FACEBOOK

A Honvéd simán hozta a kötelezőt

A Honvéd simán hozta a kötelezőt
hozzászólás, 2007.12.09.

ENGLISH VERSION // Az esetleges aggodalmokra rácáfolva, magabiztosan győzte le Euroliga-csoportjának leggyengébb csapatát a Honvéd szombat este, hazai pályán. Kiss Gergőék fölényére jellemző, hogy az Etnikosz 5 perccel a befejezés előtt még csak két gólnál tartott, s mindkettőt ötméteresből érte el. A Honvédban ismét játszott valamennyi válogatott, s különösen a csapatkapitány Kiss Gergely és Szivós volt elemében.

Óvatos kezdés után gyorsan kiderült, hogy nem sok ok van az óvatosságra. A görögök elsősorban támadásban voltak veszélytelenek, gyakran előfordult, hogy be sem tudták fejezni rendesen az akciójukat. Nehéz elképzelni, hogy ez a csapat akár hazai környezetben is megnehezítse a "nagyok" dolgát, ahogyan azt pedig megtette a Dubrovnik esetében.

A Honvéd félidőre megnyugtató előnyt szerzett, s ettől kezdve nyugodtan játszhatott. Néhány kimagasló teljesítmény elegendő volt a biztos győzelemhez: elsősorban Gergely István és a csapatkapitány Kiss Gergely sziporkázott, de valószínűleg Szivós Márton is sokáig emlékezni fog egyik (gyönyörű) gólja miatt erre az egyébként könnyen felejthető meccsre. 

Honvéd-Etnikosz Pireusz (görög) 9:4 (3:2, 2:0, 1:0, 3:2) G.: Kiss G. 4, Vindisch, Szivós  2-2, Molnár 1

Vass László fotói

Videók:

Kiss Gergely nyilatkozata



Szivós Márton nyilatkozata


Kiss Gergely negyedik gólja



Kiss Gergely harmadik gólja



Molnár Tamás gólja



Szivós második gólja



Kiss Gergely második gólja



Kiss Gergely első gólja



Szivós első gólja