FACEBOOK

Nem a nyugalom szigete volt

Nem a nyugalom szigete volt
hozzászólás, 2007.04.09.

A magyar férfi vízilabda válogatott március 14.-én éjjel indult el Bankokba, ahol éjszakáztak, edzettek és még egy pár órás városnézésre is futotta az idejükből. A Dr. Pavlik Gábor, Mátéfalvy Csaba, Nagy Ferenc és Kásás Zoltán alkotta négyes a bankoki királyi palotát vette célba. A palotába sem bermudában, de még halásznadrágban sem szabad belépni, így nadrágot kellett bérelniük, jutott is mindannyiuknak 1-1 ízléses, színes darab.

Pavlik doktor számára ez az út jóval kevésbé telt nyugodtan, mint általában a világversenyek szoktak. Ezúttal nem hozta haza a gyógyszerek 90 %-t, minthogy több fogyott belőle.

Úgy kezdődött, hogy két utazó kerettag, Kis Gábor és Varga Dénes tüszős mandulagyulladást szedett össze 2 nappal az indulás előtt, ami két gondot is felvetett. Egyrészt, hogy kiutazhatnak-e, másrészt, hogy megferőznek-e másokat. Szerencsére mind a két játékos utazhatott a csapattal és úgy tűnt, hogy más sincs veszélyeztetve. Azonban az érkezés utáni nap a másik doktor, dr. Molnár Tamásr is torokfájással, apró fehér foltokkal keltett riadalmat, így Pavlik doktor továbbra sem foglalkozhatott csak az átállással, hasmenéssel bajlódó játékosokkal.
Megnyugtató csak az volt, hogy Papesz nem volt lázas és nem érezte magát betegnek. Ennek ellenére persze elkülönítették a többiektől és Pavlik doktor megkülönböztetett figyelemmel kezelte és kísérte gyógyulását.

A meccsek kezdetével Pavlik doktor teendői kibővültek, ha a 13 ifjú és a felnőtt páciensek nem lettek volna elegendőek. Mint minden eseményen, elkezdte ugyanis írni a mérkőzések statisztikáit. Meccs után ez egyből Kemény Déneshez került, majd vissza Pavlik doktorhoz, aki összegzett, másolt, számolt. Ezt minden meccs után elkövette és összesítette az addigi összes meccs statisztikáját is.
A játékosok ki is használták és minden meccs után kérdezgették Pavlik doktort, hogy a számok szerint mennyire játszottak az adott meccsen jól? Pavlik doktor statisztikája azt is megmutatja, hogy az adott játékos hány percet volt vízben.

A szokásos izomhúzódások, zúzódások mellett sajnos orrtörés is előfordult, Szivós Márton a döntőn szenvedett ilyen sérülést.

A világverseny és a válogatott melletti rendszeres szolgálat után most vissza kell térjen a dolgos hétköznapokhoz, amit megoszt a család, a barátok, a kosárlabda, a koncertek és a TF között. Június 25.-én pedig ismét válogatott időszak következik.

1 régi hozzászólás

t hozzászólása
t9551
2008.06.29. 11:37

/14.-én helyesen 14-én.../ Pavlik doktor fogalom. Ami a legszebb benne úgy végzi nélkülözhetetlen, alapos, lekiismeretes munkáját,hogy az szinte észrevehetetlen. Jó egészséget Kívánok neki!