkán hord hátán a Föld!!Alig vagy elszállva magadtól,csak nehogy sírás legyen a vége!!:))))Nem vagy gyenge,csak tudnám mire alapozod ezt a kincstári optimizmust!Azért mert az ién megvertétek a VAsast attól még nem biztos ,hogy nyertek!!Gondolj már vissza a korábbi évekre!!Nem vetted még észre,hogy ez a stílus nem menő itt?:)))))

Tina hozzászólása
Tina6908
2008.04.17. 20:36

Eger a világ legjobb csapata??????? tisztelem az ottani játékosokat Szecskát a világ legjobb kapusának tartom de ez erős kijelentés volt szerintem... És most már komolyan elég lenne ebből a mocskolódásból... csak az egri csapatot járatjátok le de ha nektek ez jó (tisztelet a kivételnek)!

ey hozzászólása
ey6907
2008.04.17. 20:13

Miért kell mocskolni most a két döntős csapatot?! Én azt vallom, hogy végre már nem a Domino nyeri a Bajnokságot, mert már elég "uncsi" volt. Egyébként meg győzzön a jobbik és kész!De azért HAJRÁ EGER!!!!!!!!!!!

Flóri hozzászólása
Flóri6906
2008.04.17. 19:49

Ti szerettek kikapni Egerben,és nem nagyon szokott hallatszani a hajrá Vasas, nagyon kisfiúk vagytok nálunk. Vasárnap az Eger történelmi győzelmet arat, pénteken nyerünk Pesten, következő kedden pedig a Bitskeyben bajnokok leszünk. Mi nem a Honvéd vagyunk, hanem a világ legerősebb csapata. Most még lehet nagy szátok Vasas szurkolók, a meccs után sírni fogtok ! Nem baj az ezüst is szépen csillog.

matthew hozzászólása
2008.04.17. 19:03

Nem olyan könnyű az srácok, fogtok ti még bámulni, biztos vagyok benne. HAJRÁ EGER! NYERNI FOGUNK!

én véleményem hozzászólása
2008.04.17. 18:57

Fantajani! Ez az aktuális szabály felfogás: mvlsz.hu. A Kiss Gergő és a Tóth Marci esetei nagyon hasonlóak voltak és a sporik egyformán itélték meg, de ha nagyon kötözködsz akkor még azt is mondhatnám, hogy a Kiss Gergő esete előtt a Vasas játékosa nem engedte el a KG-t szabaddobás után, ezért őt ki kellett volna állítani (persze a Kiss Gergőt is és így maradhatott volna a labda a honvédnál a támadási idő újraindításával...

én véleményem hozzászólása
2008.04.17. 18:46

Macskaköves! A Tóth Marci is szándékosan ütött, ha jól tudom ezért minimum cserés kiállítás járt volna, a Kovács Robi meg gól után üvöltött tiszteletlenül, a Varga Dénes fordulásnál fejbe (!!!, látszik a TV-ben) rúgta a Honvéd egyik játékost, ez mind szándékos cselekedet volt ezt nem reklamálod, vagy csak egyoldalúan nézed a dolgokat??? Szerinted a Vasasban csak báránylelkű játékosok játszanak???. Én kivételesen a sporikkal értettem egyet, hogy nem nyúltak a meccsbe bele, és hagyták, hogy győzzön a jobbik és ez tegnap a Vasas volt. Erről ennyit...

régi egri hozzászólása
2008.04.17. 18:33

tapló zele, a verekedős pesti parasztok maradjanak otthon, Egerben még élmény családostól meccsre járni! Remélem nem minden pesti ilyen primo, mint te! :)

B hozzászólása
B6900
2008.04.17. 17:12

Már régóta érdekel, hogy miért kell másfél óra ahhoz, hogy megjelenjen egy hozzászólás ezen az oldalon?

B hozzászólása
B6899
2008.04.17. 16:21

Magenta-Spartacus kipipálva. Jöhet a Makovecz-Babakocsi-BVSC.

móka hozzászólása
móka6898
2008.04.17. 16:17

Tisztelt fun!Én egy végtelenül nyugodt ember vagyok de ha valaki azért jön fel ide hogy fitogtassa az erejét és az ellenfelet fikázza,bíz isten ökölbe rándul a kezem!Senki nem szólt hozzád,ne kötözködj itt a csupaszív,becsületes szurkolókkal,és ne járasd le az egri vizílabdát,mert nagyon szép jövő előtt áll!Ha balhét akarsz menj bokszmeccsre!!SPortszerűen kell szurkolnia mindenkinek,ez a sportág érdeke,örülj hogy ilyen király csapataink vannak!!CSAK A VASAS!!!

móka hozzászólása
móka6897
2008.04.17. 15:15

Nagyon nagy meccs volt,férfias küzdelem!Nagyon örülök a VAsas sikerének,nagyon büszke vagyok rá,ez igazi csapatmunka volt!Külön öröm Mátyás Zoli remek produktuma ez a srác minden meccsen hangyaszorgalommal dolgozik,és most végre a lövései is bejöttek!Ez egy igazi csapat,aki a Dominót létfontosságú ki-ki meccsen háromszor legyőzi saját uszodájában,tudhat valamit!Fantasztikus,csupaszív csapat,fantasztikus vezetés,és kibaszott jó szurkolótábor!!!!!!!Remélem meglesz a bajnokság és a Final Four is!!!!És azt is hogy a csapat nyáron együtt marad,az lenne a legnagyobb erősítés!!!!!Kedves szurkolótársaim!!!Akinek piros-kék vér csörgedez az ereiben vasárnap is kerekedjen fel és meg sem álljon az egri uszodáig!!Ezeknek a fantasztikus srácoknak most méginkább szükségük van ránk!Az Eger is remek csapat kiváló közönséggel,nagy meccs lesz,de a VAsas lesz a bajnoK!!!MINDENKI EGERBE!!!CSAK A VASAS!!!!

... hozzászólása
...6896
2008.04.17. 12:56

Láttam olyat Egerben, hogy Biros Peti örült a gólnak, Kovács Robi meg hozzáakarta vágni a labdát... Ugyanez a meccs: Feltham úszik labdáért, Varga Dani eldobja előle a labdát. Úszik érte, egy másik VASAS-os megint eldobta a labdát. Ezek ugyanolyan idegesítő dolgok, mint mikor a kiütik a kedvenc játékosodat. Persze az ütés nagyon gusztustalan dolog, de nem kell félteni a VASAS-t sem. Egy a lényeg: HAJRÁ EGER!!!

zele hozzászólása
zele6895
2008.04.17. 12:42

fun! Emlékszel még pár éve a Komjádiban történtekre? Akkor is nagy volt az arcotok, aztán menekülés lett a vége. Jó lenne, ha néhány egri visszafogná magát, mert rossz vége lesz ennek.

fun hozzászólása
fun6893
2008.04.17. 11:54

Nemo 44-nak: Jó lenne ha kicsit visszafognád magad, a BVSC-és dumáddal meg le is állhatsz nyugodtan! HAJRÁ EGER! A Bitskeybe ha jössz megtalállak!

macskako  hozzászólása
2008.04.17. 11:45

Sandor,Sandor ,ejnye-bejnye . Nyugtaval . Meglatjuk. A helyedben nem nagyon forsziroznam az EL dolgot . A csoportmeccsek utan altalaban mindig csak TV marad ... Mig a VASAS ugye :))) O.k. ,jatsszunk kicsit . Te azt irtad a Vargak nelkul stb. Az Eger Biros es Szecska nelkul ,hm ???

macskako  hozzászólása
2008.04.17. 11:38

En velemenyem ! Figyu : mind Molnar ,mind Kiss SZANDEKOSAN utott !!! Ezt ne probald meg kidumalni ,o.k. ?? Ez a Molnar fele tortenet NINCS benne a poloban . Emlekszem olyan meccsre ,hogy a tamadot ,tamadasbol kifujtak ilyenert !!!!! CSERE NELKUL VEGLEG !!!!!! Persze VASAS jatekos volt / Roman Polacik(Vasas) - Csizmadia (Tungsram) affer ,VASAS-Tungsram ,MK meccs,1988 marcius /. Egyenlo merce,oh ?!

fantabéla hozzászólása
2008.04.17. 11:35

én véleményem, már megbocsáss, de ezt te honnan vetted, hogy támadó csapat játékosát nem lehet kiállítani???????????

Birge hozzászólása
Birge6889
2008.04.17. 11:05

Lukitom, nagyon szimpatikus a hsz-ed, mert túl tudsz látni a klubszereteten! Egyébként nagyon jó meccs volt, néhány nem ideillő dologgal. Víz feletti és alatti szándékos ütésekre gondolok. A jégkorongban (bocs a nem megfelelő hasonlatért) aki olyan sérülést okoz,hogy vérzik a delikvens, automatikusan kiállítják, és ha jól tudom nem csak kisbüntit kap. Helyes! A férfiasan kemény játékba semmilyen formában nem fér bele a szándékos ütés. Válogatott játékosoknak a bajnoki és kupa meccseken jó példát kellene mutatniuk, nem elveszíteniük a fejüket.És mint az egri Hegedüs esetében, igenis akár büntetőeljárás (testi sértés)is lehet az ügyből, mert meghaladja azt az ún. kockázatot, amit a sportoló a pályára lépésekor vállal.A döntő mérközésein remélhetőleg nem lesznek ilyenek! Hajrá Eger, hajrá Vasas, hajrá magyar vizilabda!

miamano hozzászólása
2008.04.17. 10:50

Én véleményem. A víz feletti ütés végleges kiállítás, cserével, v. anélkül. És, ha a bírók látják, és mezei kontra faultot ítélnek...

fotoVass hozzászólása
2008.04.17. 10:15

Udv, Sem Molnar uteset, sem Toth Marci okloset nem fotoztam le, mert igyekeztem vizilabdat fotozni, nem pedig boxmeccset. Valamint, ahogy hallottam, Molnar doktor esete meg a TVben is csak kikockazva volt lathato, vmilyen kameraallasbol, en meg ugyebar egy helyben ultem. Ezek a dolgok hozzatartoznak a polohoz (sajnos...) de most nehogy mindenki Molnar uteset hozza elo, volt kb ugyanannyi a masik oldalon is. Ezek a fiuk (Vasas, Domino) nem adjak olcson a boruket, majd nyaron az olimpian mindannyian orulni fogunk ennek a "harci tuznek". Te is, macskako. Ja es meg valami azoknak, akik nyalcsorgatva vartak, hogy a T-Com kivonuljon a polobol. NEM JOTT BE A SZAMITASOTOK!!! Amugy is egy gerinctelen, suttyo hozzalallas az, hogyha valaki annak drukkol, hogy csalados emberek veszitsek el az egzisztenciajukat, allasukat, fizetesuket. Igazi magyar hozzaallas. Jobb, ha beletorodtok, hogy lesz meg Honved. Es remelhetoleg jo lesz. Mert tegnap nagyon jo volt, ahogyan a Vasas is. Igazi csemege volt a tegnapi meccs. Szurkolonak es fotosnak egyarant. Kesobb majd latjatok a kepeimet is.

k hozzászólása
k6886
2008.04.17. 10:12

Kedves Vasas szimpatizánsok!! Várunk nagy szeretettel mindenkit Egerbe!! HAJRÁ EGER!

Lukitom hozzászólása
2008.04.17. 09:36

Én örülök a Vasas sikernek, mert az jobb az Egernek. Remélem továbbra sem törik meg a jég és nem fog nyerni a Bitskeyben vendég csapat, bár hozzá kell tenni, negyon kemény meccs lesz, mert nagyon jó a Vasas. Hajrá Eger! (És persze az FF-ben szurkolok nagyon a Vasasnak)

én véleményem hozzászólása
2008.04.17. 09:24

Macskaköves! A Molnár ütése, sunyi (alattomos) víz alatti volt, ezt a TV-ben is csak lassítva, visszajátszva lehetett látni, a helyszínen nem lehetett eszrevenni. Talán majd, ha a sporik is videóbírót fognak használni, akkor az ilyenek majd nem lesznek, bár ahogy a Dudi mondta ez is a része a vizilabdának... A Kiss Gergő esetében a Honvéd ellen kontrát fújtak, a lefordulás után lőtte a vasas a 8. gólját, erre nem emlékszél??? Támadásban ugyanaz a szabálytalanság kontra fault, védekezésben kiállítás. Ez van, ez az szabály. Ja hogy nem tudod?????

c hozzászólása
c6883
2008.04.17. 09:14

Sandor, ez nem tudom miert kell =D ahogy egyebkent azt sem ertem miert kell folyamatosan a bvsc-hez hasonlitgatni az egert.

macskako  hozzászólása
2008.04.17. 06:19

Csak most olvastam el vegig a vlv. hu tudositast . Min megy a lazadas mar megint ?? En TVben neztem ,ucso negyed 0:31 -nel szerezte meg a VASAS a labdat ,kijatszottuk vegig,majd radobtuk . Maradt 1 /azaz EGY / masodperc !! Kesz,vege,csa !! Milyen 3 masodperc ????? Kaptam egy VASAS orult cimboramtol egy rovid sms-t: ,,Eldolt a domino,salalalala !! " :))) Csoda pofa az ember,nem !! IGEN ELDOLT !!!!!!!!!! Csak hozzateszem,mostanaban igen surun eldol . Egyaltalan nem banom !!!!!!!!!!!!! Hajra VASAS !!!!

gizi hozzászólása
gizi6880
2008.04.17. 04:08

Ha jol szamolom a jelenlegi Egeri csapatnak kb a harmada volt BVSC-s...Kicsi, Dekkerek, Nyeki(origin fradi), Szecska, Csaszi. Valo igaz 2002-ben kesz lett az uszi es joval tobben jarnak a csapat meccseire, mint elotte a nyitottba, kb olyan az arany mint a Vasas foci csapatanal. Amikor Varadi Belaek bajnoksagot nyertek telthaz volt, most csak Ilovszky Rudi bacsit erdekli...

macskako  hozzászólása
2008.04.17. 04:04

ELDOLT A DOMINO !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Szigoruan a szamok nyelven : utobbi egy honapban 2 ki-ki meccs a Koerben / Euroliga ,illetve a mostani /. Mind2 alkalommal VASAS gyozelem !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!magentasok ! Kerdes van ?????????????????????????????????????? Nehany megjegyzes : 5-5 -nel Molnar ,7-7 -nel Kiss G. utott szandekosan , .... modon . Birok nem fujtak SEMMIT !!!!!!!!!!!!!! 10-9 -es VASAS vezetesnl , 55 masodperccel a meccs vege elott Toth Marci nyomott le egyet a ,,Marcinak " ,s kizavartak mint a huzat . Hmmm ... T. FotoVass !!! A 2 dokit lefotoztad ,,akcio kozben " ??? Tudod,tegnapelott csevegtunk 1 keveset . Most olvasgatom itt a jo sok hozzaszolast,de ??? Stilszeruen bucsuzom,egyik kedvenc dalom cimevel . Tehat a VASAS A DONTOBEN !!! ,,Nothing else matters " ( METALLICA ,1991) / Semmi mas nem szamit !!!/ Udv !!!

Sándor hozzászólása
2008.04.17. 03:14

továbbra is így az euroligában,persze Vargák nélkül ez alig jobb mint egy átlacsapat. Amúgy a Vasas kiáll a döntőre az Eger ellen? nemrég úgyanis inkább megverették magukat csakhogy elkerüljék őket

kedves xy! hozzászólása
2008.04.17. 00:05

Remélem más egri szurkolók megcáfolnak majd téged és nem hallunk ilyen értelmes hozzászólásokat tőlük, mint amilyet te tettél. Gratulálok! kár volt bekötni, hozzá a kunyhóba netet :)

Nemo44 hozzászólása
Nemo446875
2008.04.16. 23:54

xy! "gratulálok" a röffenetedhez! Érdekes, hogy azóta lett nagy az arcotok, mióta Gerenda levitte a fél Bvsc-t. Elötte alig-alig voltatok meccsen. Most meg nagyok vagytok! Félre értés ne essék. Jó csapat van most Egerben. Sőt, nagyon jó. De akkor is kellett volna szurkolnotok, mikor nem voltatok így a toppon, míg nem vittek le egy kész csapatot Egerbe. Üdv!

zele hozzászólása
zele6874
2008.04.16. 23:51

hülyegyerek xy! Nehogy meglepődj majd a döntőben!

Tina hozzászólása
Tina6873
2008.04.16. 23:51

Na már megint ez a mocskolódás... ááááá no comment

zele hozzászólása
zele6872
2008.04.16. 23:50

Szánalmas volt molnár és kiss egyértelmű ütése. Persze a bíróknak ez nem volt kiállítás, pedig szerintem csak ők "nem" látták!

Katka6 hozzászólása
Katka66871
2008.04.16. 23:49

Gratulálok a CSAPATNAK!!!!! Fel a fejjel Robi,így szép az arcod és tudom, hogy hősiesen viselted a kórházi ápolást!!!!!

Manta hozzászólása
Manta6869
2008.04.16. 23:38

Volt egy olyan év, nem is olyan régen, amikor a Dominó kiverte a Vasast az Euroligából, és megnyerte a bajnokságot is. Most a Vasas visszavágott, és eldöntötte a Dominót, lehet, hogy a szponzor is elgondolkozik, mire is fizetne sztárgázsit ezeknek a gyerekeknek. Kíváncsi leszek, hogy áll fel jövőre a levitézlett "sztárcsapat". Addig is HAJRÁ VASAS!!!!!!

Trooper hozzászólása
2008.04.16. 23:18

Először is a legfontosabb: CSAK A VASAS - MINDÖRÖKKÉ - PIROS-KÉKEK ÁLLÉ-ÁLLÉ!! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet a véleménye a mai meccsről a szövetségi kapitánynak, és úgy egészében a Honvédról. Többen, az állítólag válogatott kulcsjátékosok közül az elmúlt időszakban kritikán alul játszanak. dr. Molnár jelenleg kb. a 3.-4. helyen van a magyar centerek között, doktORR úr és Fodor pedig a koncentráció helyett a bírókkal van állandóan elfoglalva. Félek, ha ilyen csapattal megyünk Pekingbe, még az elődöntő is bravúr lesz... :( Tóth Marci mikor kaphat majd lehetőséget???

zele hozzászólása
zele6867
2008.04.16. 23:07

Eldőlt a domino!

Pepe hozzászólása
Pepe6866
2008.04.16. 22:39

Szép volt fiúk!!! Csak így tovább a döntőben!

repa hozzászólása
repa6865
2008.04.16. 22:37

Fantasztikus meccs volt! Gratulálok a Vasasnak, hogy nem veszítette el a fejét Robi "lebokszolása" után sem, és az 1-2 perces "kizökkenés" után újra higgadtan tudott játszani. Ezért szeretjük őket, a szép játékért, és az utolsó percig tartó küzdeni tudásért! Megérdemelték a győzelmet! Hajrá Vasas Egerben is!

Tina hozzászólása
Tina6864
2008.04.16. 22:36

GRATULÁLOK!!!!!!!!!!!SZÉP VOLT SRÁCOK! hajrá a döntőben! védjétek meg azt a bajnoki címet :)