FACEBOOK

Honvéd-Szentes: 22-5

Honvéd-Szentes: 22-5
hozzászólás, 2007.03.04.

Habár az előzetes beharangozóval ellentétben Csányi Sándor nem látogatott ki a Kőér utcába, Dobó Kata és Fenyő Iván tiszteletét tette a mérkőzésen. A bemutatást követően közös fotó is készült, majd a ráúszásnál Dobó Kata dobta be nagy sikerrel Marci elé a labdát.

Hosszú évek óta eddig mindig az OSC csapatával kezdtük meg a soros bajnokságot, ám ezúttal a Szentest sodorta elénk a sorsolás, de ők sem okoztak különösebb gondot.

Orvosi jelentés: A mérkőzésnek több hiányzója is akadt Honvédos oldalon, Bárány Attila és Hárai Balázs sem játszott, utóbbi egy edzésen szerzett hátsérülés miatt. Biros Péter továbbra sem játszik: a múlt héten már lekerült róla a hatalmas kötés, sőt ma már a kismedencében is "pancsolt" egy kicsit a kisfiával.

A mérkőzés nem hozott őrült izgalamakat, bár ez várható volt. Az azonban nem, hogy a szentesiek csak a harmadik negyedben tudnak gólt lőni Györke Zsoltnak. Abban a harmadik negyedben, ami 4-2-es Domino sikert hozott, és a 4 gólból 3-at Marci lőtt. A mérkőzésen az összes Honvéd játékos, az erre a mérkőzésre nevezett Cseh Attila és Hoppál Gergő is szerzett gólt!

Honvéd - Szentes 22:5 (6-0, 5-0, 4-2, 7-3)
Honvéd: Györke - Szivós 3, Benedek 4, Kiss 1, Vári 2, Molnár 2, Fodor 2 Csere: Kovács 1, Paján 3, Székely 2, Hoppál 1, Cseh A. 1
Szentes Horváth T. - Jaksa, Papp, Németh D. 2, Torday 1, Szabó T. 1, Acsimov
Csere: Döbrössy, Herczeg, Gábor, Baranyi 1
Emberelőny/gól: 9/6 ill. 7/2
Ötméteres/gól: 2/2 ill. 1/1

Jövő szombaton Szegedre utazik a gárda, az a találkozó 18:00-kor kezdődik.