FACEBOOK

Fesztiválhangulatot ígérnek a nemzeti gyásznapra

Fesztiválhangulatot ígérnek a nemzeti gyásznapra
hozzászólás, 2017.11.03.

Igazi vízilabdafesztivál lesz szombaton Budapesten, a Komjádiban, a 2016-17-es szezon női és férfi Szuperkupájáért vív meccset a sportág két-két legjobb európai csapata. Néhány dolog már előre beárnyékolja a külsőségeiben is látványosra tervezett eseményt - feltettük az összes kellemetlen kérdést a szövetség illetékesének.

Három magyar csapat részvételével szombaton a Komjádi Uszodában rendezik a férfi és a női vízilabda Európai Szuperkupát. A férfiak meccse igazi csemegét ígér, ugyanis itt mérkőzik meg a szezonban először a minden fronton címvédő Szolnok, illetve a nyári átigazolási szezonban sztárcsapattá alakult Ferencváros.

A nőknél 15.45 órától a LEN Kupa-győztes UVSE a Kirisi ellen ugrik medencébe. A magyar csapat a Padova legyőzésével hódította el a második számú európai trófeát, míg az oroszok történetük hatodik fináléján értek a csúcsra az Euroligában.

Benczur Márton, az UVSE vezetőedzője elmondta, az ilyen mérkőzések motiválják igazán a játékosokat, hiszen nagy címért játszhatnak. A szakember elmondta, az orosz csapat keretében nem történt jelentősebb változás, így alapozhatnak a tavaly velük vívott felkészülési mérkőzésre. Hozzátette, megnézték az Euroliga döntőjének felvételét, ráadásul az együttes gerincét a magyarok által jól ismert orosz válogatott adja, így több ismerős "pároskapcsolat" is lesz majd a medencében.

Csabai Dóra megjegyezte, mindent meg fognak tenni a győzelemért, ismerik az orosz válogatottat, így gyakorlatilag a Kirisit is, amelyet rendkívül összeszokott gárdának nevezett.

Alekszander Kabanov, az oroszok vezetőedzője szűkszavúan annyit mondott, fel vannak készülve a mérkőzésre, amelyet meg akarnak nyerni. Jevgenyija Szoboljeva csapatkapitány hozzátette, sokat játszottak a magyar válogatottal, amely az UVSE gerincét adja.

A férfiaknál 18.15 órától a Szolnok története során először, míg a Ferencváros 1978 és 1980 után harmadszor hódíthatja el a trófeát. Az összecsapás érdekessége, hogy ebben a szezonban már az Eurokupa-győztes Ferencvárost erősíti a Szolnokkal az előző idényben Bajnokok Ligája-győztes Varga Dénes, valamint Vámos Márton. A fővárosiak kerete mellettük szerb olimpiai bajnokokkal, Slobodan Nikiccsel és Nikola Jaksiccsal erősödött.

Kósz Zoltán, a Szolnoki Dózsa-Közgép másodedzője elmondta, két hónapja folyik a munka a csapatnál, nem játszottak még sok mérkőzést, ráadásul egyelőre senki sem tudta megnehezíteni a dolgukat, így a fővárosiak elleni összecsapás lesz az első "éles" ütközet, s egyben a szezon eddigi legfontosabb találkozója.

Varga Zsolt, az FTC-PQS Waterpolo vezetőedzője ugyanúgy kiemelte, hogy ez lesz az első igazán nehéz meccsük, ahol "le tudják mérni, hol tart a csapat". "Mi vagyunk a trónkövetelők, akik megpróbálják lépésről lépésre letaszítani a királyt" - fűzte hozzá a szakvezető.

Madaras Norbert, a zöld-fehérek csapatkapitánya megjegyezte, kemény felkészülésen vannak túl, biztos benne, hogy a szombatinál fognak még jobban is játszani a szezonban, ennek ellenére ez az első trófea, amit megnyerhetnek, és el is akarják hódítani.

Marco Birri, a vizes sportokat összefogó európai szövetség (LEN) igazgatója elmondta, teljesen logikus volt, hogy Budapest ad otthont az eseménynek, ugyanis a város először a Bajnokok Ligája hatos döntőjében, majd a világbajnokságon is fantasztikus házigazda volt, ráadásul Európa - vagyis a világ - legjobb négy csapata közül három magyar. Hozzátette, ez egyfajta ünnepe az előző idénynek. Birri megjegyezte, az elmúlt szezon megmutatta, folyamatosan fejlődik a vízilabda
, s egyre több nézőt vonz.

Nemcsik Balázs, a Magyar Vízilabda Szövetség ügyvezetője kiemelte, olyan körítést próbálnak majd a Komjádi Uszodába varázsolni, amely rendkívül ritka, s reméli, ez egyfajta újraavatása lesz a nemrégiben felújított létesítménynek.

(MTI)


VLV-VIDEÓK (a sajtótájékoztatón történtek teljes felvétele részletekben):


Marco Birri az Európai Szuperkupa-sajtótájékoztatón



Nemcsik Balázs az Európai Szuperkupa-sajtótájékoztatón


A női meccs főszereplői az Európai Szuperkupa-sajtótájékoztatón



A férfi meccs főszereplői az Európai Szuperkupa-sajtótájékoztatón


A vlv két alkalommal is szóvá tette már, hogy a budapesti pólóünnep napja a magyar törvényhozás 2001-es döntése értelmében nemzeti gyásznap (az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének emlékére). Ezen a napon nem illik "fesztiválhangulatot teremteni". Ha a LEN erről nem tudott, talán szólhatott volna a magyar szövetség valamelyik vezetője.

Azt a hosszabbitas.hu nevű blog tette szóvá, hogy a "vízilabdaünnep" megtekintése nem lesz lehetséges azok számára, akik éppen ennek a sportágnak a szombati első osztályú mérkőzésein tartózkodnak, mondjuk, mint vízilabdázók, játékvezetők, edzők vagy akár nézők. Fordulót rendeznek ugyanis az OB1-ben és öt meccs időpontja belecsúszik a Szuperkupa-döntőbe...

Végül: szintén árnyékot vet a szombati rendezvényre, hogy információink szerint a rendezők nem voltak hajlandóak állni a Szolnok csapatának szombatra virradó éjszakai budapesti szállásköltségét, noha ugyanezt természetesen megtették a női meccs orosz részvevőjének esetében. A BL-győztes saját költségén tartózkodhatott volna a fővárosban, s csak így élhetett volna a részvevőknek járó egyszeri edzéslehetőséggel a szombati meccs helyszínén, a Komjádi uszodában. Mindenez után a csapat nem jött fel, sem a vezetőedző, sem játékos nem vett részt a péntek délelőtti sajtótájékoztatón és este is Szolnokon edzett a BL-címvédő.

Ez már olyan sok "anomália", hogy megkértük Nemcsik Balázst, az MVLSZ ügyvezetőjét, válaszoljon a vlv kérdéseire.


Nemcsik Balázs a vlv-nek az Európai Szuperkupa-sajtótájékoztatón


- Nemcsik Balázst köszöntöm a vlv kamerája előtt. Köszönöm, Balázs, hogy nyilatkozol. Itt a rendezéssel, szervezéssel kapcsolatban van néhány kérdés, ami felbolygatta a kedélyeket. Először is azt kérdezem, hogy ki a rendezője ennek a programnak?

- Ahogy az elmúlt években megszoktuk, ez egy LEN-rendezvény és a LEN nekünk, a vízilabda szövetségnek adta át a rendezési jogokat és kötelességeket. A vízilabda szövetség rendezi, a LEN-nek a rendezvénye, ahogy ez az elmúlt években is volt, a BL-döntőkön vagy az Európa-bajnokságon volt. 

- Mindenki tudja, hogy mennyire zsúfolt a nemzetközi versenynaptár, tehát nyilván nehéz volt egy időpontot beiktatni. Ennek ellenére kicsit furcsa..., Magyarországon ez a nap nemzeti gyásznap és hát itt fesztiválhangulatról beszéltél és ebben van egy kis ellentmondás. Tudja-e a LEN, hogy milyen napon van ez? Illetve, hát, nem tudom, szerencsés volt-e ez, mert hát ezzel az erővel szerdán, Mindenszentek napján is lehetett volna...

- Nyilván nem játszottunk Mindenszentek napján, viszont a LEN-nek voltak olyan időpontjai, amelyek közül lehetett választani, a vízilabda szövetség ezt választotta, azt gondolom, hogy a szurkolók örömmel és jó érzésekkel fognak kijönni a meccsre és jól is fogják érezni magukat.

​- Ugyanezen a napon van egy majdnem teljes OB1-es forduló is és felvetődött, hogy öt meccs olyan időpontra esik, hogy akik arra kimennek, játékosok, stábok, nem tudják megnézni még tévén sem a Szuperkupa-döntőt. Nem tudom, miért nem lehetett ezt esetleg úgy igazítani, hogy más időpont legyen a bajnokikon?

- A televízióhoz alkalmazkodtunk ezzel a mérkőzéssel, a klubok pedig, ugye a saját lehetőségeikhez, szurkolóikhoz igazítva rendezik a mérkőzéseiket, úgyhogy ezért alakulhat úgy, hogy van ütközés, de mi kénytelenek vagyunk ilyenkor a Magyar Televíziónak az időpont-javaslatát elfogadni, mert a televíziós program is nagyon zsúfolt a szombati napon.

- Nem is úgy gondoltam, nyilván ehhez kell igazodni, csakhogy a bajnoki meccseket kellett volna esetleg széttolni, de hát akkor ezek szerint a klubok ragaszkodtak ehhez...

- Igen, a klubok jelölik meg azokat az időpontokat, amikor játszanak. 

- Akkor az utolsó kérdés...: Nem volt itt a sajtótájékoztatón a Szolnok vezetőedzője, játékosa, és hát, én úgy  udom, hogy ennek egy kis vita is a hátterében van. Azt az egynapos szállásdíjat, ami az itt-tartózkodáshoz szükséges volt, ahhoz, hogy edzeni tudjanak a meccs időpontjában, egy nappal korábban, ezt a rendezők nem állták, ezt a költséget. Úgy tudom, hogy ebből vita is volt. Ennek mi az oka, mi a háttere?

- Különösebb vita nem volt. Mi azokat a költségeket vállaltuk, amelyeket az európai vízilabda szövetség tőlünk megkövetelt, ezeket mi teljesítettük. Mivel a LEN nekünk úgy adta oda ezt a rendezvényt, hogy ennél többet nekünk nem kellett állnunk, ezért nem is tettük meg. Nagyon-nagyon sok erőforrást, pénzt költünk majd erre a rendezvényre, aki kijön, az láthatja is, hogy tényleg a legmodernebb sportélményt próbáljuk nyújtani azoknak, akik kijönnek, nekünk ők a legfontosabbak. Biztos vagyok abban, hogy a szolnoki csapat is nagyra fogja értékelni azt, hogy a Bajnokok Ligája-döntő után a Komjádiban is, a Szuperkupa-döntőn nagyon nagy sportangulatban fog tudni játszani.

- Ez biztos, ebben én is biztos vagyok. Azért az kicsit furcsa, hogy a Kirisinek kifizeti a rendező az egynapos szállásdíjat és hát a BL-győztes férfi csapatnak pedig nem. Ez mindenképpen egy kicsit furcsa...

- Nem tudom, hogy furcsa-e, az biztos, hogy a LEN feltételei alapján rendeztük és a LEN kérései ezek voltak.

- A LEN azért "nem engedi" ezt kifizetni, úgymond, mert magyar csapatról van szó? És ők úgyis itt vannak a szomszédban?

- Amikor a LEN nekünk odaadta, akkor megírta nekünk a feltételeket, hogy mit kér tőlünk, milyen szállásokat kell a rendezéssel együtt állni, természetesen ebben benne vannak a játékvezetők, a delegátusok, a LEN-személyzet és benne van az orosz csapat, amely ugye Kirisiből utazik ide. Mi ezt teljesítettük.

- Nem kérdeztétek meg, hogy a Szolnok hol fog aludni?

- Én gondolom, hogy ők ezt meg tudják oldani.

- Még egyszer köszönöm, hogy nyilatkoztál!

- Köszönöm.


A program

November 4., szombat, Komjádi uszoda


15:45 Női Európai Szuperkupa: Kirisi (orosz)-UVSE (az M4 felvételről közvetíti)

18:15 Férfi Európai Szuperkupa: Szolnok-FTC - M4, vlv (szöveges élő)