FACEBOOK

Jelentős változások az OBI-es bajnokság lebonyolításában

Jelentős változások az OBI-es bajnokság lebonyolításában
hozzászólás, 2019.07.30.

Nem lesz két play-off, csak egy, a bajnoki döntő megnyeréséhez két győzelem is elegendő az eddigi három helyett, minden csapatnak kötelezően szerepeltetnie kell egy fiatal, saját nevelésű játékost, a legutóbbihoz képest máshogy lesz a kiesés/feljutás - derül ki az ősszel kezdődő új OB1-es szezon versenykiírásából.


Mint a szövetség közleménye alapján megírtuk, az MVLSZ elnöksége elfogadta a 2019-20-as OB1-es bajnokság versenykiírását.

Az első osztályú bajnokságra augusztus 6-áig nevezhetnek a részvételre jogosult csapatok. A versenyrendszer alapja nem változott, sorsolás útján két csoportra osztják a mezőnyt. A legutóbbi bajnokság első két helyezettje kiemelt lesz, hozzájuk osztják be - méghozzá páronként lefelé haladva - sorsolással a mezőny tagjait. Az A és B csoportban kétszer játszik majd mindenki mindenkivel, majd a felsőház és az alsóház 8-8 csapata folytatja ugyanebben a rendszerben, úgy, hogy a csapatok a már megszerzett pontjaikat magukkal viszik és a folytatásban csak azokkal a klubokkal küzdenek meg (oda-vissza), amelyekkel nem játszottak az alapszakaszban.

A nagy változás ekkor következik: elmarad az eddig alkalmazott módszer, miszerint a tabellán négyes csoportokra bontva páros meccseket rendeztek . A középszakasz végén kialakult sorrend kiadja a rájátszás alaphelyzetét, s az első helyezett a másodikkal azonnal döntőt játszik, a harmadik a negyedikkel bronzmeccset - és így tovább. Változás, hogy jövő tavasszal a bajnoki címért sorra kerülő párharcban is elegendő lesz a végső sikerhez az egyik fél második győzelme - eddig ebben a párharcban három nyert meccs kellett ehhez.

A bajnokság első három helyezettje jogot szerez a következő szezon BL-tornáján indulásra, a 4. helyezett az Eurokupában vehet részt. (Amennyiben a Magyar Kupát olyan csapat nyeri, amely BL-induló lesz, akkor a bajnokság 5. helyezettje is Eurokupa-részvételi jogot kap.)

Abszolút újdonság, hogy a csapatoknak minden meccsen szerepeltetniük kell legalább egy, 1999.01.01. után született, saját nevelésű mezőnyjátékost. (Saját nevelésűnek az számít, aki korábban legalább két szezont játszott az adott egyesület utánpótláscsapatában.)

Továbbra is négy idegenlégiós játszhat egy meccsen - gyanítjuk, hogy ezt a szövetség csapatonként gondolta, de sajnos a versenykiírásban nem ez szerepel, hanem "az adott mérkőzésen" kifejezés, ami pedig okozhat még jogi galibákat. Nem beszélve arról, hogy a szabály szerint "a négy sportoló közül legalább egynek magyar állampolgársággal is rendelkeznie kell". (De akkor ez az illető - de jure - mitől számít külföldinek? - tesszük fel a kérdést egyelőre mi, aztán később majd biztosan más is.)

Furcsán fest (de legalább informatív!) a 2019-20. évi  bajnoki versenykiírás 6.2.1. pontja.

6.2.1. Az OB I-es Liga döntése alapján a 2020/2021. évi bajnokságban maximum 3 külföldi sportoló szerepeltetésére lesz lehetőség.

Ismét változik a szabályozás a kiesés/feljutás ügyében. Az OB1 16. helyezettje lesz a kieső, a 15. helyezettjének osztályozót kell játszania az OB1B második helyezettjével - eddig ugyanaz a szabály, mint régóta, minden évben. A problémát mindig az jelenti, ha az OB1B-t olyan csapat nyeri, amely (első osztályú klub fiókcsapata lévén) nem indulhat a legmagasabb osztályban vagy esetleg nem tudja vállani az OB1-es szereplést. Korábban évekig az volt a rend, hogy ilyen esetben a második helyezett automatikusan OB1-es lett (az OB1 15. helyezettje bent maradt), a 3. helyezett pedig osztályozót játszott az első osztály 16. helyezettjével. Tavaly ez eléggé emlékezetes módon megváltozott. A vlv sokat foglalkozott az üggyel, s máig furcsálljuk, ahogyan az OB1B-s bajnokság vége előtt nem sokkal tisztázta a kiesés/feljutás feltételeit a szövetség. A végül alkalmazott regula szerint az OB1B-ből való feljutási jog "lejjebb szállt", a Szeged OB1B-s másodikként feljutott így, az OB1 utolsó helyén végzett KSI ténylegesen kiesett, a 15. helyen végzett Vasas a Kanizsával szembeni osztályozón biztosította további OB1-es szereplését.

Nos, ha a legutóbbi bajnokságokra is a most közölt szabályozás lett volna érvényes, akkor OB1B ezüstérmét megszerző Szeged nem lett volna "automatikusan" OB1-es, neki kellett volna osztályozót játszania az OB1 16. helyén végzett csapattal, a KSI-vel.


Játéknapok a 2019-20. évi első osztályú bajnokságban:

Alapszakasz:

2019.szeptember 4., 7., 18., 28. (szept.25./okt.2.)
2019. október 5.
2019. november 2., 13., 16., 27.
2020. február 1., 8., 15., 26., 29.

Középszakasz:

2020. március 7. (9-10.)
2020. április 1., 4., 18., 25., 29.
2020. május 2., 13.

Rájátszás 

2020. május 16., 23., 27.

Osztályozó:

2020. május 30., június 3., június 6. 4.6.2.

A fordulók időpontja a válogatott nemzetközi programjai és a mérkőzésekhez kapcsolódó válogatott-összetartások miatt módosulhat.