FACEBOOK

Új főtitkára van a Magyar Vízilabda Szövetségnek

Új főtitkára van a Magyar Vízilabda Szövetségnek
hozzászólás, 2020.02.25.

Gáll Péterről semmit nem tudunk, kinevezését nem jelentették be, eddigi életútja ismeretlen.


Gáll Péter első közszereplésekor értesülhetett a vízilabda-társadalom arról, hogy a szövetségnek új főtitkára van.

Az MVLSZ elnöke, Vári Attila kedden, a magyar-holland női Világliga-selejtező előtt Szentesen megkoszorúzta a 2013-ban elhunyt világ- és Európa-bajnok, BEK-győztes, 10-szeres magyar bajnok Sipos Edit mellszobrát. Az MVLSZ hivatalos facebook-oldalára kedden késő délután kihelyezett tájékoztatás szerint az elnök közösen tisztelgett Sipos Edit emléke előtt két helyi sportvezetővel, valamint Gáll Péterrel, az MVLSZ főtitkárával.

Az új főtitkár kinevezéséről nem kaptunk közleményt és nem találtunk hírt erről a szövetség hivatalos honlapján sem. Megnéztük az oldal azon részét, ahol a szövetség szervezetéről lehet tájékozódni, és az "MVLSZ IRODA" legördülő menüpontnál valóban megtaláltuk az új helyzetet dokumentáló névsort. (Az elnökség továbbra sem tesz közzé jegyzőkönyveket az üléseiről, a határozatokat azonban igen, ám a legutóbbi, "dukumentált" elnökségi ülés tavaly decemberi.)

Úgy tudjuk, hogy a szövetség elnöksége a múlt héten ülést tartott, de arról semmiféle tájékoztatás nem adtak közre. Elképzelhető, hogy ezen az ülésen "iktatták be" tisztségébe az új főtitkárt, akinek eddigi pályafutásáról nem jutottunk érdemi információkhoz, vízilabdás kapcsolatrendszerünk tagjai közül közül senki sem tudott róla tájékoztatással szolgálni.

Természetesen azon leszünk, hogy a vízilabdasport életére jelentős hatást gyakorló tisztség betöltőjét mielőbb bemutassuk olvasóinknak.


Kemény Dénes lemondása után, Vári Attila elnökké választását követően a főtitkári posztot addig betöltő Hesz Máté távozott az MVLSZ-től. Ideiglenes megoldásként Kollár Edina látta el a főtitkári teendőket. Mint a vlv-nek akkor nyilatkozta

" (...)a vasárnapi közgyűlést követő rendkívüli elnökségi ülésen szavaztak nekem bizalmat főtitkárként, átmeneti időre. Ugyanis alapszabály-módosítást készítünk elő, amely szerint a főtitkári feladatkörök kicsit átalakulnak majd. A főtitkár a jövőben a szakmai teendőket intézi, az iroda működtetését szolgáló jogi, pénzügyi és más, ilyen jellegű feladatok ellátására pedig egy ügyvezető igazgatói tisztséget hoz létre várhatóan a közgyűlés.

Engem azzal bízott meg az elnökség, hogy készítsem elő ezt a módosítást és ebben az átmeneti időszakban irányítsam a munkaszervezet tevékenységét. Ha elfogadják az új alapszabályt, akkor új főtitkárt fognak választani, aki a "vízilabdából jön", mert én egyébként közgazdász vagyok, eddig az állami sportirányításban dolgoztam. Amikor ez a lépés megtörténik, akkor az én feladataim a létrehozandó ügyvezető igazgatói tisztség alá tartoznak majd, ez lesz az én szerepem, munkám a szövetségnél."

Végül nem jött létre ügyvezető igazgatói tisztség, a főtitkár szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt Kovács Zoltán lett. Kovács Zoltánnal készített akkori interjúnk.

Július közepén - némileg váratlanul - Kollár Edina lett a főtirkár. A szövetség akkori közleménye szerint:

"Az ülésen az elnökség Kovács Zoltán Európa-bajnok kapust, a szövetség főtitkárát az akadémiai rendszer kidolgozásával kapcsolatos koordinációs feladatokra kérte fel, mely megbízatást Kovács Zoltán elnöki tanácsadói funkcióban látja el a továbbiakban. Az elnökség a megüresedett főtitkári posztra Kollár Edinát választotta meg."

A mostani személycserének voltak előjelei, Kollár Edina ugyanis a napokban facebook-oldalán elköszönt a vízilabda-társadalomtól.


Jobbról a második Gáll Péter (kizárásos alapon) - fotó: MVLSZ


FRISSÍTÉS:

A szövetség honlapjára felkerült az idei két elnökségi ülés határozatainak felsorolása.

A waterpolo.hu oldalon szerdán kora délután az alábbi írást tették közzé, a hírek között első alkalommal tájékoztatatást adva a főtitkárcseréről:

Belevetette magát a munkába az új főtitkár

Gáll Péter a távozó Kollár Edina munkáját vette át.

A Magyar Vízilabda Szövetség elnökségének döntése értelmében a főtitkári pozícióból távozó Kollár Edinát Gáll Péter váltja. Az új főtitkár rögvest az első munkanapjain a szentesi világliga-mérkőzés szervezésében vett tevékeny részt (mint ismeretes, női válogatottunk kedden 12-7-re győzte le Hollandiát a szentesi összecsapáson), egyúttal a szövetség vezetésével közösen folyamatos kapcsolatot tart a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) illetékeseivel a koronavírus miatt, hiszen bár erősen tartja magát a hír, hogy nem az olaszországi Triesztben rendezik meg az elvben március 8-án kezdődő női olimpiai selejtezőt, a szövetség semmilyen hivatalos értesítést nem kapott szerda kora délutánig.

„Jelen pillanatban nem feltétlenül a személyem a fontos, sokkal inkább az, hogy az előttünk tornyosuló feladatokat maradéktalanul elvégezzük, és mindenben segítsük többek között mindkét válogatottunk munkáját, hiszen fontos időszak előtt állunk” – fogalmazott Gáll Péter, aki korábban Pécsen dolgozott együtt Vári Attilával, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökével, s aki igyekszik begyűjteni minden a munkájához elengedhetetlen információt, s mihamarabb feldolgozni azokat.