FACEBOOK

Új edzővel az új szezonban - Hosszú Katinka módszerét veti be az OSC

Új edzővel az új szezonban - Hosszú Katinka módszerét veti be az OSC
hozzászólás, 2017.09.15.

Petik Attila csütörtök estig egyetlen hivatalos meccsen sem irányította csapatát, az új klubévadban is döntőesélyes OSC-t. Helyzete különleges azért is, mert a keret "frissítése" sem az ő szakmai koncepciója alapján történt. A felkészülés viszont jól halad, a sorozatterhelés a banja lukai BL-selejtezővel megkezdődött. Szezon eleji vlv-interjú a vezetőedzővel.

Diapolo

PETIK ATTILA (A-Híd OSC-Újbuda) vezetőedző a vlv-nek:

- Egy kicsit ámokfutásszerű volt az OSC számára az előző bajnokság utolsó szakasza, aztán - már edzőváltás után - sikerült megszerezni a bronzérmet. Hogy láttad azt az időszakot?

- Én ezt még kívülről, a klub utánpótlásának irányítójaként figyeltem. Lehetett érezni egy törést, aztán - talán Tóth Laci felfogásának köszönhetően - jó irányban indult el a csapat, s úgy gondolom, nagyon közel voltak ahhoz, hogy akár bajnoki döntőt játsszanak. A bronzérem megszerzésének jogosságához pedig abszolút nem fér kétség, két nagyon szép mérkőzést játszottak a Ferencvárossal, s ennek köszönhetjük az idei BL-indulást.

Ezt követően kezdődtek meg az egyeztetések, kiderült, hogy mely játékosok távoznak, s a vezetés a helyükre megkereste az "utódokat". Illetve, tárgyaltak Tóth Lacival, hogy folytassa a vezetőedzői munkát, de ő a női válogatott melletti tevékenysége miatt ezt nem vállalta, ekkor kerültem én képbe.

- Amikor zajlott a bronzcsata, aminek tétje a BL-szereplés volt, te még nem úgy nézted a meccseket, hogy ezzel lesz valami dolgod vagy már megfordult a fejedben ilyen eshetőség?

- Akkor még erről nem volt szó, mindenki arra számított, hogy Laci viszi tovább a csapatot.

- Visszamenőleg megnéztél meccseket csak azért, mert amikor azokat élőben láttad, még nem úgy nézted, hogy komolyan érintett leszel?

- Nem. Nagyon sok utánpótlásmeccsem volt, e mellett jártam az OB1-es mérkőzésekre, amikor tudtam, a július pedig nekem a pihenés időszaka volt. Augusztus 1-jén kezdtük meg a munkát. Régebbi mérkőzésekbe nem néztem bele azóta, inkább a leendő ellenfeleket próbálom kicsit feltérképezni, főleg a mostani BL-selejtezőre koncentrálva.

Azért nekünk valamennyire új játékunk lesz, mivel öt új játékos érkezett, így amit láttam annak idején élőben, az "megvan", de nincs sok értelme visszanézni az előző szezon mérkőzéseit.



- Azért az érdekes helyzet lehet, hogy az új játékosokhoz neked még "nem volt közöd", nem te szemelted ki őket, nem te intézted a szerződtetésüket...

- Ez így van, a játékoskeret hamarabb dőlt el, mint az edzőkérdés, ez előtt a szezon előtt.

- És milyennek látod a keretet, a "hozott anyagot", amiből dolgoznod kell?

- Úgy gondolom, hogy ez egy erős keret. Megfelelő számú játékosunk van, meccsenként ketten-hárman (attól függően, hogy hazai vagy nemzetközi meccsről van szó) kimaradnak, így forgatni tudjuk a játékosokat, mindig van mód arra, hogy pihentetni lehessen játékosokat. Most a két sérült (Gór-Nagy Miklós és Kovács Gábor) hiánya meghatározta a keretet, reméljük, hogy a továbbiakban ezt a szerepet már én veszem át.

- A játékosokat mennyire tudtad megismerni már? És nemcsak a szakmai megítélésükre gondolok, hanem arra is, hogy milyen a közösségben elfoglalt helyük.

- Tulajdonképpen csak most hétfő óta dolgozunk teljes csapattal. Ahogy folyamatosan kapcsolódtak be a játékosok a munkába, úgy láttam, hogy a beilleszkedéssel nem lesz gond sem a két szerb fiú, sem Tóth Marci, Erdélyi Balázs és Kolozsi Marci esetében. Egymás megismerésében, a csapatszellem kialakításában sokat segített, hogy két hetet tudtunk eltölteni a Balatonnál, a füredi, illetve a fűzfői uszodában edzve. Úgy tapasztalom, hogy minden új fiú gyorsan megtalálta a helyét.

- Gondolkodtál-e a nyáron taktikai megoldásokon, megnézted-e, hogy azok passzolnak-e a játékosok képességeihez?

- Forgott az agyam, igen, s nekem valóban egy meglévő kerethez kell kialakítanom a lehető legjobb taktikát. Most elsősorban a védekezést szeretnénk rendbe tenni, egy nagyon komoly alapvédekezés kialakítása a cél, aztán, ahogy haladunk előre, úgy próbálunk majd egyre több további dologhoz nyúlni a védekezésben is. Ha stabil a védekezésünk, akkor a támadójáték is egyszerűbb. Az az elvem, hogy célszerű nem felállt védelemmel szemben nekirugaszkodni, ha az ellenfél hátul még nem rendeződött össze, mindig könnyebb a támadójáték.

- Hogy látod az új szezont az ellenfelek szempontjából? Úgy tűnik, az egyébként is nagyon színvonalas bajnokság tovább erősödik, részben a riválisoknál, részben pedig a középszinten is elég komoly mozgások vannak, például a Miskolc esetében.

- Így van, szerintem ki lehet mondani, hogy ez most a legerősebb vízilabda-bajnokság a világon. Ha a tavalyi első négy csapatot nézzük, a legjobban a Ferencváros erősített, ami a másik három csapatot illeti: az Egernél és a Szolnoknál három-három, nálunk öt játékos cserélődött. Az elmenők posztjára igazoltak a csapatok, tehát ez a három csapat valószínűleg ugyanolyan erős maradt és talán lehet azt mondani, hogy egymáshoz képest hasonló erőt képviselnek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a tavalyi ötödik Miskolc is jelentősen erősíteni tudott, megállapíthatjuk, hogy már azért is nagyon komoly versenyfutás lesz, hogy kinek sikerül bejutnia a legjobb négybe. Sokat fog számítani, hogy az alapszakaszban ki hány pontot szerez attól, akivel később majd ki-ki meccset játszik.

- Nem számoltam ki "darabra", tehát nem striguláztam, de úgy gondolom, hogy ha továbbjuttok a BL-selejtezőkön, akkor ebben a klubszezonban az OSC fogja a legtöbb meccset játszani a magyar klubcsapatok közül...

- Így van. Mi ki is számoltuk: olyan 60 mérkőzés lehet benne a pakliban, attól függően, hogy a rájátszásban hány meccset kell majd teljesíteni. Azzal, hogy mi a BL első selejtezőkörétől játszunk, rengeteg mérkőzésünk lesz, ezért is volt most augusztusban egy keményebb fizikai program, mert mostantól január elejéig nem sok időnk lesz a fizikai résszel foglalkozni. Ha most sikerül a BL-ben a továbbjutás, akkor szeptember 15. és október 1. között például 10 hivatalos mérkőzést kell lejátszanunk, ami kemény fizikai terhelés lesz a játékosoknak, ezért is jó, hogy bővebb a keretünk és tudom forgatni őket.


Fotók: OSC és vlv

- Ez olyan Hosszú Katinka-féle program lesz, hogy nincs külön edzési időszak, alapozás, hanem a tétmeccseken edződnek a fiúk...?

- Tulajdonképpen az alapozásunk megvolt, augusztusban megnyomtuk az alapozó részt mind a szárazföldön, mind a vízben, úgyhogy ennek ki kell tartania decemberig, illetve valóban, a játék-állóképességünket menet közben fogjuk tudni fejleszteni. Ráadásul nemcsak nekünk lesz sok meccsünk, hanem nyugodtan hozzászámíthatjuk az előbb említett számhoz, hogy több játékosunk válogatottban is játszani fog, számukra ez egy nagyon megterhelő szezon lesz.

- Hány válogatottatok lesz, mit gondolsz?

- Ez a kapitányon múlik, de vannak külföldi válogatottjaink is, szerintem összesen öt-hat-hét ember jár majd rendszeresen különböző (magyar, szerb, szlovák, montenegrói) válogatott-edzésekre, -meccsekre.

- Sok vasat fogtok a tűzben tartani és hosszabb időszakok is lesznek, amikor szinte pihenés nélkül az egyik komoly feladatból estek át a másikba. Meg tudod már ítélni, hogy erre alkalmas lesz fizikailag és mentálisan a csapat?

- A játékosok úgy lettek összeválogatva, hogy igen, alkalmasak erre a sorozatterhelésre. Ezt meg kell oldanunk. Biztos, hogy lesznek olyan mérkőzéseink, amelyeken nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy mi eltervezzük. Erre is készülök, ilyen esetekben a lehető leggyorsabban ki fogjuk elemezni és megbeszéljük, hogy mi miért történt, csak a fáradtsággal okolható vagy más ok is van.



- Éppen a szezon zsúfoltsága miatt lehet jogos a kérdés, hogy van-e valamiféle rangsor a fejedben? Magyar Kupa, BL, bajnokság - előállhat olyan helyzet, hogy valahol kicsit vissza kell venni ahhoz, hogy máshol jobban menjen.

- Megmondom őszintén, még nincs ilyen a fejemben. Egyelőre lépésről lépésre haladunk előre, mivel minden szinten szeretnénk a döntőig eljutni, ami tudjuk, hogy nagyon nehéz, küzdelmes sorozat lesz. Ahogy haladunk előre, meglátjuk, hogy állunk és ha esetleg úgy alakul, eldöntjük, hogy melyik sorozat az, amelyben kicsit lazíthatunk, ha úgy alakul, elengedjük, de egyelőre az a terv, hogy mindegyikre maximálisan figyelünk és apró lépésekkel megyünk előre, bele a szezonba.

- Ismerjük tehát a hivatalos célokat - döntőbe kerülni. De ha most megkérdeznem, te személy szerint mivel lennél elégedett a szezon végén, mit válaszolsz?

- Úgy gondolom, hogy ha a BL-ben fel tudunk kerülni a főtáblára és valamelyik döntőbe (vagy a bajnokságban vagy a kupában) bejutunk, akkor azért a minimális célt elértük, onnantól kezdve minden további eredmény plusz siker.

- Van-e bármi, amit még szeretnél mondani?

- Talán annyi, hogy bár az utánpótlás napi munkájából kiléptem, azért a fél szemem ott van. Ezúton is szeretnék gratulálni az utánpótlás terület edzőinek, játékosainak, mert sikerült kiharcolni a felsőházba jutást a férfiaknál, így ősztől mind a női, mind a férfi szakágban felsőházban szerepelhet az OSC. Ez segítheti annak a célunknak az elérését is, hogy minél hamarabb saját nevelésű játékosaink szerepelhessenek a felnőtt keretben.

- Köszönöm a beszélgetést.


Az A-Híd OSC-Újbuda 2017-18-as kerete:

Barabás Botond, Bisztritsányi Dávid, Szentesi Máté (OB I/B-ben véd majd) (kapusok),
Bundschuh Erik, Drasko Brguljan, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hegedüs Gábor, Juhász Zsolt, Kolozsi Marcell, Kovács Gábor, Szava Randelovics, Salamon Ferenc, Lukas Seman, Szabó Balázs, Tóth Márton, Nemanja Ubovics (mezőnyjátékosok)

A stáb

Sportigazgató: Becsey Péter
Team manager : Menyhárt Zoltán
Vezetőedző: Petik Attila
Edző: Bóta Krisztián
Edző:  Tóth László
Erőnléti edző: Kocsis Attila
Gyúró: Horváth Ákos
Orvos: Dr. Kocsis Koppány
Videóelemző: Buza Balázs