FACEBOOK

Egyiptomi bajnok lett Lukács Dénes csapata, a Heliopolis!

Egyiptomi bajnok lett Lukács Dénes csapata, a Heliopolis!
hozzászólás, 2017.05.19.

Megnyerte az egyiptomi nemzeti bajnokságot Lukács Dénes csapata, a Heliopolis. A gazdasági helyzet és lelki tényezők miatt is nehéz év volt ez, a csapat egyik vízilabdázója edzés közben halt meg, a játékostársak ma délután vitték ki a temetőbe, a sírjához az aranyérmet... vlv-interjú Lukács Dénessel.

LUKÁCS DÉNES a vlv-nek:

- Gratulálok! Legutóbb novemberben beszéltünk, amikor részletesen bemutattad az egyiptomi körülményeket és elmondtad, hogy a bajnoki cím három esélyes csapat között dőlhet el.

- Igen. Akkori feltételezésem beigazolódott: minden idők legerősebb egyiptomi bajnoksága ért véget csütörtök este, mind a játékosállományt, mind a lebonyolítási rendszert tekintve. Utóbbit megváltoztatták, így a három bajnokesélyes a két riválisával összesen hétszer játszott. Nagyon szoros volt a küzdelem, a csütörtöki meccs tétje az volt, hogy döntetlennél vagy győzelem esetén miénk a bajnoki cím. Az Al Ahly csapatával játszottunk, nyertünk 10:7-re, így velük szemben összesen négyszer győztünk, háromszor kikaptunk a bajnokság során. Jellemző a csata szorosságára, hogy végül az döntött, hogy a harmadik rivális Gezirával szemben nekünk volt jobb a mérlegünk...

Egyébként a tegnapi mérkőzés volt az egyetlen, amelyre külföldi bírókat hívott a szövetség, Sztavridiszt nem kell bemutatni, a társa a szintén görög Polikronopulosz volt, kifogástalanul kézben tartották a meccset.

A bajnokság során volt olyan helyzet, amikor talán már eldőlhetett volna a javunkra a bajnoki cím sorsa, de közbejöttek sérülések, betegségek, sajnos haláleset is. Február 18-án elveszítettük az egyik játékosunkat, Mostafa Essamot, aki 24 éves volt, végzős fogorvoshallgató, a kezeim között halt meg.

- Mi történt?

- Pontosan nem tudni, mert Egyiptomban nem végeznek boncolást, valószínűleg tüdőembólia, de lehet, hogy hirtelen szívhalál. Edzésen történt, még kihúztam a medencéből, de nem sikerült megmenteni. Éppen most indulunk a temetőbe, a sírjához, hogy elvigyük neki az aranyérmét...

Szóval minden szempontból nehéz év volt, sok oka van annak, hogy nem dőlt el korábban az aranyérem sorsa, ezért kellett most egy utolsó mérkőzés az Al Ahlyval.

- Milyen volt a csapatod?

- A gerincét az az egykori junior játékosállomány alkotta, amelyet az eyiptomi válogatott szövetségi kapitányaként irányítottam 2015-ben, s amely jelentős eredményt ért el, 10. lett a kazahsztáni korosztályos világbajnokságon. Két idegenlégiósunk volt, a montenegrói Crepulja, aki Kiss Gergővel együtt nyert Euroligát a Kotor színeiben és a magyar kapus, Bendes J. Viktor, aki a csütörtöki döntőben is védett.

Megkockáztatom, hogy ha a Heliopolisz magyar szinten edzene, biztosan ott lenne a hazai bajnokság 10-14. helyén. Érdekes egyébként, hogy az otthonról érkező hírekkel szemben itt egyre több a néző a vízilabdameccseken, gyakori, hogy korlátozni kell a belépés lehetőségét, mert többen mennének be, mint ahányan biztonságosan nézhetik a mérkőzést - kiépített lelátók hiányában. Néző tehát van, még az amatőr körülmények ellenére is. A szövetség sajnos jelenleg gátja a fejlődésnek, ennek valószínűleg anyagi okai lehetnek.



- Vége van a szezonnak, hogy állsz a folytatással, van-e szerződésed?

- Eddig nem is tárgyaltunk erről. Vasárnap hazamegyek, itt május végén lesz egy elnökségi ülés, amelyen döntenek a továbbiakról. Sok minden történt az egyiptomi gazdaságban az elmúlt egy évben, a devizaválság következtében a nemzeti valuta értéke gyakorlatilag megfeleződött. Ez érzékenyen érint mindenkit. A klub vezetői valószínűleg szeretnék, hogy maradjak, de még nem tudom, mi lesz az ajánlatuk. Egy-két helyről érdeklődtek irántam (nem Magyarországról), de most hazamegyek és a családdal kell megbeszélnem a folytatás lehetséges változatait. Ők, egyelőre úgy tűnik, nem akarnak, nem is fognak "mozdulni", ugye, a két fiam már fiatal kora ellenére profi vízilabdázó otthon, elsősorban a feleségemmel és a kislányommal kell megbeszélnem a jövőt. Magyarországról egyelőre nem kaptam megkeresést.

- Még egyszer gratulálok és köszönöm a beszélgetést!


Címkék:
Nincs címke.