FACEBOOK

Szécsi Zoltán a Reggeli Startban

Szécsi Zoltán a Reggeli Startban
hozzászólás, 2018.02.21.

A háromszoros olimpiai bajnok, Szécsi Zoltán visszatért Egerbe, májusban költözik, családjával ott telepszik le. Onnan irányítja közeli gazdaságának tevékenységét, s a hevesi főváros marketingmunkájában vállalt szerepet. És a vízilabda? - tette fel a kérdést Zelinka Ildikó a Reggeli Start szerdai adásában.


Mint megírtuk, Szécsi Zoltán október közepén állt fel - közös megyegyezéssel - a Kaposvár kispadjáról. A mostani élő beszélgetésben kicsit kaposvári múltjára is visszatekintett. Mint mondta, technikai értelemben kiesőnek számító csapatot vett át annak idején, hiszen a Kaposvár csak azért maradhatott benn az első osztályban, mert az akkoriban OB1-ben szereplő junior válogatott nem indult el a soron következő bajnoki szezonban.

Szécsi úgy látja, hogy jó kis csapatot rakott össze, ennek gyümölcse éppen ma este érhet be, hiszen a Debrecen elleni hazai rangadó megnyerésével volt játékosainak esélyük lehet a felsőházba kerülésre.

Egerbe való visszatérése egy teljesen "új pprofilnak" köszönhető. Alapító tagja volt a 2014-ben alakult Eger Sikeréért Egyesületnek, amely Eger város hírnevének, a térségi turizmus szerepének erősítéséért dolgozik, többek között azzal, hogy a nyári programok mellett az őszi-téli időszak életét pezsgőbbé tegye a városban. Szecska a marketingmunkában vesz majd részt.

- Ha már Eger, akkor nincs visszatérés a vízilabdába és oda? - kérdezte Zelinka Ildikó.

- Alapvetően vannak, akik szeretnék, hogyha én ott tevékenykednék, vannak, akik nem. Hogyha kérik a segítségemet, nagyon szívesen segítek. Biztos lehet azt is jobbá tenni, ugyanakkor azért nem egy alapvetően rossz rendszerről beszélünk, amibe feltétlenül bele kell nyúlni - hangzott a válasz

A beszélgetés további részében kiderült: konkrét terv nincs a vízilabdás karrier folytatására.

- Vagy jön, vagy nem jön, erőlködni semmiféleképpen nem erőlködök. Alapvetően maga az edzősködés rengeteget kivesz az emberből. Így utólag csodálom Gerendás Gyurit, hogy ezt ilyen hosszú ideig ilyen magas hőfokon tudta csinálni anélkül, hogy egészségkárosodást szenvedett volna. Egész elképesztő energiákat emészt föl, amit nem lehet levezetni a vízben. Nyilván van olyan csapat, olyan lehetőség, olyan feladat, amiért ezt fontos, jó csinálni, ugyanakkor a bajnokság 8-12. helyéért ugyanezt a stresszt felvállalni - nem biztos, hogy jó - mondta Szécsi Zoltán.

Azért a beszélgetés során kiderült, hogy ha konkrét terv nincs is a szakmai munka folytatására, a volt kiváló kapus távlatos gondolkodásban fontos szerep jut a pólónak. Szécsi elmondta, régóta rágja az illetékesek fülét amiatt, hogy az egyik legsikeresebb sportágban, vízilabdában nem lehet magas szintű diplomát szerezni. Most, ha úgy jön össze, erre megnyílik a lehetőség, ő is jelentkezett vízilabda masterképzésre a TF-en.

A válogatottról is szó esett a beszélgetésben. Szécsi Zoltán szerint ez az év még a csapatkeresésé lesz, jövőre viszont már mód lesz az olimpiai kvalifikációra, ezért akkor már a csapatépítés lesz a feladat.

A TELJES BESZÉLGETÉS FELVÉTELE: